A Borrajongó


Fine wines - Nemzetközi fehérborok a Borsuliban ...újratöltve

2023. február 03. 06:00 - furmintfan

A Bortársaság Borsuli repertoárjában tavaly óta szerepelnek rendszeresen a Fine Wines kóstolóestek, több témakörben (bár fehérboros témakörben volt már egy ilyen esemény korábban, akkor még csak egyszeri, különleges alkalomként). Tavaly a nemzetközi fehér és a nemzetközi vörös mezőnyt egyaránt végigkóstoltam, mindkettő izgalmas merítés volt és felvonultatott olyan tételeket, amelyekkel egyébként aligha találkoznék (erre a kóstolóra egyébként a Bortársaság saját választéka mellé "külsős" borok is érkeznek). Hét borral persze nehéz felölelni a legkiemelkedőbb borvidékeket és borstílusokat, mindkét sort ki lehetett volna még egészíteni ezzel-azzal, de a minőségre így sem lehetett panasz.
A fehérboros téma kóstolósora az idei évre nagyobb részben lecserélődött, és - legalábbis szerintem - még érdekesebb és változatosabb lett. Az előző évi válogatás is volt annyira jó, hogy akár az ismétlés kedvéért is újra beüljek a Bortársaság "iskolapadjába", de a frissített borcsokor láttán még nagyobb kedvet kaptam a dologhoz.

bortarsasagfinewinesnemzetkozifeher2023_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Év végi Drop Shop vizitek

2021. december 26. 06:00 - furmintfan

Régebben jól bevált programom volt a budapesti borbárok kínálatának időnkénti megszondáztatása, de az utóbbi két évben - mint annyi minden - ez is megváltozott.  Ahogy borkóstolókra is sokkal ritkábban járok, a borbárlátogatás is lassan eseményszámba megy. A Drop Shop-ban is sajnálatosan régen jártam, így novemberben hirtelen ötlettől vezérelve beugrottam a Balassi Bálint utcai borbárba kicsit kóstolgatni, aztán a következő héten már előre megfontolt szándékkal repetáztam, és végül az ünnepek előtt még jutott idő egy harmadik alkalomra is.

dropshoptabla.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Ken Forrester Vineyards Old Vine Reserve Chenin Blanc 2013

2018. január 13. 08:00 - furmintfan

Míg octopus és sweetsole lankadatlan lelkesedéssel írnak dél-afrikai borokról a "műv.alkeszen", a borrajongó hasábjain ritkábban fordulnak elő a kontinens borai. Most viszont egy poszt erejéig mi is jegyet váltunk a vonatra. A kolléga urak szerintem már a kontinens összes Magyarországra szállító webshopját tesztelték, én azonban jelentős lemaradással küzdök Dél-Afrika-fronton, ennél fogva még többnyire beérem a Budapesten elérhető kínálat szondázásával. Így akadt a kezembe a mai poszt tárgya is.
Dél-Afrikában ugyan meglehetősen sok nemzetközi fajtával foglalkoznak (és ugye már hárslevelűvel is, ráadásul nemzetközi szinten is eredményesen, lásd a Tim Atkin MW-nél 94 pontra érdemes Lemberg Wine Estate Hárslevelűt 2015-ből), de talán nem túlzás azt mondani, hogy az ország két üdvöskéje a chenin blanc és a pinotage. Utóbbi eddig - finoman szólva - nem lopta be magát a szívembe. A chenin blanc-t viszont kedvelem, ráadásul a dél-afrikai borokat illetően több tapasztalattal rendelkező művelt alkoholisták is inkább a fehérborokat ajánlják ismerkedésre, szóval tél ide, tél oda, tegnap is fehérbort ittam. :)

kenforresteroldvinereservecheninblanc2013.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Hilltop Kamocsay Ákos Ihlet Cuvée 2015

2017. szeptember 06. 06:00 - furmintfan

A Hilltop Pincészet és úgy általában Ászár-Neszmély meglehetősen ritkán tűnik fel a borrajongó és úgy általában a magyar borblogok hasábjain, pedig azért lehet mondani, hogy a neszmélyi mammutpince nem elhanyagolható szerepet töltött/tölt be a magyar borpiacon. A Hilltop viszonylag korán megjelent a rendszerváltás után a minőségi magyar és külföldi borpiacon. A borászat eredetileg Móron tevékenykedő alapítói Neszmélyen 110 hektárral és egy 1993-ban megvásárolt pincével vágtak bele a birtoképítésbe és eleinte inkább a külföldi - leginkább brit - piacra adták el a borokat. A hazai piacon 1996-tól vannak jelen és érdekes módon a kimondhatatlan neve miatt az Egyesült Királyságban Woodcutters néven eladott cserszegi fűszeres volt az egyik sikerboruk. A Hilltop idővel összesen 560 hektár szőlőt telepített Neszmélyen és Szekszárdon. Kamocsay Ákos a kezdetektől, azaz 1993-tól tölti be a birtokon a főborász pozícióját, és a pince prémium kategóriás borai is az ő neve alatt kerülnek forgalomba, ahogy az Ihlet Cuvée is.

hilltopkamocsayihletcuvee2015.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Két nap a tanúhegyek árnyékában I. - Bencze, Szászi, 2HA

2017. szeptember 04. 06:00 - furmintfan

Már évek óta szerepel a nyári programtervben egy több napos badacsonyi bortúra, de az utóbbi években legjobb esetben is csak a fele valósult meg az álmoknak. Az elmúlt néhány évben 1-1 napot töltöttem a borvidéken direkt kóstolási célzattal, amibe nehéz belesűríteni sok pincét (kivéve, ha a Badacsonyi Bor7-re látogat el az ember fia/lánya). Idén is maradt egy kis hiányérzetem Badacsony-téren, de pontosan annyi napot sikerült a tanúhegyek árnyékában tölteni és pontosan annyi pincét tudtam meglátogatni, mint az előző két évben összesen, és ha így nézzük, akkor már nem is olyan rossz a mérleg.
Terjedelmi okokból két részben érkezik a beszámoló, szerencsére úgy jött ki a lépés, hogy földrajzilag is pont felezhető az útvonal: a Szent György-hegyen három, Badacsonyörsön és Badacsonyban összesen szintén három pince kínálata került terítékre.
A Szent György-hegyé az első rész, ahol a borvidék két nagy újító vagy eretnek borászánál - nézőpont kérdése, én maradnék az előbbinél - és egy "nagy öregnél" is kóstoltunk, igaz, utóbbi helyen inkább csak az ebéd kiegészítéseként. Ezen a napon társaságom is volt, egy három eleven fiúgyermekkel megáldott család csatlakozott hozzám a szűkebb baráti körből, így a vendéglátó borászoknak nem volt könnyű dolga.
Jobban meggondolva, mindhárom meglátogatott birtok úttörő a maga nemében. Szászi Endre már régi motoros a Szent György-hegyen, de amikor ő már bioművelést alkalmazott, ez még sem itt, sem más hazai borvidéken nem volt gyakori. Török Csaba a 2HA-nál formabontó módon a vörösborokra helyezte a hangsúlyt a portfólióban, és ha ez nem lenne elég, mindenki megrökönyödésére az olasz ikonborok alapjául szolgáló sangiovese-vel kezdett kísérletezni, amiből azóta (szinte) évről évre nem csupán a borvidék, de az egész ország egyik legjobb vörösborát zárja palackba. Bencze István régi magyar fajtákkal, biodinamikus gazdálkodással, amfórás borokkal egyaránt kísérletezik, egyelőre szép eredményekkel, ráadásul úgy tűnik, hogy az ország legjobb rajnai rizlingjei között is bérelt helye lesz az általa készített boroknak. 

2ha2017_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Komoly édességek tíz évesen

2017. május 08. 06:00 - drbarta

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

 img_2785.jpg

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

Tovább
6 komment

Tesco Finest (nem csak) felső polc

2017. április 03. 06:00 - furmintfan

Jó másfél éve megnéztük, hogy mit tud a Tesco saját márkás nemzetközi kínálata. Mint megállapítottuk, a hipermarketlánc szakértői biztos kézzel válogatnak a világ különböző borvidékein, korrekt árért fajta- és borvidék-tipikus, jó minőségű borokat kapunk a pénzünkért. A Tesco Finest címke mögött gyakran ismert és elismert termelők borai rejtőznek, természetesen inkább a nagyobb birtokok képviseltetik magukat, kis családi borászat aligha képes egy hiper mennyiségi elvárásait teljesíteni.
Most arra voltunk kíváncsiak, mit tud a "felső polc", azaz főleg a drágább borok közül válogattunk.

tescofinestfelsopolc.jpg

Tovább
1 komment

Komolyabb fehérek 2014-ből

2016. június 07. 06:00 - drbarta

Nem is túl régen volt egy olyan kóstolónk, amikor mindenféle 2011-es komoly fehér bort eresztettünk egymásnak vakon. Lehet mondani, hogy értelmetlen az egész, ennyire más fajtákat, műfajokat értelmetlen hasonlítgatni, de mégis valahogy nagyon jól elsült az egész. Nem kioltották egymást, hanem inkább színesítette a sor egészét a stílusok sokfélesége.

img_1601.jpg

A sors úgy hozta, hogy mostanság meg összejött a gyűjteményemben mindenféle 2014-es fehér bor és hát gondoltam miért is ne lehetne a fenti sor mintájára egy hasonló egyveleget megkóstolni vakon.

Fogadjátok szeretettel:

Tovább
3 komment

Terroir Club furmint kerekasztal (Bott Pince, Demeter Zoltán, Hollóvár, Királyudvar)

2016. február 18. 06:00 - furmintfan

A Terroir Club - mit iszol? sem maradhatott ki a Furmint Februárból, és ennek apropóján "Furmint kerekasztal" címmel egy igen érdekes eseményt szerveztek a Pesti Vigadó éttermébe. Élvonalbeli magyar borászatok furmintjai sorakoztak fel több évjáratból, külföldi borokkal karöltve, így időben és térben egyaránt széles kitekintésre kaptunk lehetőséget. A tokaji és somlói furmintok mellett wachau-i rieslingeket, burgundi chardonnay-kat és a Loire-völgyből érkező chenin blanc-okat kóstoltunk, így három nagy bort adó nemzetközi fajta biztosította a külföldi kontextust. A szervezők meghívására eljöttek a bemutatott furmintokat készítő borászok is: Bodó Judit és Bodó József (Bott Pince), Demeter Zoltán, Juhász Szabolcs (Királyudvar) és Takács Lajos (Hollóvár) osztotta meg gondolatait a közönséggel.

mitiszolfurmint3.jpg

(Juhász Szabolcs, Takács Lajos, Bodó József, Bodó Judit és Demeter Zoltán)

Tovább
6 komment

Dél-Afrika megmérettetik II. - A fehérek

2015. november 28. 06:00 - drbarta

A múltkori egyébként fantasztikusan jól elsült vörös párbajok után most következzen az esemény fehér párja. A koncepció hasonló, kiválasztani néhány dél-afrikai fehéret, lehetőleg többféle borvidéket, fajtát képviselve és kreálni számukra árban, stílusban, évjáratban megfelelő, tipikus, óvilági kontextust. 

img_0473.jpg

Ezúttal némiképp kevesebben voltunk, így csak három párost vettünk górcső alá és árban is kicsit alacsonyabbra tettem a lécet, de azért 20 Euro környékén már átlagon fölüli fehér borokra mertem számítani. Nagyon kíváncsi voltam, nem is feltétlen arra, hogy "ki nyer", inkább hogy lesznek-e ismét egyéniségek.

Nézzük, fogadjátok szeretettel: 

Tovább
Szólj hozzá!

Huet Haut Lieu Sec vertikális (2014-2005)

2015. október 22. 06:00 - drbarta

Olyan 2009-2010 környékén meglehetősen nagy Huet-fan voltam. Nagy hatással voltak rám akkoriban bizonyos témába vágó Terroir Club-os kóstolók és emlékszem, hogy szöget ütött a fejembe, talán egyik alkalommal maga a tulajdonos Anthony Hwang mondta, hogy ezek a borok fiatalon nyíltak, szerethetőek, majd 2 éves korukra bezárkóznak, hogy 10 éves korukra ismét kinyíljanak és teljes pompájukban tárulkozzanak fel.

Mit nem adtam volna akkor egy 10 éves Huet-ért! Mindenesetre akkoriban, amikor a 08-as volt az aktuális kedvenc borom, vettem a még néhány palack erejéig elérhető 05-ösből is, és elhatároztam, hogy épp ebben az áhított korban fogom felbontani egy vertikális kóstoló keretein belül. Milyen érdekes ezt 2010-ben elhatározni, és 2015-ben learatni az elhatározás gyümölcsét! Voltak már vertikális kóstolóink más témában, de érzelmileg valahogy más az, amikor évekig gyüjtöget valaki egy sort, időnként egy-egy palackkal hozzájárulva, tudva, hogy még sokáig nem pukkanhat fel, mint amikor különböző forrásokból, de rövid idő alatt megvásárolja a sor egészét. 

dsc03731.jpg

A téma tehát, Huet Haut Lieu Sec vertikális, kezdve a legfrissebb 2014-es évjárattal, folytatva az elvileg kritikus kort elérő 2013-assal, utána tanulmányozni a "bezárkózás" időszakát egy 4 és egy 7 éves borral, majd meglesni, vajon mutatja-e már a 10 éves tétel  a "pillangó"-szerű feltámadást. Végül zárni a sort egy édessel ugyanerről a területről. Szokás szerint két körben kóstoltuk végig a borokat, én még másnap is el tudtam bennük kicsit jobban mélyedni az előzetesen letöltött egy decik révén.

Fogadjátok szeretettel:

Tovább
7 komment

A Tesco Finest visszatér

2015. július 27. 06:00 - furmintfan

A Tesco Finest borcsaládról több boros blog megemlékezett az elmúlt években (pl. itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt). A Finest sorozat tagjaitól többnyire nem kellett világrengető borélményt várni, cserébe korrekt áron világ körüli útra repítették az egyszeri borkedvelőt, megvillantva az adott fajták és termőhelyek jellegzetességeit. Sajnálatos módon a remek tananyagként szolgáló válogatás itthon egyszer csak eltűnt a boltokból, és maradtak a sokkal gyengébb Tesco Simply borok. Most viszont - ahogy nemrégiben a GM is hírt adott róla - a Finest sorozat visszatért a magyar áruházak polcaira is.

tesco0.jpg
Néhány borkedvelő/borfirkász kollégával két részletben megkóstoltuk az aktuális szortiment jelentős részét, néhány ráadás tétellel együtt. Az összkép nem változott: az esetek nagy többségében a vásárló jó áron fajtajelleges és/vagy termőhelyi tipicitást is megvillantó, de az aznapi vacsora mellé mindenképpen vállalható bort kap. Sőt, időnként még az is előfordul, hogy egy-egy elismert borászat nevét is felfedezhetjük a címkén.

Tovább
3 komment

Felzárkózni Dél-Afrikából

2014. szeptember 08. 06:00 - ungert (törölt)

Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem sokat tudok Dél-Afrikáról a borok vonatkozásában. Tény ugyanakkor, hogy az objektív és szubjektív értelemben is újvilági terep a maga mediterrán jelleggű klímájával és óceánközelségével kiváló szőlőtermesztési adottságokkal bír, miként az már több száz éve ismeretes is. Mivel a megközelítőleg százezer hektárnyi termőterülettel rendelkező ország (palack)mennyiségi szempontból állítólag a nyolcadik legnagyobb, és köztudott, hogy a számok ritkán hazudnak, az alapszintű kompetenciák hiánya ezúttal nem bocsánatos bűn. Az ismerkedést eddig finoman szólva sem könnyítette meg az a tény, hogy rendkívül kevesen foglalkoztak a szóban forgó borok hazai terítésével.

WP_20140904_17_15_41_Smart.jpg

Tovább
5 komment

Csúcsfehérek 2008-ból

2014. január 21. 06:00 - pardi norbi

Az elmúlt évek szokásainak megfelelően karácsonyi hazalátogatásom alkalmából drbarta ismét odatette magát és egy remek kóstolót szervezett, amelyet ezúttal is köszönök, nagyon élvezetesre sikerült. 2008-as száraz fehéreket kóstoltunk vakon, jónéhány nemzetközi szinten is fontosnak tartott fehérboros vidéket érintve: német és osztrák rizling, dél-afrikai sauvignon blanc-semillon cuvée, loire-i chenin blanc, burgundi és tokaji is szerepelt a sorban. Azt gondolom, sikerült minden vidékről a legkomolyabb borok közül összeválogatni a résztvevőket. Bő másfél-két másodperces „unszolás” után sikerült meggyőznöm a blogolástól visszavonult drbartát, hogy bocsássa rendelkezésemre jegyzeteit, így négykezes formában adom közre a kóstolón született gondolatokat. Íme a borok, (vak)kóstolási sorrendben:     

Tovább
2 komment

Egy remek édes Anjou-ból

2013. július 05. 06:00 - drbarta

Chateau Pierre-Bise: Quarts de Chaume 2009

2013-02-17 17.26.07.jpgLoire, Anjou, a környék egyik kiemelt jelentőségű körzete a külön appellációt képező Quarts de Chaume lényegében a jóval nagyobb Coteaux du Layon közepéből "kihasítva". Top termelő top bora, 29 Euroért rendeltem innen. (A pincénél beszerzett korábbi évjárat talán 5 euroval olcsóbb volt. )

Aszalt kajszi, füst, sósság, vegyes virágméz, gyömbér, szalma. Közepesnél nagyobb test. Sűrű, de mégse nehézkes. Telt íz, sok aszalt gyümölccsel, pici avarral és rengeteg sóssággal. Annyira, hogy az ízképen kívül szinte az egyensúlyba is beleszól, legalábbis részben ennek tulajdonítom, hogy a bor édessége kiegyensúlyozott marad, ugyanis a savak nincsenek annyira sokan. Csiszolt, részletgazdag korty, extrém mélységek nélkül, de szépen fejlődik, közepesnél határozottan hosszabb lecsengés. Szép, fineszes édes bor. Eléri a 7 pontot. (90)

Szólj hozzá!

Szegedi Borfesztivál 2013/1

2013. május 22. 06:00 - drbarta

Némileg megkésve ugyan, de sikerült kijutnom a már múlt péntek óta zajló szegedi borfesztre és tenni egy kört. Rövid, nem túl alapos jegyzetek következnek, többnyire pontszám is mellékelve. Ez utóbbiakat tessék helyén kezelni. (fesztivál, hangzavar, a sok bor által összezavart nyálkahártya stb..)

 

Tovább
8 komment

Ünnepi egyveleg

2012. december 31. 06:00 - drbarta

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

 

Tovább
6 komment

Karácsonyi prémium-kóstoló a Terroir Clubban

2012. december 17. 06:00 - drbarta

A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt. 

Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!

2012-12-12 21.30.21.jpg

 

Tovább
4 komment

Három dél-afrikai chenin blanc

2012. augusztus 10. 06:00 - pardi norbi

A chenin blanc egyike a kedvenc szőlőfajtáimnak, bár igencsak érintőleges tapasztalatokkal rendelkezek a belőle készült borokat illetően. Eddig elsősorban Vouvray-ből származó példányok landoltak a poharamban (amik közül többet is nagyon szerettem), pedig hallomások és a tankönyvek alapján máshol is készítenek belőle figyelemre méltó borokat. Ezen vidékek közé tartozik Dél-Afrika is. Ezért (és a viszonylag jó USA-beli felhozatal miatt is) vásároltam három chenin-t, egy relatíve olcsó, belépőszintnek tekinthető, egy közepes árfekvésű és egy felsőkategóriásnak mondott bort. Szépen meg is kóstoltam őket, ahogy kell és végül az alábbi kóstolási jegyzeteket vetettem papírra:

Tovább
1 komment

Loire-völgyi fehérborok

2012. március 23. 00:10 - pardi norbi

A Loire-völgy egyike kedvenc fehérboros vidékeimnek. Ezúttal innen válogattam össze hat bort. Nem volt nagyon komoly a merítés, a borok sokkal inkább az ismerkedést, mint a komolyabb elmerülést szolgálták. A hangsúly -az ezúttal kissé csalódást keltő- vouvray-i chenin blanc borokon volt, de kóstoltunk 1-1 bort Sancerre, Pouilly-Fumé és Savennières vidékéről is. Az alábbi nedűket vettük górcső alá:

Tovább
1 komment

Az ég, a föld és az egyebek - Coulée de Serrant vertikális

2011. november 02. 06:00 - akov

coulee_de_serrant_pici.jpg

Nicolas Joly munkásságát nem nagyon kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen a „mester” többször járt Magyarországon, bor- és könyvbemutatott és előadásokat is tartott. Egy biztos, a biodinamika pápája és fogadatlan prókátora a nemzetközi borvilág egyik legmegosztóbb figurája. Szuggesztív személyisége, határozottsága, számolatlan előadásai és írásai számtalan borászt és fogyasztót tettek a biodinamikus módi elkötelezett hívévé. Híres és hírhedt könyve, „Az ég és föld szülte bor” magyarul is hozzáférhető, legrészletesebb „kritikai” elemzése talán Rambó barátunk jóvoltából férhető hozzá. Sokan próbálkoztak a mű elolvasásával, kinek sikerült, kinek nem. Mindenesetre, ha egyszer nekiállunk, töltött hatlövetűnket biztos távolságra tartsuk kis kezecskéinktől…

Tovább
Szólj hozzá!

Loire-kóstoló, chenin blanc szempontból

2011. október 03. 06:00 - drbarta

Amint arról már érintőlegesen beszámoltam, volt szerencsém néhány napot a Loire mentén eltölteni.

Már a kirándulás előtt elterveztem, hogy haza fogok hozni egy chenin blanc-sort, és azokból tartani egy kóstolót.

A lista összeállításához előzetes információkat a Loire-t kiemelten kezelő Winedoctor oldaláról gyűjtöttem. Email-ben is kértem tőle javaslatokat, készségesen, kimerítően és extrém gyorsasággal válaszolt.

A chenin blanc számomra nagyon kedvelt fajta, így nagyon örültem, hogy bővülhetnek a vele kapcsolatos tapasztalataim. Alapvetően nagyon érdekes és szerethető primer aromákkal bír, szerkezetileg számomra kifejezetten hasonlít a furminthoz. Sokoldalúságát alátámasztja, hogy lényegében nincs olyan fehér bor stílus, ami nem készülne belőle.

Következzen a sor:

Tovább
4 komment

Kiváló édes bor Anjou-ból

2011. szeptember 23. 06:00 - drbarta

Speciális családi esemény alkalmából kedves feleségemmel néhány napot eltöltöttünk a Loire vidékén. A kirándulás alapvetően nem bor-túra volt, de nyilvánvalóan némi borozás és bor-beszerzés nem maradhatott ki, ha már egyszer ott voltunk.

Ezen az oldalon a Loire kapcsán eddig inkább Vouvray-ról, illetve az itthon is kapható Huet-borokról volt szó. Külön kíváncsi voltam a számomra eddig kevésbé ismert Anjou-i borokra.

Olvasmányaim alapján elég sokszínű borvidéknek tűnik. Tradicionális eljárással készült pezsgőktől, a komoly Savanniéres-i nagy száraz fehéreken át, a Coteaux du Layon és Aubence különböző stílusú édes borai mellett figyelemre méltó cabernet-ket is találhatunk. Mindezeket általában nagyon kellemes árakon.

A most kóstolt bort Anjou egyik vezető jelentőségű borászatától hoztam. A Chateau Pierre-Bise 60 hektáros birtok. Claude Papin nagy tudású ember, a helyi geológia alapos ismerője. A terroir intenzív megjelenítésében fontos jelentőséget tulajdonít a botritisznek, akár a száraz borok esetén is.

A Quarts de Chaume  a Coteaux du Layon területén belül található, kiemelkedő jelentősége végett külön eredetvédelmi körzetbe tartozik. A borvidék talán legkiemelkedőbb édes borai innen származnak. (a szintén külön apellációt képező Bonnezeaux-val egyetemben). Összetett talajok, pala, kvarcit, carbon, kedvező déli kitettség.

A kis bevezető után következzen a bor:

Tovább
2 komment

Chateau de Montfort: Demi-sec 2009.

2011. augusztus 12. 01:13 - pardi norbi

Nemrégiben kóstoltam ennek a bornak a 2008-as évjáratát. Fantasztikus volt. Sajnos abból az évjáratból már nem tudtam szerezni, hogy újra élvezhessem. Ezért aztán kissé félve, de kíváncsian kóstoltam a friss 2009-eset. Tiszta, közepes citromszín. Viszonylag visszafogott, de izgalmas illat: fehér virágok, citrom, grapefruit, zöldalma, kevéske méz, finom ásványosság. A korty közepesen telt, dinamikus, érett, de nem kifejezetten cizellált savakkal. Zamatos bor, gyümölcsös (grapefruit), finoman fűszeres, elegánsan ásványos. Minden tekintetben elmarad egy évvel idősebb testvérétől, aromagazdagsága, illetve aromamélysége meg sem közelíti az előző évjárat gyümölcséből készült nedűét. Mindazonáltal egyensúlyban levő, remek sav-cukor aránnyal rendelkező bor. Közepesen hosszú, gyümölcsös-ásványos lecsengés. 6 pontot simán elér így is.

2 komment
süti beállítások módosítása