A júniusi etyeki túra kapcsán potenciális folytatást emlegettem és július első hétvégéje ennek megfelelően ismét Etyel felé vezetett utam. Ez alkalommal két öreghegyi borászat meglátogatása fért bele a hosszúra nyújtott délutánba: az Anonym Pince és a Hernyák Birtok.

A Kóstolom Borbár két pincészet látott vendégül a kékfrankos fajtának szánt, párbajként meghirdetett januári kóstolóestjén. Csopakról a Szent Donát Birtok, míg a szélesebb körben kevésbé ismert Vaskeresztesről a Nador képviselői hoztak magukkal kékfrankosokat. Két izgalmas termőhely, két izgalmas birtok, sok-sok kékfrankos, különböző méretű palackokba zárt és/vagy dűlőszelektált tételek várakoztak tehát a bemutatkozásra. A borászatok által reprezentált termőterületek mellett a borok kora is eltérő volt, a Nador borászai főleg régebbi évjáratú tételeket töltöttek a poharakba.
Az esti nyitott kóstoló előtt egy zártkörű szakmai kóstolóra is sor került a délutáni órákban, ennek a végére sikerült nekem is beesnem a borbárba, hogy megkóstoljam a borokat.

Még májusban sikerült egy elég szélesre duzzadt magyar kékfrankos sort összehozni, ahol szinte a legtöbb ilyen szempontból jelentős borvidék képviseltette magát. A sor végén nem voltunk felhőtlenül boldogok (ahogy szinte pontosan 2 évvel ezelőtt tartott 2013-as kékfrankosok okán szervezett szeánszon sem), voltak csalódások, de azért akadtak szép borok, összességében azért többet vártunk. A borokat vakon kóstoltunk, nekem volt alkalmam néhány tételt visszakóstolni másnap is, ahol ez változtatott a végeredményen, azt jelzem (volt rá példa).

Régen jártam már Etyeken, olyannyira, hogy tavaly például el addig halogattam a tervezett etyeki kirándulást, hogy el is maradt. Március utolsó napjai igazi kirándulóidőt hoztak, egyértelmű volt, hogy nem a négy fal között fogom tölteni a hétvégét, így szombaton késő délelőtt fel is kerekedtem, hogy behozzam valamelyest a lemaradást.
A realitás talaján maradva végül két pince meglátogatását terveztem, ezzel kellemesen el is telt a délután. Két régi ismerőst kerestem fel, Nádas Szilárdot a Nádas Borműhelynél és Szövényi Áront az Anonym Pincénél.
 

Április már szinte hagyományosan a kékfrankos hónapja itthon, évek óta ebben a hónapban kerül megrendezésre a legtöbb, a fajtára koncentráló esemény, kezdve a megboldogult Kékfrankos Naptól a Kékfrankos Most!-ból lett Kékfrankos Április-ig. Ráadásul a tavalyi furmintév után 2018-at központilag kikiáltották a Kékfrankos Évének, jelentsen ez akármit is.
Az utolsó előtti pillanatban úgy döntöttem, hogy az esti programom előtt én is szaladok egy nagy kört az idei Kékfrankos Áprilison a Gellért Hotelben. Komoly jegyzetek nem készültek, de egy gyors beszámolót azért bepötyögtem a rend kedvéért. 

A különböző budapesti helyszíneken tematikus borkóstolókat, borvacsorákat szervező Wine Shock csapat október végén a kékfrankost állította az aktuális esti program fókuszpontjába. A Sonkapultban megtartott kóstolón osztrák és magyar kékfrankosok kerültek terítékre, nagy részüket vakon szemléztük. A vak szakaszban, találgatni kellett, hogy az éppen a pohárban lévő bor a két ország közül melyikből származik. Ez a találgatás szomszédos országok esetén sokszor egyébként sem könnyű, de mint a leleplezéskor kiderült, ebből a szempontból néhány bornál extra csavar is került a történetbe.
A vakon kóstolt palackok leleplezését követően komoly meglepetések is érték közönséget. A sor végére tartogatott utolsó két osztrák csúcs-kékfrankos méltó befejezése volt az estének.

Röviden, kisebb híradásokkal fűszerezve számolok be a Kézműves Borok Házának aktuális félévre esedékes borbemutatójáról. Most is egy igen kellemes kis rendezvény kerekedett belőle, rengeteg ismerőssel, beszélgetéssel és persze a borokat kísérő Fény utcai Sonkás galaktikus falatkáival.

Sopron és a merlot? Ha borról van szó, Sopront általában a kékfrankossal szokás egy lapon emlegetni, a merlot pedig a neki kedvező termőhelyek nagy részén is jelentőségben legtöbbször minimum második helyre szorul a kékszőlő-fajták között a cabernet sauvignon, a syrah, vagy éppen valamelyik helyi fajta mögött (vagy többnyire ezekkel összeházasítva jelenik meg). Nincs ez másképpen Magyarországon sem, és ezzel igazából nincs is baj. Sopronnak ott a kékfrankos, Egernek a bikavér, Szekszárdnak a bikavér és a kadarka, Villánynak pedig újabban a cabernet franc, de a merlot minimum kiegészítő fajtaként megtalálható szinte minden jelentősebb, vörösbor-termelő vidékünkön. Sokan egyébként is unalmas fajtának találják, akár a tankönyvi leírások szerint jellemzően kevésbé izgalmas aromakészlete miatt.

Eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy a kékfrankos mellett a merlot is képes Sopronban korrekt, sőt, izgalmas borokat adni. Számomra a hűvősebb klímának köszönhetően – optimális esetben – inkább savakra, mint tanninokra építő szerkezet, kisebb test és a lekvárokat nélkülöző, hűvősebb karakterű, fűszeres aromatika általában vonzóbbnak hat, mint sok mediterrán hangulatú dél-pannon nagyágyú jellemző paraméterei. Ez persze már ízlés dolga, és nem is azt akarom ezzel mondani, hogy ne készülnének Villányban vagy Szekszárdon is szép merlot-k… na de kanyarodjunk vissza Sopronba.

Először is boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak! :)
Az új évet még kicsit a múltba visszakanyarodva nyitnám meg: azokról a borokról fogok most ömlesztve megemlékezni, amelyeket az utóbbi két hónapban kóstoltam, legalább jó 6 pontos élményt nyújtottak, magamnak jegyzeteltem, de itt különböző okok miatt nem írtam róluk. Nem is szaporítanám tovább a szót, következzenek a borok!