Itt az újabb magyar egyveleg, leginkább még tavasszal, nyár legelején kóstolt borokkal. Sok balatoni és tokaji fehér, könnyedebb vörösborok - fóleg kadarkák -, néhány rosé és édes tétel.
Itt az újabb magyar egyveleg, leginkább még tavasszal, nyár legelején kóstolt borokkal. Sok balatoni és tokaji fehér, könnyedebb vörösborok - fóleg kadarkák -, néhány rosé és édes tétel.
2022-re több kisebb-nagyobb chardonnay-s posztot terveztem, de az alábbi sor mégis inkább a véletlen műve. Az utóbbi két évben összegyűlt néhány 2019-es évjáratú balatoni bor a fajtából, így kézenfekvőnek tűnt őket egymás mellett megkóstolni. Nem különösebben drága borokról van szó, így kellemes, jól iható, hibamentes borokat vártam a sortól, az esetleges izgalomfaktor már bónuszként jöhetett szóba. Lássuk, hogy teljesített az ötösfogat.
A Vince Magazin évről évre díjazza a hazai borkultúra legjobbjait, idén először azonban a közönség is szavazhatott a kedvenceire, több kategóriában. A díjazható borok listáját a hazai gasztronómiai és italkultúra szakértői és támogatói állították össze. A díjátadóra és a sétáló kóstolót is magában foglaló két napos gálára november első hétvégéjén került sor a Marriott Hotel dísztermében. A rendezvényen természetesen a különféle díjkategóriák döntőseit és díjazottjait is meg lehetett kóstolni, de további kiállítók is megjelentek, valamint mesterkurzusok keretében a Bock, a Jammertal Borbirtok és a Patricius Borház különleges boraival is meg lehetett ismerkedni.
Két külön posztban írok a gálán kóstolt fehér- illetve vörösborokról, valamint érkezik majd egy rövid beszámoló a Jammertal Borbirtok mesterkurzusáról is. A fehérboros kategóriák versenyzőivel nyitom meg a sort, kategóriánként beosztva a tételeket. Nem kóstoltam meg minden bort (az Irsai Olivér, sauvignon blanc, sárgamuskotály, egyéb buborékos sor kimaradt, ahogy a legjobb borcímkés stand borai is), de a mezőny nagy részét azért igen. Rövidke jegyzetek, gyors benyomás alapján generált pontszámok következnek.
Jásdiék alapszériás olaszrizlingje (régebben "Csopaki Rizling", most már szimplán "Csopaki") biztos választásként írta be magát a Balatonfüred-Csopaki borvidék történelemkönyvébe. Ideális kapudrog a magasabb kategóriás, dűlős fehérek előtt a terroir-mániásoknak, de azok is megtalálhatják vele számításukat, akik szimplán egy jól elkészített, könnyen iható, de mégis karakteres borra vágynak. (Ez egyébként elmondható a pince magnum-palackos olaszrizlingjéről is, csak az ár-érték arányban sokszor még jobb volt.) Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Csopaki Kódex életre hívása során is fontos szerepet játszhatott a Jásdi Csopaki által képviselt borstílus.
Nem tudnám felidézni, melyik volt az első évjárat, amivel találkoztam, de szinte biztos vagyok benne, hogy azóta mindegyiket kóstoltam, és általában szerettem is. Általában..., ugyanis az utóbbi néhány évjárattal kevésbé voltam kibékülve. Kétségtelenül sikerült jól megőrizni a savakat ezekben a borokban, de a pőre szerkezeti vázat alig öltöztette valami, így számomra ezek a tételek meglehetősen puritánok és dísztelenek voltak, végül fröccs formájában fogyott el a palackok tartalma. A nemrég polcokra került 2020-as viszont megint belopta magát a szívembe, több év után ismét bejött Jásdiék portfóliójának alapköve. Azt nem tudom, hogy újbóli egymásra találásunk az évjárat, vagy esetleg valamilyen finomhangolás eredménye, mindenesetre ezúttal nem kellett segítségül hívni a szódásüveget, magában fogyasztva is kedveltem a bort.
A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.
A héten egy rövidke csopaki kiruccanás végén maradt annyi időm, hogy beugorjak a vasútállomáshoz közeli Jásdi Vinotékába egy gyors kóstoló erejéig, így most ennek tapasztalataival folytatom a nyár végi Balaton-sorozatot. Kétségtelen, hogy a Jásdi Borterasz tóra néző panorámája idillibb környezetet biztosított volna, de mind távozásom közelgő időpontja, mind a Balaton felett gyülekező viharfelhők miatt kézenfekvőnek tűnt, hogy beérjem a szerényebb fekvésű, de csendes kis vinotékával. Négy tétel fért bele az időmbe, a birtok másfél literes kiszerelésű alap olaszrizlingjével kezdtem, amit sokszor jobban is szeretek, mint a kicsit szikárabb kivitelű, szimplán "Csopaki" néven futó, többnyire (mindig?) Hegybor kategóriát viselő olaszrizlinget. A bemelegítő tétel után komolyabb anyagok után néztem, így két dűlős fehérbor után a pince nagy válogatás vörösbora zárta a rögtönzött mini kóstolót.
A hosszabb technikai szünetet követően az ilyenkor szokásos magyarázkodás helyett következzen most néhány bor a vasárnapi koncepciómentes hétzárásról. Fehéreket szerettünk volna fogyasztani, de a nem-egyeztetés eredménye borvidékileg, évjáratilag és fajtatekintetben is színes sort hozott össze. Néha ilyen is kell.
Itt az év második magyar boros egyvelege, amolyan "corona edition". Mivel a tavaszi hónapokban a vendégségbe járás, az éttermek, borbárok, borkóstolók látogatása értelemszerűen elmaradt, az otthoni kóstolgatásokból lassabban gyűlt össze a szokásos mennyiségű jegyzet. Így viszont jellemzően több időt sikerült eltölteni egy-egy borral, a notesz-bejegyzések is általában hosszabbak lettek.
Az otthoni készlet pusztítása és utántöltése során igyekeztem a magyar borokat előnyben részesíteni, így most az egyveleg szokásos külföldi párjával valószínűleg bevárom a következő magyar boros megamixet. Hát, lássuk, mi fogyott nálam a korona idején...
A legújabb magyar egyveleg talán a szokásoshoz képest is maratonira sikerült, mivel néhány pince több borral is szerepel. A Borjour által szervezett Borjour Miksz alkalmával Orsolyák Attila, a Jackfall Bormanufaktúra és a Vértes Birtok is több tételt mutatott be. A Balaton mellett töltött hétvégéken természetesen nagyrészt helyi borok fogytak míg a Csopakon, illetve Pannonhalmán tett rövid látogatás során is sikerült néhány bort megkóstolni a Petrányi Pincészettől, illetve a Pannonhalmi Apátsági Pincészettől is.
Itt az újabb magyar egyveleg, kevés vörössel, annál több fehérrel. Többek között sok bor a Gourmet Fesztiválról (a Bortársaság standjának köszönhetően sok sauvignon blanc-nal), a Gourmet-n és máshol kóstolt sok tokaji (szokás szerint), és az Egytőről júniusi rendezvényének nem "Egytőről" címkét viselő borai és persze 1-1 borbár-látogatás termése.
A legújabb magyar egyveleg erősen fehérbor- és Balaton-hangsúlyos lesz, helyet kap benne például egy csokorra való balatonfüredi/csopaki/paloznaki olaszrizling, amelyek végül külön bejegyzést nem kaptak. Az évszaknak megfelelően több rosé is fogyott az utóbbi hónapokban, de vörösből és édesből most inkább csak mutatóban lesz néhány.
A Furmint Február rendezvénysorozatába az utóbbi évek során több vidéki helyszín is bekapcsolódott és idén Köveskál is csatlakozott a maga a "Furmint Napok"-kal. A Káli-medence kis ékszerdoboza abban a szerencsés helyzetben van, hogy két elismert borászat és három remek étterem is található a faluban, az egész hétvégére programokat kínáló esemény az ő összefogásuknak és áldozatos munkájuknak köszönhetően jöhetett létre. A Furmint Napokon balatoni, somlói, tokaji borászok beszélgettek a fajtáról és mutatták be azt saját boraik tükrében, az éttermek pedig furmintra hangolt menüsorokkal és borvacsorákkal készültek.
A pénteki nyitónapon a borvacsora után a borászok zárt ajtók mögött egy vakkóstoló keretében beszélgettek a fajtáról és lehetőségeiről, szombaton már egyszerre három helyszínen zajlottak a különböző tematikus kóstolók. A szombati vacsora előtt az érdeklődök egy fotókiállítást és vetítést tekinthettek meg a művelődési házban, majd újabb borvacsora következett. Vasárnap még egy pezsgős reggeli és néhány levezető program búcsúztatta a hétvégét.
A szombati napot én is Köveskálon töltöttem, szikrázó napsütés, havas táj, sok ismerős arc és persze borok társaságában.
(Köveskál)
Ténykérdés, hogy balatoni viszonylatokban ritkábban fogyasztunk és emlegetünk érdekes vörösborokat. Pedig van élet az olaszrizlingen túl is, amit egyre több szerethető Csopak-környéki kékfrankos igyekszik alátámasztani. A pincén kívül elhelyezkedő okok miatt komoly dugóproblémákkal küzdő, de amúgy csodálatos-fantasztikus Homola-frankos után itt egy könnyebb, de nem kevésbé kedvelhető anyag a helyi veteránnak számító Jásdi Istvántól is. Ráadásul hibamentesen, csavarral zárva.
A pince eddig emlékeim szerint csak franc-keretek között próbálkozott tágítani a színspektrumot, ez tehát az első próbálkozás a fajtával. Ami ráadásul hivatalosan csak nulladik, hiszen az alapanyag még nem saját. Ennek ellenére már most sem csak ígéret, sokkal inkább biztos választás.
Az év hátralévő részét már az ünnepi palackoknak fenntartva, december közepére is jön a menetrendszerű egyveleg. Otthon, vendégségben, étteremben, buliban, (bor)fesztiválokon kóstolt borok itthon, ennek megfelelően hosszabb-rövidebb, részletesebb vagy nyúlfarknyi, kóstolás közben vagy emlékezetből papírra vetett jegyzetek.
A zárójeles szám szokás szerint a kóstolás hónapját jelzi, miheztartás végett.
Az először három éve megrendezett Vörös Balaton igyekszik megtörni azt a berögzült axiómát, amely szerint a Balaton=fehérbor. Holott a régióban a kék szőlőnek fontos szerepe volt a korábbi évszázadokban, a jelenlegi (vagy talán inkább az 1-2 évtizeddel ezelőttig fennálló) állapot egyrészt a filoxéravész, másrészt a kommunista tervgazdaság eredménye. Szerencsére egyre több borászat és borkedvelő fedezi fel a tó környéki vörösborokban rejlő lehetőségeket, és ennek demonstrálására a Vörös Balaton kiváló rendezvény. A Jásdi Borterasz ideális helyszínként funkcionál, pont annyi borászt és vendéget tud befogadni, amennyi még komolyabb tömegjelenetek előidézése nélkül képes kóstolni (legalábbis a délutáni órákban még így volt, a végére nem maradtam), a szép időben pedig még a teraszon is lehet egyet szippantani a friss téli levegőből és megcsodálni a kilátást a csopaki szőlőkre.
Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.
Sok bevezetőt nincs mit írni. Összejött néhány témába vágó borocska, majd miután kipattant a fejemből a kóstoló gondolata még szereztünk hozzá néhányat, hogy sor legyen.
A tematika tehát épp annyi, mint a címben szerepel, évjárat-megkötés nincs, 2009-től egészen 2015-ig találni fogunk borokat. Annyit próbáltam még megtenni, hogy nagyjából azonos polcról válogattam, kb. 25-35 Euro környékéről több-kevesebb sikerrel.
Vakon kóstoltunk:
2017-ben a Borászok Borásza díjat Jásdi Istvánnak (Jásdi Pince) ítélték oda a borászok. Gratulálunk!
A Borászok Barátja díjat dr. Csizmadia András gasztrofilozófus kapta, neki is gratulálunk.
Jásdi István fotóját a Jásdi Borterasz facebook-oldaláról kölcsönöztem.
Még tavaly év vége felé, amikor nyilvánosságra került az Év Bortermelője 2016 címre jelölt és legtöbb szavazatot kapó öt bortermelő névsora, Szabi kóstolt egy Szőke Mátyás bort és ennek kapcsán januárban röviden megosztotta gondolatait az öt név között szerepelő veterán mátrai borász munkásságáról (a cikk megszületése és megjelenése között kiderült, hogy a szekszárdi Mészáros Pál nyerte el a díjat, amelyet februárban adnak át). Nem tudom, hogy teljes lesz-e sorozat és sorra kerül-e a blog hasábjain mind az öt utolsó körös bortermelő, mindenesetre én most két palack Jásdi bor kapcsán folytatom a sort.
A balatoni borok (és úgy általában a balatoni gasztronómiai szcéna) háza táján az utóbbi években több ígéretes kezdeményezés is szárba szökkent, elég csupán a BalatonBorra gondolni. Ennél kisebb területre és csak egy fajtára vonatkozik a rendkívül ambiciózus Csopaki Kódex, amely a Csopak és néhány környező település dűlőiről készült legmagasabb minőségű borok szigorú minősítési rendszeren alapuló besorolását és védjeggyel ellátását célozza.
Idén sem a BalatonBor bírálatra, sem a Csopaki Kódex bírálatra nem sikerült eljutnom (előbbiről akov itt számolt be), de a Kódex-borok esetében valamelyest sikerült pótolnom a lemaradást. Az ETAP Borbár október elején külön Csopaki Kódex-estet szervezett, amelynek a szakmai kóstolóján én is részt vehettem. Hét csopaki-paloznaki pincészet hozta el olaszrizlingjeit és ráadásként esetleg 1-2 bónuszbort is.
Itt a fél évet felölelő magyar egyveleg is, azokkal a borokkal, amelyeket az elmúlt 6 hónapban ittam és maradt fenn róluk valamilyen jegyzet, de azután a blogon valamilyen okból nem kerültek említésre. Az a terv, hogy az idén fokozatosan a végére járok a maradék 2011-es, 2012-es évjáratból származó tokaji boraim túlnyomó részének, így Tokaj erősen felülreprezentált ebben a válogatásban (és valószínűleg a következőben is így lesz), de akad itt bor mindenhonnan, a blogon ritkán vagy eddig nem előforduló pincéktől is.
A nyári napforduló estéje, illetve Szent Iván éjszakája mindig is különféle vallási és világi ünnepek ideje volt, nem csoda, hogy országszerte egyre több boros rendezvényt is ehhez közel eső napra szerveznek meg. Az Etyeki Kúria tavaly szervezte meg az első ChardonnÉJ-t, és a rendezvény sikere után adta magát az idei folytatás. A Kúriánál úgy vélik, hogy az utóbbi időben parkolópályára állított chardonnay több figyelmet érdemelne, ezért összetrombitáltak néhány hazai és külföldi pincészetet, hogy közösen megmutassák a fajta különféle arcait és erényeit.
A vendégborászatok száma a tavalyihoz képest a duplájára nőtt és különleges reserve tételek is előkerültek a pincék mélyéről, így valóban elég komoly merítés jött össze a hazai kínálatból, néhány külföldi tétellel kiegészülve. A pincészetek mellett a Bortársaság is hozott néhány külföldi bort és pezsgőt. A Kúriával szomszédos EtyekM készített finomságokat a borok mellé és a kóstoló után egy koncert zárta az estét.
Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból, egy francia borral kiegészítve. A fajta, mint téma eléggé aktuális: Villányban már zászlóshajó, és mintha más borvidékeinken is egyre többen vennék elő a cabernet sauvignon mellett/helyett.