A Borrajongó


Bukolyi Marcell kóstoló a Kálvária Pincében

2023. december 04. 06:00 - furmintfan

A Kézdy Dániel által alapított budakalászi Kálvária Pince rendezvényhelyszínként és szakmai műhelyként egyaránt funkcionál, utóbbi minőségében szinte egész évben rendeznek különféle kóstolókat. A téma lehet egy szőlőfajta, egy borvidék vagy akár egy borászat, utóbbi esetben a borász személyes prezentálásában. November végén Bukolyi Marcell volt a Kálvária Pincészet legutóbbi kóstolójának meghívott vendége, de sajnos Marci a kóstoló előtt nem sokkal lebetegedett, így nem tudott eljönni Budakalászra. Az esemény ettől függetlenül nem maradt el, Kézdy Dániel és a Bukolyi szortimenttel is dolgozó Artizan borkereskedés mindenese, Takács Alexandrosz vezényelték le a kóstolót. Tavasszal pedig a tervek szerint pótlásra kerül az esemény, ezúttal ténylegesen a borász személyes jelenlétével és várhatóan néhány új tétellel.

bukolyimarcell01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

6 borvidék, 6 kékfrankos 2018-ból

2023. november 20. 06:00 - furmintfan

Az elmúlt évek örömteli fejleménye, hogy egyre több borvidékünkön látnak komoly potenciált a kékfrankosban és egyre több borászatnál szánnak neki kiemelt szerepet. Szerintem a fajta kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa az egyes termőhelyek különböző karakterét, kis hazánkban is képes különböző a és ez volt a vezérfonal is, amire felfűztem ennek a kóstolónak a tematikáját. Hat borvidékről válogattam hat komolyabb kékfrankost, kivétel nélkül a 2018-as évjáratból. Ha minden igaz, egyben mindegyik dűlőszelektált tétel ráadásul, még ha nem is mindegyiken szerepel a szűkebb termőhely megjelölése.

kekfrankos2018_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A fény felé - St. Andrea Merengő 2019 és az új arculat bemutatkozása

2023. április 19. 06:00 - furmintfan

Az elmúlt napokban került forgalomba a St. Andrea Merengő aktuális, 2019-es évjárata, méghozzá a hosszú évek alatt megszokott dizájn helyett új címkével. A megújult külső nem csupán a Merengőt, hanem az egész St. Andrea szortimentet érinti, minden bor új "ruhát" kap. Az új Merengő megjelenése és az arculatváltás apropójából a pincészet és a Bortársaság közös sajtótájékoztatót rendezett, ahol többek között a Merengőt is megkóstoltuk. A Bortársaság Kossuth tér melletti boltjának emeletén Lőrincz György, ifj. Lőrincz György és az arculatot megtervező Ipacs Géza mutatta be a borokat és az új címkecsaládot.

standreabortarsasag1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar chardonnay négyesfogat 2018-ból

2022. április 25. 06:00 - furmintfan

Újabb magyar chardonnay-s poszt érkezik, de ebben a válogatásban több szándékosság volt, mint a 2019-es balatoni ötösfogat szinte véletlenszerű felhalmozódásában. Ezúttal a 2018-as évjáratot vettem górcső alá, négy borvidék négy bora tükrében.
Bár chardonnay-t szinte minden borvidékünkön találni, Etyek-Budát kivéve sehol sem mondanám vezető fajtának, de az itt szereplő 4 borvidék kiválasztása még így is adhat okot meglepetésre. Badacsony elsősorban az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű hármasról szól, chardonnay-val elég kevesen foglalkoznak, többnyire valamiféle külföldi háttérrel is rendelkező borászatok, mint amilyen a Domaine Edegger is.
A Balatonfüred-csopaki borvidéken már gyakrabban találkozunk a fajta képviselőivel, Figuláéknál házasításban és önállóan egyaránt. Itt most természetesen az egyik fajtaboruk szerepel, méghozzá a Selectio.
Tokajban a hat engedélyezett tokaji fajta mellett kísérleteznek néhányan nemzetközi fajtákkal is, Sauskáék viszonylag régóta foglalkoznak chardonnay-val, ráadásul a válogatás chardonnay-juk - a Birs - tulajdonképpen egyben dűlős tétel is.
Végül az inkább házasításokat előtérbe helyező Egerből is hoztam egy dűlőszelekciót. Ezen a borvidéken a bő fajtaválasztéknak köszönhetően a chardonnay sem elhanyagolható szereplő, többen önállóan is palackoznak borokat, ahogy a Stumpf Pincészet is.

magyarchardonnay2018_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Valóban ragyog - St. Andrea Örökké Egri Csillag Superior 2020

2022. március 09. 06:00 - furmintfan

Idén március 10-17. között első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon az Egri Csillag Hét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az Egri borvidék meghatározó fehérborára. Az egri csillag aktuális új évjáratát korábban is márciusban mutatták be a nagyközönség előtt a borászok, de 2022-ben már egy egész hetes rendezvénysorozatot szentelnek a borvidék meghatározó fehérbor-házasításának. Országszerte lesznek egri csillag kóstolók, az eseménysorozathoz csatlakozó éttermek több egri csillagot kínálnak majd poharazva, a borkereskedések egri csillag borokból állítanak össze csomagokat, és természetesen a pincészetek is aktív résztvevői lesznek a kezdeményezésnek.
A véletlen úgy hozta, hogy éppen a tematikus hét meghirdetése előtt bontottam ki egy egri csillagot otthon, és jó eséllyel az általam eddig kóstolt csillagok közül a legszebb tételt sikerült palackba zárni az idén 20 éves egerszalóki St. Andrea Pincészetnél, a Nagy-Eged mészköves területein növekvő tőkékről.

standreaorokke2020.jpg 

Tovább
Szólj hozzá!

Egri borok a város felett - Az Egri Borműhely pincészeteinek kóstolója Budapesten

2021. szeptember 18. 06:00 - furmintfan

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

egribormuhely_highnoteskybar.jpg
A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

Tovább
Szólj hozzá!

Folytatás - Mini magyar rajnai rizling-körkép 2019-ből 5 borvidék 5 borával

2021. május 12. 06:00 - furmintfan

Folytatódik a rajnai rizling-szemle, a Sabar-trió és a badacsonyi négyesfogat után most földrajzilag kicsit szélesebb merítés következik, de még mindig hazai terepen maradva. Öt borvidék öt rajnai rizlingje került egymás mellé ebben a körben, néhány bor talán meglepő helyekről, elsősorban vörösboros régiókból érkezett.

magyarrajnai2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Bukolyi Marcell - 2018-as borok a nappaliban

2021. március 01. 06:00 - furmintfan

Közel egy éve írtam Bukolyi Marcell Pinot Noir-járól és a Bukolyi Családi Birtok újjászületéséről. Röviddel a cikk megjelenése után online csevegtünk is egy kicsit Bukolyi Marcival, a legközelebbi budapesti útja során pedig vásároltam is tőle 1-1 palackot az akkor már forgalomban lévő borokból. Természetesen elhangzott az, ami a frissen piacra kerülő tételek esetében gyakran elhangzik a borász szájából, nevezetesen, hogy még fiatalok a borok, úgyhogy a palackjaimat szépen eltettem későbbre. Időközben megjelent a 2018-as évjáratból még két bor, ezekből is beszereztem 1-1 üveggel és lassan elérkezettnek láttam az időt, hogy - ha már személyesen még nem is láthattam a birtokot - a nappali melegében az öt palack tartalmából próbáljak meg átfogó képet kapni a családi pincészet jelenéről.

bukolyimarcell202102.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittuk – Kovács Nimród Nagy Eged Furmint 2015

2018. február 13. 06:00 - furmintfan

Eger elsősorban a házasítások "hazája", bikavérek, csillagok, egri cuvée-k viszik itt a prímet, a fajtaborok - pláne fehérben - inkább csak epizódszerephez jutnak. A furmint szólóban palackozva végképp ritka madár  ezen a tájon - Eger talán az egyetlen borvidékünk, ahol furmint és hárslevelű is értékelhető mennyiségben terem és a hárslevelű jobban előtérben van társánál -, házasításban még csak-csak előfordul (lásd St. Andrea, Pók Tamás, Orsolya Pince), de önállóan csak szabályt erősítő kivétel. Kovács Nimródékon kívül hirtelen nem is jut eszembe senki, aki fajtaborként komolyan foglalkozik a fajtával (a google közben az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot és a számomra ismeretlen Tóth és Tóth Pincészetet dobta még ki hirtelen), ők viszont magasra tették a lécet, és egyenesen a borvidék egyik csúcstermőterületeként emlegetett Nagy-Egedről palackoznak furmintot 2010 óta. Én most az éppen forgalomban levő 2015-ös évjáratot kóstoltam meg, ha már a Furmint Február nagy kóstolóján nem jutottam el az egri pince standjáig. Ungert később csatlakozva harmadnapos állapotában vizsgálta meg a bort.
 kovacsnimrodfurmint2015.jpg

Tovább
9 komment

St. Andrea újdonságok bemutatója a Bortársaság Parlamentben

2014. december 02. 07:00 - furmintfan

Úgy hozta sors, hogy az idei ősz során minden hónapban végigkóstoltam 1-1 St. Andrea borsort. Szeptemberben a Borfesztiválon az aktuális szortiment mellett feltűnt egy limitált tétel is, majd októberben a korábbi évjáratok boraiból kaptam egy izgalmas merítést, novemberben pedig lehetőségem volt a közeli jövőbe pillantani, legalábbis olyan értelemben, hogy premier előtt kóstolhattam meg néhány tételt. A kóstolósorok között természetesen volt némi átfedés, de minden alkalommal találkoztam bőven újdonsággal is. Legutóbb tehát alig egy hete...

standreabt0.jpg

Tovább
21 komment

"Nagy mesterek hordóiból" - St. Andrea a Borkollégiumban

2014. október 20. 06:40 - furmintfan

A Borkollégium "Nagy mesterek hordóiból" címmel új kóstolósorozatot hirdetett meg az őszi-téli hónapokra. Ezeken az estéken a Borkollégium gyűjteményéből már kereskedelmi forgalomban nem kapható tételek kerülnek elő, amelyeken keresztül egy-egy neves borász életművéből kaphat ízelítőt a közönség. A kezdeményezés mindenképpen érdekes és hasznos, ugyanakkor veszélyeket is rejthet magában: akár annak idején "nagy bor"-nak kikiáltott tételek is elvérezhetnek egy-egy ilyen bemutatón.

A sort szeptemberben a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet nyitotta, és nagy örömömre dr. Lőrincz György személyes jelenlétével is megtisztelte a kóstolót.

standrea1.jpg

Tovább
12 komment

Kis magyar vörössor

2013. november 18. 06:00 - pardi norbi

Közhelyes, de legalább érdeklődő borfogyasztókra mindenképp igaz, hogy a helyi borokra, érdekességekre kíváncsiak leginkább. Ez alól nem képeznek kivételt azok a közösségek sem, akikkel az USA-ban szoktam kóstolni. Néhány hete jelezték felém, hogy a fehérek után mutassak nekik magyar vörösborokat, és állítsak össze egy olyan sort, aminek a derékhada magyar fajtákból készült. Némi szerencsének köszönhetően az otthoni beszerzés és kiszállítás rövid időn belül megoldható volt, így egy öt borból álló sort kóstoltunk egy kis társasággal. Igyekeztem az adott bortípusokból az elérhető legjobbak közül válogatni. Három igazán magyarnak mondható fajtabort, egy bikavért és csattanóként a végére egy bordeaux-i típusú házasítást kóstoltunk.

 

Tovább
9 komment

Merlot-szeminárium

2011. október 26. 06:00 - drbarta

Kifejezett merlot-kóstolót még soha nem tartott kis társaságunk, így meglehetősen hiánypótló volt az esemény.

Nem volt különösebb koncepció, főleg annyi, hogy kinek mi volt otthon. :) Annyit szerettem volna persze, hogy szerepeljen a sorban egy-két kimagaslóbb tétel itthonról, és legyen benne egy-két külföldi referencia is. Ezen kívül senki ne keresse benne még csak hozzávetőleges teljesség igényét sem.

A kóstolás vakon történt, az első, belövőnek szánt tétel kivételével.

Következzen a sor:

Tovább
10 komment

Nagy vörös szeminárium

2011. augusztus 25. 06:45 - drbarta

Adódott, hogy birtokomba került egy igen jó renoméval bíró, komoly Chateauneuf. Egyik kedves kóstolótársunknak pedig egy szintén remeknek tűnő Ribera del Duero. Gondoltuk mutassuk meg egymásnak. Utána pedig kiagyaltuk, hogy miért is ne raknánk melléjük két árban és évjáratban is passzoló magyar vöröset.

Így is történt. Referenciaként még egy-két alacsonyabb árkategóriájú tétel is került a sorba. A kóstolás vakon történt.

Íme:

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása