A Borrajongó


További Gerék a helyszínen

2024. január 09. 06:00 - ungert

Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.

416880873_1098411424497013_7508273739788920351_n.jpg

Tovább
4 komment

Olaszrizling, másképp – Bökő Dávid "Parti Sétány" Olaszrizling 2021

2022. december 01. 06:00 - ungert

Megannyi kellemes személyes élményem indokolja, hogy a Balaton északi partját nem csak borszempontból, hanem általános kontextusban is kiemelten kedvelem. Habár az idei nyáron a többnapos, nyaralásnak nevezett elutazódás a tó partjára kimaradt, ősszel volt szerencsém két napot szakmailag a borvidéken, egészen pontosan Balatonfüreden tölteni. Ha jól emlékszem, Bökő Dávid Parti Sétány nevet viselő olaszrizlingjét is akkor járva-kelve szereztem be, különösebb előismeret és célzottság nélkül.

Úgy értem, Dávid és apja kezdetben kizárólag szőlőtermesztéssel foglalkoztak a környéken, a gyümölcsből bort először 2013-ban készítettek. A tőkéket organikusan művelik, a bor is azonos szellemben készül, majd szűrés és derítés nélkül kerül a palackba. Habár kezdetben csak a régi képeslapcímke fogott meg, hetekkel később, otthon kibontva a beltartalom is hamar meggyőzött arról, hogy érdemes figyelni rájuk.

1669737611536.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kürti gyümölcs – Strekov 1075 Fred #7 (2019)

2021. március 04. 05:00 - ungert

A kürti borvidék több szempontból is érdekes színfoltja nem csak a szlovák-, de a szélesebb értelemben vett boréletnek is. Egyrészt több magyar borász is készít ezen a területen olyan organikus borokat, melyek karakterükből kifolyólag nem csak a filozófiát fogyasztóknak szólnak, hanem abszolút mércével mérve is élvezetesek, finomak. Ezzel a teljesítménnyel úgy tudják hitelesen és természetazonosan képviselni Szlovákia legerősebb, legszínesebb és talán legszebb borvidékét, hogy abból mi, a határon innen is sokat tanulhatunk. Másrészt pedig fontos a filozófia is, melyről már korábban fordítottunk is cikket Sütő Zsolttól, a Strekov 1075 borászától, ezért önismétlés helyett inkább a múltidézést javasolnám.

Bár a bizonytalanul hosszú időre lezárt határok el is szakítanak minket az utazás, a találkozás és a helyben kóstolás pótolhatatlan élményeitől, a boros kartonok azért még nemzetközi viszonylatban is viszonylag megbízhatóan közlekednek még ezekben a vészterhes időkben. Legalábbis a pár hete megrendelt és befutott Strekov-egységcsomagom ezt bizonyította. Ennek az egyik első darabját, a pince alap vörösházasítását szondáztam meg a minap a kertben, egy napos, munkaidő utáni késő délután.

bf881187-c4ee-4f41-a3ad-94313126436c.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Az eszme mindenek felett

2021. február 14. 08:00 - ungert

Ténykérdés, hogy fogyasztóként nem zárkózom el az organikus szőlőműveléstől és borkészítészítéstől. A borvilág sokszínű, ezért is foglalkoztat már egy évtizede, felfedezése pedig egy elérhetetlen teljességre törekvő, életen át tartó folyamat, melyben sokféle stílusnak meg kell férnie egymás mellett. Azt is vallom ugyanakkor, hogy a borkészítés ideológiájának dogmái nem kerekedhetnek felül a tényen, hogy ez egy alkoholos ital, amit a bódító hatásán kívül többnyire azért fogyasztunk, mert finom. Éppen ezért állok ülök teljesen értetlenül és felháborodottan egy majd’ nyolcezer forintos francia narancsbor mellett, miközben próbálom megérteni a megérthetetlent: történetesen azt, hogy ez így kinek és miért jó.

tumblr_5364abcbc87955d120b7afffce475aa1_42303e15_1280.jpg

Tovább
3 komment

Füstölt kő – Wimmer-Czerny Roter Veltliner Granit 2018

2021. február 05. 06:00 - ungert

Hans Czerny alsó-ausztriai borász már mintegy huszonegy évvel ezelőtt hangolta át a tizennyolcadik század óta jegyzett birtokát organikus művelésűre. A fehérdomináns wagrami szortimenttel a biodinamika minimalizmusa mellett igyekszik megmutatni a termőterület sajátosságait a földdel összhangban élő szőlő gyümölcsén keresztül. Mindez persze csak érdektelen kliséhalmaz lenne egy alaposabb érzékszervi vizsgálat nélkül, ezért végeztem egy gyors, egyboros szondázást. Az eredmény: elégedettség és kíváncsiság egyszerre.

wteo0540.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Kénmentes cseh újvörös – Milan Nestarec Youngster Red 2020

2021. január 19. 19:17 - ungert

Csehország déli részén, nem messze az osztrák határtól tevékenykedik egy fiatal természetesborász, aki létezésével és boraival többszörösen is túlmutat a megszokott kereteken: egyrészt borkészítésről beszélünk egy sörorigójú szeszkultúrával rendelkező országban úgy, hogy a modern megközelítéssel klasszikusnak tekintett eljárások helyett a minimális beavatkozáson van a hangsúly, másrészt mindezt csak 2009 óta teszi, érdemi lokális előzmények nélkül. A moravai Milan Nestarec tehát érdekes jelenség, és ha a palackok beltartalama legalább annyira könnyű, laza, élvezetes és szórakoztató, mint maguk a címkék, akkor nincs ok a tartózkodásra még azon fogyasztók esetében sem, akik amúgy kellő távolságból figyelik az ilyen minimálkénes-organikus őrületeket.

Én azért igyekszem nyitottabb lenni, úgyhogy egyértelmű volt, hogy megszondázom a fiatal cseh borász alapszériáját, melynek egyik tagja egy szénsavmacerált, kénmentes, vörös újbor-házasítás. A háttérinfókat tekintve extrém próbálkozás, de ha jó a kivitelezés, akkor könnyen elkapható az úgynevezett gyümölcslé-élmény. És ezúttal erről van szó.

ea20de03-bddb-4f6d-8a78-8af6f16171a6.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Etna: Alberto Graci

2015. július 13. 06:00 - akov

Etna, 2014. június.

Salvo Foti után a következő állomás: Graci. Alberto Graci nagyapai ágon szicíliai bortermelő családból származik. A nagypapa a sziget közepén készített bort, persze kezét inkább mennyiségi, mint minőségi megfontolások vezették, ahogy annak idején majdnem mindenkiét. Alberto aztán Rómában tanult és befektetési bankárként dolgozott Milánóban. Amikor a nagypapa meghalt, valami megváltozott. „Hazajöttem, eladtam a nagyapám földjét, majd szőlőt vettem az Etnán.” – mondja később Alberto. Első bora 2004-ben készült el, azóta a Graci név már az Etnával kötődik össze, és nemzetközi szinten is igen jól cseng.

graci1.jpg

Tovább
3 komment

Cornas: Franck Balthazar

2014. január 24. 06:00 - akov

Tejbetökként vigyorgunk Szomjas Gödénnyel, ahogy a terepjáró platója időnként irdatlan nagyokat mér a hátsónkra. Igaz, a pelikán alatt jó szolgálatot tesz egy pihe puha microthiolos zsák, nekem csak a pőre fém jutott. Fülig ér a szánk, de nem csak azért, mert a pincében már jócskán fogyasztottunk. Szürreálisan indult ez a cornas-i látogatás. Az appelláció egyik feltörekvő sztárjához, Franck Balthazarhoz igyekeztünk. A megadott címen természetesen még ráutaló jel sincsen. Kis kevergés-kavargás, végül is nem nagy ez a falu, a főtérhez közel lesz. Cornas ősöreg temploma tompa puffanással jelzi, megérkeztünk. Míg én gépé-gépkocsimmal a középkori falat amortizálom, a másik kolléga a kis főtéren kérdezősködik. „Cave de Franck Balthazar?” – állít meg egy dolgosnak látszó negyvenes, Adidas-gatyás tagot. „Moi” – bök magára a fickó, majd egy gyors mozdulattal a szemközti kapu felé biccent. Be-sza-rás.

franckb_cornas.jpg

Tovább
9 komment

Méreg a borban

2013. február 20. 06:00 - akov

A világ egyik legismertebb laboratóriuma, az Excell, egy nagyon érdekes vizsgálat eredményét közölte a napokban. Összesen 300 francia bort teszteltek növényvédő szerekre a 2009-es és 2010-es évjáratokból Bordeaux, Rhone, Madiran és más délnyugat franciaországi borvidékekről. A vizsgálat eredménye egészen meghökkentő: a borok 90%-a tartalmazott valamilyen vegyszermaradványt. Összesen 50 különböző szert találtak, főként a szőlészetekben elterjedt és sokszor intenzíven használt rovar- és gombaölő szereket. Az Excell megjegyzi, hogy minden esetben az előírt határérték alatti szinteket állapítottak meg, de ugyanakkor aggasztónak találják, hogy nem állnak rendelkezésre kutatási adatok a növényvédő szerek emberi testben való felhalmozódásáról, valamint az egyes molekulák kombinált hatásáról. Arról sem igen tudni sokat, hogy az erjedési folyamat közben hogyan és mivé alakulnak át a szóban forgó vegyületek.

cabsav_pazmand.jpg

Tovább
30 komment

Kékfrankos a világ végén – Bodega Kieninger

2013. január 21. 06:00 - akov

A sors úgy hozta, tavaly nyáron eltölthettem egy kis időt Andalúziában, immár másodszor. Amikor első alkalommal jártam Dél-Spanyolország e kietlen, ámde mégis vérbő táján, csak a jerez-i borokra fókuszáltam. Fantasztikus, magas fallal körülvett univerzum ez, rendre visszahull, ki könnyűnek találtatik. Minő tragédia. Ha már újrázás, gondoltam, ne álljunk meg az alkoholtól roskadozó solerák árnyékában. Pedig „csöndes” bort keresvén, nincs könnyű dolgunk, hiszen a világ e forró szeglete lekvárra van kalibrálva. Ha Andalúziában mégis valami komolyabbra vágynánk, a homokos tengerpartoktól kissé távolabb kell keresgélnünk. A délnyugati hegyormok és vastag felhők szorításába ékelődő történelmi városka, Ronda, sok szempontból Dél-Spanyolország helyi maximuma. Nevének ellentmondó szépsége, fantasztikus fekvése és gazdag történelme közül bármelyikért érdemes meglátogatni. A modern bikaviadal ősforrásaként számon tartott Rondában azonban nem csupán bikák vére folyik olykor, de a környék szőlei szokatlanul jó vörös és fehér borokkal is kecsegtetnek. Ez eddig amolyan hétköznapi eset volna csak, de mi sem szokatlanabb Martin Kieninger kékfrankossal és zweigelttel dolgozó pincécskéjénél. Kárpát-medencei reflexiók következnek Andalúziából.

martin_kieninger.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Michel Gassier: Château de Nages

2013. január 11. 06:00 - akov

Michel Gassier és a Château de Nages itthon majdnem teljesen ismeretlenek. Ennek ellenére Michel Gassier neve szinte rakétaként robbant Dél-Franciaország egére. Nem túlzás azt állítani, hogy a pincészet valószerűtlenül gyorsan vált Robert Parker és a The Rhone Report kedvencévé. Amikor – mi bloggerek – ilyen bevezetőt írunk, szegény olvasó szemei előtt máris vastag bankjegykötegek és borritkaságok képei pörögnek. Pedig mi sem áll ettől távolabb. Gassier megmutatta ugyanis, hogyan lehet sokszor lesajnált, másodvonalas appellációkból „jóárasított” csúcsborokat készíteni. No, de az olcsó és jó borok – gondolhatnánk – nagyüzemben, csak ipari módszerekkel készülhetnek. Újabb végletes tévedés. A Château de Nages organikus műveléssel, a beavatkozások minimalizálása és a termőhely „maximalizálása” mellett tesz erre kísérletet. Ki hallott már ilyet?

gassier.jpg

Tovább
6 komment
süti beállítások módosítása