A Borrajongó


Őszi borpár(baj)ok 2023

2023. december 09. 06:00 - furmintfan

Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az  aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.
 parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Fine wines - Nemzetközi fehérborok a Borsuliban ...újratöltve

2023. február 03. 06:00 - furmintfan

A Bortársaság Borsuli repertoárjában tavaly óta szerepelnek rendszeresen a Fine Wines kóstolóestek, több témakörben (bár fehérboros témakörben volt már egy ilyen esemény korábban, akkor még csak egyszeri, különleges alkalomként). Tavaly a nemzetközi fehér és a nemzetközi vörös mezőnyt egyaránt végigkóstoltam, mindkettő izgalmas merítés volt és felvonultatott olyan tételeket, amelyekkel egyébként aligha találkoznék (erre a kóstolóra egyébként a Bortársaság saját választéka mellé "külsős" borok is érkeznek). Hét borral persze nehéz felölelni a legkiemelkedőbb borvidékeket és borstílusokat, mindkét sort ki lehetett volna még egészíteni ezzel-azzal, de a minőségre így sem lehetett panasz.
A fehérboros téma kóstolósora az idei évre nagyobb részben lecserélődött, és - legalábbis szerintem - még érdekesebb és változatosabb lett. Az előző évi válogatás is volt annyira jó, hogy akár az ismétlés kedvéért is újra beüljek a Bortársaság "iskolapadjába", de a frissített borcsokor láttán még nagyobb kedvet kaptam a dologhoz.

bortarsasagfinewinesnemzetkozifeher2023_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nyári borpár(baj)ok 2021

2021. szeptember 08. 06:00 - furmintfan

Ismét meghoztam a szokásos borpárbajos posztot. A nyári adagot alaposan kibővítettem, így a szokásos 7 helyett most 12 borpárt pakoltam egymás mellé. Nyár lévén a most több lesz a fehérbor, mint a vörös, dupláznak a rosé-k is, de jutott a végére egy aszú-páros, az elejére pedig egy pét-nat duó is. Lássuk!

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Ken Forrester Vineyards Old Vine Reserve Chenin Blanc 2013

2018. január 13. 08:00 - furmintfan

Míg octopus és sweetsole lankadatlan lelkesedéssel írnak dél-afrikai borokról a "műv.alkeszen", a borrajongó hasábjain ritkábban fordulnak elő a kontinens borai. Most viszont egy poszt erejéig mi is jegyet váltunk a vonatra. A kolléga urak szerintem már a kontinens összes Magyarországra szállító webshopját tesztelték, én azonban jelentős lemaradással küzdök Dél-Afrika-fronton, ennél fogva még többnyire beérem a Budapesten elérhető kínálat szondázásával. Így akadt a kezembe a mai poszt tárgya is.
Dél-Afrikában ugyan meglehetősen sok nemzetközi fajtával foglalkoznak (és ugye már hárslevelűvel is, ráadásul nemzetközi szinten is eredményesen, lásd a Tim Atkin MW-nél 94 pontra érdemes Lemberg Wine Estate Hárslevelűt 2015-ből), de talán nem túlzás azt mondani, hogy az ország két üdvöskéje a chenin blanc és a pinotage. Utóbbi eddig - finoman szólva - nem lopta be magát a szívembe. A chenin blanc-t viszont kedvelem, ráadásul a dél-afrikai borokat illetően több tapasztalattal rendelkező művelt alkoholisták is inkább a fehérborokat ajánlják ismerkedésre, szóval tél ide, tél oda, tegnap is fehérbort ittam. :)

kenforresteroldvinereservecheninblanc2013.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Sauvignon blanc - 2016 külföldön

2017. szeptember 15. 06:00 - furmintfan

Sauvignon blanc-okat vizsgáztattunk már egyszer idén nyáron, akkor egy kisebb magyar sor került terítékre. Most külföld következik, Óvilág és Újvilág vegyesen. Először nagyobb sort akartam kanyarítani az asztalra, utána gondolatban három borra redukálódott a menü, amelyet az utolsó előtti pillanatban sikerült mégis felduzzasztani. Igyekeztünk a barátságosabb árú tételek közül válogatni, sőt, némi plusz aktualitást kölcsönöz a sornak, hogy szerepel két olyan bor is, ami helyet kapott egy kereskedő (hamarosan véget érő) szokásos őszi akciói között.  

sauvignonblanc2016kf.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2017/1

2017. április 08. 06:00 - furmintfan

Itt az első adag idei külföldi egyveleg, benne ad hoc-jelleggel kóstolt borok, néhány Drop Shop és Carpe Diem-látogatás alatt fogyasztott tételek és egy Cote-Rotie-sor.

egyvelegdugokk10.jpg

Tovább
1 komment

Cabernet franc-kóstoló a Klubban

2015. december 24. 08:30 - drbarta

Nem volt még tisztán cabernet franc kóstolónk a klubban, most igyekeztünk pótolni. Nagyjából a 15-30 Euros szegmensben relatíve fiatalabb évjáratú borokat válogattunk, köztük jobbnak tartott hazaiakat, illetve néhány külföldi versenyzőt is. Vakon kóstoltunk.

dsc04108.jpg

Tovább
5 komment

Dél-Afrika megmérettetik II. - A fehérek

2015. november 28. 06:00 - drbarta

A múltkori egyébként fantasztikusan jól elsült vörös párbajok után most következzen az esemény fehér párja. A koncepció hasonló, kiválasztani néhány dél-afrikai fehéret, lehetőleg többféle borvidéket, fajtát képviselve és kreálni számukra árban, stílusban, évjáratban megfelelő, tipikus, óvilági kontextust. 

img_0473.jpg

Ezúttal némiképp kevesebben voltunk, így csak három párost vettünk górcső alá és árban is kicsit alacsonyabbra tettem a lécet, de azért 20 Euro környékén már átlagon fölüli fehér borokra mertem számítani. Nagyon kíváncsi voltam, nem is feltétlen arra, hogy "ki nyer", inkább hogy lesznek-e ismét egyéniségek.

Nézzük, fogadjátok szeretettel: 

Tovább
Szólj hozzá!

Dél-Afrika megmérettetik I.- A vörösek

2015. november 11. 06:00 - drbarta

Octopus kolléga addig és addig írogatja a posztjait dél-afrikai borokról, hogy előbb-utóbb megcsinálja a kedvet hozzájuk. Azért nem 100%-ig fehér folt a terület, hiszen a szegedi borfesztiválon már többször is elvitte a show-t a hazai működtetésű "Dél-Afrika borai" kereskedés szortimentje. Szóval már volt sejtésem arról, hogy vannak ott nagyon is komoly borok, de a blogger kolléga kedvenc beszerzési forrása a Wein-Deko egészen új távlatokat nyit széles kínálatával a téma iránt érdeklődőknek.

elgin.jpgA képen Dél-Afrika egyik leghűvösebb termőhelye Elgin látható. Forrás: www.southafrica.net

Egyszercsak rászántam magam és én is rendeltem az említett kereskedésből egy szép adag bort, már csak komponálni kellett nekik valamiféle témát. Én ugye mindig is szerettem hasonlítgatni, és ugye, ha épp felfedezünk valami újat, akkor legjobb megnézni, hogy mit tud az adott stílus legklassszikusabbjaival párban? Szóval, veszünk négy dél-afrikai vöröset, különböző fajtákat, stílusokat és borvidékeket képviselve és mindegyik mellé rakunk megfelelő, tipikus óvilági kontextust. És mi lehetne klasszikusabb párosítás egy syrah-grenache-mourvédre cuvée-nek, mint mondjuk egy jó dél-rhone-i GSM-cuvée, egy grániton-palán termett syrah-nak egy árban (és geológiailag is) megfelelő észak-rhone-i versenyző, pl. egy st. joseph? Vagy épp egy hűvösebb klímás pinot noirnak egy azonos súlycsoport-béli vörös burgundi, illetve egy komolyabb barrique cabernet sauvignonnak pedigrés borvidékről és termelőtől egy jellegzetes bal parti cru classé bordói? Igyekeztem, hogy korban se legyenek nagy különbségek, max. 1 év ide vagy oda.

Még annyit a technikai lebonyolításról, hogy mivel voltak olyan borok a sorban, melyek korábbi találkozások során meghálálták a szellőztetést, a kóstoló tervezett napján (csütörtökön) délben kidugóztam a borokat és kaptak egy dupla dekantálást, azaz kancsóba kitölteni, majd vissza őket az üvegbe és így várták az estét. Délután viszont a kislányom lebetegedett, így utolsó pillanatban elmaradt az esti szeánsz. Másnapra rendeződtünk nagyvonalakban családilag, viszont a társaságot csak hétfőre sikerült ismét összecsődíteni, tehát ötödik napja nyitott palackokkal tarthattam meg a kóstolót. Én persze nem tudtam meg nem is akartam addig várni, így a második napja nyitott palackokból végigkóstoltam egyszer a sort, aztán két napra rá, vasárnap is csentem belőlük ismét néhány cent erejéig. A kóstolójegyzetek zömét az első kóstolás alkalmával kreáltam, de mindenütt jelezni fogom, hogy miként változtak a borok a napok során, illetve ha nem is feltétlen változtak, de támadtak újabb gondolataim velük kapcsán, akkor azokat is megosztom.

Íme a sor, fogadjátok szeretettel:

Tovább
7 komment

A Tesco Finest visszatér

2015. július 27. 06:00 - furmintfan

A Tesco Finest borcsaládról több boros blog megemlékezett az elmúlt években (pl. itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt). A Finest sorozat tagjaitól többnyire nem kellett világrengető borélményt várni, cserébe korrekt áron világ körüli útra repítették az egyszeri borkedvelőt, megvillantva az adott fajták és termőhelyek jellegzetességeit. Sajnálatos módon a remek tananyagként szolgáló válogatás itthon egyszer csak eltűnt a boltokból, és maradtak a sokkal gyengébb Tesco Simply borok. Most viszont - ahogy nemrégiben a GM is hírt adott róla - a Finest sorozat visszatért a magyar áruházak polcaira is.

tesco0.jpg
Néhány borkedvelő/borfirkász kollégával két részletben megkóstoltuk az aktuális szortiment jelentős részét, néhány ráadás tétellel együtt. Az összkép nem változott: az esetek nagy többségében a vásárló jó áron fajtajelleges és/vagy termőhelyi tipicitást is megvillantó, de az aznapi vacsora mellé mindenképpen vállalható bort kap. Sőt, időnként még az is előfordul, hogy egy-egy elismert borászat nevét is felfedezhetjük a címkén.

Tovább
3 komment

Felzárkózni Dél-Afrikából

2014. szeptember 08. 06:00 - ungert (törölt)

Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem sokat tudok Dél-Afrikáról a borok vonatkozásában. Tény ugyanakkor, hogy az objektív és szubjektív értelemben is újvilági terep a maga mediterrán jelleggű klímájával és óceánközelségével kiváló szőlőtermesztési adottságokkal bír, miként az már több száz éve ismeretes is. Mivel a megközelítőleg százezer hektárnyi termőterülettel rendelkező ország (palack)mennyiségi szempontból állítólag a nyolcadik legnagyobb, és köztudott, hogy a számok ritkán hazudnak, az alapszintű kompetenciák hiánya ezúttal nem bocsánatos bűn. Az ismerkedést eddig finoman szólva sem könnyítette meg az a tény, hogy rendkívül kevesen foglalkoztak a szóban forgó borok hazai terítésével.

WP_20140904_17_15_41_Smart.jpg

Tovább
5 komment

Borfeszt 2013

2013. szeptember 20. 06:00 - akov

Kis késéssel én is beszámolok a Várban tett kiruccanásomról. Pénteken este sikerült feljutnom. A kellemesen meleg délutánra csípősen hűvös és szeles idő kerekedett. Nem éppen ideális fázva, szélben (illatok nuku) kóstolni, de idén csak ennyi jutott. Vasárnap is terveztem menni, de végül egy romantikus pinot noir szüret alattomosan elcsábított. No, de megbecsülve azt, ami van, álljon itt egy részletes tudósítás.

cincin2.jpg

Tovább
19 komment

Mondovino 2012 II. rész

2012. november 27. 06:00 - akov

Az első rész után jöjjön a Mondovino-beszámoló második része. Az egyéb francia vörösök frontján a Château de Beaucastel kínálatát néztem meg tüzetesebben. Sajnos azt kell mondjam, hogy a 2010-es bordeaux-iak után mókásnak hatottak a Gigondas, Cairanne vagy akár a magasra pozícionált Châteauneuf-du-Pape borok. Magas alkohol, durva dzsemesség, kevés sav és szétomló korty. Inkább egy nagyseggű menyecske, mint egy törékeny hercegnő jutna róluk eszembe. Nem az én világom. Ugyan néha le tudnak térdeltetni ezek a borok, de a legtöbbször nem értem a Robert Parker fűtötte déli hype-ot. Ha már Dél, ha már francia, akkor sokkal inkább éltetném a malbec fajtára felesküdött Cahors appellációt. A híres Château du Cèdre készítette Le Cedre Cahors 2008 eszméletlen komoly darab. Természetesen a bordeaux-i pályán motorozik őkelme is, simán összemérhető az itt említett legnagyobb nevekkel. A szintén nagyhírű, Madiran appellációban nyomuló Château Montus 2009 tannatból készül és a vasökölként lesújtó tannin mögött egy nagyon komoly szerkezettel megáldott, hosszan érlelhető bor bújik meg. Fantasztikus karakter.

mondovino2012.jpg

Tovább
17 komment

Borfeszt gyors II. rész

2012. szeptember 15. 14:30 - akov

pohar.jpg

A Kertész Pinot Noirral áttérve a vörösborokra a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Infusio 2009 kerül a poharamba. Fűszerpaprikás, lekvárosan gyümölcsös, jó adag fával. Vakon biztosan szekszárdinak tippelném, mindenféle szempontból izgalommentes. A Balla Géza Prémium Kékfrankos Sziklabor 2009 nagyon mediterrán jellegű, jól egyesíti a túlérett és érett gyümölcsös jegyeket, miközben nagyon koncentrált és sem az alkoholja, sem az illója nem kevés. A Prémium Cabernet Franc 2009 kissé oxidált, jóval keskenyebb anyag, de így is érezhető benne az alkohol. Az est legzúzósabb tanninját mondhatja magáénak. A Gere Kopár 2009 úgy tűnik most debütált a nagyközönség számára, igaz forgalomba majd csak jövőre kerül. Koncentrált, kissé zártnak tűnik, elég tanninos, a friss gyümölcsösség csak a háttérből muzsikál, mindenesetre van benne fantázia, de a kiválósághoz még évekre is szükség lehet.

Tovább
2 komment

Cabernet + Spurrier

2012. március 30. 14:00 - akov

spurrier.jpgA VinCE-hez való viszonyulásom a várva várt Steven Spurrier kóstoló borsorának kihirdetésével kezdődött. Mikor először megláttam a cabernet-sort, legszívesebben visszaváltottam volna a belépőjegyem. A borok többségét a magyar piacról szedegették össze, mégpedig viszonylag koncepciótlan módon. A rendezőelv talán az lehetett, hogy melyik kereskedő mivel járul hozzá a bulihoz. Spurrier + 200 ember biztosan komoly vonzerőt jelent bármely forgalmazónak. A kis késéssel induló mesterkurzusra várva vagy százan torlódtunk össze a nagyterem ajtaja előtt. A vesztbalkános dörgölődés egy pillanat alatt rockkoncertes hangulatot teremtett. Spurrier, Spurrier! Már láttam, ahogy a tömeg utat tör magának az arénába és felcsendülnek az első fület tépő gitár riffek... hála a jó égnek, azért mégis csak valamiféle szemináriumra jöttünk. A borok kóstolása elvileg vakon történt, azonban az érkezéskor töltögető pincérek nem nagyon takargatták a palackokat. Sebaj, aki benne volt a játékban, szemet hunyt a címkék felett.

Tovább
16 komment

Chenin blanc-fajtakóstoló

2011. február 01. 19:00 - drbarta

Megtörtént a beharangozott chenin blanc-kóstolónk. Azt hiszem kaphattunk némi képet a fajta sokszínűségéről, de azért közös jegyek is felfedezhetőek voltak.

A sor átlagos szintje elég erős volt, néhány tétel kiemelkedően is. Egy bor sajnos áldozatul esett a TCA-nak, egy pedig nagyon megosztotta a közönséget. (nem meglepő módon a Nicolas Joly-bor :)) 

A borok jegyzetei:

Tovább
6 komment

Felcsigázás - Chenin blanc fajtakóstoló

2011. január 20. 06:00 - drbarta

Rendkívül izgalmas fajtának találom a chenin blanc-t. Ehhez képest igencsak szűkös tapasztalatokkal rendelkezem a témát illetőleg, de azért főleg az Huet-nek hála már vannak nagyon-nagyon erős viszonyítási pontok.

A tavaly októberi ausztrál riesling kóstoló szerveződése kapcsán lehetőség nyílott az ominózus angliai beszerzési helyről néhány érdekesnek tűnő, de itthon egyáltalán nem kapható, nem is túl ismert tételt beszerezni.
Akkor már fölvetődött a gondolat, hogy a frissen hozzájutott borok mellé még lehetne rakni néhány itthon is beszerezhető tételt és máris adott egy izgalmas és első nekifutásra szép merítésű chenin blanc- fajtakóstoló.
A sor tartalmaz pezsgőt, különböző stílusú (akár gyökeresen) szárazabb, félszáraz és édes borokat. Képviselve lesz a Loire több borvidéke (Vouvray, Anjou, Montlouis sur Loire) , valamint a dél-afrikai Stellenbosch is. Reményeink szerint ízelítőt kapunk a fajta ezerarcúságából.
Következzen a kóstolandó tételekről és termelőikről némi információ:
Tovább
3 komment

Tramini-trió

2010. október 24. 07:25 - drbarta

Nem vagyok nagy tramini-rajongó. Nagyon nehéz műfaj. Nehéz ráakadni olyanra, amelyik buja is és elegáns is, lágy is, de nem lapos, illata és ízei összhangban vannak.

A közelmúltban volt szerencsém három versenyzőhöz, egy hazánkból, egy Dél-Afrikából, egy pedig Elzászból.

A külföldi tételek IFDT-nél megvásárolhatóak.

Következzenek a borok:

Tovább
6 komment
süti beállítások módosítása