A Borrajongó


További Gerék a helyszínen

2024. január 09. 06:00 - ungert

Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.

416880873_1098411424497013_7508273739788920351_n.jpg

Tovább
4 komment

Olaszrizling, másképp – Bökő Dávid "Parti Sétány" Olaszrizling 2021

2022. december 01. 06:00 - ungert

Megannyi kellemes személyes élményem indokolja, hogy a Balaton északi partját nem csak borszempontból, hanem általános kontextusban is kiemelten kedvelem. Habár az idei nyáron a többnapos, nyaralásnak nevezett elutazódás a tó partjára kimaradt, ősszel volt szerencsém két napot szakmailag a borvidéken, egészen pontosan Balatonfüreden tölteni. Ha jól emlékszem, Bökő Dávid Parti Sétány nevet viselő olaszrizlingjét is akkor járva-kelve szereztem be, különösebb előismeret és célzottság nélkül.

Úgy értem, Dávid és apja kezdetben kizárólag szőlőtermesztéssel foglalkoztak a környéken, a gyümölcsből bort először 2013-ban készítettek. A tőkéket organikusan művelik, a bor is azonos szellemben készül, majd szűrés és derítés nélkül kerül a palackba. Habár kezdetben csak a régi képeslapcímke fogott meg, hetekkel később, otthon kibontva a beltartalom is hamar meggyőzött arról, hogy érdemes figyelni rájuk.

1669737611536.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Túlcsiszolt gyémánt – Sauska Cuvée 7 "Siklós" 2018

2022. október 25. 06:00 - ungert

Az őszi napok folyásának lassulásával nem túlzottan költséghatékony nosztalgiázásra adtam a fejemet: tekintettel arra, hogy a villányi Sauskákat egy bő évtizeddel korábban kifejezetten érdekesnek és kedvemre valónak tartottam, beszereztem néhány palackot a pincekínálat magasabb részére sorolt házasításaikból, hogy az időutazáson túl utánajárhassak annak is, merre tart a borvidék egyik legmodernebb pincéje.

A hetes sorszámmal rendelkező, siklósi területekről származó alapanyagból készülő bordeaux-i házasítás az emlékeimben a műfaj professzionális megtestesülésének mintapéldájaként élt, és a tizennyolcas évjárat megkóstolása sok-sok év kihagyás után is ezt a képet erősítette meg bennem. Azzal a különbséggel, hogy a hozzá társuló lelkesedésfaktorom jelentősen elhalványulni látszik.

1666253336519.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mohács a pohárban – Vaskapu Kert 2019 és 2020

2022. április 15. 06:00 - ungert

Folyamatosan kopó memóriám okán egészen tegnapig meg voltam győződve arról, hogy Vaskapu-bort eddig én még nem ittam. Az állítás helyességét igyekeztem gyorsan alátámasztani blogunk archívumának feltúrásával, amikor szembejött velem ez a 2003-as kadarka. Az akkori információk, valamint a mostani borásztörténet alapján az látszik, hogy bár ugyanarról a mohácsi birtokról beszélünk, de az évekkel ezelőtt kóstolt palack még nem Galán Géza kezei közül került ki.

A bejegyzésem tárgyát képező két vörös (birtok)házasítás viszont igen, és a sztorikat szükségesen szétválasztva, a korábbi élményeimhez még csak véletlenül sem viszonyítva ugrottam fejest a kóstolásba. Aki ismer, tudja, hogy nyitott vagyok a natúrboros kalandokra, és a helyzet az, hogy egy betegség miatti sokhetes kihagyás után most is pozitív benyomásokra tettem szert.

1649960772546.jpeg

Tovább
Szólj hozzá!

Csillaggá lenni – Bock Ermitage 2017

2022. február 15. 09:30 - ungert

Utoljára két évvel ezelőtt fejtegettem a Bockokhoz fűződő ambivalens viszonyomat, és annak indokait. Részben ez, részben az idő- és a fókuszhiány miatt azóta nem is igazán ittam a pincétől semmit. Az Ermitage aktuális évjárata viszont ismét a radarom alá került, olyannyira, hogy nem csak ivásra, de megírásra is méltónak találtam. Talán az sem merész állítás, hogy pillanatnyilag ez a kedvenc Bockkom. 

ee34caeb-7658-4800-b258-d133320c22bf.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Bloggerbor – Németi Zoltán Mátra Kékfrankos 2019

2022. február 08. 06:00 - ungert

Aki otthonosan mozog a hazai borsajtó szűkös keretei között, vagy netán fogyasztott már Hoop Wines bort, annak Németi Zoltán neve ismerősen csenghet. Az időközben borászkodásba kezdett informatikus blogger első próbálkozását még a tavalyi év végén kóstoltuk, de azóta se időm, se lehetőségem nem volt arra, hogy beszámolóra ragadtassam magamat. Idáig. Négykezes poszt következik.

902df2e2-2ab0-4ebe-8618-3e756b1059e6.JPEG

Tovább
11 komment

Hoop Wines vörösborok 2019-ből

2021. december 07. 06:00 - ungert

A kétszemélyes mátrai miniprojektnek tekinthető Hoop Wines széles közönség előtt bemutatkozó borairól tavaly tavasszal írtunk először. Az akkor debütált rozé, a pét-natok és a tizennyolcas kékfrankos is elégedettségre adtak okott a teljesítmény olyasfajta kontextusba helyezése nélkül is, mint amilyenre olykor a kezdeti próbálkozások során enyhítő körülményként szükség van. 

Bár úgy gondolom, hogy a két Zoltán közös munkája még a borkészítési útkeresés szakaszában van, a friss, 2019-es évjárat vörösei ékesen bizonyítják, hogy nem állnak távol a saját stílus megtalálásától a mátrai borvidék adta keretek között. Ezekről érkezik most négykezes beszámolónk.

oacf2249-min.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Ikertorony-pusztítás – Balassa Furmint és Gizella Furmint/Hárslevelű 2020

2021. szeptember 29. 17:00 - ungert

Azt gondolom, hogy a tokaji szárazak tekintetében kifejezetten jó dolgunk van az elmúlt években. A műfaj a kezdeti lépéseit szilárd alapok nélkül volt kénytelen megtenni, de az idő és a fogyasztói igények kitermelték azt, amivel már évtizedekkel korábban is érdemes lett volna elindítani a hegyaljai szárazforradalmat: a megfizethető, közérthető és mégis értékes hegyaljai alapbort.

A műfaj persze még közel sem kiforrott, és túlkínálat sincsen belőle, de az biztos, hogy Balassa István és Szilágyi László közel tökéletesre csiszolták azt a stílust, ami bázisként szolgál pincéik drágább szárazainak, kapudrogként az egységsugarú fogyasztónak és tananyagnak a borvidék többi borászának. A friss, kettőezer-húszas alapboraikat ezúttal egymás mellett kóstoltam meg otthonom kényelmes magányában, hogy aztán a szokásos elégedettségen túl levonjam az előre is megtippelhető konzekvenciát, amely szerint a két borász belépőszintű száraz borai még mindig az egyik legjobbnak számítanak, és nem csak borvidéki viszonylatban.

Mindehhez persze kellettek a tavalyi év szüreti nehézségei is a szőlőben, melyeknek köszönhetően az alapvetően dűlős boroknak szánt alapanyagok szinte kivétel nélkül a pincék alapházasításaiban landoltak, kiváló alapborokat eredményezve masszív palackmennyiség mellett. Nem feltétlenül szerencsés a borász veszteségét lakossági örömmé transzformálni, de ezúttal mégis valami hasonlóról van szó.

cznh8907.JPEG

Tovább
3 komment

Bikavérreferencia Egerből – St. Andrea Áldás 2019

2021. szeptember 13. 09:25 - ungert

Évtizedes tapasztalataim szerint az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet egyike az azon kevés borvidéki egységeknek, amelyek igyekeznek komolyan venni a bikavér-keretek nyújtotta lehetőségek kiaknázását. Az továbbra sem kérdés, hogy a borvidéki vörös házasításban komoly potenciál rejtőzik, az már inkább, hogy mindezt mennyire képesek alátámasztani a közelmúlt próbálkozásai.

Ha a szélesebb spektrumot vizsgáljuk, az átlag könnyen adhat okot csalódásra, de én tartom, hogy vannak ékes példák az ügyes kivitelezésre is, és az Áldás évről-évre ezek közé tartozik. Néhányról mi magunk is megemlékeztünk már.

A friss, 2019-es éjvárat az eddig megkezdett úton halad tovább: nem feszegeti a kereteket, de ismét tehetségesen tölti ki azokat.

muet8192.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi villámkör – Istvándy és Németh Pince

2021. július 16. 06:00 - ungert

Sokféle magánéleti okból kifolyólag idén mindösszesen négy nap jutott a nyárból, amit ezúttal is a Balaton mellett szándékoztam eltölteni. Tekintettel arra, hogy ilyenkor inkább kikapcsolódni szeretnék, mintsem pincét pince után túrázni, a boros programok a teljes félhét legszűkebb részét képezik csupán. A tavalyi Figulázás után idén Badacsonyt vettük célba, ahol két pincét sikerült lezavarni egy rövidebb, de annál forróbb délután alatt.

Azt nem állítom, hogy komoly jegyzetelések közepette történt a fogyasztás, de azért az Istvándy Birtok és Borműhelynél, valamint a Németh Pincénél kóstolt borokról vannak benyomásaim, ráadásul viszonylag frissek is. Ezeket igyekszem most megosztani, alább.

gimv2710-min.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Borok diplomaáztatáshoz

2021. július 08. 06:00 - ungert

Borkóstolók esetén ritkán tetszelgek házigazdai szerepben, de a június közepén Szegeden megszerzett matematikusi végzettségem ürügyén úgy gondoltam, hogy szervezek egy kisebb szeánszot az A Borrajongós csapatnak, csak úgy, kötetlenül, a nyáreleji kánikula kellős közepén. Tematikát ezúttal nem építettem, de igyekeztem érdekesebb, szerethetőbb borokat összeválogatni, kiugró klasszisok nélkül, hogy méltó módon ázzon el a friss oklevél.

Az este során született gondolataink következnek, és mivel rszabi most sem jegyzetelt, ezért csak négykezes formában, alább.

dab.jpg

Tovább
3 komment

Őserő – N.A.G. Betsek Hárslevelű 2013

2021. június 10. 06:00 - ungert

A két borvidéken tevékenykedő Németh Attila Gábor megnyerő személyisége, valamint stílusprekoncepciókat feszegető borkészítési stílusa miatt még mindig azon hazai borászok közé igyekszik tartozni, akikre látókörtágítási szempontjaink miatt is érdemes odafigyelni.

Nem szeretném elhallgatni ugyanakkor parciális csalódottságomat sem, melyet a korábban klasszisszerűen teljesítő mátrai vörösborok helyére lépett "Föld és Ég" utódok tisztes, de nem kiugró helytállása okozott a számomra az elmúlt években. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi átlagosan jó bor után éppen Tokaj irányából jön egy olyan fehér, amely képes megmutatni azt elemi erőt és karakteres stílust, amiért érdemes a termelő borait fogyasztani.

af7f7203-51f8-44b3-85aa-9fcf1bf6f111.JPEG

Tovább
3 komment

Szemben az árral – Strekov 1075 Viola 2019

2021. június 08. 06:00 - ungert

A helyzet az, hogy bár igyekszem törekedni a borhűtőimben fekvő készleteim hatékony forgatására, azért rendszerint belefutok korábban vásárolt, de nem érlelésre szánt palackokba, amelyekről különböző okok mentén sikerült elfeledkeznem.

Így járt Sütő Zsolt, a szlovákiai Kürt (Strekov) ikonikus borászának formabontó vörös házasítása is. Bár a friss tapasztalatok alapján azt gondolom, hogy a Viola ugyan érlelhető formában van még, de jelenbeli teljesítménye talán kockázatmentesebb örömforrásnak tűnik, mint várni a bizonytalanra.

rsqw9916.JPEG

A fajtaösszetételét tekintve ötven százaléknyi alibernet és harmincöt százaléknyi st. laurent alkotja, a maradék pedig kékoportó. Tény, hogy ez a fajtamátrix itthon kevésbé megszokott, de az érzékszervi élmények alapján a végeredmény abszolút élményszerűre és szerethetőre sikerült.

A kifejezetten színgazdag, sötétlilás megjelenés friss, tartalmas bort vetít előre. Az illatot a szilvás, epres és málnás gyümölcsösség vezeti, de emellett kifejezetten fűszeres és rétegzett is. Szájban friss és tiszta ízekkel operál, miközben az átlagnál kevesebb tannint élénk, de nem túlzó savak egészítik ki. Inkább friss és direkt, mint sűrű és nehézkes, és ez kifejezetten az előnyére válik. Fűszeres gyümölcslé, a jelzős szerkezet legjobb értelmében.

Már most is remek formában van, de úgy gondolom, hogy akad benne tartalék is bőven. Szép bor, a 6 pontos kategória egyik legtehetségesebb képviselője, amit az elmúlt egy évben ittam. (15,75 €, Vino Dei Vini)

Szólj hozzá!

Stíluslecke – Orsolya Pince Kadarka #2 2018

2021. május 21. 06:00 - ungert

Idejét sem tudom már, mikor fogyasztottam utoljára Orsolya-kadarkát. A hosszúra nyúlt szünet nem a rossz tapasztalatokon alapul, inkább csak arról van szó, hogy a máshová helyzett fogyasztási fókuszom miatt se idő, se kapacitás nem jutott az egykor legendásan nagyratörő kadarkáiról híres pince aktuális próbálkozásaira.

Ez a bor viszont hosszú szünet után váratlanul erős visszatérés: céljait és stílusát tekintve nem izommal, hanem kifinomultsággal és részletgazdagsággal közelíti a nagyság fogalmát, miközben egyszerre tud hitelesen egri és kadarka is lenni.

ddxp7449.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Nem-hétköznapi hétköznapi – Eszterbauer Tüke 2017

2021. április 15. 06:00 - ungert

A szekszárdi Eszterbauter Borászattal évek óta ambivalens viszonyt ápolok: amíg körülbelül egy évtizeddel ezelőtt, öntudatra ébredésem hajnalán kifejezetten kedveltem a pince alapszériás borait, az elmúlt időszakban többnyire inkább csak hibás és rossz palackokba, vagy pusztán csak a személyes ízlésemtől távol álló próbálkozásokba futottam bele.

Aki ismer, az tudja, hogy nem adom fel könnyen, és a csalódások ellenére is rendszerint újra és újra nekirugaszkodok a dolgoknak, hátha egyszer végre összejön, aminek össze kell jönnie. Így került a kosaramba, később pedig a poharamba is a pince tizenhetes, Tüke nevet viselő szekszárdi bikavére is, amely megkockáztatom, hogy a közelmúlt legszebb borvidéki bikavére, amellyel dolgom volt.

bkpr5891.JPEG

Tovább
1 komment

Egy árkategória, két súlycsoport – Zweigelt-páros

2021. március 18. 06:00 - ungert

Ritka, de szerencsés helyzet, ha egymáshoz közel árazott borok párban kóstolva úgy mutatnak teljesen eltérő arcot, hogy csalódás helyett inkább örömre van ok mindkét palack esetén. Valami hasonló volt a helyzet a következő soproni, valamint kvázi-soproni zweigelt esetében is. Ismét egy bizonyíték, hogy az árcímke ugyan hasznos, de közel sem tévedhetetlen orientációs pont.

xybz8636.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Péter Pince aktuál, szárazban

2021. március 12. 06:00 - ungert

Amikor kerek egy évvel ezelőtt végigittuk a Péter Pince gyakorlatilag teljes aktuálszortimentjét, már abban bíztunk a borásszal együtt, hogy a következő találkozás személyes formában fog történni. Aztán 2021 talán még nagyobb sebességgel, szinte egy negyedév alatt közlekedett el, eljátszva minden optimista várakozást és reményt. A 2019-es száraz borok közben palackba, majd pedig forgalomba is kerültek, így egy tokaji túra helyett a nappalimba invitáltam furmintfant, hogy együtt szondázhassuk meg őket. Négykezes beszámoló következik.

peterpince2021021.JPG

Tovább
1 komment

Balaton a kertben – Ikon Rajnai Rizling 2020

2021. március 02. 10:00 - ungert

A meredeken emelkedő átlaghőmérséklet közvetlen hatása a D-vitamin-bevitelre, valamint az egyszerűbb, de ettől még élvezetes, napsütésre hangolt fehérborok fogyasztására közismert tény. A körülmények engem is befolyásolnak, így a hirtelen jött előtavaszra olyan bort kerestem, amely úgy tudja visszakézből hozni a szebb arcát mutató időjárás hangulatát, hogy közben komolyan is lehet venni, ha arra van igény. Ebben a kategóriában pedig Ikonék rajnaija már több is, mint biztos választás. Ajánlom is, akinek és amikor csak tudom.

mcod4161.JPEG

Tovább
3 komment

Izombor – Illyés Kúria Kékfrankos 2019

2021. január 28. 06:00 - ungert

Bevallom, hogy Illyés Miklós neve néhány hónappal ezelőttig teljesen ismeretlen volt a számomra. A szekszárdi Porkoláb-völgyben három hektárnál valamennyivel nagyobb területen tevékenykedő borász a kétezres évek első felének kétbites, de azért villogó-színes-szagos hangulatát megidéző webdizájnnal szerelt honoldala szerint kizárólag bioművelésben tartott vörös szőlökkel foglalkozik. Noha az öndefiníción kívül nem látok utalást semmiféle védett tanúsítványra, a filozófia körülbelül annyi lehet, hogy a szőlőművelésre a minimális beavatkozás, míg a pincében a klasszikus eljárások a jellemzők, ami jó hír a kénmentes dolgoktól viszolygó, de a műfajra alapvetően nyitott fogyasztók számára is.

Kezdhettem volna a kadarkával is, mégis a kékfrankosra esett a választásom, amelyből éppen a 2019-es évjárat érhető el a legnagyobb hazai borbolt-lánc polcain. Tapasztalatok és előítéletek nélkül vágtam bele az ismerkedésbe, és tulajdonképpen nem jártam rosszul. Sőt.

unnamed.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A hűtő mélyéről – Bott Frigyes Granum 2018

2021. január 21. 06:00 - ungert

Bár közhelyszerűen is megáll a lábán az állítás, amely szerint néhány hónapos ciklikussággal érdemes alaposan felbolygatni a borhűtő békéjét, most mégsem általános palacktárolás-technikai tanácsadást szeretnék tartani. Arról van csak szó, hogy néhány nappal ezelőtt éppen egy ilyen házileltár során bukkant elő Bott Frigyesék (egykori?) öndefiniáló muzslai nagyházasításának kettőezer-tizennyolcas évjáratából egy palack, ráadásul a hűtőteltház okán az újrastrukturálás után már nem jutott neki polc, ezért úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, és azon hidegében csapra is vágom belőle az első és utolsó palackomat.

Nem ez a bor első évjárata, amivel találkozok, és mivel Frigyesék évről-évre igen magas színvonalon tudják űzni ezt az ön- és borvidékbemutatós stílust, ezért igen kis valószínűsége volt annak, hogy csalódok. Nem is csalódtam.

2571d54d-951a-4d5a-866b-b17288667dbf.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Osztrák narancs – Alex & Maria Koppitsch Touch 2019

2021. január 16. 06:00 - ungert

A Fertő tó partján tevékenykedő Koppitsch-család – név szerint Maria és Alex – ismerős lehet a természetes borok közegében mozgó fogyasztóknak. A sztori lényege abban áll, hogy a szokásos minimális beavatkozás mellett igyekeznek úgy bemutatni az egyedi mikroklímával rendelkező borvidéket, hogy közben kifejezetten könnyű, szórakoztató és szerethető ivóborokat készítenek. Közelebbről nézve pedig négyféle borstílusban próbálnak érvényesülni, melyek közül a Touch csak az egyik. A cél itt egy olyan narancsbor elkészítése, amely képes bemutatni a termőterület talajszerkezetének hatását a borra, mint végtermékre.

Mindezt a klasszikus dűlőházasítás műfaján keresztül igyekeznek prezentálni. Az biztos, hogy a 2019-es évjárat olaszrizling-gerincű, és a tó melletti területek mészköves-agyagos karakterének megjelenítésére törekszik narancsbor-szemüvegen keresztül. Nagy használt hordókban erjedt és érett, valamint kapott 16 napot héjon. Mindösszesen 9 milligrammnyi kénnel kezelték literenként. És hogy milyen? Hát olyan, amilyennek lennie kell: egyszerre megosztó és élményszerű.

rjng4678.JPEG

Tovább
2 komment

Ajándék bornak... – Dominium Tokaji Hárslevelű Budaházi dűlő 2016

2021. január 14. 06:00 - ungert

A tolcsvai Pannon Tokaj ismeretlen terep a számomra. A pincekínálat alsó szegmensében található borok alapból érdektelenek, de a Dominium névű márka a márkában talán ismerős lehet azok számára, akik alaposabban szondázzák a borvidéket. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években inkább a bevált nevekre és borokra koncentráltam, és így egyre kevésbé igyekeztem kóstolási tapasztalataimmal a teljes hazai palettát lefedni, nem túl meglepő, hogy ezek a száraz tokajiak is úgy mentek el mellettem, mint lézerblokkolós Audi a traffipax mellett.

Ezt a száraz, dűlős hárslevelűt is ajándékba kaptam, de nem csak ezért lepett meg az egyébként kiugróan jó teljesítményével, hanem azért is, mert ittunk már ennél sokkal érdektelenebb szárazat a borvidékről jelentősen magasabb árfekvésben is.

jaar8559.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Furmintok a közelmúltból

2020. november 17. 06:00 - ungert

Az van, hogy még hetekkel korábban, egy szűkkörű házi borozás keretei között egymás mellé pakoltunk néhány furmintot, komolyabb koncepció nélkül, de azért mégis Hegyalja-túlsúlyosan. A jegyzeteim pedig éppen azóta hánykódolódtak a telefonom jegyzetfüzetében, várva a megírás pillanatára. Tekintettel az ismét kialakuló bezártságra, sikerült időt kerítenem arra, hogy bejegyzést formáljak belőlük. Íme.

furmintok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Muskotály, ahogy még sosem láttad – Tokaj Nobilis Sárgamuskotály 2015

2020. november 13. 06:00 - ungert

A házi hobbi-borérlelések halmazát általában két osztályra szokás felbontani: az egyik a szándékos, következetes és figyelmes folyamatokat takarja, míg a másik a beragadó, általában elfelejtett palackok sanyarú sorsát igyekszik képviselni. Nyilvánvaló, hogy Bárdos Saroltáék kettőezer-tizenötös félszáraz sárgamuskotálya sem azért született, majd később vásárolódott meg, hogy aztán öt évvel később hümmögve csodálkozzunk rá arra, hogy a következetes érlelési metódus megtette a hatását. Nem is erről van szó. Néha viszont a szándék nélküli véletlen is szülhet meglepetéseket. Nem is akármilyeneket. Muskotály-lecke következik középhaladóknak.

tokajnobilissargamuskotaly2015.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Szerethető tipikusság – Ráspi Kékfrankos 2017

2020. november 11. 06:00 - ungert

Tekintettel arra, hogy elmúlt két hét döntően munkával, rohanással, valamint jelentősebb magánéleti változásokkal telt el, a hétvégére igyekeztem olyan bort keresni, amely mellé jó leülni csak úgy, anélkül, hogy komolyabb figyelmet követelne meg a gyakran csak fogyasztásnak nevezett szabadidős tevékenység. És bár az van, hogy Horváth József borai legalább kétfelé osztják a hazai minőségivók nem túl széles táborát, én a ráspizmus kedvelői közé igyekszem tartozni, ezért a termelő aktuálisan polcon található kékfrankosa viszonylag kis rizikóval kecsegtetett. Ha rövidre akarnám zárni, akkor azt is írhatnám, hogy visszakézből hozza a pincétől elvárt karakterességet és minőséget. És ez jó. De lehet erről hosszabban is mesélni.

a6a8d08c-668a-4e69-a486-15eb4b692261.JPEG

Tovább
6 komment
süti beállítások módosítása