A Borrajongó


FineWines - Nagypénteki nagy fehérek

2024. április 26. 06:00 - furmintfan

Tar Ferinek köszönhetően komoly borsorral indult a húsvéti hosszú hétvége, a tematikát komoly fehérborok szolgáltatták szerte a világból. Feri a finewines.hu kínálatát kiegészítette még néhány magyar tétellel és végül egy vörösbort is csempészett a sorba. Szűk körben ültünk össze a borklub egyik tagjánál (ezúton is köszi! :)), volt idő és hely bőven, hogy átadjuk magunkat a válogatott borok élvezetének.

finewineshusvet2024.jpg

Európán kívülről ezúttal nem szerepelt egy tétel sem a sorban, de így is nagyon szép ívet írtunk le, egészen Portugáliáig. Tizenkét bort kóstoltunk (ha a borhűtőből bónuszként előkerülő már bontott tételeket nem számoljuk, azok majd egyvelegben kapnak helyet), buborékok nyitották és zárták a remek sort.

Tovább
Szólj hozzá!

Nyár végi riesling-délután a Carpe Diem-ben

2021. december 11. 06:00 - furmintfan

Az év végi elmaradások bepótolása során most egy régi adósságomat törlesztem. Ritkán fordul elő, hogy hónapokat kések egy kóstoló megírásával, most félig meddig mégis ez a helyzet. Szóval ez a kóstoló még a nyár végén, egészen pontosan augusztus 31-én volt, de az ősz elején feltorlódtak a megírásra váró dolgok, utána egy darabig úgy terveztem, hogy majd az idei második külföldi egyvelegbe olvasztom be, aztán kiderült, hogy annak a kereteit szétfeszítené... Végül némi késéssel, de mégis önálló posztban jelenik meg ez a kóstoló és az alábbi hat bor.

finewinesnz202106_01.jpg
A téma tehát Tar Ferenc legkedvesebb szőlőfajtája, a rajnai rizling. Feri a világ minden tájáról válogatott egy kicsit, és amolyan stílusgyakorlatok jelleggel hat eltérő stílusú riesling-ből állította össze az alábbi érdekes kóstolósort.

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2021/1

2021. július 03. 06:00 - furmintfan

Az első félév lezárásaként itt egy külföldi egyveleg, ami a borbározások elmaradása miatt idén is kicsivel lassabban jött össze a szokásosnál.
 egyvelegdugokk30.jpg

Tovább
1 komment

Tavaszi borpár(baj)ok 2020

2020. június 01. 06:00 - furmintfan

Itt a hét darab tavaszi borpárom, a magyar résztvevők mellett német riesling-eket, spanyol monastrell-eket, olasz szupertoszkán házasításokat hoztam, és egy magyar-osztrák chardonnay-párbaj is belefért, Homonna Attila bora pedig egy szintén Homonna Attila által készített borral találja magát szemben.
 parbajok.jpg

Tovább
1 komment

FineWines.hu újdonságok Németországból - Van Volxem, Heymann-Löwenstein, Mosbacher

2019. május 07. 06:00 - furmintfan

A német borok minden bizonnyal legszélesebb kínálatával rendelkező hazai borkereskedés, a finewines.hu/riesling.hu a közelmúltban új szállítmányt kapott és a szortiment is kibővült egy új pincészettel, a Weingut van Volxem-mel a Saar-vidékről. Időszerű volt tehát egy német borokból álló kóstolót tartani, és húsvét előtt Tar Feri adott is egy kis ízelítőt az új borokból. 3x3 bor alkotta a kóstolósort, három pincészet - lásd a címet -, három borvidék - Mosel, Pfalz, Saar -, összesen három szőlőfajta - a kötelező riesling mellett sauvignon blanc és pinot noir -, és összesen három évjárat képviseltette magát a menün.

carpediemnemet201904_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2018/1

2018. február 25. 06:00 - furmintfan

Gyorsan összejött az első külföldi egyveleg, benne borbár-látogatások, otthoni poharazgatások, vendégségben elfogyasztott borokról szerzett benyomások és ide kerültek be a Borjour Délen készült, még értékelhető, nyúlfarknyi jegyzetek is, így összességében erős olasz-spanyol-dél-amerikai túlsúlyt kialakítva.
 egyvelegdugokk14.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Novemberi finewines estek a Carpe Diem-ben: best of syrah és riesling Grosses Gewächs 2016

2017. december 05. 06:00 - furmintfan

A novemberi kóstoló-dömpingből Tar Ferenc és a hozzá tartozó "borbirodalom" (Carpe Diem, finewines.huriesling.hu) is alaposan kivette a részét. A hónap során megrendezett több izgalmas kóstoló közül én kettőn vettem részt, syrah-kat és riesling-eket kóstoltunk (ittunk) meg. Mindkét alkalommal nagy élményt adtak a borok, gyakorlatilag egy év végi toplistát meg tudnék velük tölteni.
Kivételesen egy posztba sűrítettem az jegyzeteket, nem is szaporítanám tovább a szót, következzen a lényeg!

carpe_diem2.jpg

Tovább
4 komment

Finewines 5. szülinap - magnumok éjszakája

2017. november 14. 06:00 - furmintfan

Szinte hihetetlen, hogy repül az idő: idén 5 éves lett Tar Ferenc borkereskedése a finewines.hu. Mondhatni, hogy a borrajongó stábja a kezdetektől  rendszeresen követi a finewines tevékenységét, szerteágazó szortimentjük borai és a tematikus kóstolók a mi kis blogunk hasábjain is gyakran szerepelnek. A Carpe Diem megnyitása óta a kóstolók helyszíne is állandósult, természetesen a jeles évforduló alkalmából is itt gyűlt össze a közönség. A születésnapi ünneplésre Feri korábban is speciális borsorokkal készült (itt található akov beszámolója a 3. szülinapról), és nem volt ez másként most sem: 10 bort és pezsgőt állított csatasorba, kivétel nélkül magnum-palackos kiszerelésben. 

finewinesszulinap2017_2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2016-os német rieslingek a Carpe Diem-ben - Leitz, Dönnhoff, Weinhof Herrenberg, Heymann-Löwenstein

2017. október 27. 06:00 - furmintfan

Tar Ferenc a finewines.hu/riesling.hu frissen érkezett, 2016-os - leginkább - belépő szintű rieslingjeinek szentelt egy kötetlen hangulatú bemutatót a Carpe Diem-ben, ráadásul igen baráti áron. A sort három külön borvidéket képviselő német pincék borai alkották: a Leitz Rheingau-ból, a Dönnhoff Nahe-ból és a Weingut Herrenberg (LochRiesling) Saar-ból. Nem képezte a műsor részét, de ha már ott voltam, természetesen Feri ajánlására a sor végére még odaillesztettem egy Heymann-Löwenstein rieslinget is (egyben egy negyedik borvidéket - Mosel - is behúzva), így összesen 11 bor fordult meg a poharamban.
 nemetriesling2016.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2017/1

2017. április 08. 06:00 - furmintfan

Itt az első adag idei külföldi egyveleg, benne ad hoc-jelleggel kóstolt borok, néhány Drop Shop és Carpe Diem-látogatás alatt fogyasztott tételek és egy Cote-Rotie-sor.

egyvelegdugokk10.jpg

Tovább
1 komment

2016 I. félév - külföldi egyveleg

2016. július 08. 06:00 - furmintfan

Eltelt az első 6 hónap az évből, gondoltam, itt az ideje egy újabb egyvelegnek. Először a külföldi borok jönnek, következzenek tehát az elmúlt 6 hónapban kóstolt/ivott, posztba nem öntött, de jegyzetelt borok. Luxemburgi rieslingtől dél-afrikai vörös házasításig lesz itt minden, öveket becsatolni...

egyvelegdugokk9.jpg

Tovább
2 komment

Best of riesling(.hu)

2015. október 12. 06:00 - furmintfan

Ahogy akov tavasszal említette, Tar Ferenc a riesling.hu  és a finewines.hu tulajdonosa egy rövid időre visszavonult, hogy egy kicsit kipihenje az elmúlt évek fáradalmait és újult erővel vágjon neki a tőle megszokottan magas színvonalat képviselő és remek borokat felvonultató kóstolóestek megszervezésének. A várakozásnak megfelelően az ősz megérkeztével be is indultak a riesling.hu/finewines.hu kóstolók.
A szeptember végi „Best of Riesling” névre keresztelt eseményen Feri által forgalmazott portfólió legszebb rieslingjeiből válogatott sor várta a vendégeket. Az ígéretes lista alapján nem csoda, hogy igen gyorsan összejött a tervezett létszám. Nem nagyon ragoznám, Németország több borvidékéről (egy nem akármilyen osztrák versenyzővel kiegészítve), a legnagyobb nevek közé tartozó borászatok csúcsminőséget képviselő rieslingjei álltak csatasorba.

bestofriesling_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Riesling-rovat XIV.- Röttgen-párbaj

2013. május 31. 14:30 - drbarta

Rég jelentkeztem már rieslingekkel, pedig fogynak rendszeresen, csak kicsit el vagyok maradva a jegyzeteimmel. Néhány hete felnyitottam két remek terrassenmoseli termelő évjárat és dűlő-azonos tételét összehasonlítás, de még inkább örömködés végett. Mindkettő bor kapható itthon itt.

2013-05-08 06.49.11.jpg

Knebel: Riesling Erste Lage Röttgen 2011

6400 Ft. Vonzó illat, szaftos gyümölcsök ígérete, grapefruit, fehér húsú őszibarack, jellegzetes palás ásványosság. Szájban közepes a test. Telt, intenzív ízek, szépen definiált, harapnivalóan koncentrált gyümölcsösséggel. Mindez szépen strukturált vázra illeszkedik, a közép kellően sűrű magot formál, a savak ideális élénkségűek, érettek, jóízűek, kiválóan integrálva kísérik a korty bontakozását. Elég hosszú lecsengés. Tiszta, koncentrált, kerek örömbor, minden részlet a helyén. Eléri a 7 pontot. (90) 

Heymann-Löwenstein: Riesling Erste Lage Röttgen 2011

7400 Ft. Színesebb illat, az érett, lédús citrusok mellett őszibarack, trópusi gyümölcsök, csemegeszőlő is felsorakoznak, némi mézzel, édeskés fűszerességgel, jellegzetes ásványossággal. Hasonlóképp közepesen telt, intenzív ízekkel. A savak picit feszesebbek, a struktúra picit fókuszáltabbnak tűnik, a lecsengés is egy hangyányit hosszabbnak hat. Utóízében némi karamelles-gyógynövényes díszítés. Ez a bor volt a kettő közül a komolyabb, vitálisabb, aromákat tekintve pedig a komplexebb. Magabiztosabb 7 pontot kap. (91)  De zárójelben, nekem személyesen talán nagyobb örömet okozott az előző natúrabb, sallangoktól mentesebb világa, kényeztetőbb simasága. Mindkettő reálisan árazva, megvenném újra.

Szólj hozzá!

Vie Vinum 2012/3- Német, francia, magyar borok

2012. június 08. 06:00 - drbarta

Záró epizódként néhány Ausztrián kívüli bor is következzék. A rendezvény előtt kicsit búslakodtam, hogy idén nem láttam a kiállítók listáját tartalmazó kézikönyvben német termelőket is. Egyszer csak viszont, némi kóválygás után betértünk a Falstaff-névvel fémjelezett helyiségbe. Ott pedig ilyen nevek vigyorogtak ránk, hogy Heymann-Löwenstein, Van Volxem, Prüm, Leitz és még sorolhatnám...Kellemes meglepetés, nagyon bántott, hogy egyszerűen nem volt idő végig menni a teljes kínálaton. 

A Moric standnál is ért egy kis meglepetés, ugyanis a pult túloldalán Homonna Attilát fedeztük fel. Megörültünk neki is, illetve annak is, hogy egy szép merítést is hozott magával az általa készített borokból, így azt is meg lehetett kóstolni a kiírt pince szortimentje mellett.

Tovább
5 komment

Riesling-rovat VII.

2012. május 23. 06:00 - drbarta

Ismét egy gyűjtő-poszt következik a közelmúlt rieslingjeiből, mert volt néhány említésre méltó. :)

Szokás szerint csak a fajta közös, lesz szó édesről, szárazról, illtve pfalzi, rheingaui, moseli, illetve egy kamptali tételről is.

Íme, ha esetleg bárkit érdekelne :)

Tovább
Szólj hozzá!

Gigászi hetes kóstoló a Bodó-portánál

2012. március 28. 06:00 - drbarta

 Avagy ne csak írjuk már megint! Talán kitalálható ebből, hogy ismét a Bodó-Bott házaspárnál járunk képzeletben (mi pedig tettük ténylegesen is az elmúlt hétvégén:)).

Tematika: kis munka a szőlőben, ezúttal metszés a Rudi néniben, majd kóstolni orrvérzésig. Ez utóbbi aktivitás csúcs-eseménye pedig egy kimerítő 2007-es évjáratú sor volt a jelenlevő borászok szortimentjéből (azaz Bodóéktól, Bereczéktől, Demeter Zoltántól és Dorogi Istvántól), kiegészülve néhány a vendégek által hozott tétellel. Cél volt vizsgálni, hogy majd 5 évesen milyen formát nyújtanak borok, vannak -e még bennük további érlelésre szánt tartalékok. A végén pedig néhány édes borral általános élvezkedés, hájjal kenegetés.

Íme a nem mindennapi sor. Mellékeltem hozzávetőleges, nem túlságosan megrágott és átgondolt pontszámokat is zárójelben.

Tovább
1 komment

Riesling-rovat

2011. július 18. 06:00 - drbarta

Lassan olyan rendszerességgel szerepelnek itt rieslingek, hogy lehetne heti rovatot biztosítani nekik. :)

A most következő borok nem egy kóstlón kerültek egymás mellé, vagy legalábbis nem mind. Kis kollekciója az elmúlt hónapban nálam megforduló szép tételeknek.
Ha esetleg valaki hozzászólna, bár ettől nem félek, akkor elnézést, ha nem reagálok, mert én az írás megjelenésekor már javában nyaralni leszek, internet nélkül.:) Ha esetleg az elmúlt hét második felében más témákban érkezett volna hozzászólás, akkor jelzem, hogy ugyanezen okból nem válaszoltam.
Következzenek a rieslingek:

Tovább
Szólj hozzá!

Osztrák-német riesling-párbaj

2011. július 04. 12:00 - drbarta

Rendszeres olvasóknak feltűnhetett már, hogy különösen sokat szereplnek itt akár német, akár osztrák rieslingek. De még nem igazán volt olyan kóstoló, ahol azonos súllyal álltak volna egyidejűleg egymással szemben.

Most ez lett volna a tematika, alapvetően száraz(abb) rieslingek, azonos évjáratok, azonos árakban, azonos, vagy hasonló presztizsű termelőktől egymással szembeállítva, párban szervírozva. Smaragdok és grosses gewachs-ok.

A kóstoló előtt mindegyikből letöltöttem 1-1 decit, és pontosan ekkora  kis üvegcsékben, gyakorlatilag kiválóan légtelenítve visszaraktam őket a borhűtőbe. A kóstolót követő napon újrakóstoltam a sor első négy tagját, a második napon pedig a másik négyet. Ahol tapasztaltam eltéréseket a kóstoló napjához képest, ott ezt jeleztem.

Íme a sor:

Tovább
8 komment

Terroir-rieslingek

2011. május 06. 06:11 - drbarta

A moseli borvidék eredendően az édes borról szól. Minden maradékcukor tartományban letisztult, kiforrott stílusú borok, legyen szó akár "csak"megbízható, illetve klasszsis termelőről.

Annak ellenére, hogy igen régre visszanyúlnak a tradíciók az említett édes borok esetén, a "nagy száraz bor" viszonylag újszerű fogalom, akárcsak Tokajban.

Van néhány termelő, akik elsősorban száraz boraikkal szeretnének kitűnni, azok révén mutatni be területeik karakterét. Mást és máshogy csinálnak, mint ami a történelem során már kiforrott.

Két ilyen termelőtől kóstoltam a minap:

Tovább
Szólj hozzá!

Gigászi Német Riesling-kóstoló a Bodó-portánál

2011. február 22. 11:00 - drbarta

 

 Pár szót a kóstoló hátteréről, pici érdemet magamnak is tulajdonítva. :) A múltkori, okóberi esemény első napi édes bor kóstolójára a meghívott bloggerek is hoztak néhány palack bort. Én egyik palacként a sokszor megírt Robert Weil édes spatlese-vel rukkoltam elő, amely általános sikert aratott. (Olyannyira, hogy házigazdáink azon bor mintájára igyekeztek megcsinálni az előző írásban említett 2010-es birtokborukat.)

Látva az érdeklődést, Peter Klingler, az általam gyakran emlegetett riesling.hu üzemeltetője felvetette, hogy egy következő alkalommal lehetne egy kimerítő riesling-kóstolót tartani.

A felvetés aztán megvalósult. A mostani eseményre Peter elhívta néhány barátját, köztük a riesling-gyűjtő, Marc Herold-dal, aki egy kimerítően alapos, széles merítésű, mesés sort hozott magával.

Én mint amatőr riesling-fan, ezúton is szertném mély hálámat kifejezni mindazoknak, akik az eseményt megvalósították, és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy én is jelen lehessek . :))

Következzenek a jegyzeteim, az emlékezetes tételeket aláhúztam.

Tovább
4 komment

Nagy Német Riesling-kóstoló

2011. február 16. 13:00 - drbarta

 No megvolt a várva várt beharangozott német-riesling kóstolónk. Annyi változás volt az előzetes infokhoz képest, hogy többen jelezték szeretnének magyar bort is látni a sorban, referencia végett. Így történt, hogy bekerült egy Pannonhalmi PRIOR és a frissen megjelent Légli Gesztenyés is.

Az érdekesség kedvéért a két rheinhesseni és a két magyar rajnait vakon néztük meg. (előzetesen úgy ítéltem meg, hogy nem lenne fair a jóval magasabb árú, és gyökeresen más stílusú moseli  Erste Lage-borokkal együtt nézni őket, a rheinhesseniek még tűréshatáron belül voltak)
Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, nagyon erős sor volt, számos klasszis tétellel.
Következzenek a jegyzetek:

Tovább
6 komment

Felcsigázás- Nagy Német Riesling-kóstoló

2011. február 03. 08:00 - drbarta

                                                                 

Nem valószínű, hogy rendszeresebb olvasóink számára annyira meglepő, vagy felcsigázó értékű lenne, hogy német rieslingeket fogunk fogyasztani. :)Mindenesetre a jónéhány ráhangolodó, illetve "szeminárium" jellegű kóstoló után elérkezettnek láttuk az időt, pláne a múltkori, szerintem bombaerős wachaui sor után, hogy egy ahhoz hasonló kvalitású, ütős kóstolót sikerüljön összehozni, ezúttal a németektől.

Ismét nyolc borból fog állni a sor. Ha nem is olyan precízen párban, mint múltkor, de igyekeztem valamiféle rendszer szerint összeállítani a borokat, nem összeszedni 8 magányos farkast. :)

 A képen a Mosel egyik központja, Bernkastel látható, felette tornyosul a hírhedt Doctor -dűlő. Forrás: www.winepage.de  A képen látható területről nem fogunk kóstolni, de tetszett a külalakja. :) Mindenestre a posztot igyekezetem telerakni azon dűlők képeivel is, ahonnan fogunk kóstolni.

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása