A Borrajongó

Húsvéti kadarkázás a Kálvária Pincében

2018. április 09. 06:00 - furmintfan

Kézdy Dániel, a Vinoport és a Furmint Február szellemi atyja mindig töri a fejét valamin, és bár a sok ötlet megvalósításához sok idő is kell, gyakorlatilag minden évben előrukkolt valamilyen újdonsággal, legyen az egy rendezvénysorozat (Hárslevelűk Éjszakája), egy könyv (Tokaj - Emberek és dűlők), vagy egy aszúkra koncentráló kereskedelmi projekt (Aszú Prime), most pedig egy még nagyobb fába vágták a fejszéjüket.
A Kézdy család 2018-ban nyitotta meg a nagyközönség előtt budakalászi Kálvária-dombon a Kálvária Pincét, amely voltaképpen három pincét takar, amelyeknek a nevét három fontos hazai szőlőfajta, a kadarka, a kékfrankos és a furmint adta. A családi borkészlet tárolásán túl nem titkolt cél az értékteremtés és a különböző szakmai kóstolók szervezése. Dani azt is reméli, hogy lassan a többi pincébe is visszatér az élet és a helyi közösség is visszatalál a borhoz.
A szűkebb és tágabb körű nyitórendezvények után az első - húsvét hétfőre eső -  nyílt tematikus kóstoló témája a kadarka volt. 
  kadarkak.jpg

„Erre a sorra nagyon büszke vagyok. A kadarka jelenleg keresi a helyét, de ahogy véleményem szerint ez a válogatás is bizonyítani fogja, a fajtának bőven van létjogosultsága a Kárpát-medencében. Az elmúlt időszakban elérhető legérdekesebb „kadarkanagyágyúk”, néhány régebbi tétellel kiegészítve.” nyilatkozta a kóstoló előtt Kézdy Dániel a Borsmenta pincenyitás kapcsán készült interjújában.
A kadarka köztudottan kockázatos műfaj, kényes fajta, a magam részéről elég ritkán is nyúlok  hozzá, már csak ezért is érdekelt ez a sor. Dani kérdésemre elmesélte, hogy legalább 30 hazai kadarkát kóstoltak meg, mielőtt összeállt ez a sor. 

A borokat vakon kóstoltuk, de a házigazda úgy építette fel a sort, hogy az időben lépkedjünk visszafelé, így először 4 palack 2016-os, majd 6 palack 2015-ös kadarka következett egymás után zárásként két korosabb borral.

Grál Borpince Kadarka 2016
Hűvös hangulat, cseresznye, szamóca, piros ribizli, zöldfűszerek, halványan kapor. A korty könnyű, szinte törékeny, de jó tartást adnak neki a savak és a minimális tannin. Ízben először édesebb, majd fanyarabb hangulatú piros bogyós gyümölcsök tűnnek fel sorban, szamóca, cseresznye, meggy, ribizli képében és a zöldfűszeres jelleg is megmarad, halvány édeskésebb fűszeres tónusok mellett. Azt hittem, egri lesz, de nagyon nem. Az első bornak ritkán van könnyű dolga, de ez tetszett. 6p-

Sziegl Pince Kolostor-domb Kadarka 2016
Érettebb gyümölcsök, málna, meggy, cseresznye, pici földesség jelentkezik az elég intenzív illatban. Szájban kissé bárdolatlannak tűnik, részben a meglehetősen élénk savaknak köszönhetően, de valahogy a legtöbb itt szereplő bor egyébként is simább, selymesebb érzetű volt. Ízében édeskés és savanykás gyümölcsök egyaránt feltűnnek. Kézdy Dániel szerint nem mutatnak egységes formát a palackok és ez a gyengébbek között volt. 5p

Eszterbauer Nagyapám Kadarka 2016
Az eddigieknél sötétebb színű bor. Megint édesebb, érettebb, sötétebb tónusú gyümölcsöket kapunk: málna, cseresznye, szamóca, szederrel, pici zöldfűszerrel. Az előző kettőnél egy fokkal testesebb, tartalmas, de finom szövésű és arányos bor. Ízében sok gyümölcs: málna, szamóca, cseresznye, szeder és áfonya. Tetszett. 6p

Heimann Céhkereszt Kadarka 2016
Visszafogottabb, édes piros bogyós gyümölcsös, meggyes, halványan fűszeres illat. Ízintenzitásban is egy picit visszalépés az előzőhöz képest, de egyébként a korty jól kitöltött arányos, főleg édeskés piros bogyósokkal, málnával, cseresznyével és a háttérben meghúzódó édesfűszerekkel operál. 5p+

Illyés Kúria Kadarka 6-os Hordó 2015
Moderált intenzitású illat, enyhén túlérett gyümölcsösséggel, leginkább cigánymeggyel. Szájban is lágy, - a fajtához képest - telt benyomást kelt, enyhén emelkedett érzetű alkohollal, túlérettbe hajló piros bogyós gyümölcsökkel, meggyel, leheletnyi édesfűszerrel. 5p

Vida Öregtőkék Kadarkája 2015
Édeskés piros bogyós gyümölcsök - szamóca, málna, cseresznye - díszítik, halvány fűszerességgel. Törékeny, csipkésen finom szövésű, leheletnyi tanninnal, sok zamatos gyümölccsel. Nem túl hosszú, de elegáns, kecses korty. 6p-

Dukay-Sagmeister Szigeti Kadarka 2015
Érettebb karakterű, mélyebb illat, meggyel, pici zöldfűszerrel, kis érettséggel, mintha már kezdődő oxidáció is bujkálna benne. Szájban vaskosabb, markánsabb, rusztkusabb a sor legtöbb tagjánál, meggyes, zöldfűszeres, a háttérben földes, törkölyös ízekkel. Ugyanitt kóstoltam alig több mint egy hónapja, akkor jóval fiatalosabb, tetszetősebb volt. 5p

Orsolya Kadarka 2015
Ismét egy hűvösebb illat, cseresznyével, piros ribizlivel, csipkebogyóval, zöldfűszerekkel. Karcsú, de elég tartalmas, van benne egy kis rusztikusság, de csak annyi, amennyi érdekesebbé, strukturáltabbá is teszi. Cseresznye, meggy, málna, ribizli, zöldfűszerek, kapor és zsálya. 6p

St. Andrea Kadarka Egri Kadarka Superior 2015
Nagyon világos színű bor, kissé halvány, bágyadt illat, málnával, piros bogyósokkal. Ízben málnás, epres, zöldfűszeres, de elég vékonyka, kicsit szinte híg is. Ezt egyébként a második palack alapján írom, mert az első földes, bizonytalan, zilált, oxidált volt, és úgy tűnik, másnál is előfordult palackvariáció. A második palackunk rendben volt, más kérdés, hogy az sem nyűgözött le. 5p

Bott Frigyes History Kadarka 2015
Megint egy koncentráltabb, teltebb bor következik, a korty húsos, zamatos, de a bor arányai is rendben vannak, élénk savak és kevés, de szilárd tannin támogatja. Édesre érett piros bogyós gyümölcsök, málna, szamóca, cseresznye, meggy. 6p

Orsolya Görbesoros Kadarka 2009
Legendás bor volt fiatalon. Színre egy port-ot idéz, illatában földesség, aszalt meggy, cseresznye és paradicsom, szárított zöldfűszerek, kapor. Könnyed, teljesen sima felszínű, leheletnyi édeskés tónussal, aszalt paradicsommal, cseresznyével és meggyel, szárított zöldfűszerekkel, határozott tercier jegyekkel. Még most is élvezhető. 6p-

St. Andrea Magyalos Kadarka 2007
Teljesen tercier aromák uralják, enyhén oxidált is már, aszalványokkal, földes jegyekkel. A korty elég telt, de a savak már lelágyultak, az alkohol picit emelkedettnek tűnik, az enyhe oxidáció már itt is érezhető. Lehet még benne életet találni, de útja vége felé jár. 5p

A legjobbak között nüansznyi különbségekkel tudnék dönteni, talán a Bott és az Eszterbauer volt a 2 legjobb, utóbbit egy hangyányit frissebbnek éreztem. Utánuk az Orsolya, a Grál és a Vida következik.

kalvariapince201804.jpg

(A Kálvária-pince)

A kóstolóra Kézdy Dániel hívott meg, köszönöm!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4413813830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wine underground 2018.04.09. 10:58:14

Nagyon szépen felújították a pincéket, jó ilyet látni!

Szegediszomelijé 2018.04.11. 21:03:53

Izgalmas sor! Feltűnt a palack variáció említése, és valóban, a kadarka különösen érzékeny is erre a tapasztalatok szerint. Így az Orsi 2009-essel nagy szerencsétek volt, ez valahogy megúszta, az utóbb kóstolt palackok rendre keményen megöregedett lét rejtettek. A Sagmeisterrel viszont épp nem -optimális esetben elvitte volna a pálmát. A Grállal talán szerencsés volt elsőre találkozni, meglehet, h a mezőny közepén kijöttek volna a jócskán zöldes, éretlen jegyi -a remek sav ellenére zavaró (vagy pont nálunk volt rossz palack?) Mindenképp ajánlott a Pósta 2015, Szentesi a komolyabb tételek közül, de jó kis halászlé bor általában nemsokért a Frittmann, és Mészáros, helyben ajánlott beszerzésre a Pastor, Garai, és Márkvárt 2007-es (!). Ja Buttler és Hagymásinak is szokott lenni nagyon csúszós Kadarkája.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2018.04.11. 22:23:46

@Szegediszomelijé: Igen, a Dukay-Sagmeisterről én is - mint írtam is - szebb emlékeket őriztem, az akkori élmények alapján tuti, hogy dobogós lett volna ebben a sorban. Szentesit én is hiányoltam, a Grált pedig valóban érdemes lett volna visszakóstolni még, de ilyen szempontból limitáltak voltak a lehetőségek.
Örültem, hogy az Orsolya még élvezhető volt, de egyébként meg sem fordulna a fejemben kadarkát érlelni. :)
süti beállítások módosítása