Az először három éve megrendezett Vörös Balaton igyekszik megtörni azt a berögzült axiómát, amely szerint a Balaton=fehérbor. Holott a régióban a kék szőlőnek fontos szerepe volt a korábbi évszázadokban, a jelenlegi (vagy talán inkább az 1-2 évtizeddel ezelőttig fennálló) állapot egyrészt a filoxéravész, másrészt a kommunista tervgazdaság eredménye. Szerencsére egyre több borászat és borkedvelő fedezi fel a tó környéki vörösborokban rejlő lehetőségeket, és ennek demonstrálására a Vörös Balaton kiváló rendezvény. A Jásdi Borterasz ideális helyszínként funkcionál, pont annyi borászt és vendéget tud befogadni, amennyi még komolyabb tömegjelenetek előidézése nélkül képes kóstolni (legalábbis a délutáni órákban még így volt, a végére nem maradtam), a szép időben pedig még a teraszon is lehet egyet szippantani a friss téli levegőből és megcsodálni a kilátást a csopaki szőlőkre.
Sajnos sem tavalyelőtt, sem tavaly nem tudtam elmenni a rendezvényre, így most nagyon vártam az első alkalmat. A Balaton környéki termőhelyek változatosságának és a meghívott borászatoknak köszönhetően mind fajták, mind borstílusok tekintetében széles merítés állt rendelkezésre, hiszen 12 pince több mint 30 bort hozott a kóstolóra. Összességében véve többnyire kiegyenlített volt a mezőny, sok finom, jól iható bort kóstoltam, szájporszívóként működő tanninbombák és alkoholszörnyek itt szerencsére nem nagyon teremtek. A délután és este hátralévő részében rám váró további borozás miatt túl sok idő nem állt rendelkezésemre az elmélyültebb kóstoláshoz és jegyzeteléshez, de slágvortokban azért beszámolnék a tapasztalatokról és az egyes borokról.
2HA
Török Csaba pincéjéből szinte el is fogytak a 2015-ös évjárat borai, így viszont abban a szerencsében részesülhettünk, hogy a nemrég debütált 2013-as Courage-t kóstolhattuk (a 2012-es palack már ezt rejtette).
2HA Cabernet Franc 2015
Sötét erdei gyümölcsök, áfonya, meggy, feketeribizli, pici tejszín és édesfűszer, jó struktúra.
2HA Courage Mon Merlot 2012
Érett piros bogyósok, meggy, cseresznye, remek fűszeresség, pici virág. Selymes, lágyan ölelő korty, remekül használt hordó.
2HA Courage 2013
Mélyebb, fiatalosabb illat, erdei gyümölcsök, szeder, cédrus, fűszerek. Szilárd, egységes szerkezet, szép kilátásokkal.
Figula Pincészet
A Figula Pincészet főleg bordeaux-i fajtákból készíti vörösborait, az itt bemutatott két bor már februárban is tetszett és most is.
Figula Dörgicsei Merlot Margya-dűlő 2015
Hűvös illat, meggy, gyógynövények, szájban bársonyos tannin, finoman melengető alkohol, szilárd váz, lédús gyümölcsök.
Figula Cabernet Sauvignon 2015
Fekete bogyós gyümölcsök, feketeribizli, pici fűszerpaprika, leheletnyi édesfűszer és vanília, jó savak, krémes, selymes korty.
Gellavilla
A Bortársaság-tulajdonos Tálos Attila nevével fémjelzett borászat szortimentjében is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a vörösborok.
Gellavilla Kékfrankos 2015
Intenzív meggyes jegyek, piros bogyósok, friss csipkebogyó, zamatos gyümölcsösség, meleg érzet, csipetnyi fűszer.
Gellavilla Kékfrankos-Merlot 2014
Meggy, savanykás piros bogyós gyümölcsök, zöldfűszerek, talán pici illó, rusztikusabb szerkezet.
Guden Kisbirtok
A paloznaki területeken borászkodó Guden Kisbirtok új kékfrankosa mellett hozott egy 6 éves tételt is, hogy megmutassák az itteni kékfrankos érlelési potenciálját.
Guden Kékfrankos 2016
Könnyed, nagyon gyümölcsös, málnás, epres, cseresznyés ízek, fűszeres lecsengés.
Guden Kékfrankos 2011
Pici érettség, éppen csak kezdődő oxidáció, krémes, sima korty.
Homola Pincészet
A Homola Pincészetnél újdonságként a 2016-os Kékfrankos és a 2015-ös Kékfrankos Válogatás szerepelt a már ismert borok mellett. A Kékfrankos Válogatás a 9 hordónyi 2015-ös kékfrankosból a 2 legszebb hordó házasítása.
Homola Kékfrankos 2016
Könnyed, karcsú, sok piros bogyós gyümölccsel, a gyümölcsöket finoman körülölelő fűszerességgel.
Homola Kékfrankos 2015
Piros bogyósok, kevés édesfűszer, zamatos, vidám, élvezetes korty.
Homola Kékfrankos Válogatás 2015
Egy kicsit moderáltabb, mélyebb az illata, mint az "alap" kékfrankosé. A test kicsit nagyobb, koncentráltabb, fűszeresebb, sötétebb spektrumban játszanak a gyümölcsök.
Homola Syrah 2013
Erdei gyümölcsök és sokféle fűszer, selymes textúrával párosulva. A kékfrankosoknál nagyobb test, inkább északi stílusban interpretálja a fajtát.
Homola Cabernet Franc 2013
Lágyabb savkarakter, meggy, erdei gyümölcsök, pici édesfűszer, csipetnyi fűszerpaprika.
Jásdi Pince
Jásdiéknál a Ranolder Vörös már évek óta a szortiment egyik ékköve. 2016-ban a birtok első kékfrankosa is elkészült, amíg a saját kékfrankos-ültetvények termőre fordulnak, vásárolt szőlőből készül a bor, így viszont a saját termést már megfelelő tapasztalat birtokában dolgozhatják fel.
Jásdi Kékfrankos 2016
Friss meggyes, piros ribizlis, finoman fűszeres, vaníliás, könnyed, nagyon jól iható, karcsú kékfrankos.
Jásdi Ranolder Vörös 2013
100% cabernet franc. Koncentrált, komoly, széles, de nem nehézkes bor, erdei gyümölcsökkel, feketeribizlivel, étcsokival, szép fűszerességgel.
Kislaki
Légli Géza egyetlen borászként képviselte a déli partot, de nem okozott csalódást, az újbor Érintetlentől a csúcsbor Kislakig mindhárom borát szerettem.
Kislaki Érintetlen 2017
100% merlot, mint mindig. Primőrös málna és meggy aromák, csupa friss gyümölcs, lágyan simogató textúra, finoman ölelő savak.
Kislaki Jánoshegy Kékfrankos 2015
Sok piros bogyós és erdei gyümölcs, málna, szeder, meggy, jó egyensúly, sima korty, bársonyos tannin.
Kislaki Kislak 2015
40% merlot, 40% kékfrankos, 20% cabernet sauvignon. Vaskosabb, érettebb karakterű anyag, kerek korty, jól használt hordó, meggy, erdei gyümölcsök, édesfűszerek, pici fa.
Pálffy Pince
A Vörös Birtokbor már ungert egyik "tegnap ittam" írásában is szerepelt, a mellette bemutatott Syrah pedig most debütál a pincénél.
Pálffy Birtokbor Vörös 2015
Friss piros bogyósok, fűszerek, sima, picit röviden tartó korty.
Pálffy Syrah 2015
1/3-a amfórás, 2/3-a hordós tétel. Érett erdei gyümölcsök, szilva, zöldfűszerek. Van benne egy minimális előrehaladott érzet, amiért Pálffy Attila szerint az amfórás rész felel.
Petrányi Pince
A csopaki Petrányi Pince két vörösborát már az áprilisi terasz- és pinceszemle óta régi ismerősként üdvözölhetem.
Petrányi Syrah 2015
Intenzív erdei gyümölcsös, fűszeres, virágos aromatika, jó arányok, populáris stílus.
Petrányi Derű 2015
Cabernet sauvignon, merlot és kékfrankos házasítása. A syrah után visszafogottabb karakterű, érett meggy és erdei gyümölcsök, pici paprika.
Szent Donát
Ha Szent Donát, akkor Magma. Bemutatkozott a 2016-os évjárat, a 2015-ös kiadást pedig magnumpalackos verzióban kóstolhattuk Kovács Tamásnál.
Szent Donát Magma Kékfrankos 2016
Sok-sok piros bogyós gyümölcs, pici virág, finom fűszeresség, légies könnyedség mellett zamatos korty. Talán az eddigi legjobb Magma lesz?
Szent Donát Magma Kékfrankos 2015 Magnum
Melegebb érzetű, teltebb, feszesebb, mint a 2016-os, lédús meggyes gyümölcsösséggel.
Villa Tolnay
A Villa Tolnay sokszor lenyűgözött már vörösborokkal, régebbi évjáratokkal is, de a standjukon most frissen debütáló 2016-os borok szerepeltek.
Villa Tolnay C Cuvée 2016
Cabernet franc és merlot. A franc jelenléte határozza meg inkább a bort. Könnyed, de jó koncentrációt is mutat, erdei gyümölcsökkel, különféle fűszerekkel, finomszemcsés tanninnal.
Villa Tolnay Pinot Noir 2016
Visszafogott, piros bogyós gyümölcsös és zöldfűszeres jegyeket mutat. Még kicsit kusza, tanninja kicsit rúgkapál és az alkohol is melegít, az idő csak használni fog neki.
Villa Tolnay Cabernet Franc 2016
Meleg hangulat, érett erdei gyümölcsök, meggy, szép hordó, elegáns kivitel, kerek korty.
Von Beőthy Pince
A Csobánci Bormanufaktúra szétválása után Janosh von Beőthy saját nevén viszi tovább borászatát, ő 3+1 tételt hozott a Vörös Balatonra.
Von Beőthy Rosé 2017
Nem forgalmi tétel, kár, pedig nagyon ízes, jól iható, tele friss eperrel.
Von Beőthy La Passion 2016 (M)
Kékfrankos és merlot. Hűvös, fekete gyümölcsös aromatika, talán egy pici illó is feltűnik.
Von Beőthy Pinot Grande 2013
Pinot noir a Várkút dűlőből. Varratmentes, sima szerkezet, érett piros bogyósok, leheletnyi sósság.
Von Beőthy Petit Rhone 2013
Hűvös stílus, gyógynövények, szilva, fűszerek. Mintha egy minimálisan kezdődő oxidáció is bújkálna benne.
A Vörös Balatonra a szervező Kóstolom Csapat hívott meg, köszönöm szépen!