A Borrajongó

Úton a Felvidéken 2017 - Château Belá és Bott Frigyes

2017. augusztus 10. 06:00 - furmintfan

Szinte pontosan egy évvel tavalyi felvidéki bortúránk (1., 2.) után ismét átruccantunk pár napra a határ túlsó oldalára néhány borászat meglátogatása céljából. Ebben az évben ambiciózusabb terveink voltak: több érdeklődő, több nap, több borászat. A nettó 2 nap alatt összesen négy pincészetnél jártunk, akik két különböző település határában tevékenykednek. Vendéglátóink igen jól tartottak minket: az ott töltött idő alatt sikerült közel 70 bort megkóstolni.

bottfrigyes0.jpg

Az első napot Bélán (Belá) töltöttük, ahol a Chateau Belá-nál, majd Bott Frigyeséknék vendégeskedtünk. A második nap Kürtöt (Strekov) vették be csapataink, de erről majd terjedelmi okokból külön számolunk be. Nem is szaporítanám feleslegesen a szót, térjünk a lényegre: az első két pincére és az ott kóstolt monstre borsorokra.

Château Belá

A Château Belá-nál tavaly csak nézelődni és vásárolni tudtunk, a pince főborásza, Miroslav Petrech akkor éppen nem tartózkodott a településen. Az akkor vásárolt fehérborokról itt írtunk, de most pótolhattuk a kóstolót is, ami mélyebb betekintést engedett a pincészet portfóliójába, vertikálisan és horizontálisan egyaránt, természetesen a zászlóshajó rajnai rizlingre külön hangsúlyt fektetve.
"A pince fehércentrikus, az arány hetven-harminc, ami a százalékokat illeti. A fehér szőlők kíméletes feldolgozása után a must kizárólag acélba kerül, ahol fajélesztővel beoltva, irányítottan erjed és érik. Hordók egyedül a bizonyos harmincszázaléknyi vörösbor tekintetében jönnek szóba. A Château Belá-borok a lokális fogyasztáson túl világszéles szlovák exportcikknek számítanak Amerikától Nyugat-Európán keresztül egészen a Távol-Keletig, nincs tehát semmi sem a véletlenre bízva." - írta ungert a tavaly ősszel megkóstolt 2015-ös borokat ismertető cikkében. 
Mint megtudtuk, a kastély az Ullmann család birtoka, akikhez a legendás borász, Egon Müller feleségét rokoni szálak fűzik. Müller meglátta a potenciált a borvidékben és az Ullmann családdal közös vállalkozásba fogva megalapította a kastély nevét viselő borászatot. 2001-ből készült el a pincénél az első évjárat, a kezdetektől fogva a veterán borász, Miroslav Petrech vezetésével, akivel a hűvös pincében kóstoltuk a borokat.

chateaubela1.jpg

Château Belá Olaszrizling 2016
Tiszta, nyári almás, enyhén virágos illat, ízben pici zöldfűszerrel és citrusokkal megtoldva. Aránylag laza, könnyű, jól iható, finom fanyarsággal a végén. 5p

Château Belá Zöldveltelini 2016
Szőlős, zöldalmás, fehér húsú gyümölcsös, pici fűszerrel és mandulával, némi citrussal. Szájban talán visszafogottabb, neutrálisabb, mint orrban, a savak kissé lágyak, a korty végén pici kesernye is jön. 5p-

Château Belá Szürkebarát 2016
Őszibarack, édesfűszerek, édes alma, ízben pluszban egy kis édes citrus. Vaskosabb, teltebb jelenség, pici édességgel és egy leheletnyi cserességgel a kortyban. 5p

Château Belá Breslava 2016
Enyhe parfümösség, szőlő, szőlővirág, déligyümölcsök és túrókrém. Aránylag könnyed, kissé röviden tartó savakra épül, van benne egy pici nyers érzet. 5p-

chateaubela2.jpg

Château Belá Rajnai Rizling 2015
Kezdődő petrolosság, érett őszibarack, édes citrusok, virágok, talán minimális botrytis. Szájban inkább a zöldalmás, almás, őszibarackos spektrum felé mozdul el. Jó savak mellé pici maradékcukor társul, a korty elég intenzív és van hossza is. 6p

Château Belá Rajnai Rizling 2007
Az alapanyag 30-40% botrytises volt. Érett illat, petrollal, aszalt barackkal, herbateával, dohánnyal, pici kenyérhéjjal. Széles, krémes, tartalmas, de lágy korty jellemzi, de kissé szétomlik a szájban. Ízében almás pite, süteményes jegyek, aszalt barack. 6p-

Château Belá Rajnai Rizling Félszáraz 2015
2 héttel később szedték, mint a száraz rajnai alapanyagát. Méz, édes őszibarack, virágok, kis trópusi gyümölcs, édes alma színezi. A korty harapható, tartalmas, a szárazhoz képest picit több cukorral és lágyabb savérzettel. 7p-

Château Belá Rajnai Rizling Késői Szüret 2009
Aszalt gyümölcsök - barack és alma - és pici petrol jellemzi az illatot, ízben gyógynövényekkel, herbáteával kiegészülve. Széles, de picit puha savak, kis édességérzet, telt korty. 6p-

Château Belá Rajnai Rizling Késői Szüret 2011
Édes fűszeres, édes barackos, szőlős illat, oxidáció jeleivel. Lágy, édeskés (25 g/l maradékcukor), szétesőben lévő korty. 4p

Château Belá Rajnai Rizling Késői Szüret 2012
Itt 45 g/l a maradékcukor. Visszafogott édesfűszeres, édes fehér húsú gyümölcsös illat és íz, szájban pici citromos teával, édes citrusokkal, őszibarackbefőttel. Széles savak, emelkedett alkoholérzet jellemzi szerkezetben, kissé a cukor felé billen az egyensúlya. 5p

Château Belá Rajnai Rizling Késői Szüret 2015
48 g/l a maradékcukor. Illatban és ízben egyaránt barackos piskóta, érett alma, sárgabarack, pici édes mandula és marcipán. Elég koncentrált és sűrű anyag, jó savakkal megtámogatva. 6p

Château Belá Jégbor 2016 (M)
2017 január 4-i szüret olaszrizlingből 240 g/l maradékcukorral. Kandírozott citrusok és trópusi gyümölcsök, aszalt kajszi- és őszibarack, méz, menta, kamilla, leheletnyi dió. Koncentrált és zamatos, de picit laza és legalábbis a vártnál rövidebben tart szájban.

Château Belá Jégbor 2006
Zöldveltelini, 240 g/l maradékcukorral. Krémes kajszilekvár, füge, trópusi gyümölcsök, ízben citrushéjakkal, mazsolával együtt. Krémes, kissé édesség-hangsúlyos és szellős a korty, lehetne ez is hosszabb, de kétségtelenül gazdag. 6p+

chateaubela3.jpg

Château Belá Alibernet Jégbor 2012
245 g/l maradékcukor. Illatban erdei gyümölcsök lekvárja, szamócadzsem, meggy, és gyakorlatilag ízben is ez köszön vissza. Sűrű, olajos textúra, nem túl bonyolult, de tisztességes hosszt produkáló korty. 6p

Château Belá Pinot Noir 2013
Érett-túlérett erdei gyümölcsök, pici szilvalekvár, cigánymeggy, szegfűbors, a korty végén pici fa. Érettebb, teltebb, déliesebb karakter. 5p+

Château Belá Cabernet Sauvignon 2015
Meglepően világos, fürge mozgású anyag. Visszafogott illatában, és ízében is feketeribizli, áfonya, cassis de Dijon, szép fűszerességgel körítve. Közepesnél könnyedebb testű, gyümölcsös, jól iható bor. 5p+

Château Belá Alibernet 2013
Fekete bogyósok lekvárja, pörkölési aromák, kék virágok, viola, pici fűszer. Masszív savak és közepes tannin fogják össze, a lekváros gyümölcsösség fanyar lecsengésbe torkollik. 5p+

ungert széljegyzete: Egy ötcsillagos szállodához árukapcsolt pince borai értelemszerűen drágák, ezért egyszerű földi halandóként kisebb esély nyílik az átfogó betekintésre. Adta magát tehát, hogy a tavalyi sikertelenség után elhatározzam, hogy mindenképpen tető alá hozom a kiscsoport számára a Château Belá-borok helyben-bekóstolását Miroslav Petrech kalauzolásával. Összejött.

Nem szálazok szét minden bort, inkább csak általános, szubjektív benyomásaimat igyekszem megosztani. A pince belépő szintű fehérborai tisztességesek, hibátlanul kerültek kivitelezésre, igaz, komolyabb kapaszkodót nem találtam bennük. Emlékezetesen érdekes, hogy a tizenhatos Breslava mennyire stílusidegenül könnyű és értelmezhető lett az elődjéhez képest. Az alapokra fölé pozicionált rajnaiban már volt mit felfedezni. Ugráltunk időben és maradékcukorban össze-vissza, de leginkább talán a kettőezer-tizenötös félszáraz tetszett. A többi rajnai különösebb kiemelés nélkül finom, fajtajelleges és élvezetes bornak bizonyult.

Az édesek közül a kései szüretek egyszerűbbek, jól ihatóak és bonyodalomtól mentesek, a fehér jégbor ellenben komolyabb, emlékezetesebb anyag, akárcsak az vörös Alibernetből összehozott tizenkettes társa. A kóstolt két vörös közül talán a cabernet sauvignon tetszett jobban: jól beérett alapanyagból készült, mégis felismerhetően fajtajelleges és jól iható.

A széles merítés alapján az a benyomásom, hogy a pince igyekszik széleskörű fogyasztói igényeket kiszolgálni, aminek a hírnév és a helyi vendéglátás miatt oka és helye van. Ellenben több stíluskísérlet, szűkebb fajtaszortiment és átláthatóbb kínálat mellett szerintem észszűbb és előremutatóbb borokat lehetne tető alá hozni. Miroslav Petrech tehetséges borász, kérdés, hogy mit és merre hoz a jövő. A jelen mindenesetre tiszteletre méltó és érdekes, ehhez kétség sem fér.

Bott Frigyes

Bott Frigyeséknél tavaly egy káprázatosan szép 2015-ös sort kóstoltunk (ittunk meg), és egyébként is remekül éreztük magunkat a takaros vendégháznál töltött idő alatt. A szőlőbe viszont akkor nem volt lehetőségünk kimenni, már csak ezért sem volt kérdés, hogy ide vissza kell térnünk. A pincéről az akkori vizit kapcsán ungert részletesen írt, én most csak az újdonságokra szorítkoznék.
Azt ugye tudjuk, hogy a biodinamikusan művelt szőlők mintegy 10 hektáron terülnek el, nagyrészt egy tagban, de sok-sok fajtával. Köztudott, hogy a fajtaborok mellett "Granum" és "Super Granum" néven házasításokat is palackba zárnak a pincénél. Fehérben a Granum a pince nem kiemelt fehér fajtáinak, a Super Granum a három kiemelt fajtának (furmint, hárslevelű, juhfark) a házasítása. Kékszőlőből kevesebb fajtával foglalkoznak, így itt nincs akkor mozgástér a variációkat illetően. Új fajtaként 1500 tőke sárgamuskotályt is telepítettek, ennek egy része a Granumba és egy kevés akár a furmintba is kerülhet.
A borok jellemzően hordóban erjednek és érlelődnek, mondani sem kell: spontán. Kísérletek is folynak: egy kis héjon áztatással, amfórával; ezek eredményeit kóstoltuk is. A boroknak csak 20%-a talál gazdára Szlovákiában, Bott Frigyes szerint a szlovák piacnak még finomodnia kell. Budapest áll a pince termékeinek fókuszában, de az osztrák piacot is megcélozzák.

bottfrigyes1.jpg

Idősebbik és ifjabbik Bott Frigyessel főleg az új, 2016-os fehérborokat vettük csőrvégre, néhány korábbi tétellel kiegészítve. 

Bott Frigyes Frizzante 2014
80% furmint, 20% királyleányka. Cukorkás, körtés, szőlős, őszibarckos, könnyed, gördülékeny gyöngyözőbor. 5p-

Bott Frigyes Tramini 2016
A fajáthoz képest visszafogott, de megvannak benne az obligát rózsavizes, virágos jegyek, gyógynövényekkel, fehér húsú gyümölcsökkel, pici trópusi gyümölcsös körítéssel, miközben savai is kellően élénkek. 5p

Bott Frigyes Zöldveltelini 2016
Zöldalma, fehérbors, kis zöldfűszer, fehér húsú gyümölcsök a hívószavak az ornamentikát illetően, szép egyensúly mellett. 6p

Bott Frigyes Sauvignon Blanc 2016
Frigyes szerint még kicsit nyúzott a palackozástól. Valóban elég visszafogott, idővel azért előbújnak a fehér húsú gyümölcsös, virágos, zöldalmás jegyek. Inkább óvilági stílusú, nem harsogóan a zöldes, trópusias vonalat követi. Jól definiált fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, édes citrusok, krétás érzet, tömör, tartalmas korty. Akkori zárkózottsága miatt kicsit alacsonyabb a pontszám, de érdemes lesz rá odafigyelni. 6p-

bottfrigyes3.jpg

Bott Frigyes Furmint 2016
Hűvösebb érzetet kelt, mint a 2015-ös, vagy akár a 2013-as. Zöldalma, körte, pici virág, lime, édes citrusok díszítik. Feszesre huzalozott savakra épít, hosszan kitart szájban, de talán érdemes lesz még időt adni, hogy kicsit lekerekedjen a palackban. 6p

Bott Frigyes Rajnai Rizling 2016
Intenzív, de kifinomult illatában őszibarack, virágok, édes alma, leheletnyi trópusi gyümölcs, sárgabarack. Lendületes savainak 6-7 g/l maradékcukor tart ellen, a kortyban is a barackos, almás, citrusos gyümölcsösség dominál, pici fűszerrel. 6p+

Bott Frigyes Hárslevelű 2016
Fajtajelleges és gazdag: virág, méz, trópusi gyümölcsök, érett fehér és sárga húsúak, pici fűszer. Ez is feszes, lendületes, de még kell neki egy kis idő, hogy kisimuljon. 6p+

Bott Frigyes Olaszrizling 2016
Neutrális nyitány után édes fehér húsú gyümölcsök, leginkább almafélék és édes mandula bújik ki a pohárból. A korty rendezett, sima, fehér húsú gyümölcsökkel és pici édesfűszerrel operál íz-fronton. 6p

bottfrigyes2.jpg

Bott Frigyes Rare 2016
Különlegesség: kézzel, szemenként bogyózott, olaszrizling, bogyóban erjesztve és 150 napig héjon érlelve egy francia és egy Légli amforában, majd kén nélkül, finomseprővel lepalackozva és koronazárral lezárva.
Opálos, láthatóan vaskosabb anyag. Sokféle barack, vilmoskörte, kis trópusi gyümölcs, pici virág díszíti illatát. Vaskos, de nem cseres, nem rusztikus, ugyanakkor persze nehéz elhelyezni egy standardizált koordináta-rendszerben. Krémes, ugyanakkor savai is elég masszívak, ízében érett citrusok, őszibarack, körte, leheletnyi só. Egyedi darab. 6p

Bott Frigyes Juhfark Vinculum 2016
Egy hétig héjon áztatott, megroppantott juhfark bogyók, amelyeket a spontán erjedés közepén préseltek ki. Narancshéj, narancs, őszibarack, körte, sárgabarack, édesfűszerek határozzák meg illatban és ízben. Koncentrált, tömör korty, élénk savakkal. 7p-

Bott Frigyes Rajnai Rizling 2015
Éppen csak kezdődő petrolosság már megfigyelhető az illatban, érett fehér és sárga húsú gyűmölcsök, őszibarack mellett. Testesebb, mint a 2016-os, de ez nem megy az egyensúly rovására, minden a helyén van a borban. Édes citrusok őszi- és kajszibarack, narancs, a háttérben szép fűszerezettség. 7p

Bott Frigyes Furmint 2015
Sárgabarack, sárga húsú őszibarack, fűszerek, a háttérben meghúzódó hordó fűszerei színezik. Savai inkább a korty második felében kezdenek el dolgozni, jól megtartva a korty ívét. 6p+

Bott Frigyes Super Granum 2015
Édesfűszerek és érett sárga húsú gyümölcsök gazdag elegye adja az ízképet. Feszes, egyenes, koncentrált anyag, hosszan kitart szájban. 6p+

Bott Frigyes Juhfark Vinculum 2015
A 2016-oshoz nagyon hasonló mind aromajegyeit, mind struktúráját tekintve, de ez még koncentráltabb, nagyobb, gazdagabb. 7p

Bott Frigyes Hárslevelű 2011
Tavaly is kóstoltuk, akkor is, most is remekül muzsikált. Az édesre érett gyümölcsök és fűszerek mellett némi tercier aroma is mutatkozik már benne. Talán testesebb, krémesebb, mint az újabb évjáratok, és nem kevésbé gazdag. 6p+

Bott Frigyes Pinot Noir 2016 (M)
Éppen palackozás előtt állt a bor. Ribizlis, szamócás, cseresznyés, jostás, rebarbarás, vad erdei gyümölcsös illat- és ízvilág mellett frissítő savak, gördülékeny korty jellemzi, de egy kis érés még ráfér.

Bott Frigyes Kékfrankos 2015
Édes és savanykás piros bogyós gyümölcsök elegye: cseresznye, málna, meggy, mellette finom fűszeresség. Lendületes, gazdag, hosszú. 6p

bottfrigyes4.jpg

Bott Frigyes Pinot Noir 2013
Cseresznye, szamóca, málna, pici édesfűszer, leheletnyi avar. A komoly savakkal megtámasztott kortyban rengeteg, az illatban megismert gyümölcs, fűszerekkel körülölelve. 6p+

ungert széljegyzete: Botték bélai vendégházába mindig élmény visszatérni. A hangulat, a környezet, a medence, a kiváló ételek és természetesen a remek borok miatt is. Tematikai kötelességeimből kifolyólag most elsősorban a borokról szeretnék összefoglalóan nyilatkozni. A sor középpontjában a friss, kettőezer-tizenhatospalackok álltak. Ha önmagában nézem, zseniális, élénk, tiszta és hibátlan sort kóstoltunk széles fajtamerítés mellett. Ha kettőezer-tizenöt kontextusában nézem, érdemes megjegyezni, hogy a borok erőteljesebb savakkal, ropogósabb karakterrel bírnak. Ez rossz hír az érettséget akár a savak kárára keresőknek, engem viszont kevésbé zavart.

A friss fehér fajtaborok közül a furmint ezúttal árnyalatnyival jobban tetszett, mint a hárslevelű, de ennek kerekpontszámban nem kifejezhető jelentősége van. A rendhagyó, kétkézen majd' megszámolható palackmennyiséggel elkészített névhű Rare egyedi, érdekes és izgalmas fehérbor. Nem vagyok rajongója a műfajnak, de emelem kalapom. A Vinculum-juhfark ismét elképesztő, átütő erejű bor lett, a visszatekintésben pedig az emlékezetes, már a palackérlelés nyomait is magán viselő '11-es hárslevelű tetszett leginkább.

A vörösek között már nehezebb állást foglalni: ígéretes a palackozásra váró pinot, egyensúlyos és nagyon jól fogyasztható a tizenötös kékfrankos és minden bizonnyal csúcsormában van a tizenhármas pinot noir is.

A tökmagolaj, a vacsorára felszolgált pörkölt és Adrienn házi kenyere pedig ismét hibátlan volt. A többi már történelem.

Mivel helyben nem kóstoltuk egyik Granumot sem, ezért ezt már utóbb itthon pótoltuk.

Granum 2016
Pinot blanc, sauvignon blanc, egy kevés olaszrizlinggel és traminivel. Az illat eleinte kicsit pörkölt magvas, szellőzéssel megjelennek a fehér húsú gyümölcsök is, és van benne egy enyhén krumplicukros édes vonal is, ami idővel sárgadinnyébe vált. Ízben jobban definiált: citrusok, őszibarack, nyári alma, sárgadinnye, pici fa. A savak a korty közepe táján ficánkolnak a leginkább, a hordó még mintha nem épült volna be teljesen, egy kis érlelés a javára válhat. 5p+

Alapházasítás a pince jellemző fehérfajtáiból. Szoktam szeretni évről-évre, a friss évjáratért viszont nem tudok maradéktalanul lelkesedni. Bontáskor zárkózott, szellőzve gyümölcsösebbé, kifejezőbbé válik, de a háttérben meglapuló bizonytalan, szakértelem híján csak parasztborosként jellemzett karakterét nem hagyja maga mögött. A korty határozott, a savai élénkek,  a hordó észrevehető, de mindez nem áll össze kerek egésszé. Nem vagyok benne biztos, hogy az érlelés kisimítja éleit, ezért ha valaki a Bott-stílusra kíváncsi kettőezer-tizenhatból, az bátrabban próbálkozzon a fajtaborokkal. Öt pont. (3250 Ft, Bortársaság) (ungert)

Red Granum 2015
Kékfrankos, pinot noir és egy kis St. Laurent. Feltehetően a St. Laurent visz bele egy intenzív fűszeres, szőlős, kissé festőszőlős vonalat, ami mellett még meggy, ibolya, más kék virágok tűnnek fel. A korty feszes, a kevés tannin finomszemcsés, ízben megint kék szőlő, meggy, egyedi fűszeresség. Kétségtelenül érdekes bor, de a pince fajtavörösei magasabb szinten játszanak. 5p

Ez egy tök jó vörös ivóházasítás lenne, éppen annyira hedonista és élvezetes, mint Frigyesék vörösei általában. De. Minden bizonnyal az ismeretlen arányban beházasított Szent Lőrinc szórja rá átkát az összképre. Az élénk-élvezetes, jó savakkal megtámogatott gyümölcsösség mellé ugyanis virágos-fűszeres, csemegeszőlős jegyeket pakol be, amelyek határozottan nem válnak előnyére a bornak. Ettől függetlenül erényei észrevehetők és értékelhetők, turán-rajongók minden bizonnyal imádnák. Öt pont. (A palackot a pincénél vásároltam.) (ungert)

Husličková-Bognár Adriennek, a Bott-családnak és Miroslav Petrech-nek ismételten nagyon szépen köszönjük a vendéglátást!

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7112703487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szergo 2017.08.10. 07:19:54

Kadarka nem várható 2016-ból?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.08.10. 22:01:39

@szergo: Nem került szóba, de gondolom, hogy lesz, csak várni kell még rá.

Sümegi Gábor 2017.08.10. 22:09:10

Sziasztok.
Bő egy éve magyar-osztrák meccs után mentünk át Esztergombból egy kóstolóra, amit az ifjú Bott tartott, és elmondása szerint nemhogy NEM biodinamikus, hanem még csak a bio jelző sem igaz rájuk. Ha nagyon muszáj, használnak eztazt. Ettől függetlenül példamutató a munkájuk, mindig élmény a boraikat kóstolni!

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.08.11. 13:52:28

@szergo: Pontosítok, nem lesz külön Kadarka, az egész a vörös Super Granum-ba került. 2017-ből szeretnének megint egy külön Kadarkát is.

Bott Frigyes 2017.08.11. 14:26:28

@Sümegi Gábor: Valószínű félreértés történt a fiammal való komunikációban, mert az teny,hogy a palackon nincs feltüntetve sem a biodinamika sem a bio, ugyanis nem vagyunk tagjai semmilyen ehhez köthető szervezetnek. A biodinamikát eszköznek tekintjük ahhoz, hogy minél egyedibb és termőhely specifikusabb borokat tudjunk készíteni. 2016-tól az egész 10 hektárunkat így műveljük. Előtte 5 évig a terület felén próbálkoztunk bio, majd biodinamikus módon művelni a szőlőt, a másik felén szükség eseten használtunk "eztazt" , csakis gombaölő szereket. Akit jobban erdekel a tema, ezt leghitelesebben , ehhez a legautentikusabb helyen , a szőlőnkben tudjuk megmutatni.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.08.13. 18:01:34

@Bott Frigyes: Szia,

A palackon akkor lehet feltüntetni a "bio" kifejezést, ha a borospince is bio ellenőrzött üzemként van szertifikálva. Ez más rendszer mint amikor csak a szőlőültetvények állnak bio ellenőrzés alatt.
Amit egyébként meg lehet kérni a teljes birtok egy részére is. Nem szükséges az egész rendszert bio kontrol alat üzemeltetni. Ha van egy olyan vágód ahol tudod, hogy számdra vállalhatóbb a szintetikus felszívódó szer használata akkor azt a vágót nem kell bevinni a bio rendszerbe.

Sok éven át én is azt gondoltam, hogy nincsen jelentősége a papírnak. De aztán rájöttem, hogy túl sokan mondják be, hogy bióban vagy biodinamikusan dolgoznak az ellenőrzéssel járó felelősség vállalása nélkül. Ezért úgy éreztem, hogy hitelesebb ha nem csak mondjuk, hanem vállaljuk is a kontrollt.

Daeril 2017.08.14. 18:08:44

@BZoltan: Mennyire tekinthető hard kontrollnak a szertifikáció? Mérnek szermaradványokat vagy csak soft kontroll van, azaz átnézik a permetezési naplót?

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.08.14. 18:47:19

@Daeril: Természetesen vehetnek és vesznek is mintát a lombozatból és a talajból is. Megvan a maga rendje és rendszere annak, hogy mikor és mit ellenőriznek. Nyilván nem minden tőkét egyenként, de lényegében a lebukás kockázata nélkül nem lehet kamu szertifikációt szerezni vagy azt megtartani.

Amit én fontosnak tartanék, hogy tudatosuljon minél több fogyasztóban az az, hogy az organikus mezőgazdság az nem követel meg semmilyen szervezethez tartozást és nem bemondással működik. Konkrét szertifikációval rendelkezni több meló, több költség és nagyobb kockázat. Pusztán bemondani, hogy hát mi is biók vagyunk, de nem hiszünk a papírban az valahol sportszerűtlen. Ezt a legkomolyabb önkritikával írom, hiszen sok-sok éven át én is ezzel nyugtattam magamat. Mert a szertifikát nélkül is be lehet tartani annak a szabályait. De rájöttem, hogy nem vagyok korrekt, hogy az organikus hívószó pozitív marketing erejét ugyanolyan örömmel veszem mint azok akik konkrétan vállaljákk a szertifikációval járó jogi elkötelezettséget és felelőséget, ugyanakkor velük szemben én mégis az olcsóbb és könnyebb utat választom. Olyan ez mint a sport. Ott sem elég tisztának lenni, bizony vállalni kell a dopping ellenőrzést.

Meg szerintem egy kicsit értékválasztásról is szól ez a dolog. Ha komolyan vesszük az organikus agrárium iránti elkötelezettséget akkor annak megvan a maga formális kerete. Az egyébként egy misztifikált városi legenda, hogy olyan nagy terhet jelentene a szertifikáció megszerzése. Ha amúgy is tiszta a rendszer akkor lényegében egy 80 ezer forintos költsége és egy amúgy is hasznos adminisztrációs fegyelem tartása az amibe kerül a dolog. A költség pedig a magasabb terület alapú EU-s támogatással meg is térül.

Meg mondom, szertifikációt lehet szerezni akár egyetlen helyrajzi számra is. Nem kötelező a teljes birtokot szertifikálni. Meg a pincetechnológia is külön téma, szóval annak aki nem a saját pincéjében dolgozzza fel az organikus termését sem lehet ez probléma.

Igazándiból egyszerűen az van, hogy sokan akik amúgy szimpatizálnak az organikus szőlőműveléssel nem merik vagy nem akarnak lemondani a szintetikus felszívódószerek használatáról. Ami részben érthető is, hiszen a gombás fertőzések ellen a felszívódó szerek tényleg aránylag biztos védelmet nyújtanak, jóval kevesebb munkávak és jóval alacsonyabb költségekel mint a kontakt szerekkel való védekezés. Sok gazdaság van ahol nem mindegy, hogy 2-3 hetente egy felszívódóval letudják a növényvédelmet és nem kell akár 5-6 naponta szívni a zsurlóteával, káliszappannak, narancsolajjal meg kénnel :)
Sok helyen a növényvédelem ki van adva olcsóbb és kevésbé macerás bérpermetezőknek. Így nem kell több milliós gépparkot vásárolni és karban tartani. Egy organikus rendszerben viszont a saját géppark és a gyors reagálásra való képesség alapvető elvárás.
Meg egy csomó helyen nincsen hadrafogható szőlőmunkás aki a bio növényvédelem magasabb munkaerőigényének kielégítéséhez kellene.
Szóval sok oka van annak, hogy valaki nem tudja vállalni. Ebben semmiképpen nincsen semmi elítélendő. De szerintem ha valaki nem tudja vállalni az organikus művelés terheit, felelősségét, problémáit az ne is lássa hasznát az "organikus" hívószónak sem.

Daeril 2017.08.14. 19:04:27

@BZoltan: Köszönöm a választ.

Bott Frigyes 2017.08.15. 08:17:12

@BZoltan: A teljes területünket még csak második éve műveljük biodinamikusan. Céljaink között szerepel a demeter certifikáció megszerzése.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.08.15. 08:36:24

@Bott Frigyes: De ha úgy művelitek akkor mi az akadálya annak, hogy ezt a Demeter kontroll alatt tegyétek? Ha megfeleltek a szertifikáció követelményeinek akkor csak minimális adminisztráció és némi költsége van a dolognak.

Azt nyilván te is érted, hogy mi a probléma azzal, hogy szóban bió valaki, de magát az ellenőrzést nem vállalja.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.08.15. 08:47:33

@BZoltan: Nincs valami olyasmi feltétel is, hogy 2 vagy 3 vagy x évig meghatározott módon kell művelni a területet, azután lehet megszerezni a tanúsítványt? Biztosan nem megy egyik pillanatról a másikra.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.08.15. 09:12:11

@furmintfan: Ez is egy furcsán misztifikált városi legenda. Nem, nincsen olyan feltétel, hogy előbb több évig legyél bió és majd az után jelentkezz. Ha bejelentkezel a szertifikációt adó kontrollra akkor azonnal benne vagy, azonnal elkezdenek ellenőrizni és azonnal be kell tartani a szabályokat.

Egy biogazdálkodást általában 2-3 éves átállási szakasz választja el a szokványostól, amely alatt az előírásokat már maradéktalanul be kell tartani. A legalább három éve tiltott anyaggal nem kezelt területekről kíméletesen gyűjtött növények bioterméknek tekinthetők. De ez az adott gazdaságtól függ.

A lényeg az az, hogy gazdaság a kontrollba való bejelentkezés első napjától kezdve lehet szertifikált. De hangsúlyozom, hogy itt a gazdaságról és nem a termékről van szó.

Ezért nem értem, hogy ha valaki tényleg bióban nyomja akkor mi lehet az akadálya annak, hogy be is jelentkezzen a kontrollra. Ha a gazdaság de facto már bio, akkor csak egy 80 ezer forintos csekk, egy kis extra adminisztráció és magának az ellenőrzésnek a vállalásába kerül a dolog.

Én attól tartok, hogy sokan ugyanúgy téveszmékben élnek, félinformációkra alapozott mendemondákat fogadnak el tényként ahoz ezt én magam is tettem több éven át. Aztán egyszer írtam egy-egy levelet a kontrollt biztosító cégeknek. Mindkettő teljesen korrekt és vállalható, így pénzfedobással eldöntöttem, hogy a Biokontroll Hungária segítségét fogom kérni. Kitöltöttem a papírokat, eljött a szakemberük kupászkodni és fut a szekér. Ellenőriznek amit akarnak, amikor akarnak.

Mondom, ha a gazda amúgy is és tényleg bió akkor ennyi az egész. De ha nem is teljesen bió akkor is lehet a gazdaság jól elválasztható részén bevezetni a kontrollt.

Bővebb információ itt található: www.biokontroll.hu/ellenorzes-es-tanusitas/biokontroll-feltetelrendszer/

A Demeter kontroll biodinamikus rendszerét még nem ismerem komolyabban. Annak egy kicsit több elvárása van mint a mezitlábas biónak, mert a BD sokkal inkább egy egész ökoszisztémaként kezeli a birtokot. A BD-ben a talaj mikrobiológiája külön szerepet kap. Vagyis kell komposzt és különféle növénytársulások. Ami a bióhoz képest nem sok extra melót jelent. Éppeszű gazda aműgy is komposztál, a talajmikrobákra pedig a felvilágosultabb gazdálkodók BD nélkül is odafigyelnek. A növénytársulás meg ugye megintcsak nem nagy kunszt. Ülltetni kell virágokat, fákat és bokrokat.

csite 2017.08.15. 14:12:33

A bio papír sajnos drága dolog a kisebb termelőknek. Kétezer palackon dob egy 50Ft-ost a papír megszerzése.
Ettől függetlenül lehet, hogy ha kicsit nagyobb területünk lesz mi is beadjuk a kérelmet.

Ráadásul az oké, hogy bio a szőlő, de mi kerül még a borba bele a pincében?
Azt is jó lenne deklarálni, és valamilyen címkével ellátni.
Mert talán itt megy a legnagyobb játék a fogyasztó garasaiért.
#opensourcewine

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.08.15. 18:19:28

@csite: Kétség kívül van anyagi vonatkozása a papírnak. Pont mint minden más papírnak az élet megannyi területén. De mint mondtam, a terület alapú EU-s támogatás magasabb a bio ültetvényre és ezzel ki lehet hozni nullára az adminisztráció költségét.

Az #opensourcewine pedig először egy mozgalom kellene, hogy legyen. De én azt sem tartom kizártnak, hogy akár még a bio ellenőrzést végző cégekkel is lehetne tárgyalni, hogy vegyünk fel egy ilyen kategóriát.

Ugya a kulcs ott van, hogy a csatlakozó termelők összedobnak annyi pénzt, hogy véletlenszerűen be lehessen tesztelni minden évben pár #opensourcewine tételt.

Hány befizető kellene ahhoz, hogy legyen értelme elindulni?

csite 2017.08.16. 09:24:05

@BZoltan: annak jár terület alapú támogatás, aki legalább egy hektárt művel (mondjuk ezt nem értem, hogy miért diszkriminálják a kisebb próbálkozókat). Onnantól majdnem kijön nullára a dolog, ezért írtam, amint átlépjük a határt valószínű mi is beadjuk.

A bio-s cégek is úgy működnek mint az iso, nem a minőségre törekszenek, hanem az leírt folyamatok betartására, így a bevonásuk szerintem nem indokolt.

Ennek egy önszerveződő dolognak kell lennie, pl. a TH-n belül lehetne egy ilyen irány.
Kérek ajánlatot arra, hogy pl. adalékanyagok kimutatása milyen költség.
A full spektrumos peszticid kb. 85E+ÁFA volt.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.08.16. 09:52:08

@csite: Igen, igazad van. Ezt inkább közösségi alapon érdemes csinálni. Csináljuk! Szerinted hány embernek kell benne lennie, hogy kordában tarthatóak legyenek a költségek?

Jut eszembe... ha már TH-t említetted. Szerintem jelentkezz tagnak.

csite 2017.08.16. 09:54:38

@BZoltan: jelentkezem, és ahogy Andrástól tudom volt erre a dologra anno egy próbálkozás a TH-n belül.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.08.16. 10:10:53

@csite: Próbálkozás volt, de az csak egy kedvezményes árajánlat volt a laborozó cégtől. Szóval nem volt olyan rendszer, hogy a tagok borait találomra bevizsgálnánk.

Mert azért borsos ára van ennek a vizsgálatnak. Évente 20-30 ezer forintot szerintem szívesen kifiztene mindenki arra, hogy #opensourcewine legyen.
süti beállítások módosítása