A Borrajongó

Szlovákia fehérben – Château Belá a házban

2016. október 15. 09:00 - ungert

A határ innenső oldalán bizonyára kevesebben tudják, hogy az Érsekújvári járásban elhelyezkedő, alig négyszázas lakossággal rendelkező Bélán (Belá) nemcsak Bott Frigyesék panziója, hanem egy impozáns ötcsillagos kastélyszálló is igyekszik elfoglalni a maga helyét. A Château Belá többféle szempontból is sikertörténet. A második világháború után a csehszlovák szocializmus által kizsákmányolt, majd egyszerűen csak önmagában pusztulni hagyott bélai kastély a rendszerváltásra és Szlovákia függetlenedésére gyakorlatilag életveszélyessé vált. A felújítás a kétezres évek elején kezdődött meg, ekkor dőlt el az is, hogy egy vaskosabb beruházás által a Château pincéjében a legmodernebb borászati technológiák mellett északi szomszédunk legékesebb borai fognak majd elkészülni évről évre. A nagyjából nyolcmillió koronányi beruházás minden bizonnyal okos húzás volt, a legmagasabb vendégigényeket is kielégítő kastélyszálló-komplexum nemcsak belföldi, de nemzetközi porondon is márkává, védjeggyé, Szlovákia ékkövévé vált, így helyezve rá a nemzetközi turistatérképre ezt a Párkány (Štúrovo) melletti szlovák-magyar községet.

12_03.jpg

Nyárvégi felvidéki bortúránk alkalmával ugyan szerettünk volna helyben, személyesen is megismerkedni a Château Belá-borokkal, de ez a borász jelenlétének hiánya miatt elmaradt. Kárpótlásképpen több hullámban impulzusvásárolva összepakoltunk egy rövidebb sort a pince 2015-ös fehérboraiból otthoni ismerkedés, hovatovább bekóstolás céljából. A Bott-panzióban elköltött mikrodegusztációs kurzus estébe történő elgörbülése aztán olyanképpen folytatódott másnap reggel, hogy a zászlósbor Rieslinget a panzió borhűtőjében felejtettük. Úgy, hogy csak egy hónappal később, Nyitráról (Nitra) hazafelé sikerült birtokomba venni és belföldre szállítani.

Mivel sem az úgynevezett Internet, sem a palackcímkék nem mesélnek behatóbban a bélai kastélypince szőlő- és pincefilozófiájáról, pár héttel ezelőtt, de már a kóstolón túl levelet írtam a birtoknak abból a célból, hogy sötét foltjaim megvilágosodjanak. Válaszként pedig a borász-szőlész, Ing. Miroslav Petrech Úr telefonszámát kaptam, aki megkeresésemre készségesen és világosan látott el a legfontosabb információkkal. Így tudtam meg, hogy a pince fehércentrikus, az arány hetven-harminc, ami a százalékokat illeti. A fehér szőlők kíméletes feldolgozása után a must kizárólag acélba kerül, ahol fajélesztővel beoltva, irányítottan erjed és érik. Hordók egyedül a bizonyos harmincszázaléknyi vörösbor tekintetében jönnek szóba. A Château Belá-borok a lokális fogyasztáson túl világszéles szlovák exportcikknek számítanak Amerikától Nyugat-Európán keresztül egészen a Távol-Keletig, nincs tehát semmi sem a véletlenre bízva.

Ami az évjáratot illeti: 2015 októberi esőzései gyorsan változtatták küzdelmessé az egyébként a szüretig kifogástalan helyzetet. Mindezek ellenére kiváló, a várakozásnak megfelelően gazdag fehérborok születtek – számolt be Petrech. Az októberi események inkább a pince vörösein hagytak látható nyomot. Vékonyabb, könnyebb borok születtek, melyek – tapasztalat hiányában a borász elmondása alapján – műfajukon belül azért korrektül, hovatovább kiválóan teljesítenek. Négyboros sorunk alapján mi is szereztünk pár benyomást '15 Château Belájáról, melyeket furmintfannal együtt, négykéznyi beszámolónk segítségével igyekszünk megosztani alább.

img_0617.JPG

Château Belá Olaszrizling (Vlašský Rizling) 2015

Édes tónusú, kiegyensúlyozott illat, a klasszikus citrusfélék mellett trópusi gyümölcsök is gazdagítják az összképet. A korty egyenes, ízletes és rendezett, a végén bekopogó cseresség viszont rombol némi illúziót. A tizenkettes szesz jól integrált, kiforrott, kiválóan fogyasztható bor. Az olaszrizling elegáns arca, öltönyt adnak a savgerincre és kiderült, hogy jól áll neki. Finom bor, hosszban és komplexitásban ugyanakkor van még feljebb. Kérdés persze, hogy olaszrizlinggel vagy anélkül. Erős 5 pont. (11, a pincétől)

Közepes intenzitású, kellemes illat, nyári almával, fehér húsú gyümölcsökkel, enyhe süteményes-marcipános aláfestéssel, majd egyre erősödő zöldfűszeres jegyekkel. Szájban a korty eleinte kifejezetten tetszetős, a második felére kicsit leülnek a savak és erősebben érvényesült a száj elülső részében enyhén húzós cseresség. Nyári alma, körte, citrusok adják a gyümölcsös vezérfonalat, marcipános, mandulás, süteményes, zöldfűszeres villanásokkal. 5p+ (furmintfan)

Château Belá Breslava 2015

A csapat első találkozása a fajtával, okozott is értetlenkedést, meglepetést és hasonló dolgokat, lévén nem olvastunk utána időben. Az immár ötvenhat éves csehszlovák fajtát Pozsonyban hozták tető alá Chrupka Ružová (ő), tramini (Tramín Červený, azaz ő) és egy olasz csemegeszőlő, St. Maria d´Alcantara keresztezésével, a vonatkozó szakirodalom szerint Dorota Pospíšilová gondozásában. Nem túl kényes, de fagyérzékeny fajta. És hát az a helyzet, hogy klasszikus szemüvegeken keresztül nehezen értelmezhető. Sűrű, sötét, szinte aranyba hajló szín, zárkózott, neutrálisnak ható illat. Később némi barackot sikerült belőle kiforgatnom. A korty némi csalódással hűti a szín által felfokozott várakozásokat. Rendkívül visszafogott, már-már aromaszegény, melyre magyarázatként jobb híján a csemegeszőlő-szülőket lehet felhozni. Gyorsan, enyhén cseres véggel búcsúzik, komolyabb nyomot nem hagy maga után. Érdekesnek érdekes, bár sem megbarátkozni, sem megérteni nem sikerült. Épphogy 5 pont. (15, a pincétől)

img_0612.JPG

Meglepően sötét színű, ha sűrűbb lenne a textúrája, akár még késői szüretre is lehetne gyanakodni. Szellős, lágy és a rövid korty, aromatikáját tekintve leginkább őszibarackos jeges teát idéz, narancshéj, narancs, pici keleti fűszer és dió színezi. 4p+ (furmintfan)

Château Belá Zöldveltelini (Zelené Veltelínske) 2015

Fajtajellegesen tiszta, visszafogott illat. Ha létezne az úgynevezett "Nyugati feszesség" kategóriája, akkor azt ügyesen reprezentálná. A korty fűszeres, élénk, kifejezetten jól fogyasztható és okosan ellenpontozza az orrpróba neutralitását. A búcsú ezúttal tiszta, csermentes és meglepően hosszú is. Voltak, akik több savért kiáltottak, nekem bejött így is, ahogy volt. Eléri a 6 pontos szakasz legalját. (11, a pincétől)

Illata egészen vonzó és fajtajelleget sem nélkülöz: őszibarack, citrusok, mandarin, fűszerek, fehérbors. Meglehetősen testes, tartalmas anyag, ennek megfelelő széles savak támogatják. Érett citrusok, őszibarack, mandarin, édes fűszerek, pici vanília adja az ízképet, a finis felé közelítve némi kesernye ront az összképen. Komolyabb anyag, mint az olaszrizling, de amazt innám szívesebben. 5p+ (furmintfan)

Château Belá Riesling 2015

A differenciált címke, az ár és a palack is jelzi kiemelt pozícióját a pincekínálaton belül. Tény, hogy erre a beltartalom is rászolgál. Töltéskor enyhén pezseg, összbenyomásilag pedig gazdagon gyümölcsös, érett, áradó és behízelgő anyag. A korty intenzív, közepesnél hosszabb és illatszerűen gyümölcsös, távol mindenféle megelőző semlegességtől. Nagy bor, de nem a pengeéles német stílus, inkább kissé szélesnek, archaikusnak hat. El tudok képzelni komplexebb rajnaiakat a nemzetközi kontextusban, de ezúttal elvitte a műsort visszakézből. Szerettem, adtam is érte egy sziklaszilárd 6 pontot. (18, a pincétől)

Nem különösebben intenzív, leginkább őszibarackos illat, jó intenzitású, érett sárga húsú gyümölcsökre épülő ízvilág, leginkább sárga húsú őszibarackkal, sárgabarackkal, nyári almával, minimális kesernyével. Ez is elég testes, nagy anyag, nem annyira a lendületes, friss rizling-képet erősíti, inkább az érettebb vonalat képviseli, mindazonáltal a sor legjobbja. 6p (furmintfan)

Ezúton szeretném megköszönni a túrarésztvevőknek, hogy vendégük lehettem a palackokra. Az első fotót a Château Belá hivatalos honlapjáról kölcsönöztem. (Vigyázat, kéretlenül zenél.) Miroslav Petrech Úrnak ezúton is köszönöm az információkat. / Týmto by som chcel poďakovať Miroslavovi Petrechovi za informácie.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr611806485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szegediszomelijé 2016.10.15. 22:45:35

A leírások alapján kicsit talán a tisztelet végett? magasabb a pont, mit a tény. (főleg a Breslavánál nekem).
Jártunk ott, viszont nem kóstoltunk. AZ érzetem az volt -és ez most erősödött-a régió egy kis Burgundia, a területhez képest jelentős a természethű borászkodás, és az izgalmas dolgok bizony nem itt készülnek.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2016.10.16. 03:20:04

@Szegediszomelijé: A Breslava simán lehet négypontos anyag. Rezgett a léc nekem is. : )

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.10.16. 13:53:52

Köszi. Már rég akartam ezeket kóstolni, de valahogy sosem jutottam hozzá. Egon Müllert nem említed, még konzultál hozzájuk? Vagy van tulajdonrésze is???

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2016.10.16. 14:09:45

@akov: Jelen tudomásom szerint mindkét kérdésedre igen a válasz, de lehet, hogy nem túl naprakészek az információim.
süti beállítások módosítása