A Borrajongó

Öreg Tokajiak össze-vissza

2017. április 27. 06:00 - akov

Ha lúd, akkor legyen kövér, gondoltam, amikor a gazdagon prezentált előzmények után (itt és itt és itt) úgy döntöttem még egy sornyi érett tokajit borítok az olvasó nyakába. Ahogy haladunk az évben, egyre nehezebb a puttonyokkal stafírungolt édesborok dolga. Mielőtt azonban az idő rárekkenne, egy többesztendős gyűjtögetés ezidáig tiltott gyümölcsét bocsájtottuk közélvezetre. És ahogy előre tudni lehetett, a módfeletti tanulságok csalódásmentesen kerülhettek levonásra. Mert, hogy édesben-tokajiban tényleg jók vagyunk, ezen vitázni értelmetlen, aki pedig ilyet tenne, forduljon bátran doktorhoz! Ha nem is sokan – és régen még kevesebben! –, de néhány tíz termelő magabiztosan tud olyat, amit külföldről sok esetben alulról néznek (és felülről áraznak!). És míg sok mindenben mi itt a Kárpát-Medencében – valljuk meg – hamisan húzzuk, Tokaj édesben csak úgy ilyen. És ami könnyen ilyen, annak dolga nem kérdéses.

crown_6p_1958.jpg

A zavaros bevezető után csak annyit, hogy a borokat nagyrészt magam gyűjtögettem, amit néhány kóstolótársunk kiegészített. Bekerült a sorba vakon pár kakukktojás is, amolyan kapj-a-fejedhez megfontolásból.

A kóstolt borok:

Oremus Száraz Szamorodni 1986

Belövő tétel az egyik kóstolótársunk pincéjéből. Kiváló választás. Mély és tiszta illat, szinte friss citrusokkal, dióval, idős fahordó aromáival, botritisz egyételmű jegyeivel. Közepes test, nagyon kellemes diós aromák hatják át, a sav magas és feszes, már-már savanyúba hajlik, de egyben frissességet ad a három évtizednél is öregebb bornak. Kortalan, remek, a levegővel csak még nyílik, élesztő és kenyérhéj költözik belé. Igazi száraz szamorodni. Élmény. 7p

Homonna Tokaji Furmint Édeshármas 2006

Elvitte a TCA.

Orsolyák Attila In Media Res 2007

Fura illattal nyit, a kis kukoricás túlérés mellett egyértelmű hordós hatás. Testes és olajos, friss méz, szőlő, nektár aromáival. A sav éppen elég, sima érzetet kölcsönöz a bornak. Az illó kicsit emelkedett, de végül is elfér benne. Szépen tartja magát, koncentrált, intenzív és élvezetes édes bor. 6p+

Szepsy Botond Cuvée 2006

Közép arany szín, főtt zöldséges, húsleveses illat, mellette birs, fűszerek, öreg hordó, mentol és narancslekvár. Testes, a cukor-érzet visszafogottabb, a sav enyhén emelkedett. Finoman mentolos aromatika, érett méz, héjas aromák, őszibarack, aszalt gyümölcsök, kevés trópusi jegy. Jól fogyasztható, szép darab. 7p

szepsy_botond_2006.jpg

Oremus Aszú 5p 2000

Sötétebb szín. Testes, olajos, remek fás és aszús fűszeresség, vanília, intenzív héjon áztatásos hatással. Meglepően sima és buja, semmi zavaró tényező, a sav jól simul az olajos textúrába. Mély és komplex, nagyon szép aszú. 7/8p

oremus_5p_2000.jpg

Pauleczky Muscat Lunel Aszú 6p 2000

Vak kontrolltétel. Oxidált baracklekvár, muskotály, belga sör, semmi aszús jelleg. Ordítóan lemarad a többiektől. 2p

Oremus Aszú 6p 2000

Mélyebb szín. Érettebb karakter, kiváló definíció, virágok, szépen támogató fás-fűszeres aromák, narancslekvár és méz. Meleg karakterű összességében, jó arányokkal, robbanó intenzitással és szinte végtelen lecsengéssel. Ereje teljében van, nagyon nehéz lenne itt bármibe is belekötni. 8p

Oremus Birtokválogatás Aszú 6p 1999

Érett méz, emelkedett, feszesre húzó sav. Nagyon tiszta, nagyon egyenes, a 2000-es borokhoz képest több a sav és megjelenik egy hűvösebb, zöldfűszeres karakter is. Kiemelkedően jó sav-cukor arány, robbanó intenzitás, sodró lendület, vonzó aszalt gyümölcsök, menta, érett sárgabaracklekvár és kandírozott gyümölcsök. Egyszerűen pazar, a lecsengés egyenletesen, hosszú percekig halkul. 8p+

oremus_6p_1999.jpg

Szepsy Aszú 6p 1997

Mély borostyán szín, amely előrehaladott állapotot jelez. Illatában és ízében is érettebb. Testes, tapadós, erőteljes savval, dohányos karakterrel, érett narancslekvár és mandarin aromáival. A cseresség és a sav ad neki egy rusztikus élt. Kissé csalódás, de azért persze rendben van. Valami rémlik, hogy az 1997-es Szepsy aszúk alul lettek kénezve, ezért a koros hatás. 7p

Oremus Aszú 6p 1995

Meglepően világos szín. Palackérés aromáit mutatja, mellette kis gumis redukció, szellőztetni kell. Emelkedett sav, szép olajos textúra, már érésben lévő gyümölcsösség, talán lehetne mélyebb, intenzívebb, jobban definiált. Érett méz. 7p+

oremus_6p_1995.jpg

Palota Borház Aszú 5p 1993

Oxidált, fáradt, rothadt répára emlékeztető jegyekkel, erőteljes keserűséggel az utóízben. Gyanúsan világos szín. -

Disznókő Aszú 5p 1993

Bortörténelmi klasszikus. Már sötét szín. A vélhető fiatalkori modernitása érett aromatikába csúszott át, így kétségtelenül közelebb van már a régi aszúkhoz, de a rusztikusság és sok cser hiánya jelzi, ez a tokaji borrendszerváltás után készülhetett. Emelkedett sav, igen szépen integrált fa, remek intenzitás, héjas, mazsolás és fűszeres aromák, nagyon szépen illeszkedő szerkezeti elemekkel. Nagyon tiszta, hibátlan és magas élvezeti értékű darab, igen hosszú lecsengéssel. 7/8p

Oremus Aszú 6p 1981

Pár hónapja kóstoltam ezt a bort, akkor elég oldschoolnak és savasnak tűnt, ámbátor tetszett is azért. Sajnos hiába örültem előre az újrázásnak, a dugó elvitte őt is. Igaz, a komoly anyag még a TCA-t is itt-ott legyűrte, élt még mögötte a bor, jóval frissebbnek és egyensúlyosabbnak tűnt, mint az előző találkozásnál.

Crown Estate Museum Collection Aszú 6p 1958

Egy kedves kóstolótársunk hozta magával. Eredetileg Angliában került piacra, meglepő módon a Pol Roger (!) importálta. 13.5%-os alkoholtartalom, ami talán erősítésre utal. Sötét, szinte fekete szín. Tiszta, de semmi, az égvilágon semmi borszerűsége sincsen. Tisztára mintha lándzsás útifű szirupot innánk. Halott lekvárok, karamell, ürmös hangulat. Nagy csalódás, nem tudjuk borként értelmezni.

aszu_1958_back.jpg

Kapcsolódó cikkek:

Öreg Tokajiak Köpcössel I. – Kései szüretek (1. rész)

Öreg Tokajiak Köpcössel II. – Aszú ‘99 (2. rész)

Wineporn: Château d'Yquem 2001

Wineporn: Château d'Yquem újrázás

Hétszőlő all-in: 5p Aszú teljes vertikális 1993-2013

Tokaj Grand: Disznókő 5p retrospektív 1993-2012

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7112457059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.04.27. 09:27:50

Köszi a lehetőséget és a beszámolót is. Nálam most érett be az a sok éves gondolat, hogy hiába '99 a nagy évjárat, nekem a 2000-esek majdnem mindig jobban tetszenek. Egyszerűen nem esik (mindig) jól ennyi savat tartalmazó folyadékot a gyomromban juttatni, hiába alkot tökéletes egységet a többi alkotóelemmel. Ha a fogaszhatóságot is belefoglaljuk a végső pontszámba (és miért ne tennénk?), akkor számomra egyértelműen a 6 puttonyos 2000-es a király. Ja és kár, hogy nem vakon, mert kíváncsi lettem volna, hogy a Szepsy aszú milyen általános véleményt kapott volna. Szerintem az már nem öregedő, hanem egy öreg bor benyomását mutatta (kétségtelen erényei mellett)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.04.27. 10:00:50

@rszabi: Kérdezni is akartam akovot, hogy a fogai hogy vannak. :)
Belőled nem sikerült jegyzeteket kikönyörögnie? :D

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.04.27. 10:10:03

@furmintfan: Eggyel feljebb olvashatod az összefoglalómat :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.04.28. 07:56:45

@rszabi: köszi. Szerintem 99 nem extrém savas. 2008, 2010 jóval savasabb pl.
süti beállítások módosítása