A rózsaszín borok hazai piacon betöltött szerepe gyakorlatilag közismert. Mennyiség, cash flow, technológia és popularitás, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy most akkor kereslet szült-e ekkora kínálatot, vagy éppen fordítva. Talán ezért tűnhet meglepő húzásnak ifj. Heimann Zoltán kísérlete, amely a pincebevétel sarkalatos pontjának egy részét próbálja kimozdítani saját nyugalmi állapotából úgy, hogy a végeredmény még a fanyalgó részpublikum számára is érdekes legyen. Mivelhogy kevés magyar rozét állítanak kereskedőpolcra olyasfajta használati utasítással, amely szerint a palack tartalma "Fogyasztás előtt felrázandó!", nem különösebben meglepő, hogy a szokásosnál intenzívebb érdeklődés övezte a szeptemberi debütálást. Kíváncsi voltam én is, hisz' kíváncsinak lenni jó, ráadásul ezzel a borral nemcsak a nyitott fogyasztóréteg, hanem elvileg a pince is nyert. Vagy legalábbis nem veszített, hordókat. Ráadásul mindezt nem is titkolják. A lényeg persze most sem az ideológia, mivelhogy azt meginni nem lehet. Sokkal inkább fontos az, hogy mennyire szerethető ez a Mammaróza-mutáns, és hogy átjön-e az úgynevezett üzenet.

Nyilván átjön, egyébként felesleges is lenne róla írni. De hogy mi ez az egész? Nos, tulajdonképpen Heimannék alaprozéja, amely finomseprővel együtt az éppen parlagon heverő viognier-hordókba került állagmegóvási célokból, majd – mivel a hordóminőség megőrzése fogyasztói szempontból is értékelhető kimenetet eredményezett – onnan seprővel együtt közlekedett bele a palackokba. A végeredmény pedig tökéletes antitézise lett a piacot mennyiségileg uraló rozéknak.

Én nem dekantáltam, inkább megráztam a palackot többször is, rendesen, alaposan. A palackdizájn és a kitöltés után produkált intenzív, fátyolos rózsa-szín alapján akár kiváló leánybúcsú-segédeszköz is lehetne, de az orrpróba jelzi, hogy a végeredmény felkészültebb fogyasztót igényel. Kissé tompa, enyhén bizonytalan aromákkal nyit, a gyümölcsök halkabbak, bár fel-feltűnik az epres-málnás gyümölcsvonal, valamint némi édesfűszer és tejszín, vanília is. A korty a várakozásoknak megfelelően vastagabb és krémesebb, savai moderáltak, hossza közepes.

A végeredmény összeáll, de sokkal neutrálisabb, természetközelibb és borszerűbb, mint a közkedvelt technológiai átlag. Visszafogottabb, de egyben lépésekkel komolyabb is annál. Rétegműfaj, inkább érzem érdekes kísérletnek, mintsem hibátlan pincereferenciának, de ha minden igaz, akkor ez is volt a cél. Nem könnyű pontozni, de ha azt írom, hogy 5 pont, akkor nem tévedhetek sokat az abszolút skálán. Ezerkétszáz palack született, melyek remélhetőleg olyan helyekre kerülnek/kerültek, ahol akad nyitottság az ilyesfajta műfajelhagyó egyediségre. (2950 Ft, Bortársaság)