A Borrajongó

Két világ találkozása - Clos de los Siete 2011

2017. január 13. 06:00 - furmintfan

A Clos de Los Siete Michel Rolland Argentínában fogant szerelemgyereke, egy közös vállalkozás eredménye. A francia sztárborász 1988-ban, első argentínai útja során arra a meggyőződésre jutott, hogy az általa bejárt, Mendoza közelében található terület, a kavicsos, köves, agyagos talaj, a sok napsütés és a tengerszint feletti magasság (és ezzel az enyhébb időjárás) lehetőségeinek kihasználásával kiválóan alkalmas lehet magas minőségű borok készítésére. 
Rolland és társa, Jean Michel Arcaute, hozzájuk csatlakozó borász barátokkal 4 külön pincészetet alapítottak (Bodega y Vinedos Monteviejo, Bodega Rolland, Cuvelier des Andes, Bodega Diamandes), amelyek termésük egy részét a Rolland által megálmodott közös borba, a Clos de Los Siete-be adják be. A 4 bordeaux-i illetőségű család birtokában lévő 4 pince 7 birtoktest formájában összesen 850 hektárnyi területtel (ebből 430 ha termő) rendelkezik az Andok lábainál. Az Uco-völgyben, Mendozától 100 kilométerre délre, kb. 1100-1200 méter tengerszint feletti magasságban elterülő ültetvények kb. felén malbec terem, a közös házasításban a fő fajta mellett merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc, petit verdot és syrah jut szerephez.
A Bortársaságnál éppen a 2013-as évjárat fut, én a napokban a 2011-esből kortyolgattam el egy palackra valót.

closdelossiete2011.jpg

56% malbec, 14% merlot, 12% cabernet sauvignon, 12% syrah, 4% cabernet franc és 2% petit verdot. 70%-a francia tölgyben (egyharmada új, egyharmada másodtöltésű, egyharmada harmadtöltésű), 30%-ban nagy tölgyfahordókban érlelődött, majd szűretlenül, derítetlenül került palackba.
Vonzó illatában tejcsoki, fekete bogyós gyümölcsök, feketeribizli, szeder, áfonya, édesfűszerek, pici tejszín. Jó felépítésű anyag, érett, lédús fekete bogyósokkal, erdei gyümölcsökkel, meggyel, tejcsokival, fűszerekkel, pici kávéval, vaníliával, kiváló minőségű fával megtámogatva. A sav pont ideális, a tannin integrált és bársonyos, az alkohol éppen csak finoman melegít, a lecsengés száraz, közepesnél hosszabb. A bor a frissességet sem nélkülözi, nem édes, nem lekváros, nem szirupos, gyümölcsei jó állagúak. Valahol két világ határán egyensúlyoz, a legtöbb újvilági bornál egyértelműen sokkal európaibb, de egy Bordeaux-sorból stílusában biztosan kilógna. 7p

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3712117231

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bulibáró 2017.01.27. 21:50:49

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Na, ki a bulibáró? A Heti sajtó megmondja, jó szájízzel mennyi mindent lehet ráfogni az alkoholra! Hétszentség'17/2 2017. 01. 09. Amióta sörfőzés létezik, azóta léteznek ügyeskedő sörfőzők, ak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.01.13. 08:43:28

Általában szeretem. A Malbec day kóstoló legjobb bora szokott lenni. Nem minden mintha ez jelentene valamit amúgy.

pecz 2017.01.13. 08:53:44

2007-est ittam nemrég, szép volt.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2017.01.13. 13:07:58

Én valamikor tavaly voltam egy új, kizárólag külföldi borokat forgalmazó kereskedő (a neve fillthewinebox.com) egy kóstolóján, ahol ennek a bornak a 2012-es évjáratát ittam, ami szintén kifejezetten kellemes volt. Az említett kereskedőnél meg is lehet venni, és a Bortársasághoz képest nevetséges áron.

silvousplait 2017.01.15. 14:58:34

@furmintfan: Remeljuk, itt nem azokrol az argentin borokrol van szo, melyet egy bennfentes, helyben boraszkodo francia szerint (Vincent Wallard, 4 Manos) : "95%-ban fajelesztosek, savpotoltak, az engedelyezettnel joval nagyobb toketerhelessel szedik oket. A kereskedelmi atveres altalanos, ezekkel az potencialisan 16-17 fokos, alapban eladhatatlan, tehat utolag felvizezett borokkal. Mindent osszeveve boraszok nincsenek, csak befektetok." (Tronches de vin 2., Les éditions de l'épure, 2015, 251. o.)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.01.17. 08:57:45

@silvousplait: nyugi a francia borok is így készülnek. A borászok meg hazudnak és ennek az egyik oka, pont a hozzád hasonlóan erőszakos attitűdű fogyasztó.

silvousplait 2017.01.18. 18:00:32

@akov: Szoval miattam (is) hazudnak a francia boraszok ?! (Ekkora jelentoseget sosem mereszeltem volna magamnak tulajdonitani...) Nem lehet, hogy akkor hazudik mindenki kerek e vilagon ? (Mitol lennenek a franciak rosszabbak a tobbieknel, pl. azoknal, akik oket utanozzak vagy etalonkent tekintenek rajuk.) Ha pedig hazudik mindenki, felesleges ez a blogos nagy ceco meg a tizezres nagysagrendben megkostolt menku sok bor. Igyunk helyette kolat; az nem olyan bonyolult ugy, es fogyasztoik sem folenyeskednek talan annyira.

zoli 2017.01.18. 21:51:48

@silvousplait: nyilván csak kóla létezik és az ún. "természetes bor", átmenet nincs.
Sztem nem érted a lényeget. Az állandó műborszimatolás, az önjelölt kényszeres biorendőr szerepköre (nomeg a franciás felsőbbrendűség állandó hangsúlyozása) eléggé visszatetsző.
Azok, akik meg ezt az egészet generálják, állandóan napirenden tartják, igen nagy számban piaci haszonszerzés céljából teszik, ennyit a hitelességről.
Nem tudom mikor kapcsolódtál be a borblogok követésébe, anno a hőskorban, a felfutási fázisban nem csupán egy vékony réteg érdeklődött a műfaj íránt, hanem szélesebb körök, vegyesebb társaság. Az, hogy végül kifulladt a kezdeti lelkesedés, marginalitás, elefántcsonttoronyba zárkózás lett az egészből, abból meggyőződésem szerint oroszlánrészt vállalt ez a fajta diskurzus (a cuccozás fogalmának bevezetése, túltolása). A keménymag ölre ment, a kivülálló számára meg megszűnt a kellemes miliő, hamvába halt a közösségteremtés lehetősége. Egy szintre süllyedtünk a magyar focival/politikával, amitől normális emberek tartják a tisztes távolságot. Elmaradt a borforradalom, nem lett újból mindennapos kultúránk természetes része a bor.
Ahelyett, hogy közösen toltuk volna a szekeret egy irányba és növeltük volna a bázist, inkább elirigyeltük más meglévő piacát. Piti, kicsinyes hozzáállás volt. Nem csoda hát az se, hogy ha borról-borászról írnak vhol, az általános vélekedés azt tükrözi, hogy az egész kóklerság, szimpla átbaszás, hiszen az csak "egy alkohol", a termelő meg csak sírni tud és támogatásért gazsulálni. Ez maradt a többségi vélemény, nem lettünk újból borország, elmaradt a feltámadás. Elkúrtuk - hogy egy klasszikust idézzek.
Mindezt nyilván nem írhatom a hozzád hasonlóak számlájára (és persze sokkal összetettebb a probélmakör), de egy masszív láncszemnek bizonyult a fogaskerékben.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.01.19. 10:10:26

@zoli: "kifulladt a kezdeti lelkesedés, marginalitás, elefántcsonttoronyba zárkózás lett az egészből"

Ne viccelj már Zoli.

Egyrészt az európai gasztró felsőházában már a borlapok többségét ilyen bio-organikus-biodinamó-natúr borok adják. A skandináv (svéd, norvég, finn, dán) és britt piacokon az elmúlt években a legdinamikusabban növekvő szegmense pontosan az ilyen természetes borok. Nemcsak a bor, hanem úgy általában minden élelmiszer területén a klímaváltozás témájához kapcsolódva a tudatos és felelős élelmiszerfogyasztás a legjelentősebb téma. Nem tudsz kinyitni egy életmódmagazint Tokiótól San Franciscoig úgy, hogy ne legyen szó az organikus élelmiszerekről.

Szóval tévedsz, egyáltalán nem fulladt ki a lelkesedés, nem lett a téma marginális.

A magyar borblogok ebből a szempontból nem számítanak statisztikailag mérvadó mintavételnek. De aki ír az többségében komolyan veszi a természetesség témáját.

A téma egyébként csak annyiban változott, hogy ameddig 8-10 éve még újdonságnak számított erről beszélni addig mára ez már alap.

A közösségteremtés lehetősége sem halt hamvába. A Mitiszol? rendezvényein évről évre egyre több ember jön el. Ugyanez a _közösség_ rendszeresen tart közös borbemutatókat. Rendszeresen összejár a gárda, akinek kérdése/problémája van annak a többiek segítenek.

A cuccozás pedig csak a Ráspi szavajárása volt és inkább poénból, rá referálva szokás néha-néha használni. De nem igazán jellemző ez a stílus. Nem tudsz mutatni olyna interjút, olyan cikket ahol konkrétan "cuccozás" szót bárki használná... márnint a Józsin kívül.

Hogy a borforradalom elmaradt volna? Én nem érzem. Én azt érzem, hogy aki elkötelezett a minőségért, aki meg tudja fogalmazni a saját és a borvidéke üzenetét, aki következetesen kiáll egy értékrend mellett az a saját területén meg tudja csinálni a forradalmat.

Amiben igazad van az az, hogy egyénileg sem te sem én nem tudunk Nagy Magyar Borforradalmat csinálni. Mindneki a saját területén tud forradalmat csinálni.

Én a saját három hektáromon, a saját néhányezer palackommal meg tudtam ezt csinálni. Te a te területen és a te boraiddal meg tudtad?

Ha igen, akkor mi a gond? Ha nem, akkor az meg kinek a felelőssége?

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.01.19. 10:24:13

@silvousplait: Azért abban igaza van az akovnak, hogy a média és a fogyasztók egy szegmense irreális elvárásokat támaszt néha a termelők elé. És a termelők egy része félve attól, hogy piacot vesztenek inkább bemondják, hogy igen ők nem használnak ezt és azt.

Van egy brutális félreértés az organikus, biodinamikus és natrulális borokkal kapcsolatban. Sokan at hiszik, hogy a termelő csak felkel hétfő reggel, megvakarja a fejét és úgy dönt, hogy aznaptól kezdbe organikus lesz. Aztán amikor a fogyasztó azt látja-hallja-olvassa, hogy valaki nem dönt így akkor azt hiszi, hogy a termelő megátalkodott gazember aki aljas módon meg akarja mérgezni a fogyasztót.

Na, ez az ami oltári nagy baromság. Egyrészt mert erősen vitatható lenne az összes alternatív kontrol alapján készült bor egészségügyi vonatkozása. Konkrétan semmilyen, de az égvilágon semmilyen mérvadó tudományos kutatás nem született még azt illetőleg, hogy a naturell borok egészségesebbek lennének a hagyományos kénmennyiséggel készült boroknél. De ugyanígy a bio és a biodinamó boroknak sincsen igazolható élettani hatása.

Ezek a kontrollok a termelő és a fogyasztó _ÉRTÉKVÁLASZTÁSAI_ és nem pedig minőségi vagy anallitikai kategóriág.

Másrészt az organikus, biodinamikus és naturell termelési modellek _DRÁGÁK_ és _MUNKAERŐIGÉNYESEK_ ... Hiába szeretne egy termelő biodinamó lenni, ha nincsen többszázezer forintja a Demeter ellenőrzés megvásárlására, a szinte kötelező többszázezers konzultációra és a méregdrága preparátumokra. De ha a pénzkérdésen túl is teszed magad akkor is ottmarad a probléma, hogy nem feltétlenül találsz olyan munkaerőt amivel egy alternatív művelési modell megoldható lenne. Ha hetente kellene kézi permetezővel dinamizált vizet fújni akkor ahhoz ember is kell aki megcsinálja. Azt meg nem olyan gyszerű.

Szóval a legtöbb termelő bár a szíve szerint követné ezeker a modelleket, de nem teheti meg... és akkor néha inkább bemondja, hogy ja ő is így csinálja.

Mindezt pedig tényleg az irreális elvárások kényszerítik ki.

Holott ezeknél a kontrolloknál és főleg a félelmetes módon felesleges naturell dolognál lényegesen fontosabb lenne a tényleg jelentős kérdések mellett kiállni. Mint a vagyszeres gyomirtó, rovairtó, esővízfelhasználás, helyi munkaerő alkalmazás, adófizetés, meg hasonlók.

Szóval igen... jobb lenne ha termelők egy része nem a teljesen értelmetlen homeopátiás, okkult hülyeségekkel nyomnák az önfényszopást hanem a valóban fontos dolgokra koncentrálnának.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.01.19. 17:11:51

@BZoltan:
Naturel... az meg vajon mi, a seggem például az?
Épp egy másik helyen írtam, hogy a nemzet ex-bölcse, S. Lajos is megmondta, hogy hülyének lenni állampolgári jog. Azt én tenném hozzá, hogy ráadásul gyakran sokba is kerül.
A ként nyilván nem véletlenül kezdték használni a borászatban, és egyáltalán nem valószínű, hogy valami olyan rettenetes dolog lenne (most borzongjunk meg közösen, sőt, közösségteremtően), mint a vegetációban 16-szor "menni" foszforsavészterrel. Még az is lehet, hogy a kénezésnél sokkal szarabb dolog mindenféle elbaszott bort vásárolni, baromi drágán, bár a kognitív disszonancia alapján nyilván ilyenkor valami előkelő kaszt részének képzelheti magát az ember, mint anno a makkoscipős entellektüelek a BMW X6-ban.
Mivel éppen tenisz után vagyok, most elgondolkodom, hogy homeopátiás szagelimináló oldattal permetezzem-é be a (naturell) valagam, vagy csak simán megmossam - nyilván elfogadhatatlanul kedvezőtlen beltartalmú - budai csapvízzel...

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.01.19. 17:44:04

@Hepci: Vin Naturel, magyarrul természetes bornak szokták hívni. Itt frappánsan össze van foglalva: en.wikipedia.org/wiki/Natural_wine

De a lényeg az az, hogy az organikus (vagy biodinamikus) szőlőművelésen túl semmilyen adalékanyagot sem raknak a borhoz. Semmilyent sem, vagyis ként sem. És itt van a választóvíz. Mert nagyon sokan vannak olyan természetes bort készítők akik csak ként raknak a borba. Mint mi is.

A hozzáadott kén nélkül készülő borok nagyon mások mint a kénnel készült borok. Én ezt egy stílusirányzatnak tartom...de valóban van egy enyhe szekta jellege a dolognak.

Szerintem van egy nagyon elemi igény a bortermelőknél arra, hogy különbözzenek... bárkitől, bérmitől. Nekem szent meggyőződésem, hogy ha a borospalackokra rá kellene írni, hogy "a termelője túrta az orrát" akkor rekordsebességgel alakulna mozgalom az orrukat nem túró bortermelőkkel.

MádiN. 2017.01.19. 20:31:25

@Hepci: éppen ezt szoktam felhozni a kénes mizéria kapcsán, hogy klóros vízzel fürdesz, zuhanyzol, mosol fogat stb... A klór az egy mérgező anyag, ráadásul nem kicsit, továbbá képes a hámszöveten keresztül felszívódni, a nyálkahártyán meg kb. instant. Szóval innen kezdve bármitől lehet rettegni...de minek...

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.01.20. 06:54:15

@MádiN.: A kén körüli mizéria azért különösen komikus, mert akik fundamentalista módon fújnak a borban levő kénre ugyanazok vidáman eszik az asztalt sárgabarackot és a gyorsfagyasztott tengergyümölcseit.

De a legdurvább dolog tényleg az, hogy a kénnek az égvilágon semmilyen negatív élettani hatása nincsen. Végigtúrtan az összes elérhető toxikológiai vizsgálatot ami csak elérhető. Egyszerűen ninc egészségkárosító hatása a borászatban használt kéndioxidnak.

Viszont ezzel együtt a minap egy külföldi mislencsillagos helyen a tulaj vélhetőleg teljesen ráállt erre a vonalra és a menühöz adott 8 borból 8 készült hozzáadott kén nélkül... és kettő olyan elképesztően gáz volt, hogy nem tudtam a második kortyot lenyelni, mert hányingerem lett.

Pontosan ugyanezt tapasztalatam Isabelle Legeron két vine naturell szemináriumán ahol jópár bortól konkrétan megmozdult a gyomrom.

Még senki, soha, sehol nem tudott racionális magyarázatot adni erre. Egyszerűen elképesztőnek artom hogy egy teljesen ártatlan borászati segédanyag démonizálása odáig tud vinni embereket, hogy elismerően csettingetnek a nyelvükkel amikor egy rosszul emésztett fekália, bomló állattetem és emésztetlen gyomortartalom jegyekre.

silvousplait 2017.01.20. 07:24:31

@zoli: 1. Oszinten, de igazan oszinten sajnalom ezt a massziv es keseru frusztraltsagot, ami beloled arad. 2. Ha megkerhetlek szepen, hagyd vegre a szemelyeskedest. Nem elegans; sot elegge pitianer, mar megbocsass.

MádiN. 2017.01.20. 07:26:16

@BZoltan: jaja nincs nagy tapasztalatom kénmentes borokkal, cirka 1 tucatot kóstolhattam, a lószaros buké és állott húsos bűz kb. a felében ott volt.
Azoknak amelyeknek nem volt ilyesmi hibája, összeomlottak, totálisan kiüresedtek bontás után 1-2 órával.

silvousplait 2017.01.20. 07:37:39

@BZoltan: "Azért abban igaza van az akovnak, hogy a média és a fogyasztók egy szegmense irreális elvárásokat támaszt néha a termelők elé." Lehet, de 1. nem tartozom kozejuk, 2. nem errol volt szo, hanem egy IDEZETROL, aminek az elkovetojevel szoktak vitatkozni, es nem azzal, aki kozzeteszi. Annal is inkabb, mert en az argentin borokat egyaltalan nem ismerem, viszont tudom, hogy van hatterben es kis meretekkel uzemelo boraszat Argentinaban (es a hasonlo cipoben jaro Chileben), akikre inkabb raferne nemi elismeres, mint a penztol buzlo tartaly- es kemiai boraszatokra. Es eppen ezen "elnyomottak" ugyet karolta fel Vincent Wallard, a "magnasok" elleneben. Hogy aztan o francia, helyismerettel rendelkezik, plusz meg boraszkodik is helyben - hat istenem. Hogy nem szereti a fajelesztos, savazott, vizezett stb. lottyoket ? En sem kulonosebben. Ez egy fogyasztoi valasztas, az en fogyasztoi valasztasom is. No ebbol lett masok olvasataban "eroszakos attitudu fogyaszto", "biorendor" meg "francias felsobbrenduseg".

silvousplait 2017.01.20. 07:46:39

@BZoltan: Ne felejtsuk a mustart, a tormat, az almabort (ken-dioxid) meg ki tudja, meg mit (pl. a kloros vizet, a fluoridos fogkremet, a bisphenol A-t stb). Folyamatosan mergezzuk magunkat ezzel-azzal, es borzaszto nehez ez ellen vedekezni. Mindezektol fuggetlenul - es itt nem akarom a karossag merteket megitelni, mivel ehhez (sem) ertek - a ken megsem artalmatlan dolog. Mint egyszer mar megirtam, az SO2 alkohol-dehidrogenaz- es B1-vitamin antagonista, tehat gatolja az alkohol lebontasat (ami igy tovabb fejti ki a szervezetben nem mindig aldasos hatasat). Mondom, fogalmam sincs, mekkora ennek a jelentosege.
P.S.: En is kostoltam jonehany kenmentes bort, de valamennyit jonak, nemelyiket kitunonek talaltam. Furcsa kettossegben elunk, az mar igaz.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.01.20. 09:20:52

@zoli: részben egyetértek veled, de nem a cuccozós vita az, ami megosztotta a népet, hiszen ez a vita sosem került ki mondjuk egy pár százas körből és sokan borászok ma sem értik és tudnak róla, hogy valakinek fáj ez. Amúgy a cuccozás egy bizonyos szint felett (nem a fajélesztőre gondolok) nekem sem szimpatikus, mert átvitt értelemben parízert csinál a borból. Ami jelenséget itt leírsz, egyetlen dolognak köszönhető: rendkívül szegény országban élünk, az embereknek nincs pénze a 300-500Ft/liter árú boroknál drágábbra, sőt minőségileg éheznek és nehezen tudják kifűtteni a lakásukat/házukat. Milyen borszektort akarunk vagy tudunk erre építeni? Semmifélét, erre lószart lehet építeni, bármit csinálsz, gyártasz, termelsz, a magasabb hozzáadott értékű termékre kicsi az igény, így a vállalkozásod is stagnál, alig tud fejlődni, professzionalizálódni, szintet lépni meg nem tudsz (tisztelet a kivételnek). Erre szokták azt mondani, hogy az USA-ban bármilyen nagy hülyeséget gyártasz/fejlesztesz, bármennyire sem jó semmire, 1 millió vásárlód garantáltan lesz, csak meg kell találnod őket. Ez sem könnyű de más szintről indítunk. A másik probléma, hogy hiába alakult ki valamekkora középosztály esetleg egy vékony tehetős réteg, sokak ízlése a panelproli szintjén maradt meg. Nagy terepjáró + rántott sajt az étteremben, ismerjük ezt. Azért az is megérne egy misét, hogy ez miért alakult így...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2017.01.20. 09:32:37

@silvousplait: Néhány általad kedvelt bort felsoroltál egyszer az egyik poszt alatt, volt szerencsénk beszerezni külföldről párat közülük és teljesen hibás volt egyik-másik. Némelyik olyannyira, hogy nem ízlés kérdése volt szerintem, hogy szereti-e a jóember. A kénnel kapcsolatban is többféle dologról beszélünk, bár nekem kérdés, hogy SO2-ről, kénessavről vagy miről beszélünk, amikor a ként szidjuk. Kénallergia létezik amúgy, ami aszmatikus rohamot, fulladást okoz, de iszonyú ritka, szinte embert nem láttak még, aki fulladt volna bortól. A másik, amit írsz a máj enzimjeinek blokkolása, ami valóban gond lehet és fejfájást okozhat, stb. De ez sem érint sok embert és kíváncsi lennék milyen szabad kénessav szint kell hozzá pl., hogy ez előforduljon. Édes, édesített boroknál szinte garantált a gond, ha sokat iszol belőle. Mindent, mint a ként is, ésszel kell használni ez nem kérdés.

Amúgy te, mint természetes boros, miért nem aggódsz például a biogén aminok miatt? (pl. hisztamin). A biogén aminok számos egyednél váltanak ki komolyabb allergiát, durva, migrén szerű fejfájást, hőhullámot és pirulást, stb. A természetes borok, és ezen belül a spontán erjesztésű borok - nemrég olvastam erről - laborvizsgálatok szerint 10x annyi biogén amint tartalmaznak, mint az irányítottan erjesztett borok. Erről mi a véleményed? Nekem a biogabona story-ja ugrik be, hogy fasza, legyen bio, de ekkor esetleg fuzáriummal fertőzött, ami egy életveszélyes méreg.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.01.20. 10:18:06

@MádiN.: Igen, pontosan erről beszélek én is. Túl sok olyan vin naturel-t kóstoltam már aminek konkrétan ilyen bomló fehérje szaga/íze volt. Ahogy akov is írja, ez nem ízlés kérdése. Évmilliók evolúcióbiológiai kondicionálásának az eredménye, hogy jól felfogott érdekünkben viszolygunk bizonyos szagoktól és ízektől. A rothadó hús és a romlott gyümölcs szaga, íze pontosan ilyenek. Én a jóléti társadalom önpusztító dekadenciájának tartom azt, hogy valaki ezeken az önvédelmi gátlásokon akar áttörni.

@silvousplait: Az alkoholblokkoló enzimeket lehet, hogy gátolja a kéndioxid. De lássuk be, hogy ebből a szempontból nézve _NEM_ a kéndioxid az ami a probléma, hanem az alkohol. Ha az alkohol káros hatása ellen akarunk védekezni akkor annak van egy frappáns megoldás :) igyunk kevesebbet és mértékkel. Én mindig mondom a kén miatt aggódoknak, hogy van ám a borban egy elképesztően káros idegméreg, ami függőséget is okoz és ami közvetve felelős rengeteg bűncselekményért, társadalmi problémáért: az alkohol. A kén elleni felesleges és teljesen értelmetlen harc helyett inkább a felelős alkoholfogyasztást és kultúrált borfogyasztást lenne érdemes propagálni, ha már a szegény máj alkoholbontó képessége miatt aggódunk.

silvousplait 2017.01.22. 19:14:20

@akov: 1. A kenes problemat nem en rangattam ide ehhez a poszthoz. Valamiert a BZoltan erezte fontosnak, hogy ismetelten irjon a kenmentes borokrol. 2. Egyszer mar kertem szepen, most megteszem megegyszer: nem irnad meg, mely altalam emlitett borok voltak menthetetlenul hibasak ? 3. Ketszer is kihangsulyoztam, hogy NEM TUDOM (es nem is akarom) megitelni a ken (akarmelyik kemiai formajarol beszeljunk) artalmassagat. Irtam az elmeletrol, kesz. Az "in vivo" mindig bonyolultabb. 4. Leszogeznem az alapallast (ahonnan ilyen szep messzire kanyarodott az egesz: nem ismerem az argentin borokat, kostolas nelkul amugy sem minositek semmit. Ha elofordult ilyen, utaolag is elnezest. Eloszedtem egy velemenyt. Ennyi.) 5. Mibol gondolod, hogy termeszetes boros lennek (es miert eppen e poszt kapcsan lett ez evidens szamodra) ? Valo igaz, megkostoltam ket-harom tucatnyit, es hibasat nem talaltam koztuk. De jellemzoen nem ilyesmit iszom - mar ha termeszetes alatt "kenmenteset" kell erteni. Valo igaz, hogy bio/biodinamikus nalam az alapallas, de az ilyen bor nem automatikusan vin naturel; ezt nelkulem is nagyon jol tudod. 6. Bevallom, semmit nem tudok a biogen aminok emlitett magas koncentraciojarol. Nehany linket koszonettel vennek. Udv, silvousplait
süti beállítások módosítása