A Borrajongó

Tegnap ittam – Pálffy Birtokbor Vörös 2015

2017. szeptember 22. 06:00 - ungert

Az alapszintű birtokborok piaci szerepkörének fontossága két szempontból feltétlenül alátámasztódni látszik. A létra első fokaként egyrészről elengendhetetlen, hogy meggyőző-megfelelő stabilitással és teherbírással rendelkezzen a fogyasztói igények tekintetében, hogy legyen szándék és igény haladni tovább, felfelé. A történet másik része az úgynevezett névazonosság, amely szerint birtokbor-kötelesség valósághűen közvetíteni a pincestílust, amely többalapanyagos esetben az alkotófajták egyéniségének háttérbe szorítását is jelentheti. És bár megesik, hogy ezek a peremfeltételek nem teljesülnek, a köveskáli Pálffy Pince esetében szó sincsen ilyesmiről. Kettőezer-tizenötben legalábbis semmiképpen sem. Külön öröm, hogy a műfaj sznobigényeit egy alapvetően fehérboros pincének vörös színekben sikerült teljesíteni, ami a közel sem meggyőző átlagok alapján kifejezetten ügyes munkának számít. 

img_1825.JPG

Nem tudom, hogy készült-e már ezelőtt berúgóbeugróvörös a pincénél, de ha ez az első évjárat, akkor részemről lenne igény hasonlóra újra és újra. Elsősorban azért, mert letisztult, könnyen értelmezhetően gyümölcsös, mégis pince-, és ebből kifolyólag természetazonos bor született, amely vitán felül generálhat igényt a pincekínálatban történő további kutakodásra még azok esetében is, akik először találkoznak Köveskál egyik húzónevével. Pinot noir, cabernet sauvignon, kékfrankos és zweigelt alkotja, amelyek spontán erjedtek és kettőhuszonötös hordóban csiszolódtak. Érett karakterű bor, a szilvás, erdei gyümölcsös alapokra telepszik némi – már-már kadarkás – fűszeresség is, amely a vártnál komplexebbé, érdekesebbé teszi. A korty sima, inkább a savakról, mintsem a tanninról szól, élénken gyümölcsös, közepesen hosszú. Tiszta ízekkel, fűszeres utóízzel múlik viszonylag gyorsan. Ráadásul éppen ilyen gyorsan kívánja magára a következő és az azt követő kortyot is. Remek alapbor a hétköznapokra, ráadásul kompromisszumok nélkül. Már amennyiben van pénztárcánk egy kicsivel a lélektani árhatár fölé merészkedni. Stabil 5 pont. (2750 Ft, Bortársaság)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr5012825552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása