A Borrajongó

Piemont: Ascheri

2015. november 16. 06:00 - akov

Piemonti túránk első állomása az Ascheri. A Finewines.hu-nak köszönhetően igen jó ismertségnek örvend itthon is ez a rendkívül tudatosan és fegyelmezetten dolgozó birtok. Délután érkezünk meg Bra városába, amely már Barolo területén kívül, a Tanaro folyó túloldaláról szemléli az eseményeket. Szállásunkat is a pincészet adja, még bort sem láttunk, de máris a földre került az álunk: a borászat felett nemrég épült hotel sziporkázó, elképesztően igényes, minden sarkában valami kis rejtély, a hangulata egyszerre modern, de mégis vidékiesen izgalmas. De nem ezért jöttünk, és amúgy is Matteo Ascheri, a joviális dottore két szinttel alább már vár bennünket…

ascheri1.jpg

A céget Giacomo Ascheri alapította a 19. században La Morraban, itt nevét a híres „Ascheri” dűlő máig őrzi. Akkoriban elég primitív borkészítési hagyományok uralkodtak errefelé (hol nem?), de az Ascheriekre, mint újítókra emlékeznek. Egy 1879-ban megjelent szőlészeti könyv újdonságként mutatja be az Ascherinek tulajdonított innovatív kordonos szőlőművelést, amely fém vezetőszálakkal szelídítette a szőlő hajtásait. 1880-ban a pincészet Bra városába költözött, amely idővel a Barolo kereskedelmében egyre fontosabb szerepet töltött be. A jelenlegi pincét 1958-ban alakították ki, majd a kétezres évek elején újították fel és bővítették ki, a már említett hotel pedig egy újabb ütemben épült az egész tetejébe.

A pincészetet jelenleg tehát Matteo Ascheri irányítja, ő az 1988-ban elhunyt papától vette át a gyeplőt. Igazodva a kor igényeihez, Matteo átalakította a termelési filozófiát és a fokozatosan telepítette a kor követelményeinek megfelelő technológiát. Éppen a makulátlanul tiszta pincében állunk, a munkások a háttérben bort fejtenek, az előttünk álló mackós termetű Matteo pedig feleleveníti a boldogtalan hetvenes éveket. „A bortermelők szőlőfelvásárlásban gondolkodtak, ezért a szőlőtulajdonos sokat termelt, a minőség persze alacsony volt. Az öreg hordókban hosszan érlelt borokból hamar túlkínálat lett. Ehhez jött még a metanol-botrány, a piac összeomlott és termelési krízis alakult ki. Háború dúlt az eladásokért.” – emlékszik vissza (a technológiai-történeti háttért illetően felvezető cikkünket ajánljuk). „Az újonnan érkezők másképp gondolkodtak. Jobb technológiát hoztak be, általánossá váltak a rotofermenterek, a francia kisfahordó, a nebbiolohoz pedig illegálisan más fajtákat házasítottak. A borok között óriási volt a különbség.” – folytatja Matteo. „A régi-új háború 20-25 évig zajlott. Mára a régiek felfogták mi történik és ők is változtattak, az újak pedig rájöttek, hogy túl messzire mentek és kompenzáltak.” A történelmileg híres Barolo-Barbaresco mellett Piemont egy rendkívül színes borvidék, számtalan fajtával és bortípussal találkozunk. A nyolcvanas években az eredetvédelem gyerekcipőben járt, így ezek asztali borként kerülhettek csak forgalomba. Az Európai Közösség túltermelés visszafogását célzó intézkedései súlyosan estek a latba, hiszen az asztali borok 10%-át kötelezően le kellett párolni. „A termelők ezt elkerülendő a déli régiókból vettek kvótát, majd a papíron vásárolt bort lepároltatták. Emiatt jött később létre a Langhe DOC, ez lehetővé tette az asztali borok feljebb léptetését.” – idézi fel Matteo Ascheri az eredetvédelem kiterjesztését a Barolo-Barbaresco régiókon kívülre.

ascheri2.jpg

Az Ascheri jelenleg mintegy 28 hektár termőterülettel rendelkezik, évente kb. 300.000 palack bort készítenek. A fenntartható mezőgazdaság elvei mentén művelt szőlők három helyen találhatók. Az üledékes, márgás és kalcitos Serralunga d’Alba birtok 280-350 méter között van, innen származik a Coste & Bricco Barolo, a Sorano Barolo, valamint a Dolcetto d’Alba. A tőkék többségét a kilencvenes években telepítették. A La Morra és Verduno közötti területek talaja üledékes, agyagos és kalcitos, 310-370 méter között helyezkednek el. Itt szüretelik az Ascheri Barolo, a Pisapola Barolo, a Langhe Nebbiolo San Giacomo, a Barbera d’Alba Fontanelle és Dolcetto d’Alba Nirane alapanyagát. A telepítések 10 és 45 éves korúak. A harmadik birtoktest a pincének otthont adó, már Barolo borvidéken kívül eső Bra közelében létesült. Ez már a Roero, a talaj tengeri üledékes, homokos, változóan kavicsos és sziklás. A kísérletek és az újítás terepe ez, innen készül a Montalupa Syrah és a Viognier.

ascheri4.jpg

A pincetechnológiát illetően az abszolút minimumon van a hangsúly, a cél a beavatkozások minimalizálása mellett a termőhelyi és évjárat-jellegzetességet mutató borok készítése. A szüret szeptember közepe és október közepe közé esik. A szőlőt kézzel szedik, ládában szállítják, 20-22kg-os adagokban. A pincében minden fajtánál zúzás-bogyózás történik. A fehérek rögtön a pneumatikus présbe kerülnek, a kékszőlő pedig hőmérséklet kontrollált acéltartályokba megy. A vörösbor macerálására körfejtés alkalmaznak (kérdésemre Matteo elárulja, hogy a kézi macerálás ugyan jobb volna, de egyszerűen alacsony a pince, a tartályok igen közel vannak a födémhez), az erjedés spontán. A préselés után még az acéltartályban megtörténik a szintén spontán almasavbomlás, amelyhez ilyenkor megfelelően alacsony a kén és elegendő az oldott oxigén. A hordós érlelés a nebbiolo esetében a tradicionális szlavón tölgyben történik 17-45 hektós kvantumokban. Természetesen a kisebb francia hordók is jelen vannak, de elsősorban nem a nebbiolo, inkább a syrah és a barbera számára.

ascheri5.jpg

A kóstoláshoz leereszkedünk a pince öregebb részébe, amelyet a sziklába vájtak, jelenleg palackos érlelésre szolgál. A kis bormúzeumon túl egy megint csak modern, ezen belül igen ízléses kóstolószobát találunk, ahol kellemesen hűvös van és csak ránk várnak a palackok. A kóstolt borok:

Christina Ascheri Gavi di Gavi DOCG 2014

„2014 jó év volt…” – sóhajt Matteo Ascheri – „Jó, hogy vége van.” Nem véletlen a szarkazmus, mert hideg évjárat volt, sok jégesővel, ami komoly kihívásokat támasztott a szőlőben. Gaviban örökölt területről, természetesen a cortese fajtából készült. Erősen florális, citrusos, zöld gyümölcsös és őszibarackos aromatika. Jó egyensúly, nem túl erős sav, mandulás lecsengés. 12,5%. 5p

Arneis Langhe 2014

Szőlős-virágos és fehérborsos aromatika. Szép zamatok, közepes sav. Jó, de szimpla kis bor. 5p-

Montalupa Langhe Bianco Viognier 2013

Enyhén redukciós, de kétség sem férhet a gazdagságához. Tropikus, fehér virágos, édesre érett fehér húsú gyümölcsökkel, citrusokkal, kandírozott gyümölcsökkel. Ugyanakkor testes, lustán olajos, kisebb alkohol-többlettel és édességgel. 13,5%. 5/6p

Dolcetto d'Alba San Rocco 2013

Zseniális, a kóstolásnál többet hozó illat, vonzó kék virágokkal. Elég savas és keményen tanninos bor, fekete bogyósokra épül, de jelenleg nagyon szikár és zárt. Látni benne a szépséget, de ezt nem most kell fogyasztani, az fix. 5p

ascheri7.jpg

Dolcetto d'Alba Nirane 2013

Acélban készül. Ő is nagyon zárt, erősen savas és tanninos. A keménység ellenére szép az aromatika, mármint, ami látszik belőle. 5p

Barbera d'Alba Fontanelle 2013

75% új fát kap a tannin miatt, ez részben szlavón. A maradék használt 15-20hl-es hordóban tölt 6-9 hónapot. Remek illata van, szép fás jegyekkel, savanyú gyümölcsökkel. Áthatóan meggyes, szép sűrű, élénk savval és jó egyensúllyal. A tannin itt is visz bele némi zártságot, de a bor jó és jól van elkészítve, még ha jelenleg mutat is némi egyszerűséget. 5/6p

Langhe Nebbiolo 2013

Egy éves érlelés, fele-fele hordóban és acélban. Finomkodó epres illat, szép piros gyümölcsökkel. Remek aromatika, egzotikus keleti fűszerekkel, jó fahatással, poros-darabos állagú tanninnal. Pinot noiros hatású, jól fogyasztható, ideális ételbor. 6p

Montalupa Langhe Rosso Syrah 2008

2.5 évet tölt használt hordóban, majd további egy évet palackban. Homokos talajról. Érettebb aromatika jellemzi, finom vaníliával, ánizzsal, bőrrel, zöldfűszerekkel, kakaóval és némi bitumennel, ami vicc, de valahogy megtalálja benne a helyét. Remek, egyedi karakterű syrah, nagyon kifejezett zamatokkal, kiváló fás hatással, hosszú lecsengéssel. Annyira tetszett most, hogy még a tanninos kis kesernyét is megbocsátottam neki. 7p

ascheri8.jpg

Barolo Pisapola 2011

Jó év, de nem kivételes. 12-13 nap extrakciót kap. Vonzóan rózsás, fűszeres, édeskés és bőrös illat. Kóstolásra testes, szép aromatikával, már némi érettséggel. A tannin sok és darabos, elég kemény, a sav pici nyersességet, savanyát csempész bele. 6p-

Barolo Sorano 2011

15-16 nap extrakció. Vonzó illat, kis rózsa, kis gomba, piros bogyósok, ribizli, friss dzsem és fűszerek. A tetszetős aromatikához sok tannin érkezik, de mielőtt keményen lesújtana, textúrája darabos-bársonyosba fordul. Kiemelkedő fűszerezettség, finom dzsemes aromák. A keménység ellenére is szép darab, és persze hosszú. 7p

Barolo Ascheri 2010

Meleg napok és hűvös éjszakák jellemezte évjárat. Matteo szerint inkább átlagosan jó, mint kiváló. Már szép érettséget mutat, rózsával, dzsemmel, édesre érett piros gyümölcsökkel. Jól textúrált korty, kiváló fahatással, hecsedlivel, szédületes fűszerekkel. A darabos tannin persze sok, a sav is igen csak emelkedett, de valahogy helyük van a borban. Az iszonyú hosszú lecsengés meggyőző. 14,5%. 7p+

ascheri6_1.jpg

Barolo Coste&Bricco 2010

Ánizs, virágok, bőr és kiemelkedő fűszerek adják az illatot. Tobzódnak a törékeny aromák, jó kitöltöttségű, definiált korty. A lédús gyümölcsösség jól ellensúlyozza az erőteljes tannint és a savakat. Az egész bor rendkívül egységes, jó egyensúlyú, a lecsengés egyszerűen pazar. 7p+

Moscato Bianco Moscato d'Asti 2014

Az első traktus zárására kapjuk ezt az Asti-technológiával készülő habzóbort. Nem kell itt semmit sem mondani, ez egy igazi vedelni való kis cucc. Friss, elképesztően tiszta és könnyed, finom virágos aromákkal, jó buborékokkal. 5,5%. 5p

Ezt követően a család üzemeltetésében lévő Osteria Murivecchi étteremben folytatjuk, immár ételekkel kísérve:

Verduno Pelaverga 2013

Egy jótékonysági projekt részeként készül ez a ritkaság a pelaverga szőlőfajtából. Ez a régi fajta majdnem kiveszett, de 1995-ben DOC körzetet kapott Verduno közelében. Ettől függetlenül sincs belőle nagyon sok. Illata a dolcettora emlékeztet, benne kis rozmaring és fekete bogyósok. Kóstolva elég egyszerű kis borral van dolgunk, gyümölcsös, közepesen telt, kevés tanninnal, savanykás savérzettel. 5p-

Montalupa Viognier 1999

Két palack is nyílott, egyik öreg volt, a másik egészen rendben. Érett boros érzet, trópusi gyümölcsös, fehér virágos és vajas aromák. Kétségtelenül élet van benne. Nem túl bonyolult, viognier lévén olajos, fűszeres, talán már kicsit üresedő. Mindenesetre szép kort ért meg. 6p

Montalupa Langhe Rosso Syrah 2004

Ugyanaz a karakter, mint a 2008-as. Zöldfűszeres, bőrös, dohányos, ánizsos, mentolos, remek komplexitás, csak úgy énekel. Testes, mégis elegáns, szép savakkal, jó adag, de elvegyülő tanninnal, mesés hosszú utóízzel. 7p+

Barolo Sorano 2001

Zseniális érettség, kiváló fahatás, finom fűszerek, dohány-pipadohány, vonzó kék virágosság, vadhús aromái. Remek felépítésű korty, szép savakkal, besimult tanninnal, mesés érlelt aromákkal, szinte végtelen lecsengéssel. Kiemelkedő! 8p-

(Nagy köszönet Matteo Ascherinek a kiváló látogatásért.)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr288074570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aquarius71 · www.finewines.hu 2015.11.16. 16:17:13

To whom it may concern..

A beszámolóban/kóstolójegyzetben szereplő borok túlnyomó része (vagy előző évjárata, mely már nem kér időt.. :) ) elérhető a FineWines kínálatában...

Teljes borlista itt : finewines.hu/images/fwteljesarlista.pdf

üdv, Feri

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.11.17. 06:59:50

Köszi a beszámolót, várom a folytatást.
süti beállítások módosítása