A Borrajongó

Tegnap ittam: Szecskő Rubintos 2012

2014. június 24. 06:00 - akov

Kevés magyar vörösbornak tudok felhőtlenül örülni. Ez itt viszont mindenre rácáfol. A kékfrankos és kadarka keresztezésével kreált magyar rubintos fajta igazi ritkaság. Pedig az elvtársak próbálkoztak vele rendesen, de az MTZ-traktoros, rogyásig terhelt verzió valahogy nem akart működni. Ki tudja miért? Nem is telepítettek belőle sokat. Szecskő Tamásnak hála, azonban megismerhetjük mire is képes a rubintos, ha éppen jól bánnak vele. Már a 2011-es is nagy dobás volt, méltó utód született.

szecsko_rubi.jpg

A bor nyolc hétig volt héjon, majd fél évet töltött el idősebb öt-hat éves hordókban. Rendkívül vonzó és tiszta illat. Rózsával, érett meggyel, földdel, mentával és a minimális hordó kellemes fűszerességével. Testes a korty, szinte harapható a beltartalom. Primőrös cigánymeggy, szeder, erdei gyümölcsök, egy kevés aszaltas beütés, hozzá még fekete föld és ismét csak a hordó háttérben játszó fűszeressége. Említésre méltó szerkezetét jól alakítja az emelkedett savtartalom és a jelentős, de szépen érett és ésszel extrahált tannin. Hosszú lecsengés, aszalt meggy arányos villanásaival. Magyar viszonylatban ritka biztos kézzel elkészített, tartalmas vörösbor, aminek ezért két baja is van. Egyrészt nagyon kevés van belőle, másrészt csak húsz percig tart egy palack. Akár ételhez, akár nélküle, nagyon szerettem. Gratulálok a termelőnek. Készült 540 palack, szomorú, de talán már nincs is belőle. 14%. 3.800Ft. 6-6+ pont. (Kézműves Borok Háza)

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr236406501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emoss 2014.06.24. 08:20:35

Harmadiknak (elsonek?) pedig megemlithetnenk az árát.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.06.24. 08:32:17

@emoss: ott van az ar, ott is volt. Ld. Utolso sor.

gergo16 2014.06.24. 09:10:03

Akov, a leírtakon túl van önálló fajtajellege, határozott karaktere ennek a fajtának?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.06.24. 09:11:24

@gergo16: Ha nem is bombasztikusan egyedi ízvilágú, szerintem van. Bár ezt nyilván az tudná neked megválaszolni, aki már évek óta rubintost iszik. Talán Szecskő Tamás.

gergo16 2014.06.24. 10:22:39

@akov: Köszi, örülök, hogy ilyen különlegességekről is lehet olvasni itt.

loading 2014.06.24. 11:30:38

@akov: Kicsit füstös, savanyú. Szerintem inkább a hátrányokat örökölte a szüleitől. Én nem kedvelem. Különlegesség kedvelőknek ok, de tartok tőle, ők is inkább valami mást választanak utána (kivételek biztosan akadnak).

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.06.24. 14:35:03

A pincétől meg nem ittam vöröset, de azt hiszem, hogy ezt a hiányosságomat rövidesen pótolnom szükséges.

loading 2014.06.24. 14:54:49

@ungert: nekem a 2012-es évjárattal kevés szerencsém volt. Inkább a 2011 vagy 2013 (bár ez utóbbiból még kóstoltam, a 2012-es csalódások után).

emoss 2014.06.27. 15:14:28

@akov: arra utaltam, hogy említetted h két baja is van, erre írtam hogy harmadikként említhetnénk az árát is.

emoss 2014.06.27. 15:34:10

@akov: inkább szólíts Tominak :)
süti beállítások módosítása