A Borrajongó

Burgundi-szeminárium

2012. október 30. 06:00 - drbarta

DSC_0623.JPG

Ez a kóstoló olyan hirtelen jött össze, legalábbis nem mostanára terveztük. Aztán múlt heti esedékes találkozónkra többen nem tudtak volna eljönni, így az eredeti hosszabbra tervezett sort jobbnak láttuk elnapolni, helyette pedig inkább egy szűkebb körű szemináriumot ültünk.  Mivel a kis csapat egy része úgyse volt jelen a tavaszi burgundi-kóstolónkon, én pedig abból úgyse ismerem az "elég" fogalmát, így máris megszületett, hogy mit is kéne kóstolni.

 

Dom. Joblot: Givry 1er cru Clos du Cellier aux Moines 2010

DSC_0626.JPGKiemelkedő Cote Chalonnaise termelő. A körzet, Givry, közvetlen Mercurey mellett található, de azzal ellentétben inkább fiatalon érthető és fogyasztható borairól híres. Persze vannak kivételek. 24 Euro

A dugót szagolva azonnal TCA csapja meg orrunkat. Rövid szentségelés, majd lefolyó helyett a bort kitöltve is kötelességtudóan megkamillázva  érdekes módon eleinte egyáltalán nem, később is csak nagyon bizonytalanul, minimálisan a háttérben megbújva fedezhető fel a jellegzetes ázott kartonra emlékeztető jegy. Mellette bőven érzékelhetőek piros bogyós gyümölcsei, ánizsos-gyömbéres fűszerei. Szájban közepes testű korty. Nagyon ropogós, friss, harapnivalóan harsogó gyümölcsöket kínál, főleg piros ribizli ugrik be. A korty hosszán arányosan eloszlik a gyümölcs-koncenráció, így a fogyasztás szempontjából elnézhetőnek tűnik, hogy a végén a közepes mennyiségű finomszemcsés tannin kissé poros szárítást hagy maga után, illetve az élénk savvilág sem tűnik igazán integráltnak. Közepesen, vagy attól csak egész minimálisan hosszabb lecsengés. A magára hagyott pohárból, főleg a másnap is nézett maradékból már jobban megmutatja magát a dugósság, így természetesen ki kell, hogy zárjuk, akkor is ha eleinte értékelhetőnek tűnt. Játékon kívül: kb. hatpontos anyag, a végén mutatott csikósan ziláltabb egység miatt viszont valószínűleg kicsit alacsonyabban állna meg a skálán.

Utólag találtam meg az általam talán legmegbízhatóbbnak gondolt Burghound értékelését a borról, miszerint 90-93 pont! Szívesen megnéznék egy biztosan hibátlan palackot újra, de ez akkor is meghökkentően sok...

A.et P de Villaine: Mercurey Les Montots 2009

DSC_0625.JPGA termelőt ugye nem kell bemutatni, Magyarországon is kaphatóak a borok a Terroir Club jóvoltából. Kb. ő is 25 Euros árkategória, Burghound 88-91

Mélyebb illat. Málna, földesség, sokféle fűszer, például kömény, szerecsendió, pici szegfűszeg. Szépen változik a pohárban, nagyon vonzó. Közepes test, az előzőtől határozottan teltebb íz, koncentrált piros bogyós gyümölcsösséggel, komplex fűszerességgel. Finomszemcsés, de szilárd tanninok, élénk, cizellált, de az előzőtől sokkal jobban integrált savak. Kemény, határozott szerkezeti váz, de jócskán elegendő ízzel, tartalommal, hogy mindezt kellemesen kitöltse. Szép, strukturált közép, fókuszált kortylefolyás, viszonylag hosszú lecsengés, száraz utóíz. Minden szempontból fokozható, de tulajdonképpen tankönyvien szép, letisztult világú burgundi pinot. Makulátlanul meg vagyok vele elégedve, őszintén hiszem, hogy hozza jónéhány legalább kétszer annyiba, olykor még többe kerülő Cote’d’Or –béli premier cru szintjét. 7 pont. (90)

Dom. Roty: Marsannay Les Ouzeloy 2009

DSC_0628.JPG Múltkoriban írtam már a birtokról és néhány borukról. 80-90 éves tőkék, az öreg Roty ezt a területet tekintette a Marsannay-i zászlóshajójuknak. 25 Euro, Burghound 89

Viszonylag mély illat, sötétebb, még érettebb gyümölcsökkel, és lényegesen szembetűnőbb, nyilvánvalóbbnak tűnő hordóval, toastos, pörkölt kávés, kakaós jegyek képében. Közepesnél picit nagyobb test. Édeskés ízek, gyümölcs és hordó is akad rendesen. Mély, komoly tömörségű, hosszan rágható kortyközép, elég hosszú lecsengés. Közepes mennyiségű szilárd tannin, szélesebb, kerekebb savak. Elég komoly anyag, egy lépéssel koncentráltabb akár az előzőtől, akár az ezutánitól. Azt se mondhatni, hogy a gyümölcs és úgy általában a tartalom fölött teljesen eluralkodna a hordó, de számomra kétségtelenül kevésbé kifejezővé, inkább populárisabbá teszi a bort.  6 és 7 pont között. (89)

Bruno Clair: Chambolle-Musigny Les Veroilles 2009

DSC_0627.JPGA Veroilles nem rendelkezik külön besorolással, azaz csak villages-szintű bort lehet innen palackozni, de ha vetünk egy pillantást a térképre, láthatjuk, hogy közvetlenül a rendkívül híres grand cru, a Bonnes Mares mellett, illetve felett fekszik. Ez számomra több, mint figyelem-felkeltő. 20 éves ültetvény, a termelő kifejezetten fiatalon való fogyasztásra javasolja, vagy néhány éves palackérlelés után. 45 Euro, Burghound 89-91.

Gyönyörű illat. Érett piros bogyós gyümölcsösség, bódító virágok, sokféle fűszer, csillagánizs, szegfűszeg,  valamint a lehető legfinomabb típusú, diszkrét hordófűszeresség. Lehet több bornál is hasonlókat írtam már, de ez valahogy nagyon fineszes és kifinomult. Közepes, szinte könnyednek ható test, telt íz. Selymes, finom textúra, nagyon finomszemcsés, kiválóan integrált tanninok, hasonló minőségű, élénk, de kifogástalanul besimuló savakkal. Korrektül kitartó, szépen fejlődő, de kimagasló mélységektől mentes kortyközép, közepesnél hosszabb lecsengés, nagyon tiszta utóíz. Erőben, intenzitásban még jócskán van feljebb, eleganciából már nem nagyon kell több egy földi halandónak. Erős 7 pont. (91+)

Marquis d’Angerville: Volnay 1er cru Les Champans 2007

DSC_0629.JPGA múltkori sorunkat megnyerő Angerville-bor után persze, hogy kíváncsi voltam egyéb tételre is a termelőtől. A Champans földrajzilag a Volnay premier cru-k középpontjában helyezkedik el, vörös talaj, mészköves sziklán. A termelő szortimentjében ez a múltkori Clos des Ducs után következik eggyel, a honlap tanulsága szerint klasszikus, tipikus nagy Volnay-ra számíthatunk benne. A 2007-es év ugye az utóbbi időszak talán leggyengébb évjárata Burgundiában, de  a Marquis d'Angerville-nél valahogy mégis jól sikerült, legalábbis nagyon jó értékelésekkel bírnak a borok több Burgundia-szakértőnél is. 55 Euro, Burghound 92-94

Eddigi legkomplexebb és legtöményebb illat, kissé aszaltabb irányba forduló erdei gyümölcsök,  füst, fűszerbazár, szárított virágok, rózsa, pici kátrány. Közepes test, rendkívül arányos, nehézkesség-mentes felépítés, még ha nem is annyira légies, mint az előző. A sor szintjén a legteltebb, legintenzívebb ízek, friss és porított gyümölcsök, megkapó fűszeres rétegek. Tömör, mélyebb lenyomatú kortyközép, az eddigiektől hosszabban fejlődő és lecsengő korty. Közepesnél picivel több, finomszemcsés, az előző bor után hangsúlyosabb, de szépen integrált a tannin, akárcsak az érett és kerek savai. Nem is tudom mi hiányzik a tiszta nyolcashoz, talán egy kicsivel precízebb savak vezette szerkezet még fókuszáltabbá tette volna? Vagy egyszerűen csak a tavaszi burgundi kóstolónkat megnyerő évjárat-azonos „nagytestvér” emléke még egy szinttel több fineszt őriz? Mindegy is, ez azért már egy komoly burgundi, nálam kétségtelenül az est győztese, amit a visszakóstolások talán még nagyobb különbséggel is igazoltak, mint a most adott értékelések. 7 és 8 pont között. (92+)

Kaló Imre: Szomolyai Pinot Noir 2003

És egy ráadás, egyik résztvevő hozta érdekességképp.

Nagyon érett, még aszaltabb gyümölcsöket kínáló, de élénk illat, virágokkal, finom fűszerekkel, van benne ígéret. Szájban közepesnél nagyobb test, abszolút arányos méret. Telt ízek, eddigiektől sokkal kevesebb bonyolultsággal, de még most is  egyértelműen sok gyümölccsel. Szerkezetben érezhetően nem ér fel a sor szintjéhez, a közép sokkal kevesebb fókuszt és fejlődést mutat, a lecsengés lényegesen gyorsabban halkul, de kerek, élő egész,  jól integrált alkotókkal. Így a sor legvégén is jó érzéseket kelt. Hirtelen nem is tudom hány pont, itt most 5 és félnél nem hiszem, hogy reális volna magasabbra tenni, de biztos vagyok benne, hogy sok hazai sorban magasabban végezné.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr504876066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shiraz 2012.10.30. 11:16:56

örülük, h a de Villaine Mercurey ilyen jól állta a versenyt a többi jóval nagyobb hírű appellation borával szemben.
köszönöm az eredményt.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2012.10.30. 12:43:01

@shiraz: Én is örülök, csak annak nem, hogy már elfogyott :)
süti beállítások módosítása