Szerzőtársamnál nemrégiben kivágta a biztosítékot, Albert Gazdánál nem annyira. Különösen kíváncsi voltam rá már azért is, mert igy megosztja a tapasztalt borisszákat.

Nagyon szeretnivaló illat. Sok pirosbogyós gyümölcs kékfrankos módra, kadarkás ánizsos fűszeresség és a jellegzetesen egries (különösen orsolyás) zöldfűszeres-fülledt ásványosság. Intenzív és buja. Szájban, telt és selymes. Harapnivalóan gyümölcsös és ugynakkor hamisítatlanul egri és orsolya. Nagyon ígéretes kezdet! A szerkezet egyértelműen savakra épül, a tannin háttérben, én mondjuk nem is bánom.:) A nagy ízmélységű kezdet után a savak szép ívben emelkednek, vastagok, érettek, izmosak. Bár az ízlésemnek kissé fargatlanok, de passzolnak a húsos kortyhoz. Nagy kár hogy a végén kissé összekuszálódnak, gerincük diffúzzá válik és savanyúcukor-szerűen savanyítják a lecsengést. Az áráért kivételesen tartalmas és egyedi bor. Az említett „malőr” ellenére is nagyon szívesen fogyasztottam, de eleganciájából elvett a jelenség. 

Szokatlan illat, kávé, gyógynövények, pici csersznye. Nem tipikusan kékfrankos, talán nem is tipikusan orsolyás, de rafinált.  Színre még halványabb. Szájban az előzőnél könnyebb érzetű, még selymesebben síma felszínű. Szerethető aromák, diszkrét piros bogyós gyümölcsök, visszafogott ásványok,  gyógynövények, de nem adnak akkora ízmélységet , mint ahogy az előzőnél tapasztalható. Szerkezetében még kevesebb a tannin, mint a másik bornál. Savvilága igazán szép, nem látványos lefutásúak, de feszesek és kifinomultak. Kevésbé harapnivaló, kevésbé karakteres, de több finesszel szolgáló tétel. 

Mind a kettő bor kifejezetten tetszett, de más és más okok miatt. Előbbiben zamatgazdagsága, egyénisége, utóbbiban finomabbra csiszolt szerkezete fogott meg. Azt a vonalat képviselik, amelyet én igen kedvelek vörösborokban, de azért már Orsolyáék is bebizonyították, hogy van még feljebb. 5 és 6 pont között gondolkodtam mindkét esetben, végül az utóbbit szedem vastagon.