A Borrajongó

ChardonnÉJ 2017 - Chardonnay fesztivál az Etyeki Kúriánál

2017. július 27. 06:00 - furmintfan

Etyek három fő szőlőfajtája a chardonnay, a sauvignon blanc és a pinot noir, és idén az Etyeki Kúria mindhárom fajta köré kanyarított egy kisebb vagy nagyobb rendezvényt. A 2010 óta minden évben megrendezett pinot noir-vertikális már hagyomány, a sauvignon blanc-nak a borterasz tavaszi tesztüzemével egybekötve szenteltek egy hétvégét, a ChardonnÉJ névre keresztelt nyári kóstoló alkalmából pedig idén már harmadjára töltötték meg az érdeklődők a pincészet épületei előtti utcácskákat.  

chardonnej2017_1.jpg

A harmadik ChardonnÉJ alkalmából kicsit emeltek a téten a szervezők: délután egy szakmai kerekasztal-beszélgetéssel indult az esemény, majd a kóstoló után a tavalyi Kúria-szülinapon nagy sikert aratott Random Trip lépett fel a terasz melletti színpadon. A sétáló kóstolón pedig ott volt 50 bor, nagy részük természetesen chardonnay, 1-2 kakukktojással.

Ami a szakmai eszmecserét illeti, világmegváltás nem történt. Nagyjából mindenki egyetértett abban, hogy a chardonnay amolyan biztonsági játékos a fehér fajták közül: világszerte elterjedt és népszerű, sokoldalú, különböző adottságú területeken is jól működik, változatos stílusokban elkészíthető, ennek fényében több arcát is megmutathatja, alkalmas a terroir bemutatására is. Ízlés dolga, hogy valaki a fentiek tükrében szereti és keresi a fajtát, vagy megpróbál más területeken izgalmakat találni. Az a(nything)b(ut)c(hardonnay)-mozgalmat már talán lehet valamelyest meghaladottnak mondani, a stílus is elmozdult a gyümölcsösebb, kevésbé fás-seprős irányba, de ezzel együtt is biztos, hogy vannak manapság divatosabb fajták is a világon.
Mindenesetre kétségtelen, hogy a fajta itthon is jelentős szerepet tölt be, akár fajtaborként, akár házasítások alapanyagaként felhasználva. Tokajtól Villányig szinte minden borvidéken van belőle több-kevesebb, így mondhatni, megkerülhetetlen tényező a borpiacon. A Kúriánál is szeretik, telepítenek is még belőle.

A sétáló kóstolón bemutatkozó hazai borászatok több borvidéket képviseltek, kiegészülve a Bortársaság külföldi válogatásával és az Etyeki Kúria kvázi testvér-pincészetének mondható Weingut Esterházy-val Burgenlandból. Az Etyek-Budai Borvidéket a házigazda mellett az Etyeki Borút Egyesület standjánál több borászat is képviselte. A kóstoló igazolta a beszélgetésen elhangzottakat: jól elkészített bort sokat kóstoltam, olyat, amire felkaptam a fejem és van esélye beégni a tartós memóriába, keveset.
A borok következnek most, kóstolási sorrendben, fesztiválkörülmények között lekapart nyúlfarknyi jegyzetekkel és ugyanígy kiszórt jelzésértékű pontszámokkal.

 chardonnej2017_2.jpg

Bortársaság
Pierre-Marie Chermette Crémant de Bourgogne Brut
Fehér húsú gyümölcsök, alma, citrusok, leheletnyi almahéj és kissé bágyadtabb gyümölcsösség jelzi, hogy már veszített frisseségéből. 5p+

Billecart-Salmon Blanc de Blancs Grand Cru Brut NV
Citrusok, sok fehér húsú gyümölcs, leheletnyi mogyoró és mandula. Remek sav, szép krémesség, apró, hosszan gyöngyöző buborékok. 7p

Tormaresca Chardonnay 2015
Almás, fehér húsú gyümölcsös aromatikára építkező, arányos szerkezetű, jól elkészített, de nem különösebben érdekes bor. 5p-

Montes Reserva Chardonnay 2015
A fehér húsú gyümölcsök mellett fás, seprős jegyek is feltűnnek, szegfűszeg, vanília, pici vajas popcorn képében. Belekötni nem nagyon lehet, bár a burgundi mellett kóstolva kissé közönségesnek hat. 5p+

Chateau de Puligny-Montrachet Clos de Chateau 2014
Letisztult illat- és ízvilág, kifinomult hordóhasználat, fehér húsú gyümölcsök, citrusok, diszkrét fás, fűszeres, mogyorós jegyek. 6p+

 chardonnej2017_3.jpg

Villa Tolnay
Villa Tolnay Rajnai Rizling Tavasz 2016
Friss fehér húsú gyümölcsökkel, őszibarackkal, virágokkal kényeztet az illata. Gömbölyű, vidám savak foglalják keretbe, ízében őszibarack, almafélék, pici citrusosság, csipetnyi só. 5p+

Villa Tolnay Chardonnay 2015
Édes fehér húsú gyümölcsös illat, pici trópusi gyümölcsös színezettel, érintésnyi vaníliával és édes fűszerességgel, ízben citrusokkal kiegészülve. Szépen használt hordó, jó egyensúly jellemzi szerkezetben. 7p-

Villa Tolnay Chardonnay 2016 (M)
Kicsit még kusza az illat, főleg édes fűszereket érezni. Kicsit karcsúbbnak tűnik a 2015-ös kiadásnál, de nemkülönben szépek a gyümölcsei. A hordó még kicsit rányomja a bélyegét, de az előzmények alapján szinte biztosan megtalálja majd a helyét a kész borban.

 chardonnej2017_4.jpg

Pajzos-Megyer
Pajzos-Megyer Bag in Tube 
Újfajta kiszerelés. Két évjárat (2015-2016) házasítása. Egyszerűbb fehér húsú gyümölcsös, leheletnyi sóval és fűszerekkel, közepes testtel, arányos szerkezettel. 5p

Pajzos-Megyer Chardonnay Selection 2015
Pici édesfűszer, fehér húsú gyümölcsök, nyári alma, őszibarack, pici trópusi gyümölcs színezi. Kerek savak, a 13-asnál visszafogottabb hordóhasználat. 6p

Pajzos-Megyer Chardonnay Selection 2013
Egy pici érettség már érvényesül illatában, mellette markáns hordós jegyek és édes fehér húsú gyümölcsök. Masszív, komoly szerkezetében a fa azért most is elég meghatározó szerepet játszik, mellette édes citrusok, sárgabarack, édes fűszerek. 6p-

 chardonnej2017_5.jpg

N.A.G. Borművek
N.A.G. Borművek Föld és Ég Chardonnay-Tramini 2015
75% chardonnay, 25% tramini. A tramini csak nagyon halványan érződik, inkább édes fehér húsú és trópusi gyümölcsök és édesfűszerek érvényesülnek. Sárgadinnye, őszibarack, ananász, leheletnyi só, picit melegítő alkohol a korty végén. 6p-

N.A.G. Borművek Veresföld Chardonnay 2015
Picit zárt az elején, majd ahogy nyílik sárgadinnye, ananász, fehér húsú gyümölcsök, kis földesség jelentkezik, visszafogott fűszerességgel. Telt, kerek bor, de az egyensúlya is megvan. 6p

 chardonnej2017_6.jpg

Gróf Buttler
Gróf Buttler Chardonnay Superior 2016 (M)
A meszes Szarkás-tetőről van a Buttler Superior Chardonnay-ja. Érett fehér húsú gyümölcsök, banán, ananász, édesfűszerek, leheletnyi édesség, pici cseresség. Ígéretes darab.

Gróf Buttler Chardonnay Superior 2015
Hűvös hangulatű fűszeresség mentollal, édes fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, ananász díszíti. Kicsit visszafogottabb, szárazabb és kerekebb, mint a 2016-os minta. 6p

Gróf Buttler Chardonnay Szarkás-tető 2009
Érett illat, fás jegyekkel, pici szénával, tökmaggal, szotiyval, pörkölési aromákkal. Ízében és utóbbiak vezetnek, némi fehér húsú gyümölccsel. A szerkezet stabilan áll, de a fa túl hangsúlyos. 5p-

 chardonnej2017_7.jpg

Figula Pincészet
Figula Pincészet Chardonnay 2016
Az alap chardonnay tartályban erjedt és érlelődött. Fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, sárgadinnye, ananász, kis fűszeresség. Könnyed, gyümölcsös, kerek korty. 5p

Figula Pincészet 7ha 2015
Kb. 1/3-1/3-1/3 arányban chardonnay, sauvignon blanc és szürkebarát, minimális sárgamuskotállyal fűszerezve. Fele tartályos, fele hordós. Virágok, körte, őszibarack, zöldes villanások, fűszerek. Jó savak, minimális cseresség, emelkedett alkohol keretezi. 6p

Figula Pincészet Chardonnay Barrique 2015
A Balázs-hegy termése tartályban erjedt és hordóban érlelődött. Illatban fűszerek, édes fehér húsú és trópusi gyümölcsök, kétszersült és pici vanília. Ízben fűszerek, édes fehér húsú gyümölcsök, banán, a háttérben a fa és pörkölési jegyek, pici kesernye. 6p

 chardonnej2017_8.jpg

Babarczi Szőlőbirtok
Babarczi Szőlőbirtok Buborczi Gyöngyözőbor 2016
Irsai Olivér, müller thurgau, szürkebarát. Szőlős, édes gyümölcsös, körtés, traubis illatú és ízű, laza, könnyed gyöngyözőbor. 4p

Babarczi Szőlőbirtok Sauvignon Blanc 2016
Illatban vágott fű, spárga, rukkola, lime és citrom. Fajtajelleges, kerek savú, arányos felépítésű bor, ízében citrusok, fű, vegetális jegyek. 5p+

Babarczi Szőlőbirtok Chardonnay 2016
Édes fehér húsú gyümölcsök mellett halvány zöldes villanások is feltűnnek benne. A savak itt is szép gömbölyűek, nem élesek, az illatra rímelő ízvilágba frissítően fanyar citrusok is vegyülnek. 5p

 chardonnej2017_9.jpg

Malatinszky Kúria
Malatinszky Kúria Chardonnay Signature 2016
Egyszerű, kissé sekélyes, de jól elkészített, almás illat- és ízvilágú reduktív bor. 4p

Malatinszky Kúria Chardonnay Noblesse Selection 2013
Siklósi alapanyagból készült. Érett sárga húsú őszibarack, finom érettség, visszafogott hordóhasználat, kerek, de kellően élénk sav, szép egyensúly jellemzi. 6p

Malatinszky Kúria Chardonnay Noblesse Selection 2007 Magnum
Édesfűszeres, süteményes illatvilág vaníliával, kevés gyümölccsel. A savak lágyabb karakterűek, pici cseresség és egy kis fa is érezhető. Ízben érett fehér húsú gyümölcsök, pörkölési jegyek, krétás érzet. 6p-

 chardonnej2017_10.jpg

MiklósCsabi
MiklósCsabi Nem férünk a bőröndbe Chardonnay 2016
Édes gyümölcsös, banánnal, ananásszal, őszibarackkal, pici maradékcukorral (8 g/l), finom krémességgel, alig érezhető hordóval. 5p+

MiklósCsabi Nem férünk a bőröndbe Chardonnay 2015
Nagyon hasonló a 2016-oshoz, csak talán valamivel illatosabb. A gyümölcsök spektruma körtével egészül ki. 5p+

 chardonnej2017_11.jpg

Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Hemina 2016
Chardonnay, pinot blanc, pici sauvignon blanc és viognier. Moderált fehér húsú gyümölcsös illat, ízben is fehér húsú gyümölcsök, kis krémesség, vanília, pici fa. 5p+

Pannonhalmi Apátsági Pincészet Chardonnay 2015
Édesfűszeres, vaníliás illat, hasonló, édes trópusi gyümölcsökkel - banán, ananász - kiegészülő ízvilág. Krémes, lágy, enyhén édeskés, összességében kissé farnehéz. 5p

 chardonnej2017_12.jpg

Etyeki Borút Egyesület
Orosz Gyula Chardonnay 2016 (M)
Illatban édes alma, őszibarack, ízben inkább fanyarkás citrusok uralják. Könnyű, laza, jól iható.

Rókusfalvy Birtok Chardonnay 2015
Fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, alma, visszafogott fűszerek, szegfűszeg jellemzik, kerek savak mellett. 5p+

Tátrai Pince Chardonnay 2015
Visszafogott neutrális fehér húsú gyümölcsös, édes almás ornamentika, jó savak, könnyű szerkezet. 4p+

Anonym Pince Szinkópa Chardonnay 2015
Édes fehér húsú és trópusi gyümölcsök, banán, őszibarack, édesfűszerek, szájban fanyar lecsengés, arányos felépítés. 5p+

Haraszthy Pincészet Chardonnay 2014
Popcornos, seprős, édesfűszeres illat, ízben ezekhez alma és édes citrus társul, a bor viszont nagyon lágy, szétomlik a szájban, nincs tartása. 4p

Kattra Pince Chardonnay Barrique 2015
Könnyed, egyszerű, édes fehér húsú gyümölcsös, édesfűszeres bor, enyhe túrókrémes felhanggal. 4p+

Nádas Borműhely Chardonnay Barrique 2015
Édesfűszerek, ananász, körte, őszibarack, pici trópusi gyümölcs, leheletnyi fa jellemzi az aromatikát, a szerkezetet jó savak támasztják meg. Két palackot kóstoltam, az egyiknek erősebb, a másiknak nagyon visszafogott pinceszaga volt. Ha nincs ez a pici tisztátalanság, ez a bor minimum 5 pont lett volna.

 chardonnej2017_13.jpg

Sauska Tokaj
Sauska Tokaj Cuvée 113 2015
38% furmint, 36% chardonnay, 16% sárgamuskotály, 8% hárslevelű és 2% sauvignon blanc. Sokféle fűszer színezi az illatot, édes is, zöld is, fehér húsú gyümölcsökkel megtámogatva. Íze is sokrétű, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, pici trópusi gyümölcs és különféle fűszerek, emellett szerkezetben is minden a helyén. 6p

Sauska Tokaj Chardonnay 2015
Őszibarack, nyári alma, édesfűszerek, szájban fanyar lecsengés, mellette jó savak és nagyon visszafogott hordó. 6p

Sauska Tokaj Chardonnay+ 2012
Illatban édesfűszerek, só, leheletnyi fa, ízben édesfűszerek, vanília, gyömbér, édes fehér húsú gyümölcsök, sós finis. Kerek, telt, hosszú, intenzív és nagyon egyben van. 7p

 chardonnej2017_14.jpg

Nyakas Pince
Nyakas Pince Don Olivér 2016
70% irsai olivér és 30% chardonnay. Intezív, friss, könnyed és lendületes. Szőlő, szőlővirág, körte. 4p+

Nyakas Pince Chardonnay 2015
A tavaly észlelt zöldes, citrusos jegyek most inkább fehér húsú gyümölcsös jegyeknek adták át helyüket, de egy kis zöldfűszeres csavar most is megtalálható a borban. Profin elkészített, jó egyensúlyú, remekül iható. 5p

Nyakas Pince Menádok Chardonnay Válogatás 2011
Érezhetően érett karakterű illat: széna, aszalt barack, édesfűszerek. Krémes, gömbölyű korty, benne aszalt gyümölcsök, főleg barackfélék, tejszín, pici édesfűszer és leheletnyi kesernye. 5p+

 chardonnej2017_15.jpg

Etyeki Kúria
Etyeki Kúria Chardonnay 2015
Gazdag, kiegyensúlyozott és intenzív ornamentika: sok gyümölcs, őszibarack, körte, ananász, finom seprős jegyekkel és édes fűszerességgel. Jól eltalált arányok: remek sav, moderált hordó, pici krémesség. 6p

Etyeki Kúria Chardonnay 2014 Magnum
Hűvös, kissé neutrális és moderált illat és íz, citrusokkal, fehér húsú gyümölcsökkel. A 2015-ösnél vékonyabb, ugyanakkor feszesebb, élénk savakkal, jól használt fával. 6p-

Etyeki Kúria Chardonnay 2012
Krémes, fehér húsú gyümölcsös, édesfűszeres illat, egy pici alkoholos-lakkos felhanggal. Telt, széles savakkal, pici fával, emelkedettebb alkohollal keretbe foglalva, édesre érett fehér húsú gyümölcsökkel, fűszerekkel. 5p+

 chardonnej2017_16.jpg

Weingut Esterházy
Weingut Esterházy Chardonnay Klassik 2016
Alma, édes citrusok, puha korty, lágyabb savkarakter jellemzi. Egyszerű vonalvezetésű, de jól elkészített bor. 5p

Weingut Esterházy Chardonnay Leithaberg DAC 2015
Visszafogott fűszeresség és kissé neutrális fehér húsú gyümölcsös aromatika mellett szép szerkezetet villant. 6p

Weingut Esterházy Lama Chardonnay Leithaberg DAC 2015
Sárgadinnye, őszibarack, nyári alma mellett halvány sósság és a hordó fája, fűszerei. Masszív, jó felépítésű bor, sok fával, amit remélhetőleg lesz ideje megemészteni. 6p

 

A rendezvényre az Etyeki Kúria hívott meg, köszönet érte!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3312683925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loading 2017.07.31. 08:36:57

A borok leírása, értékelése nem adta vissza, hogy Etyeken olyan nagyon jól érzi magát a Chardonnay.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.07.31. 08:46:24

@loading: 2-3 perc/bor szerintem sokszor kevés ahhoz, hogy korrekt ítélet szülessen, de tény, hogy kevés etyeki volt számomra az élbolyban. A Kúria 15-öse nekem nagyon tetszik, ahhoz többször is volt szerencsém.
Úgy általánosságban én még várom a nagy áttörést Etyekről chardonnay, pinot noir, sauvignon blanc, bármi fronton, mert 3-4 viszonylag stabilan teljesítő pince kevés, borvidéki szinten még nem vagyok meggyőzve.
süti beállítások módosítása