A Borrajongó

Újdonságok a Homola Pincészettől - Furmint 2015 és Cabernet Franc 2013

2017. január 18. 06:00 - furmintfan

Kevés borvidékünk lépett előre akkorát az utóbbi években - legalábbis az én szememben biztosan -, mint Balatonfüred-Csopak, mégpedig elsősorban a csopaki pincészeteknek köszönhetően. A Csopaki Kódex szigorú eredetvédelmi szabályozása alapján készített olaszrizlingek és újabban a vörösborok - főleg kékfrankosok - is kedvező visszhangot váltottak ki, mind a szakma, mind a borkedvelők körében. A Csopakkal szomszédos, paloznaki Homola Pincészet is elsősorban olaszrizlingjei és kékfrankosa révén tett szert szélesebb ismertségre, de Homola Szabolcs tulajdonos és Homonna Attila borász több fajtával is kísérletezik a pincészet ültetvényein. Most ezek közül kóstoltam meg két újdonságot, egy fehér- és egy vörösbort.

homoladuo2.jpg

A furmint a hagyományosan hozzá kapcsolt Tokaj és Somló mellett (újra) egyre elterjedtebb a Balaton környéki borvidékeken is, aligha kell csodálkozni rajta, hogy Homonna Attila a Homola Pincészetnél is kísérletezik a fajtával. Elmondása szerint a furmint teljesen máshogy viselkedik a Tokajhoz képest eltérő adottságokkal rendelkező észak-balatoni vidéken. A cabernet franc nem új jövevény, bordeaux-i fajtákkal többen évek óta foglalkoznak a borvidéken. A furmint az Alsóörs és Felsőörs határában elterülő, vörös permi homokköves talajú Gőlye-málon, a cabernet franc a tihanyi Óvár-dűlőben terem. Mindkét bor tavaly ősszel került forgalomba, leginkább a pincénél lehet hozzájuk jutni, de a furmint esetében találtam budapesti lelőhelyet is.

Homola Furmint 2015
A pince furmint-ültetvényének második termése, amely először jelenik meg önálló borként. Spontán erjedt 5 hektós hordókban (fele új, fele használt), majd 10 hónapig érlelődött finomseprőn. Kedves, vonzó, közepesnél intenzívebb illatában citrusok, őszibarack, körte, virágok, citromhéj, citrom sorbet, a háttérben édesfűszerek, cseppnyi méz, érintésnyi marcipán. A korty könnyed, gördülékeny, aránylag lazább szerkezetű, finoman lendületes savakkal és szépen integrált hordóval megtámogatva. Zamatos, sok gyümölccsel, édes citrusokkal, őszibarackkal, körtével, trópusi gyümölcsös villanásokkal kényeztet, a háttérben zöldfűszerekkel, citromfűvel, csupán leheletnyi vaníliával és marcipánnal kiegészülve, éppen közepes hosszúságú lecsengéssel. Nagyon élvezetes bor, mondhatjuk, hogy ígéretesen mutatkozott be a fajta a pincénél. Nem tudom, hogy szerepelne egy komolyabb sorban, nálam most 6p-. (2890 Ft - sidewayz)

Homola Cabernet Franc 2013
Bérelt terület termése, spontán erjedt, 5 hektós hordókban. Illatában a piros bogyós és erdei gyümölcsöket és édesfűszerek karolják át: meggy, cseresznye, némi erdei gyümölcs, karácsonyi fűszerek, szegfűszeg és fűszerpaprikás villanások. Szájban puha korty, közepes test jellemzi, pont elegendő mennyiségű savval, remekül használt hordóval, sima tanninnal, gyümölcsök és fűszerek szép összjátékával. Piros bogyós gyümölcsök, meggy, szamóca, szeder, édesfűszerek, szegfűszeg, szegfűbors, pici bors, gyógynövények a fő díszítőjegyek és némi paprika itt is feltűnik. Stílusban Loire-menti fajtatársaihoz közelebb áll, mint a legtöbb Dél-Pannon interpretációhoz. Eléri a 6 pontot.

 

A borokat a Homola Pincészettől kaptam kóstolásra. Köszönöm szépen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1612120127

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Közeleg a végítélet 2017.01.29. 11:13:58

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Ki mondja meg, mikor van vége? Ha minden vég egy új kezdet, akkor bőven van itt keresnivalónk, például a hírek közt, és pont ez a Heti sajtó lényege. Hétszentség'17/3 2017. 01. 16. A skót Edin...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása