A Borrajongó

Bott Frigyes - Élet a nagy évjárat után

2016. február 03. 06:00 - rszabi

bf_2014-t-g.JPGBott Frigyesnek olyan évjárata volt a '13-as, amiről sok borász egy életen át csak álmodozik. Szinte minden fajta és házasítás klasszis szintig jutott, nem is emlékszem arra, hogy valakinek egy azon évből fehérből, vörösből egyaránt ilyen lenyűgöző palettája lenne. A tavalyi kedvenc listánkban mindenkinél szerepelt legalább egy bor ebből az évjáratból. Sajnos a hegycsúcs után általában a lejtő jön, vagy akár lehet a csúcson is maradni, bár a 14-es évjárat hatása miatt ez felettébb meglepő lenne. A minőség apadása majdhogynem borítékolható, bizakodásra adhat okot, hogy ilyen kaliberű borászoktól egyre több szép ‘14-es borral találkoztam már. Az új évjárat borai már elkezdtek szállingózni, egyelőre, a kevésbé nagy anyagok jöttek ki, a ‘sima’ Granum, a sauvignon és a tramini. Ebből az elsőt és az utolsót 3 napon át fogyasztottam felváltva. Traminivel kezdtem, a Bortársaság honlapja szerint a borász nagyon szerette ebben az évben ezt a fajtát: „Nem nagyon kedvelem a traminit, de ez végre olyan lett, amilyet én is szeretek, nálam ez az évjárat nagy nyertese.”
Ezt olvasva és az első néhány korty után, azt gondoltam volna, hogy Bott Frigyes szerint a Tramini akkor jó, ha olyan mint a sauvignon blanc. A nyitás utáni első percekben döbbenetes volt a hasonlóság az említett fajtához. Vegetális zöld aromák, abszolút savakra épülő szerkezet, még aromatikailag is minden klappolt. Ez szerintem egyértelműen az évjárat hatás számlájára írandó, a nehézkes, gyakran vastag traminiből filigrán kis bort faragott. Egy kis szellőzéssel aztán elképesztően tiszta nyári virágos illatával vett le a lábamról. Bár a fajta jegyei itt is inkább orrban jelentek meg hangsúlyosan. Akik engem olvasnak már régebb óta, tudják, hogy nálam, a traminiben az SAP az etalon, második helyen viszont a Györgykovács féle letisztult és sallangmentes tramini interpretációi állnak. Ez sokkal közelebb áll a második változathoz. A fajta kedvelőinek kifejezett ajánlható, simán meg is van a 6 pont (88/100). A Granum a címke szerint, idén nem tartalmaz olaszrizlinget, bár a tavalyin sem volt feltüntetve, mégis úgy emlékszem hogy volt néhány százaléknyi benne. Tramini, sauvignon és pinot bianco házasítás, egy kicsit nagyobb testtel mint a tramini, viszont orrban és szájban is elég matt, nagyon neutrális, talán a mandulát emelném ki mint meghatározó ízjegyet. Ennél a bornál egyértelműen lehet érezni a visszalépést a tavalyihoz de még a ‘12-eshez képest is, de még így is egy becsületes ár/érték aránnyal büszkélkedhet. 6 pont (87/100)

Nagy konzekvenciák levonására nem mernék, egy ilyen kis mintavételből, remélem a holnapi furmint februáron bemutatásra kerül az új évjárat furmintja és a korszakos kedvenc Super Granum is. Ígérem utána még visszatérek a témára.

 

 

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr978317556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gergo16 2016.02.03. 08:33:41

A 14-es vörösekről esetleg tudsz valamit? Főleg a Kadarkára gondolok.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.03. 09:23:36

@gergo16: Szia, egyelőre még nincs, de én is várom, amint elérhető lesz, írok róla.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.02.03. 14:22:56

Ezt a Granumot máris akciózzák.
Inkább a '13-as Super Granumot akciózhatnák...

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.04. 09:04:25

@Hepci: Persze jó lenne, jobb áron hozzájutni, de valahogy örömteli lenne az is, hogy egy ilyen szintű bort ennyiért is felszívna a hazai piac.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.02.04. 10:34:37

@rszabi:
A BT helyében nem aggódnék azon, hogy szétesik...

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.05. 07:14:28

@gergo16: Tegnap, a furmint februáron azt mondták, hogy '14ből kadaraka nem lesz csak kékfrankos. És a fehér választék is nagyon limitált lesz, a jelenleg kaphatók mellett lesz még, Rajnai és Olasz talán.

silvousplait 2016.02.08. 17:13:52

@rszabi: Hogy 2013-bol "szinte minden fajta és házasítás klasszis szintig jutott" ?! Tegnap nyitottam fel a'13-as zoldveltelinit. Hogy a bor finoman szolva izgalommentes, kulonben erdektelen es lapos, azt nyilvan az en izlesem mondatja. De. Cimke igenytelen papirbol. Gyetva, szetmorzsalodo dugo. Mindezt 3 ezer forintert... Nyilvan alapkategorias bor. Ennyiert ??! Mikor vettem en mar 5,90 euroert francia biodinamikus bort, igenyes etikettel es "grand cru" minosegu dugoval ?? Egyszoval kiontottuk, es "magyar vircsaft" felkialtassal igyekeztunk a dolog felett naporendre terni.
Mast a cegtol meg nem kostoltunk, de mindkettonk meggyozodese (francia tapasztalatok alapjan), hogy a boraszrol az alsobb kategorias borok alapjan kell velemenyt alkotni.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.08. 18:21:29

@silvousplait: "szinte minden fajta és házasítás klasszis szintig jutott" ?! Igen.
Akkor most nevesíteném, hogy miket tartok klasszisnak ebből az évből a pincétől:
Granum
Super Granum
Kékfrankos
Kadarka
Furmint
Hárslevelű
Azért ez nem kevés szerintem. A zöldveltelinit nem kóstoltam, sajnálom ha esetleg az én ajánlásom alapján próbáltad meg. Mit értesz "magyar vircsaft" alatt? Hazai szinten tényleg nem olcsók a Bott Frigyes borok, de szerintem nemzetközi szinten nagyon jó ár/érték arányuk van.
A dugóikkal eddig nem volt problémám, pedig nem keveset fogyasztok a pincétől. Egy 2-3 éven belül elfogyasztandó bornál felesleges többet költeni rá. A címke szerintem messze nem igénytelen, bár ízlés dolga kinek mi jön be. Ha meg ezekből lenne elit kategóriás, akkor sokan meg azt mondanák sokan, hogy a sznob magyar borászok, mikre költik a fogyasztók pénzét.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.08. 19:32:20

@silvousplait: Igazán igényes címkét szerintem Franciaországban könnyebb találni mint itthon. Konkrétan évek óta keresek olyan prémium kategóriás matricázható papírt ami tekercsre rakható. Sajnos egy-két termelő kedvéért nem tart senki nagy választékot semmiből. Franciaországból lerendelni a címkét, dugókat, kapszulát pedig úri hóbort lenne.

silvousplait 2016.02.09. 08:46:00

@rszabi: Magam szakallara vettem a bort, kivancsisagbol, hiszen annyi jot irtak mar a pincerol... Nem a cimke diszitesevel, hanem a papir minosegevel van gondom. "Magyar vircsaft" alatt azt ertem, hogy a szukseges minimumnal senki semmihez hozza nem rak semmit, es addig megy mindenki lefele az igenytelensegben, amig eppen ossze nem dol az egesz. Masok tapasztalata ellenere az en dugom szar volt, de a 3000 Ft-ot megfizettem erte, tehat a magam neveben fel is haborodok rajta. Vagy odahaza ez jo dugonak minosul ? Ha draga jo fogyasztoink azon haborognanak, hogy a magyar boraszok sznobok, akkor nyilvanvalo, hogy fingjuk nincs az egeszrol (az osszkoltseg hany szazaleka egy jo minosegu cimke es dugo ?), kovetkezeskepp felesleges a velemenyukre adni. Egeszen addig, mig meg nem tanuljak, hogy az igenyesseg ilyesfajta apro reszletekben (is) rejlik.

silvousplait 2016.02.09. 08:47:31

@BZoltan: " Sajnos egy-két termelő kedvéért nem tart senki nagy választékot semmiből." Hat ez bizony oriasi baj. Egyebekben lasd fent.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.09. 09:07:03

@silvousplait: Óriási baj vagy nem, ez van. Hiába igényes az ember, ha egyszer nincs papír, nincs nyomda nincs dugó, nincs kapszula választék... Ez nem Franciaország, nincs olyan borászati háttérgazdaság és szolgáltató ipar mint Franciaország. Ennek az oka semm más mint az, hogy ha beszorzod a magyar prémium szegmens volumenét az átlag palackárral, vagyis kiszámolod, hogy mekkora gazdasági súlya van a szegmensnek akkor az egy kerekítési hiba lesz ugyanazon szegmens francia megfelelőjének.

Mi magyar bortermelők, mármint a prémium szegmenst megcélzók nem tudjuk a saját árnyékunkat átlépni. Ez nem igénytelenség és nem ízléstelenség, egyszerűen abból főzünk ami van. Ezzel együtt persze most a csomagolásról beszélünk ami azért másodlagos fontosságú a belbecs mögött.

Szten00 2016.02.09. 09:14:36

@silvousplait: Ó, igen, idehaza azok a borászok, akik 800 forintnál többért adnak bort, és horribile dictu minimálisan igényes dugót, kapszulát, címkét, akármit használnak, azok sznoboknak és pénzhajhászoknak vannak bélyegezve. Nem kevésszer hallom azt, hogy márpedig olyan szőlő nem terem, amiből 1000 (vagy "szakértőtől" függően akár 800) forint feletti bort kellene készíteni. Aki dolgozik valamin a boraival, a magyar borral kapcsolatban, nem csak tömegtermeli a szart, az sznob. De a fogyasztókat még erősebben fikázzák: aki valamit érezni mer a borban, az sznob, az nevetéges, az ilyen-olyan. Aki nem egy kétfokozatú skálán értékel egy bort (szar-jó), az sznob. Aki gondolkozik azon, hogy milyen kajához mit igyon, az sznob.
A magyar gasztrokultúra a béka segge alatt van, ami egy dolog. De aki megpróbálna kimászni onnan, azt hihetetlen lelkesedéssel és a magyarokra alig jellemző összefogással visszarántják a többiek. Szóval valami ilyesmit látok...

Egyébként kifogtad nagyjából a legérdektelenebb bort a pincétől.

bazaltrajongó 2016.02.09. 09:45:45

@silvousplait: Ahogy BZoltan írta már jópár helyen (persze lehet, hogy nem olvastad), jó papírt itthon beszerezni szinte képtelenség.
Nagyon sokan a kapszulát is Ausztriából rendelik, amit onnan kapunk, azért jobb (ha nem is olyan minőség, amit Franciaországban megszokhattál akár alapboroktól is).
A dugóról - írok Neked személyes üzenetben. Hogy miért nincs magyar gyártmányú csúcsminőségű papír, arról vszg az egykori papírgyárakat privatizáló külföldiek is tudnának egy-két szót mondani. De ez utóbbi mondatot már csak a düh mondatja velem.

bazaltrajongó 2016.02.09. 09:50:15

@silvousplait: Ahogy BZoli is írta, "Franciaországból lerendelni a címkét, dugókat, kapszulát pedig úri hóbort lenne." Jóllehet már elindultunk ebbe az irányba, hogy a dugót onnan hozzuk :(

Szten00 2016.02.09. 09:52:18

@bazaltrajongó: DIAM dugót mennyire esélyes idehaza egy kisebb borászatnak beszerezni, illetve mennyire látod egy jó és életképes zárási módnak?

bazaltrajongó 2016.02.09. 10:26:42

@Szten00: van magyar forgalmazó, nincs probléma a beszerzéssel, az árak a natúr dugóéhoz hasonlók, ugyanazokat az eszközöket lehet használni, és több, kiváló hazai referencia is van.
Talán az egyetlen hátrány, hogy a klisé a dugónyomathoz akkor ingyenes, ha legalább 6 000 darabot rendelsz (bár csak egyszer kell megcsináltatni, legközelebb már meglesz, kivéve persze, ha évjáratos az oldalnyomat). Natúr dugónál ez ezer darabtól ingyen volt.
Egyébként meg kell próbálni alkudni a 6 000-ből, ha elsőre nem akarsz annyit rendelni.
Magam részéről utánaolvastam, amennyit lehetett, különösen az AWRI eredményei voltak hasznosak (sokéves összehasonlítások, azonos tételek sokféle lezárással), már amihez hozzáfértem belőle. Ezek alapján, ha csak a bor szempontját nézem, három lezárás potenciálisan a legjobb - hibátlan natúr dugó, technikai parafa (pl. DIAM) és speciális csavarzár (ami pontosan annyi levegőt enged be, amennyi szükséges, se többet, se kevesebbet). A hibátlan natúr dugó kiváltság. A speciális csavarzár még nem igazán kiforrott, bár már nincs messze, hogy mi is többféle, pontosan meghatározott oxigén áteresztésű csavarzárak közül rendelhessünk.
Nekem az is fontos szempont, hogy a technikai parafa valamelyest környezetbarátabb a csavarzárnál.
Szóval nekünk, parasztoknak marad a technikai parafa. Nagyon jó és teljesen életképesnek tartom (a pocsék minőségű parafa is jó hozzá, tehát a lehetséges volumen is sokkal nagyobb).
DIAM-ból már lehet választani többféle áteresztő-képességűt is, akár 10-30 év a garancia, és nincs az a probléma sem, hogyha megütődik a palack szája, akkor megszűnhet a zárás (l. csavarzár).

(Azt csak ide, a megjegyzésbe írom, hogy a többi alternatív lezárás az AWRI eredményei alapján, egyes további csavarzár típusok kivételével, MIND túl sok oxigént enged be. A sarantin típusú csavarzár pedig túl keveset - ez utóbbi nyilván csak az érlelésre szánt boroknál érdekes).

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.09. 10:53:12

@bazaltrajongó: Ilyen speciális csavarzárat használ már valaki tudomásod szerint (nem feltétlenül itthon)? Technikailag hogy kell elképzelni ezt a "pontosan annyi levegőt enged be amennyi szükséges dolgot"? Egyáltalán mi a szükséges mennyiség, és hogy állapítják meg?
Arról tudsz esetleg valamit, hogy DIAM-nál más kénszintet igényel ugyanaz a bor, mint natúr parafánál?

bazaltrajongó 2016.02.09. 11:43:12

@furmintfan: Első kérdésedre valószínűleg Octopus jobban tudja a választ (Németi Zoltán), én tőle hallottam először, hogy foglalkoznak ilyennel.
Hogy mi a szükséges oxigénmennyiség, arra pokoli nehéz válaszolni.
Nyilván vannak olyan borok, ahol gyakorlatilag 0. És olyanok is, melyeknek nagyon kevés.
Amennyire meg tudom ítélni, részben éppen úgy derült ki, hogy egyes boroknak kell egy kevéske oxigén a palackban, hogy a csavarzár alatt nem szépen értek. A kiváló natúr dugó is iszonyú kevés oxigént juttat a borba (egy adat szerint 28 év alatt még annyit sem, mint amennyi a bor és a dugó közt van a a palackban, ha nem védőgázzal van ez az űr kitöltve). Émile Peynaud könyvében még úgy beszél a palackos érlelésről, mint ahol oxigén szerepet nem játszik.

Szóval a magam részéről, (mivel tapasztalat szerint szépen és hosszú ideig érnek natúr dugó alatt a boraim) abból indultam ki, hogy nézzük meg az AWRI adataiban, mennyi oxigént juttat be az a natúr dugó, amelyik a legkevesebbet, és azt vegyük jó kiinduló pontnak. Ennél egyértelműen kevesebbet gyakorlatilag csak a sarantin juttatott be, hasonlót pedig többféle technikai parafa.

A kénszint megint nagyon sok dologtól függ. Ha felteszem azt, hogy ugyanannyi levegő van a palackban a diam alatt, mint a natúr dugónál, ugyanaz a bor és ugyanannyi ideig akarom érlelni, akkor én abból indulok ki, hogy ugyanakkora kénszintnek jónak kell lenni (hiszen hosszútávon ugyanannyi levegőt juttat be).

Fontos megjegyezni, hogy a natúr dugó az első 1-2 évben relatíve több levegőt juttat a borba, később pedig majdnem semmit (a fogalmazás túlzó, de a lényeg így könnyebben érthető). Ezért, gyors fogyasztásra szánt boroknál a diam-mal megkockáztathatónak tartok alacsonyabb kénszintet is (vagy olyan diam-ot, ami több levegőt juttat a borba, ezek ugyanis olcsóbbak).

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.02.09. 12:29:04

@silvousplait: ez Bott Fricivel szemben erősen igaztalan. Hogy ő törekedne a minimumra, meg magyar vircsaft? Ugyan. Én kóstoltam egysmást abból, amit éltettél itt a kommentekben és bőven volt mi menjen a lefolyóba...

silvousplait 2016.02.10. 11:01:52

@BZoltan: Az ordog tehat valoban az apro reszletekben lakozik, mert az apro reszletek mogott kellene egy rendes hatteripar, de ugy latom, az nalunk hianyzik. Elmeletileg valoban masodlagos dolog a csomagolas, de egy palack borban megiscsak a leggyengebb lancszem a dugo. Masreszt hiaba masodlagos dolog, a vilag boraszatilag sikeresebb fele megiscsak ugy gondolja, hogy megeri igenyesebben csomagolni.

silvousplait 2016.02.10. 11:14:29

@akov: Je suis vraiment désolé, csak annyi tortent, hogy vettem egy erdektelen bort 3000 forintert, szar cimkepapirral es meg ennel is ocskabb dugoval. A "magyar vircsaft" szerintem letezik. Ha rossz volt a pillanatfelvetel, amit ezzel a palackkal elkaptam, elnezest. Ez volt az elso bor, amit a pincetol kostoltam, de tegyuk fel, hogy egy bamesz kulfoldi vette meg helyettem. Ot mi fogja rabirni, hogy probalkozzon meg ? (En, igerem, megteszem.)

U.i.: Megtisztelsz :))) , ha megirod, miben kulonbozott, lefolyoert kialtva az izlesunk.

silvousplait 2016.02.10. 11:19:27

@Szten00: Koszonom, es sok mindenben egyetertunk. Nem tudom, mi ujsag a magyar gasztrokulturaval, ritkan jutok el otthoni ettermekbe. Az ujsagok (sajtpapirok ?) mindenesetre gyozelmi jelentesekkel vannak tele.
Lehet, hogy a legerdektelenebb bort fogtam ki, de minden borasz csak annyira erdektelen bort adjon ki a keze kozul, hogy az olyasfajta "Pechvogel"-nek, mint nekem, legyen kedve masik bort is venni tole.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.02.10. 11:51:34

@silvousplait:
Khmmm, ez a papír minőségével kapcsolatos gondod kissé azokra az autós szakírókra emlékeztet, akiknek egy autóban a műszerfal műanyaga csak akkor megfelelő "minőségű", ha a seggemnél puhább...
(Bocs, nyűgös vagyok)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.10. 11:57:53

@silvousplait: A félreértés elkerülése végett a világ ezen fele is úgy gondolja, hogy megéri igényesebben csomagolni. Csak ameddig egy francia borosgazda a reggeli bagettje után a melósoverálját felhúzva 5 perc alatt tud odasétálni egy nyomdába ahol két tucat jobb minőségű papír van mint amire nálunk a Kossuth díjátadó meghívóját nyomtatják addig nincs miről beszélni.
Dugóból mi az Amroim natúr extráját használjuk ami 84Ft+áfa. Ez a cég második legjobb dugója, ennél egyel drágább a flor dugó ami szerintem nem jobb annyival mint amennyivel drágább. Ez a nature extra dugó a harmadik dugó amit használunk immáron jópár éve és amióta ezt használjuk azóta nem találkoztunk mérvadó mértékben dugóproblémával.
Az ami szerintem egy helyi egzotikum az az, hogy a magyarok állandóan kavarnak és variálnak. Még a prémium szegmensben is mintha fizikai fájdalmat okozna a termelőknek egy-egytechnológiát alaposan körüljárni mielőtt váltanának. Én konkrétan nettó dilettanizmusnak tartom, hogy oda vissza üvegdugó-csavarzár-diamdugó-natúrdugó kavarást nyomnak páran az előtt, hogy alaposan kitanulták volna akár az egyiket is. A címkékkel, kapszulákkal ugyanazt érzem. Sokan évjáratonként cserélnek dizájnt, papírt, nyomdát. Jóval az előtt, hogy tényleg kitanulták volna, hogy az amit használnak az működik-e.
De ennek az az oka, hogy mindenki szeretne gyorsabban előre lépni, fejlődni. Ezért meg igazán még haragudni sem lehet senkire.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2016.02.11. 09:33:43

@silvousplait: a többiek már sokmindent elmondtak, én csak annyit tennék hozzá hogy még életemben nem öntöttem ki bort a címke miatt ;) (és a dugó típusa miatt sem - a TCA más dolog). Sőt, amúgy "érdektelen" meg "lapos" bort sem, jellemzően azok is vagy elfogynak, vagy ha inkább mégis bontunk egy másikat mert jobbra vágyunk, akkor a maradékok mennek rizottóba stb

silvousplait 2016.02.11. 10:15:45

@Hepci: Koszonom, autos szakirokbol nem kerek ;) Mindossze abbol indultam ki, hogy ha Nyugaton megeri dragabban, igenyesebben csomagolni, akar mi is megprobalkozhatnank vele :)

silvousplait 2016.02.11. 10:18:54

@Syntax Error: Kinek-kinek izlese szerint :) Mi azert ontottuk ki, mert masnap a dugo maradekat es a 190 816 077 morzsat ugy kellett fakanallal beletuszkolni a palackba (se ki, se be tipikus esete), ezert aztan elment a tovabbiaktol a gusztus.

silvousplait 2016.02.11. 10:20:13

@BZoltan: Koszonom a sok infot, a suru valtogatas tenyleg nem szerencses dolog. Nem hinnem, hogy a fejlodes igenye miatt fujnek barkire is.
süti beállítások módosítása