Vannak olyan borok, amelyek megállítják egy pillanatra az időt. Ha sikerülne, ilyen borokat kéne állandóan inni, de nem olyan könnyű ám ezt megszervezni! Magyar borban meg aztán pláne, szinte alig találni olyat, ami az időnek állít emléket és tudja azt, amit a nagy franciák, esetleg az olaszok. Talán egy kezem sem kell ahhoz, hogy megszámláljam azokat a magyar száraz fehérborokat, amelyeket a világon bármilyen asztalra, bármilyen társaságba le mernék tenni, mert tudom, hogy nem hibáznak. Egy ilyen bor sem a kontextussal, sem a széljárással, sem az asztalnál ülőkkel nem foglalkozik, csak megy és teszi a dolgát. Közben pedig tanít, gyönyörködtet és nem utolsó sorban komoly kérdéseket tesz fel. Ez a közel két évtizedes korú badacsonyi rajnai rizling pont ilyen.
Németh Pince Badacsonyi Rajnai Rizling 1997
Ijesztően primitív és rövid dugó jön ki a palackból, enyhén át is ázott az elmúlt húsz év alatt. Anno a pincénél mesélték, hogy abban az időben még nem lehetett normális minőségű dugóhoz jutni a hazai piacon. Szenzáció, de ez a rövidke, incifinci parafa sem volt elegendő, hogy ezt a nagy bort tönkretegye. Az 1997-es évről én magam keveset tudok, éppen csak komolyabban inni kezdtem, ekkor startoltam épp az egyetemen. Némethék szerint egy rendhagyó évjárat volt, hiszen a tenyészidőszak egyszerre volt hűvös és száraz. Ez akkor is ritka volt, de Magyarországon egyre kevésbé kell rá számítani. A technológiáról annyit, hogy a pince ülepített musttal dolgozik, spontán erjeszt és öreg fahordókban érlel. Érdekes lehet még megemlíteni, hogy Bakó Ambrus borszellemi háttere és példaképe bevallottan éppen a Németh Pince.
Egészen elképesztő az illat, bele lehet szédülni. Egyáltalán nem öreg, inkább kortalan illat ez, egzotikus fűszerek tömkelegével, virággal, trópusi gyümölcsökkel, kis karamellel és, ami a lényeg egy olyan „nagyboros” érettséget mutat, amelyet csakis a legjobbak tudnak felmutatni. Testes a korty, virágos és fehér húsú meg trópusi gyümölcsökkel, egy jelentős sós aláfestéssel. Az intenzitás ha nem is kirobbanó, de legalábbis meglepő, a kifejezetten szépen textúrált bor élénk savtartalma kiváló ívet ad a kortynak. Nagyon tiszta, nagyon profi munka, már minden besimult, minden lekerekedett, miközben még bőven nem öregedett meg. A legvégére csak négy nap múlva tudok ránézni, még akkor is rendben van, nem esett szét és nem hatalmasodtak el rajta a palackérés aromái. Egy közel húsz éves magyar fehérbor, hogy ennyire életteli, ennyire elegáns és ennyire izgalmas legyen, hát sosem hiszem el senkinek, ha nem én kóstolom. 8p
(A kóstolás időpontja: 2015. december. Érdemes ellátogatni a pincéhez, ahol lehet akár régebbi tételeket is kóstolgatni. Nem oly régóta az öreg borok közül is árulgatnak, lehet érdeklődni. Ugyanerről a borról 2014 végén írtam a Gault Millau Tartós memória c. cikkében.)
