A Borrajongó

Látogatóban Michel Gassier-nél

2014. július 01. 06:00 - akov

Michel Gassier-ről és a Château de Nages-ról már korábban részletesen írtam, felesleges lenne tehát megismételni az ott elhangzottakat. Amikor a Rhône túrát szervezni kezdtük, az elsők között írtam Monsieur Gassier-nek, hiszen vétek lett volna kihagyni a nagy biztonsággal igen jó Parker-pontokat és The Rhone Report értékeléseket gyűjtögető termelőt. A tengerentúlról osztogatott plecsni egy dolog, de Gassier borai valóban egyenesek, magabiztosak és nem mellesleg jó ízlés mentén készülnek. De – ahogy annak idején írtam – a birtok mögött álló filozófiával lesz csak igazán kerek a történet. Ez pedig azért zavarba ejtő, mert szemtelenül demonstrálja a tényt, hogy tudniillik nagyobb mennyiségben is lehet kiváló borokat készíteni, ehhez pedig sem a természetességet, sem az ésszerűséget, sem pedig a hétköznapi árazást nem kell feladni. Az ilyen ritka kincset – gondoltam – tanulmányozzuk csak közelebbről.

mgassier.jpg

A Châteauneuf-du-Pape-tól mintegy hatvan kilométerre található Nîmes-ig a Rhône hatalmasra sikerült torkolatvidékén keresztül vezet az út. A táj egyre lapályosabb lesz és közben olyan jól ismert appellációkon haladunk keresztül, mint a tartalmas rosé-iról ismert Tavel vagy Lirac. A Château de Nages zöld spalettákkal pettyezett citromsárga épülete éppen Nîmes előtt, Caissargues falu szélén található. Bár nem volt arról szó, hogy Michel Gassier személyesen tud bennünket fogadni, de szerencsére mégis ez történik. Szívélyesen üdvözöl bennünket és picit olyan mintha régi ismerőssel találkoznék, de valójában csak a birtok imázsa az, ami Gassier személyiségében is visszaköszön. Michel – az Amerikában eltöltött idő okán – nagyon jól beszél angolul, egy rendkívül szimpatikus, okos és pragmatikus figura érzetét kelti. Már tudom, hogy jó helyen járunk.

Az út túloldalán, a szőlőben kezdünk. A mintegy 70 hektáron organikusan gazdálkodó Château de Nages-nak több helyen vannak területei a Costières de Nîmes appellációban. Itt éppen egy kordonosan művelt grenache ültetvényt szemlélhetünk meg. A talaj Châteauneuf-du-Pape-hoz hasonlóan folyami üledékes, a felső részen egy vöröses földdel keveredő kavicsos réteget láthatunk, amely rendkívül jó vízelvezetési tulajdonságokkal rendelkezik, az alsóbb rétegekben pedig vörös agyag segít visszatartani a nedvességet. Michel röviden mesél a Costières de Nîmes appellációról, amely furcsa módón egészen 1998-ig Languedoc-hoz, ma pedig már a Dél-Rhône borvidékeihez tartozik. Egy 20x40 kilométeres területről van szó, amely Châteauneuf-du-Pape-pal és Gigondasszal összehasonlítva jóval közelebb fekszik a tengerhez, ezért az időjárás is párásabb és némileg hűvösebb. Gassier elmondása szerint jól megfigyelhető, ahogy a délutánra felforrósodó levegő lassan elindul felfelé, helyére pedig a tenger felől frissebb és párásabb légtömegek érkeznek. Ennek köszönhetően egy nyári nap Nîmes környékén akár 3-6°C fokkal is hűvösebb lehet, mint a nem túl távoli Châteauneuf-du-Pape-ban. Ez pedig a termesztett fajtákban is tükröződik, hiszen míg a híres appelláció egyértelműen a grenache-t preferálja, Costières de Nîmes-ben syrah-ból találjuk a legtöbbet. Az appelláció északi részén valamivel melegebb van, ezért ez inkább alkalmas a vörösbor készítésére. A déli fertály hűvösebb és a talaj is eltér valamelyest, ez pedig a fehér és rosé boroknak kedvez. Ennek megfelelő alakul termékstruktúra, északon a Château de Nages, illetve JT, délen pedig a Michel Gassier néven futó tételek készülnek.

A helyben ideálisan termeszthető syrah mellett az appellációban rengeteg más szőlőfajtával találkozunk. A kékszőlők közül természetesen a grenache és a mourvèdre képviselik a második vonalat, de a cinsault és a carignan is fel-feltűnik. A borvidéki területek mintegy negyedét elfoglaló fehér fajták közül pedig a grenache blanc, a rousanne, a marsanne és a viognier talán a legnépszerűbbek, de termesztik még a rolle (vermentino), a clairette, a macabeo és a bourboulenc fajtákat. Gassier szerint a grenache és mourvèdre páros nagyon kedveli a klasszikus gobelet művelést, míg a syrah és a viognier a szétterülő lomb miatt hajlamosabb a rothadásra, ezért őket inkább kordonon termesztik.

mgassier_pince2.jpgA château-ba visszatérve az öreg épület mögött egy modern technológiával felszerelt, hosszúkás csarnokot találunk, amelyet rendkívül hatékonyan rendeztek be. Alul végig betontartályok vannak, fejükön pedig egy sor acéltartály ül. Michel testvére a gyümölcs-bizniszben utazik, a közeli hűtőházból ezért egy csővezetéken keresztül korlátlan hűtőkapacitás áll a pincészet rendelkezésére. A borászati tanácsadó a Dél-Rhône régió egyik legismertebb konzultánsa, Philippe Cambie. Cambie vagy 50 borászatnak dolgozik Châteauneuf-du-Pape-ban, Provence-ban és Languedoc-ban, de Spanyolországban, Korzikán és Macedóniában is vannak ügyfelei.

A sokféle bor sokféleképpen készül, hosszú lenne elmondani. Az alapanyagot természetesen kézzel szedik és gondosan válogatják, majd részben vagy egészben kocsánnyal dolgozzák fel. A legtöbb bornál a gyümölcsösség fokozása végett hidegáztatást alkalmaznak, az erjesztés kontrollált körülmények között történik, a legtöbb esetben fajélesztős beoltás nélkül. A vörös fajtákat egyes esetekben egy kevés fehérszőlővel erjesztik (co-fermentation). „Ha a syrah cefrébe vigonier kerül, jobb a színkioldás és mélyebb árnyalatú lesz a bor. Ez olyasmi, amit csak a viognier tud, más fehér fajtával nem működik.” – mondja Michel. A komolyabbnak szánt fehérborok részben vagy egészben 350-500 literes francia fában erjednek, seprőn tartással, egyes esetekben szűretlenül kerülnek palackozásra. A vörösboroknak csak szintén egy része érik hordóban, ezeket jellemzően szűretlenül töltik. A hordós érlelő az öreg épületben található, korábban itt istálló volt, vagy két méter földet kiástak, hogy a lovacskák emlékét száműzzék. Ahogy a hordók között állunk, Michel megemlíti, hogy korábban többször is járt nálunk. „Valamikor a nyolcvanas években voltam először Magyarországon. Akkor még az Egyesült Államokban dolgoztam egy élelmiszeripari cégnek, amely egy magyar üzemtől importált hústermékeket. Mivel Amerikából jöttünk, állandóan figyeltek és kísérgettek bennünket... Aztán meglátogattuk a gyárat, valahol a Balaton környékén lehetett. Fantasztikusan modern volt az üzem. Az egyik oldalon ment be a sertés, a másik oldalon potyogott a konzerv.” – emlékszik vissza. „Budapest fantasztikus volt. Az a sok gyönyörű nő. Te jó ég, de fiatal voltam!” – nevet fel nosztalgiázva Michel Gassier.

mgassier_pince3.jpg

A borászatnál évente 500.000 palackot töltenek le. Csak 10%-ot adnak el Franciaországban, amelynek fele a pincészet előtt található elegáns üzletben és kóstolóhelyiségben fogy el. Ezen túl 22 országba exportálnak, ezek közül a legfontosabbak az USA, Kanada, Belgium, Hollandia, Svájc, Dánia, de Japánba és Ausztráliába is eljutnak a Gassier-borok.

A kóstolt tételek:

Château de Nages Costières de Nîmes White Vieilles Vignes 2012

Fajtaösszetétel: Öreg tőkés szőlők. Grenache blanc 50%, roussanne 40%, viognier 10%.

Technológia: Részben betonos, részben hordós erjesztés 6-8 éves fában.

Elegáns, friss, virágos, kevés zöld gyümölccsel, fűszerező trópusi villanásokkal. Közepes test, szép tisztaság, közepes lecsengés. A hordó szinte nem érezhető. 12,5%. 10,0 EUR. 5p+ (The Rhone Report 91)

Michel Gassier Nostre Païs Costières de Nîmes White 2012

Fajtaösszetétel: grenache blanc 90%, roussanne és viognier 10%.

Technológia: 40%-ban régi hordókban erjedt.

Picit testesebb és olajosabb folyású az előző tételnél. Nagyon tiszta, jól definiált fehér húsú és zöld gyümölcsökkel, a hordó enyhén érezhető fűszereivel. Feszes, jó savú, minden tekintetben arányos és élvezetes bor, kiváló fakezeléssel. Nagyon tetszik. 13,5%. 6p

Château de Nages Cuvée JT Costières de Nîmes White 2011

Fajtaösszetétel: rousanne, viognier.

Technológia: Hordós erjesztés, részben új fában.

A bor Joseph Torrèsnek, a birtokot alapító dédnagypapának állít emléket. Remek illat, ez is nagyon tiszta, fehér húsú és trópusi gyümölcsökkel, virággal, izgalmas fás hatással. Fókuszált, lédúsan gyümölcsös, friss, remek fakezeléssel, kevés zöld gyümölccsel, hosszú lecsengéssel. Nagyon jó. 14,0%. 16,0 EUR. 6p+ (RP 90, The Rhone Report 93)

Michel Gassier Lou Coucardié Costières de Nîmes White 2007

Fajtaösszetétel: Öreg tőkés területekről származó alapanyag, természetszerűen alacsony hozammal. 50% roussanne, 15% grenache blanc, 35% viognier.

Technológia: 500 literes hordókban erjed, majd 10 hónap után, szűrés nélkül palackozzák.

Coucardié a kokárda helyi neve, amelyet a Dél-Franciaországban is szokásos bikaviadalokon a bika szarvai közé kötnek. A bátorságot jelképezi, hiszen ezt kell megszereznie a bikát heccelő férfiaknak. Illata remek, már van egy szép érettsége, vonzóan virágos, trópusi gyümölcsös, gyógynövényes. Testes, olajos, kóstolásra még több érettséget mutat, de abszolút nem öreg. Egyértelműen több fát érezni benne, de a minősége miatt közel sem zavaró. Tartalmas, hosszú lecsengéssel még szép gyümölcsösséggel. 14,0%. 6p

Château de Nages Costières de Nîmes Vieilles Vignes Rosé 2012

Fajtaösszetétel: Öreg tőkés grenache, syrah, mourvèdre és cinsault.

Cseresznyés, nagyon tiszta, nagyon jól iható, nem tuttifruttis. Közepes lecsengés, roséhoz mérten jó beltartalommal. 13,5%. 5p

mgassier_borok.jpg

Château de Nages Costières de Nîmes Vieilles Vignes Red 2011

Fajtaösszetétel: grenache, syrah, mourvèdre.

Technológia: Negyede hordóban érett, a többi betontartályban. Csak palackozáskor kapott ként, szűrés nélkül töltötték.

Tiszta, finoman lekváros, de frissesség is van benne, kellemesen intenzív, piros bogyósokra, eperre épülő aromatika. Kifejező, tisztán definiált, jó állagú és érett tanninnal, hosszú lecsengéssel. A magas alkohol persze ront egy keveset a képen, de még így sincs miért panaszkodni. Profin elkészített, kifejező bor. 15,5%. 10,0 EUR. 6p (RP 90)

Michel Gassier Nostre Païs Costières de Nîmes Red 2011

Fajtaösszetétel: grenache, cinsault, carignan és egy kevés syrah.

Technológia: Fele hordóban érett, összesen 6 hónapig. Szűretlenül palackozva.

Virágos és lekváros illat, szépen fűszeres, egy kevés aszaltas hatással. Már érleltebbnek tűnik, betölti a szájat, az illatban megismert lekvárosságot és fűszerességet viszi tovább ízben is. A tannin magas, darabosan textúrált, de a bor intenzitása felveszi vele a versenyt. Hosszú. 13,0 EUR. 6p (Robert Parker 92)

Château de Nages Cuvée JT Costières de Nîmes Red 2011

Fajtaösszetel: syrah 88%, mourvèdre 12% + egy kevés viognier az erjesztéshez.

Technológia: 15% új fa, 50% beton.

Mély, medvecukros, fűszeres illat. Kóstolva friss, lekváros, fűszeresen meleg hatású, szép érett tanninnal, bársonyos textúrával, virágokkal, koncentrált cseresznyés és fekete bogyós érzettel, finom aszaltakkal a hosszú lecsengésben. 14,5%. 17,0 EUR. 6p (RP 89, The Rhone Report 92-94)

Lou Coucardié Costières de Nîmes Red 2009

Fajtaösszetétel: mourvèdre 60%, grenache 30%, syrah 10%.

Technológia: Öreg tőkés területekről származó alapanyag, természetszerűen alacsony hozammal. 12-18 hónapos hordós érlelés használt hordókban, szűretlenül palackozva.

Illatában gazdagon fűszeres, szárított gyümölcsök, virágok, szép fás fűszeresség. Lédús, tanninos, szintén gazdag, lekvárokkal és friss gyümölcsökkel egyaránt. Rághatóan testes, jó sava és sok, darabos állagú tanninja tartja a lépést az intenzitással. Zamatos, finom, hosszú utóízzel. A magas szesz egyelőre elveszik benne. 15%. 6p

Michel Gassier Viognier Gourmand Vin de France 2012

Technológia: Hűtött erjesztés, majd szűréssel megállítva. 60g/l cukortartalom.

Lédús gyümölcsösség, félédes mennyiségű cukor, a sav nem teng túl. Szép virágos és szőlős aromák, közepes lecsengés. Nem egy nagy dobás, de megfelelő ételhez éppen passzítható. 10,0%. 4p+

Hát mit is lehetne mondani? A világ legjobb borai ezek? Valószínűleg nem. Felveszik a versenyt Châteauneuf-du-Pape legkiválóbb tételeivel? Valószínűleg nem. Mégis nem tudom elmondani, mennyire élveztem a látogatást és mennyire jó szívvel kóstoltam Michel Gassier borait. Hogy miért? Mert tudom, hogy Magyarországon is lehetne ekkorában ilyet csinálni és mégsem csinál senki semmit. Annyira hiányzik, hogy egy hasonló méretű hazai birtok elinduljon egy hasonlóan ésszerű irányba, ahol az ültetvények gondos megválasztásával, organikus műveléssel, modern és professzionális, de a realitás határain belül mozgó borászkodással kiváló és exportképes termékeket készítsen. Mégsem vagyunk hasonlónak a közelében sem. Pedig íme, itt a minta, tessenek kérem tanulmányozni!

A borászat honlapja: http://www.michelgassier.com/

Michel Gassier blogja (sok érdekes tartalommal): http://www.michelgassier.com/blog/

(Nagy köszönet Michel Gassier-nek a kiváló látogatásért.)

>>> A Rhône-sorozat cikkeihez

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr426459867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silvousplait 2014.07.01. 09:58:00

Kedves @akov,
"A franciákat baromira frusztrálja Parker és minden, ami neki tetszik, nyilván szar." Ezt te irtad nekem cimezve, nemregiben, a Saint-Cosme kapcsan (muva).
Jelentem tisztelettel, a La Revue du Vin de France 2013-as evjarat-ismertetoje "Notre coup de coeur" (szabadon "Szivunk csucske") kiemelessel jutalmazta a birtokot. Az evente az ismertetoben megjeleno kb. 2100 boraszatbol cirka 55 kapja meg ezt a csinos kis szovegablakot. Itt megtekintheto:

www.michelgassier.com/blog/fr/

(Kis kesessel az angol valtozat is koveti a francia szoveget.)
Ami pedig az ismetelten kerek, jol eltalalt beszamolo zaro kesergeset illeti, csakis egyeterthetunk. Megdobbento a francia boraszatok profizmusa, ami ennel sokkal tobb is: dolgok, borok, hozzaallas - mind-mind magatol ertetodik.
Kivalo tisztelettel: s'il vous plaît

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.07.01. 10:28:03

@silvousplait: Kedves Silvousplait! Köszönöm kommentedet. Az RVF figyelme azért is érdekes, mert - ahogy írom - 10%-ot adnak el otthon, ami nagyon kevés. A Wine Spectator is rendszeresen a "Winery for value" kategóriában szerepelteti a pincészetet, amely évről évre befér a francia top 10-be. Pl:

www.michelgassier.com/files/presse/2013_Wine%20Spectator_Winery%20for%20Value.pdf

silvousplait 2014.07.02. 09:13:40

Nagyon szivesen. Egyebkent nem 2100 boraszat, hanem 2100 bor (elnezest), es, a pontossag kedveert utanaszamoltam, 55 helyet 71 "notre coup de coeur" a lapszamban. Mindez termeszetesen a lenyegen semmit nem valtoztat, mivel sokszaz boraszat kozul mazsolaz a szerkesztoseg. Szerencsere eleg szigoruan.
süti beállítások módosítása