A Borrajongó

Jó napot kívánok…

2014. január 28. 06:00 - drbarta

…a kedves olvasóknak! A búcsú óta immár 4 hónapossá cseperedett a kislány. Lassan elmondhatom, hogy kialakult valamiféle rendszer, a családunk úgy néz ki viszonylag sikeresen adaptálódott a két-gyermekes életmódhoz.  A rendszer pedig valamiféle nyugalmat szül, így azt vettem észre magamon, hogy olykor-olykor volna kedvem akár írni is, mikor akad egy kis szabadidőm. Na annyira azért nem sok van belőle, hogy olyan tempóban tehessem ezt ismét, mint a blog első éveiben, de tulajdonképpen a szerzői kör bővülése óta erre az égvilágon semmi szükség nincs is.

Szó ami szó, tehát hiányzott a blogolás.  Megfordulnak szép borok előttem, van, hogy egész jópofára sikerülnek a kóstolóink is a „klubban” és bizony sokszor bizsergést érzek, hogy beszámoljak róluk. Mint céloztam rá, nem tervezek hatalmas új lendületet venni, nem szeretnék, nem is lennék alkalmas „meghatározó arc” lenni a blog további életében. Csak úgy lazán, amúgy  „szenior üzemmódban” előadva időnként feltenni egy-egy írást erről-arról. :)

Szóval itt vagyok, fogadjátok szeretettel hamarosan (konkrétan még ma reggel 9-kor) élesedő első (illetve négyszázötvenharmadik:))  posztomat!

12 komment
Címkék: visszatérés

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr875783177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

terroir 2014.01.28. 08:32:11

Üdv újra itt, hiányoztak már a tokaji beszámolóid. :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.28. 08:43:57

Welcome back, én titkon számítottam erre. :)

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2014.01.28. 08:54:07

Üdvözlöm, foglaljon helyet! Beutalója van?

aquarius71 · www.finewines.hu 2014.01.28. 08:58:40

es ist eine grosssartiche news (v vmi ilyesmi...) örülünk Vincent!

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.28. 10:54:59

Köszönöm a pozitív fogadtatást.
@terroir: Neked is üdv az oldalon. A tokaji (helyszíni értelemben) beszámolók sajnos még odébb vannak.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.01.28. 13:37:49

Szombaton együtt kóstoltunk Unger Tomival, kérdeztem tőle, hogy mikor térsz vissza. Erre csak vigyorgott nagyokat. Lehet kéne vennem egy lottót.. :)
Örülök a hírnek egyébként.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.01.28. 18:09:12

@drbarta: Én Bodó Juci előtt szóltam el magam pénteken. :) Ő is sejtette, hogy valószínűleg nem tart majd sokáig a szünet. :)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.29. 06:59:22

@furmintfan: Nem volt egyébként titkos az info. Nahát, ez a Juci a velejébe lát az embereknek :)
süti beállítások módosítása