A Borrajongó

Káli Kövek

2013. november 20. 06:00 - ungert (törölt)

Amikor tavaly nyáron Köveskálon jártam, még híre sem volt annak a faluboros koncepciónak, ami már az akkori termésből meg is valósult. Nekem úgy tűnik, hogy Szabó Gyula eltökélt célja, hogy a pincészetet mintegy olvasztótégelyként használva begyűjtse a Káli-medence szerinte ígéretes területeinek legjobb szőlőit, és azokból a saját elképzelése szerint bort készítsen. Ez kétségtelenül izgalmas és kifizetődő kísérlet, hiszen a helyi gazdák garantáltan pénzt kapnak a termésért, a borász pedig olyan széles mozgásteret kap a termőhelyen belül, amelyet minden bizonnyal képtelen lenne önmaga menedzselni. Persze a kvázi-kereskedőház működésnek is megvannak a maga hátrányai; az egyébként stílusban széttartó alapanyagok egyetlen kéz alatt történő feldolgozása során elveszhetnek azok a nüansznyi, a fajtákon túlmutató stílusjegyek, amelyeket könnyebben meg lehet tartani úgy, hogyha a borok már a kezdetek kezdetétől külön utakat járnak. Az ötlet mindenesetre kalaplengetést érdemel, legalábbis az általam kóstolt két tétel alapján nincs okom panaszra.

Káli Kövek Monoszló Furmint 2012

A huszonöt éves tőkékről származó alapanyagból mindössze egy hordónyi bor született. Szigorú, vaskezes termőhelyi furmint; dönti magából a terroirt, sajnos a gyümölcs és a hedonisztikus élvezetek kárára. Orrban rendkívül neutrális; gyurma, kovakő, fűszerek. A gyümölcsöt némi citrusosság és egy kevés barack reprezentálja. Kóstolva is rendkívül szikár; a korty telt, koncentrált, az átlagnál erősebb savaknak köszönhetően szinte harapható. Hosszú, kissé fás lecsengéssel búcsúzik. Rengeteg erénye van, de ilyen kevés örömfaktor mellett nehéz megtalálni őket. Terroir-hívőknek kötelező tananyag, mindenki más kerülje. 5 pont. (3 300Ft)

17112013205.jpg

Káli Kövek Szentantalfa Rajnai Rizling 2012

Nem lennék meglepve, ha ez a rajnai rizling lenne a sorozat legjobb bora. Egészen más vonal, mint a furmint; kristálytiszta, friss, lendületes, végre nem nélkülözi a gyümölcsöket. Illatában sok-sok trópusi gyümölcs, tavaszi virágok, citrusok, körte, marcipán. A korty tartalmas, ízig-vérig érett, jól kitöltött középpel, lendületes, nem túlzó savakkal, kis édességgel. Komoly, de jól iható. Egyensúlyban a termőhely és a fajta; úgy tűnik, hogy a rajnai igen jól érzi magát a Káli-medencében. Erős 6 pont. (4 400Ft)

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr85638889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.11.20. 08:23:29

Itt tényleg csak felvásárlásról van szó, vagy azért van valamiféle kontrollja a borásznak a szőlő művelése felett?

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.20. 08:26:14

@rszabi: Most megfogtál. Nem tudom, de szerintem nyilván van egyfajta iránymutatás.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.20. 10:43:37

@ungert: csak én érzem az árakat egy picit borsosnak?

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.20. 11:45:26

@szenvedély S.:

Szerintem korrektek az árak, elvégre ezek kvázi "csúcsborok", nem a pince alapja. Ha ebből a szortimentből a legdrágább négyezer forint, az szerintem még bőven elfogadható.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.11.20. 11:51:36

A furmint ára azért nem tűnik kevésnek a leíráshoz képest...

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.20. 12:09:22

@ungert: ennyiért Barakonyi, Susogó vagy Medve furmintot is kapok és ezek még az igen szigorú drbarta szerint sem kaptak soha 6 pontnál kevesebbet, de a 7 is előfordult.

ha már rizling, akkor Bott Frigyes elég jókat készít évek óta kb 12 €-ért. az sem ért eddig 6 pontnál kevesebbet.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.20. 12:30:35

@Hepci: @szenvedély S.:

Tény, hogy a furmintot nem vásárolnám meg újra ennyi pénzért. Ellenben ha olcsóbban adnák, akkor árkategóriát tekintve a bor bekerülne a pince alapszortimentjébe (ami amúgy nem kicsit jó, már azok alapján, amit kóstoltam).

Hogy ezért a pénzért még mi minden mást lehet kapni? Persze, tudom. De ez most Balaton, az meg Tokaj, meg Felvidék. Más tészta. Ha én balatoni bort akarok inni, akkor azt fogok keresni, azt fogok venni.

117 2013.11.22. 21:15:02

@szenvedély S.: De igen, kicsit szerintem is fölélőttek az árazásban. Van történet, van külcsín, és a belbecs sem utolsó, de azért borsos.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.22. 22:41:13

@117: igen. nem nagyon akartam tovább abajgatni Tamást, mégiscsak az első hónapját tölti itt, még megmelegedni sem tudott, nemhogy bemelegedni. de......

....de megnéztem a BT-nél, 18 rizlingből vagy 10 balatoni és leszámítva a "V. Szandál" extrém drága verzióit, ez a legdrágább - még a balatoniak közül is. szóval, nagyon kell tudnia!

15 €-ért már federspiel rizlinget veszek FX Pichlertől és bár nem smaragd és nem balatoni, mégis sztem versenyre kell az összes 10 € feletti magyar rizlinggel!!!

mindegy, talán valaki összeveti őket egy celebrity death-match-re. egyszer majd... :-)))
süti beállítások módosítása