A Borrajongó

Weingut Dönnhoff riesling.hu módra

2013. november 15. 06:00 - akov

Nem hiszem, hogy létezik olyan olvasónk, aki nem találkozott még a Dönnhoff névvel. Nem túlzok, ha azt mondom, a legszélsőségesebb „rajnaisták” is remegő rajongással gondolnak a Helmut Dönnhoff jegyezte palackokra. És valóban, a Dönnhoff név egyet jelent a legkiválóbb, szikrázóan tiszta német termőhelyi borral. Remek hír, hogy egy ideje a riesling.hu – illetve finewines.hu – jóvoltából hazánkban is hozzáférhetőek ezek a nem hétköznapi tételek. A borkereskedés korábbi, tanninban nem szűkölködő Piemont kóstolójáról már beszámoltunk, ezúttal jöjjön tehát az áttetsző tisztaság, mégpedig Dönnhoff módra.

nahe_map.jpg

Slágwortokban a Nahe borvidékén tevékenykedő pincészet 25 hektáron gazdálkodik. 80%-ban rajnai rizlinggel foglakoznak, de pinot blanc és szürkebarát ültetvényeiket sem szégyellik. A borok tipikusan acéltartályban vagy nagyméretű, német tölgyből készült régi hordókban erjednek és érlelődnek. Helmut Dönnhoff világa mind szőlészeti, mind pincetechnológiai szempontból a kíméletesség és az ésszerűség köré szerveződik. Ez pedig – milyen meglepő – a borokban is tetten érhető.

A kóstolt tételek:

Riesling Trocken 2012

Birtokbor. Acélos erjesztés, érlelés acélban és öreg, nagyméretű hordókban. Csavarzár. Rendkívül tiszta illat, szőlő, koriander, citrusok, érett alma, virág. Hasonló kóstolva is, a markáns és picit nyers savak támogatta savanyú gyümölcsökre, nyári almára épül. Pici cukor, CO2, közepes lecsengés, benne grapefruitos fanyarság. Érezhetően friss palackozás, pár hónapos érleléstől a savérzet tompulását várnám. Erős 5 pontot adok rá – igaz elnézve, milyen magyar borokat szoktunk megküldeni ennyivel –, de a hat pont sem lenne ördögtől való. 12,0%. 3.200Ft

Riesling Tonschiefer 2012

Ez is egy birtokbor, a Leistenberg dűlő szürke agyagpalás talajáról származik, ő is acélban és fában született. Tiszta, semmi sem zavarja fiatalos, szőlős, virágos, lime-os illatát. Sava sok és a Trockenhez hasonlóan nyers picit, de finom szerkezetű, érlelés után nem lehet vele gond. Zamatos, zöldalmás, lime-os. Picit koncentráltabb és intenzívebb, mint a Trocken. Szép. 6 pont. 12,5%. 3.800Ft

Riesling Kreuznacher Krötenpfuhl Kabinett 2011

Félszáraz, lösz alapon termett, dűlőszelektált. Egy évvel korosabb lévén jóval érettebb illat fogad, már a petrol is megjelenik, igaz gyorsan kipörgethető. Vonzó az egész bor, fehér virágokkal, citrushéjjal, trópusi gyümölcsökkel, szőlős-mustos beütéssel. Nem túl komplex, de intenzív, zseniálisan tiszta és szinte egy kosárnyi lédús fehér húsú gyümölcsöt idéz meg. 6 pont. 9,0%. 4.500Ft (Drbarta korábbi értékelését ld. itt)

Riesling Roxheimer Höllenpfad Trocken 2011

Roxheim melletti dűlő északon. Acélos-fás érlelés. Varázslatosan vonzó illat, egy csipetnyi fás hatással, fehér virágokkal. Fiatalos, nem komplex, de remek. Lendületesen magas sav viszi, hozza a tankönyvi gyümölcsöket, citrus, lime, nyári alma, grapefruit. Zamatos, nagyon szép vezetésű korty, hosszú lecsengés, kis fanyarsággal a végén. Most is remek a bor, de talán idővel még jobb lehet. 7 pont. 12,5%. 6.200Ft

Riesling Dellchen Grosses Gewächs 2012

Folyóra néző GG dűlő, déli kitettség. Primőrös, fiatalosan komolytalan illat, traubis-szőlős, virágos. Valaki találóan felkiált: „irsai olivér”. És valóban, de szerencsére kis szellőzéssel mutat valami vonzót is. Krémes állag, markáns sav, szikár gyümölcsösség, szigorú szerkezet. Komoly anyag, de zárt egyelőre, a hosszú lecsengésben az alkohol is felfedezhető. Eléri a 7 pontot. 13,5%. 7.000Ft

rajnai1.jpg

Riesling Hermansshöhle Grosses Gewächs 2011

A Nahe legjobb termőhelyének tartott GG dűlő, szintén déli kitettség, a folyóra néz. Intenzív illat, rettenetesen tiszta, bájos fehér virágokkal, pici fával, induló petrolossággal. Szinte bele lehet szédülni. Kóstolva is iszonyatos intenzív, a már említett gyümölcsök mindegyikét felfedezhetjük, szerencsére már nem annyira primőrös formában. Az amúgy is zamatos kortyot egy egészen kevés maradékcukor csavarja még feljebb. Meghökkentően tökéletes szerkezet, hosszú percekig táncoló lecsengés. Az egész sorból kiemelkedik. Remek bor. 8 pont. 13,5%. 10.000Ft

Brücke Spätlese 2011

Monopol dűlő a folyóparton, Oberhausennel szemben, déli fekvésben. 100% acélban készül. Szőlős, mustos, primőrös, kis süteményszéles illattal. Robbanásközeli intenzitás, fehér húsú őszibarack, trópusi gyümölcsök, zöldfűszerek, remek egyensúly és hosszú lecsengés. Az alkohol okán könnyed, mégis nagyon intenzív. Erős 7 pont. 8,5%. 9.500Ft

Brücke Spätlese 2008

Érettebb illat, sütis-almás, fűszeres, ánizsos, pemetefüves, pici trópusi gyümölcsösséggel, fehérborssal. Csak közepes aromaintenzitás, narancshéj, fehér húsú őszibarack, aszalt fehér húsúak, fűszerek. A kortyközép után zuhan egyet, az erőteljes sav pedig kikacsint az palackos érlelésen átesett gyümölcsök függönye mögül és savanyú érzettel búcsúzik. Jó bor ez természetesen, de többet várnék egy dűlős Dönnhofftól, ez az igazság! 6 pont. 8,5%

Brücke Auslese 2011

Fiatalos illat, virágos, csak minimális érettséget mutat, nem túlbonyolított. Sűrű korty, őszibarackkal, mézzel, szőlővel, kandírozott narancshéjjal és narancslekvárral. Intenzív, lédús, fókuszált és persze nagyon hosszú. 7 pont. 8,0%

A pincészet honlapja: http://www.doennhoff.com/ (Érdemes megtekinteni, a borokhoz hasonlóan rendkívül letisztult és nem mellékesen informatív is. A térképet innen csentem el.)

A borkereskedés honlapja: http://www.riesling.hu/ ill. http://www.finewines.hu/

(A kóstolóért természetesen fizettem. Köszönet Tar Ferencnek a kiváló sorért.)

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr365634726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aquarius71 · www.finewines.hu 2013.11.15. 10:50:27

Köszönet Akovnak a kiváló, áttetsző tisztaságú jegyzetért! :)

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.15. 12:14:22

Piemontnál is jobban sajnálom, hogy ezen nem tudtam részt venni.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.15. 15:04:38

"igaz elnézve, milyen magyar borokat szoktunk megküldeni ennyivel" - ez az önkritikus félmondat nálam 8+ pontot ér.:-D

aquarius71 · www.finewines.hu 2013.11.15. 15:16:24

Tamàs, a hónap végen duplazunk, Leitz -Donnhoff lesz...

Vincze Miklós [grofjardanhazy] · http://24.hu/author/vinczem/ 2013.11.16. 20:17:28

Azért a "Nem hiszem, hogy létezik olyan olvasónk, aki nem találkozott még a Dönnhoff névvel."-típusú mondatokat szerintem mellőzd, ilyet egyszerűen nem írunk le egy minőségre törekvő írásban egy olyan blogon, amelynek nem a napi 27 órában dolgozó, tiszteséges borszakértő a célcsoportja.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.16. 23:32:41

@Vincze Miklós [grofjardanhazy]: Nézd, No. leghíresebb termelőjéről van szó. Aki a rajnai rizling iránt érdeklődik, már biztosan hallotta a Dönnhoff nevet. Az meg sem merem említeni, hogy ezen a blogon "fájdalmasan" sok szó esik erről a szőlőfajtáról. Nem tudom, miért hat ez a minőség ellen.

Amúgy kösz a hozzászólást és welcome/wilkommen. :D

aquarius71 · www.finewines.hu 2013.11.18. 08:07:59

Hepci: még nem számoltam ki a bekerülő borok összesítése alapján, de 6000 Ft környékén..

Fiskális 2013.11.19. 11:42:31

@Vincze Miklós [grofjardanhazy]: Idemásolom az angol wiki rövid szócikkéből:

"Weingut Hermann Dönnhoff is a German wine grower and producer based in Oberhausen, in the wine-growing region of Nahe, Germany. The Dönnhoff family have been making wine in this region since 1750.
From 1971, Helmut Dönnhoff has been in charge of winemaking at this estate[4] and has been described by wine critics Hugh Johnson as having a "fanatical commitment to quality, and a remarkable natural talent for winemaking" and as a "superstar" of the region by Robert Parker. Helmut was named German Winemaker of the Year in 1999 by the Gault Millau Guide to German Wines."

Szerintem német fehér és rizling dolgában olyan név pont, mint a fehér édes/desszertben a mi Szepsynk. Annyi különbséggel, hogy ők nem 500, hanem "csak" 260 éve nyomják családilag... :-) Szóval szerintem megérdemli, hogy egy borblogon "közhelyszámba" menjen a minőségére utalni.
Ha meg a fogalmazás zsurnalizmusa zavar, akkor majd a szerző átgondolja, hogy a kényes ízlésű olvasókhoz még jobban felzárkózzon publicisztikai/szakblogger stílusban is:-))

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.11.19. 18:54:34

@rszabi: elnézést, de szerintem azt koccintós nyomta egy másik blogon. de egy döntetlenre biztosan jó.:-)

www.gaultmillau.hu/muvelt-alkoholista/milyen-izu-a-sauska-cuvee-5

csite 2013.11.27. 10:11:00

Holnapra kellene még három fő, kinek van kedve?
Leitz - Dönnhoff párbaj!

A borok:

Leitz:
Riesling1-2-Dry 2012
Magic Mountain 2012
Berg Rottland 2011
Berg Schlossberg 2011
Berg Rottland Spatlese 2008

versus

Dönnhoff:
Riesling trocken 2012
Kreuznacher Kabinett 2011
Roxheimer Höllenpfad 2011
Hermannshöhle GG 2011
Oberhauser Brücke Spatlese 2011

Helyszín: Béterv
Részvételi díj: 7800 Ft/fő
Regisztráció: info@riesling.hu
süti beállítások módosítása