Múltkoriban szinte szemrehányást kaptam egy kedves olvasótól, hogy még nem kóstoltam Szepsy-mester 09-es Szent Tamását. Tulajdonképpen igaza van. Már legfőbb ideje volt.
Annál is inkább, mert a szűk társaság már valami nagy durranásra vágyott. :) Elég volt abból, hogy nyáron fröccsözni kell, elég a sok tiszta, korrekt, szomjoltó italból! :) Jöjjön végre valami komoly!
Mivel a Szent Tamás azért túl grandiózusnak ígérkezett ahhoz, hogy csak úgy estére megbontsuk, szemináriumot kellett ülni hozzá. A koncepció nem túl szövevényes, rakjunk még mellé egy-két hasonló kaliberű versenyzőt itthonról és külföldről egyaránt. Fajta, évjárat nem számít, csak nagyon komoly legyen, és máris adott minden körülmény egy hedonisztikus hangulatú kóstolóhoz, melynek keretében meg tudjuk nézni rendesen, hogy hol is helyezkedik el az említett bor.
Íme:
Demeter Zoltán: Lapis furmint 2008
Mély illat érett trópusi gyümölcsökkel, banánnal, mangóval, mézzel, tejszínnel. Nagy test, krémes, sűrűn folyó konzisztencia. Telt, mély ízek, a kortyközépen is még szép rétegzettséggel követik egymást, ugyankkor szerkezetileg nem mondanám igazán tömörnek, vagy fókuszáltnak, a gazdagság inkább hömpölyögve éri el az egyébként tekintélyes hosszúságú lecsengést. A savak fajsúlyosak, szélesek, lüktetve kísérik az ízek rétegeit. Az utóízben ugyan nem zavaró, de azért nem tökéletesen integrált cserességet érezhetünk, illetve az alkohol is kicsit melegít. Gördülékeny, de nem tökéletesen illesztés-mentes a szerkezet. Az apró kritikai észrevételek mellett is egy igen komoly anyagról van szó, és ami ettől is fontosabb, feltétlen örömbor volt valamennyi résztvevő számára. 7 pont. (91)
Szepsy István: Szent Tamás furmint 2009
Némi kénesnek ható fülledtség köszön ránk elsőnek, amivel egyesek nehezen tudtak barátkozni. Persze érződik mögötte az érett gyümölcsösség is, a karakteres ásványosság, némi füstösséggel és egyáltalán a kivételes erő ígérete. Szájban lenyűgöző. Nagy test, sűrű, krémes konzisztencia. Igen intenzív, mély ízek, vastag harapható gyümölcsösség, sajátos sós-fogpasztás-kőporos minerális rétegek, némi toastos hordófűszeresség. A kortyközép nagyon sűrű, szinte szűnni nem akar benne az anyag, elsőre meg is szédít a mélysége, a lecsengés nagyon hosszú. A savak vitális lüktetéssel kísérik az eseményeket, fej-fej mellett a többi alkotóval. Az egység is szép, ennyi tartalom mellett belefér, hogy itt-ott vannak kitüremkedések a felszínen, amúgy fiatalosan. Talán a legkomolyabb hazai száraz fehér eddig, nagyon kíváncsi vagyok a fejlődésére. Masszív 8 pont, de kerülhet még feljebb. (93-94)
René et Vincent Dauvissat: Chablis Grand Cru Les Clos 2007
Elképesztő nemzetközi pontokkal bíró tétel. Burghound 95, Wine Advocate 95, Wine Spectator 95, Bettane&Dessauve 19, Int. Wine Cellar 96, Cellartracker 94.6, 10 jegyzet átlaga alapján.
Kissé zárkózott az illat, de rendkívül tiszta. Kortalan gyümölcsösség, krétaporosság, fehér virágok és nagyon minőségi, diszkrét vajas-krémesség szálazhatatlan elegye. Szájban közepesnél teltebb, izmos test. A sorban először érezzük, hogy nem a súly az első gondolat a korty szájba vétele után. A szétszedhetetlen szerkezet viszont engem teljesen megfog. Dinamikus, cizellált, acélosan precíz savgerinc vezeti a történéseket, az újabb és újabb impulzusok során folyamatosan összefonódik az összes alkotó, a felszínek és illesztések tökéletesen csiszoltak és simák. A konzisztencia könnyed, finoman krémes. A kortyközép sűrű, nagyon fókuszált, hosszan bontakozik. Mellette nincsen lehengerlő ízkavalkád, nincsennek színek, nehéz egyáltalán aromajegyeket gyűjteni. Semleges gyümölcsösség fehérhúsúakkal, citrusokkal, némi krétás-köves-sós mineralitás. A szerkezet a főszereplő, sterilen, a maga hibátlan valójában. Érdekes lenne jó néhány évre magára hagyni, és újra megnézni. A struktúra bőven bírná, az idő viszont feltehetőleg jótékony komplexitással ajándékozná meg. Újra kóstolva a többi borral azért úgy tűnik, hogy a Szepsy és a Prager egyszerűen egy osztállyal feljebb játszanak, a Demeter Lapis viszont a nagyobb test, és gazdagabb ízkép mellett is kissé szétterülősen lazának hatott ennek a fókuszáltsága mellett. 7 és 8 pont között. (92), a többieknél általában nem jutott eddig.
Prager: Riesling Smaragd Klaus 2009
Ez legutóbb hatalmasat durrant nálunk. Azóta beszereztünk néhányat egy másik forrásból, most kíváncsian vártuk, hogy megismétlődik-e a csoda.
Érett, szinte túlérett citrus-félék, narancshéjas pikánsság, sajátos ásványosság. Szájban robban. Közepesnél alig nagyobb test, az intenzitások viszont félelmetesek. Gyümölcsös-minerális ízrétegek, és ismételten csak az az áll-leszakító élmény, hogy egyszerűen az egész bor képtelen véget érni. Újabb és újabb impulzusok, savak, ízek, fókusz. És még mindig, még mindig…és még mindig. Döbbenet! Kis co2 is fokozza a vibrálást, bár ilyen cizelláltság mellett nem hiszem, hogy kulcskérdés lenne. Ugyanakkor pici nüanszokban mégse ugyanazt nyújtja mint legutóbb. A kimeríthetetlen erő megvan, de múltkor mégis áttetszőbben tiszta volt, illetve az egység terén is még harmonikusabb emlékeim vannak. Volt olyan érzésem,mintha ennek a palacknak egy kicsit viszontagságosabb lehetett volna az előélete, mint a legutóbbinak, persze kicsit non-szensz ilyeneket mondogatni egy ekkora élményborról. Magabiztos 8 pont, de most nem merült föl a kilences lehetősége. (93-94)
