Nincs mese igazi anti-ABC ember vagyok. Nemrég részt vettem a remeknek bizonyult Bormedence rendezvényen, ahol a fókusz a Kárpát-medencei magyar borászokra és autentikus szőlőfajtákra irányult. Mégis sikerült ebben a közegben a privát TOP 3-as listámba egy bordói házasítást, egy chardonnay-t és egy pinot-t is beválasztanom. Elvben (és számtalan alkalommal gyakorlatban is) teljesen egyetértek a nemzetközi borjedikkel, hogy koncentráljunk az őshonos fajtáinkra, de ezen az estén a “gyüttmentek” taroltak.
A Magyar Nemzeti Múzeum lenyűgöző helyszínnek bizonyult a Kárpát-medencei (bor)kultúra ünnepéhez, a vizuális élmény mellett ráadásul elég praktikusnak bizonyult, volt elég hely arra is, hogy az ember elvonuljon egy kicsit mélyebb benyomások rögzítésére is. A felhozatal igazán páratlan volt, ilyen szinten (jó értelemben) eklektikus kínálattal ritkán találkozok. Egy és nyolc pont között szinte mindenbe bele lehetett tenyerelni. A slusszpoén az volt, hogy sok esetben olyan lelkes és elszánt termelők kínáltak alapvető borhibákkal súlyosbított sorokat, hogy még így is szép emlékeket őrzők szinte az összes asztal mellől.
Sajnos a kárpátaljai borászoknál igazolódott az a tétel, hogy széllel szemben nagyon nehéz bármit elérni. Pár perces beszélgetés után realizálódott bennem, hogy minden amit nehézkesnek vagy működésképtelennek érzünk a hazai szabályozásban vagy bormarketingben, az néhány kilométerre a határtól már elérhetetlen álomnak tűnik. Néhány termelővel folytatott beszélgetés után úgy tűnt, gyakorlatilag önerőből momentán nem lehet elindítani egy életképes borászatot az ukrán törvények szabályozása alatt. Azt, hogy ilyen körülmények között is voltak élvezetes és érdekes borok is a kínálatukban kisebbfajta csodának is el lehet könyvelni.
Az igazán nagy élményeket elsősorban a hazai nagy nevek szállították, megspékelve a dél-baranyai különítménnyel, az ász a pakliban ezen az estén a Világi Winery volt. Őrült magas színvonalat hozott már az első kereskedelmi évjárata a helembai pincészetnek, a Chardonnay és a Pinot Noir abszolút klasszis szintig futott.
Végül néhány rövid leírás a kedvenceimről: 2HA Courage 2013 Nemcsak a nap, hanem az év egyik legjobb bora. Elképesztően komplex illatában, fekete meggy, fekete bors, ribizliszár és zsenge zöldborsó. a közepesnél nem sokkal fajsúlyosabb testben annyi íz, energia és vitalitás van, hogy leírni sem lehet, lecsengése végtelenül tiszta és valószerűtlenül hosszú. Erős 8 pont.
A felvidéki Világi Winery, amint fentebb is írtam nagyon magas színvonalú sort hozott, két borukat mégis ki tudok emelni a Pinot Noir 2017 az egyik legfajtaazonosabb hazai pinot, amivel összesodort a jósorsom, színben, illatban és szájban is konzisztensen hozta a tanítani való fajtajegyeket. A másik favoritom a szintén 2017-es Chardonnay volt, ami nagyjából ugyanolyan karakteres fajtajelleget mutatott magas szintű élvezeti értékkel társítva. A Bencze Riesling 2017 hihetetlenül sziporkázó savaival és élénkségével nyújtott maradandót. Délről a Szabó Pincészet borai abszolút szekszárdi karaktert hordoztak, a kékfrankoson kicsit sok volt a hordó, a merlot azonban tele volt gyümölcsökkel és igazán tartalmasnak bizonyult. A kárpátaljai különítménynél nem volt ilyen rózsás a helyzet, alapvető borhibákkal büntetett a minimális helyismeret nélküli vaktában kóstolgatás. Gyakorlatilag nem találkoztam olyan asztallal, ahol ne lett volna valami komolyabb kivetnivaló, de még itt is lehetett szép dolgokat találni. A Sass Pince tizenhármas bakatorja egész egyedi, száraz szamorodnis karaktert mutatott. A legjobb kínálatot Parászka László mutatta be, egy teljesen nemzetközi stílusú, tiszta és jóízű chardonnay-t hozott, illetve egy érintésnyi maradékcukorral finoman egyensúlyozó savú furminttal duplázott az értékelhető borok képzeletbeli tablóján.
A rendezvényen meghívottként vehettem részt. Köszönöm a szervezőknek.