Olaszország klasszikus "borország", de a fehérborokat ritkábban emlegetik Itáliával kapcsolatban, hiszen az olasz csizma leghíresebb borai kék szőlőfajtákból készülnek. Valószínűleg az én fogyasztásomat illetően is legalább 3/4 lehet a vörösborok aránya, kifejezetten olasz fehérekre koncentráló kóstolóra pedig nem is emlékszem eddigi "pályafutásom" során. A sors különös fintora, hogy egy ilyen sor Tokajban talált ránk. Történt ugyanis, hogy épp augusztus végi minitúránk idejére szervezett Szilágyi László egy olasz fehérbor kóstolót, amire így ungert és én is meghívást nyertünk. A Gizella Pince borásza az utóbbi hónapokban többször is összetrombitált néhány tokaji borászcimborát 1-1 nemzetközi fehérboros kitekintésre, most pedig egy ismerős olasz borkereskedő-sommelier, Michele Cenedese érkezett egy izgalmas sorral, amit mi is kiegészítettünk néhány palackkal. A foglalkozás elérte célját: ezután egészen biztosan más szemmel tekintünk az olasz fehérborokra.
 

Amennyiben ahhoz szükséges hozzászokni, hogy a Lidl a hazai nagyboltok átlagánál komolyabban tolja a borkülföldet, ám legyen. Múltkor hirtelen nekifutásból egy horvát palavac vizsgázott egészen ügyesen a saját műfajában, most pedig itt egy francia fehérbor sok kérdőjellel, de annál meggyőzőbb összhatással. Kezdjük először a kérdőjelekkel, amelyek elsősorban azok számára okoznak ideológiai és erkölcsi dilemmákat, akik nem táraznak be reflexszerűen egy borból csupán amiatt, mert egy nyakátmérőjű arany plecsni hirdeti a palackon Robert Parker kilencven pontját. Ezen kívül ugyanis csak annyit tudunk biztosan, hogy ’16-ból érkezett, házasították és dél-francia. Egészen konkrétan Languedoc-Roussillon-ból hozták, ha hinni lehet a hivatalos kereskedői forrásnak, ami megszokott módon elfeledkezik az évjárat feltüntetéséről – mintha az valamifajta eretnek szokás lenne. Az internet mindenesetre azt állítja, hogy létezett előd, amit muskotály, viognier, sauvignon blanc és vermentino alkotott, ráadásul eggyel konkrétabb, Côtes Catalanes (IGP) eredetmegjelölést kapott. Hogy ebből lehet-e extrapolálni a friss évjáratra, azt nem tisztem eldönteni. Végeredményben úgysem ez a lényeg, hanem a palack belső felületén fekvő anyag érzékszervi élménybehatása.

25 éves a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaj-Hegyalja egyik vezető borászata. A 90-es évek végén induló, külföldi tulajdonú borászatok mind úttörő szerepet vállaltak a szocialista tervgazdaság alatt elkorcsosult tokaji szőlészet és borászat újraértékelésében és megújításában. Az AXA Millesimés cégcsoport magyarországi ékköve a rendszerváltás utáni tokaji átalakulás egyik éllovasa volt, és azóta is kivételesen megbízható minőséget képvisel, mind a száraz, mind az édes borok tekintetében. Az AXA Millesimés a világ több jelentős borvidékén is rendelkezik borászatokkal, de - ahogy Mészáros László birtokigazgató bevezetőjében kiemelte - Tokajban volt szükség a legnagyobb kreativitásra. A negyed évszázados jubileum alkalmából "Disznókő - Mérföldkövek" név alatt egy kóstolóval összekötött kisebb ünnepséget tartott a pincészet a budapesti Gundel Étterem báltermében szeptember elején.

Nemcsak Mike Tyson vagy Vladimir Klicsko tud epikus bokszmérkőzést vívni. Vannak virtuózok feleakkora méretben is, bár nyilván a vérre szomjas publikum inkább a királykategória versengésére kíváncsi. Ezen analógia mentén haladva, nem túlzás azt állítani, hogy nagyságrendekkel több embert vonz az úgynevezett nagyvörös kategória mint a 11-12 szesszel bíró , halvány tónusú, törékeny borocskák. De ahogy 

“nem iszunk Primariust a szalonnás rántottához, és nemcsak azért, mert kurva lapos a pénztárcánk..”,  

úgy (sajnos) ezek a borok sem nyílnak néhány kitüntetett alkalomnál többször egy évben. Amikor rányílt a szemem a kedvenc külföldi borvidékemre, első körben nyilván az amaronék gazdagsága és a reciotok mélysége főzte puhára szívemet. Hamar jött a felismerés, hogy ennek a borvidéknek pont az a legnagyobb dobása, hogy egynéhány őshonos (Corvina, Molinara, Rondinella) fajtából a légiesen könnyed boroktól a legnagyobbikig minden kihozható. A nagy kérdés az, hogy elég érdekes-e a fajta és a borvidék szintézise, hogy az appassimento áldásos hatása nélkül is elég izgalmas legyen a végeredmény.

Pár éves tapasztalatom alapján bátran állíthatom, hogy a mérettel nem korrelál szorosan a minőség, ezekkel a karcsú, habkönnyű borokkal lesz igazán kerek a történet. A világ egyik legnagyobb testű és legalkoholosabb bora mellett, ugyanazokból a szőlőkből, ugyanott készülnek a legkönnyedebb testű törékeny kis virágszálak is. Érdekes adalék, hogy a legutolsó pakk, amit hazahoztam a borvidékről 14 borból állt és csak egy volt belőle amarone.. Az idei hőgutás nyárnak az ideális vörösbora nálam egyértelműben a valpolicella volt. Silleres stílus, friss gyümölcsök orrban, finom savak könnyed tánca szájban, olyan lecsengéssel, hogy már nyúl is az ember a következő pohár után.