Nem tudtam szó nélkül elmenni emellett a téma mellett, ami jó néhány napig behálózta a hazai boros közéletet. Nincs semmilyen eget rengető érv vagy ellenérv a tarsolyomban, de Szepsy István következő terve elég grandiózusnak tűnik ahhoz, hogy néhány év múlva a kétezres Úrágya jelentőségéhez hasonlítsuk majd.
“A több ezer eurós ár magával hozza a prémium minőséget?”
Szerintem bődületes felkészületlenség Szepsynek aszúval kapcsolatban ilyen kérdést feltenni, ugyanis a csúcsminőség már rég, legalább 15 éve itt van és ebben az érdemben Szepsy István az egyik főszereplője. Nem is értem, hogy miért nem tudta egyértelműen leszögezni a mester már az elején, hogy a világszínvonal már réges-rég megvan, ez a lépés csak egy marketing eszköz lesz az új szemléletben készült aszúkkal kapcsolatban. Azt, hogy mit fog tenni ez a kísérlet a Szepsy márkával, az aszúval, Máddal vagy az egész borvidékkel, nem tudom. Senki sem tudhatja még. Abban viszont majdnem biztos vagyok, hogy a hazai fogyasztók körében nem lesz szinte semmilyen változás, de nem baj, mert nem is mi leszünk a célcsoport. Azt pedig, hogy a külföldi véleményformálók vagy átlagfogyasztók ingerküszöbét eléri-e ez a fogás, végképp nem fogom megtippelni. Jelenleg az interjú és a cikkek alapján az tűnik biztosnak, hogy az eddigi aszúk minősége és ára sem fog változni.
Annak idején Alkonyi Lászlónak is felvetették, miért öl ennyi energiát a dűlő kérdésbe, amikor az alapok még hiányoznak, pet palackos lőrék vannak tokaji borkülönlegességnek álcázva, a tokaji kereskedőház minősége átlagos és még ezer és más nincs rendben a borvidéken. Akkor is voltak olyan hangok, melyek szerint először a fejekben, utána a szőlőkben és a pincékben kellene rendet tenni és csak utána kellene foglalkozni a besorolással, a marketinggel és a piaci megjelenéssel. Ebben is van igazság, de a dűlő besorolásnak mégiscsak lett pozitív hatása, igaz, részben csak közvetett. A néhány tucat tokaji éltermelő közül szinte már mindenki a dűlőkre hegyezi ki a száraz borok arculatát és ez sok esetben tényleg konstans, jó minőséget és stílust eredményez. És mit csináljon Szepsy mester, ha ő már év(tizedek) óta rendet rakott a saját portáján, de a borvidéknek csak egy része követte a minőségi törekvéseit?
Személy szerint engem sosem zavart, ha egy termelő a csúcsborát sztratoszférikus magasságba árazta, igaz, eddig a sztratoszféra elég alacsonyan lebegett a magyar borok világában. Nem akadtam ki az Attila cuvée 25.000 Ft-os árán, sem a Ráspi Máté 50 ezres árcéduláján, ez persze már más liga, de ugyanúgy nem fogja érinteni az életemet ez sem semmilyen szinten. Sokkal rosszabbul érint az, amikor valaki kiárazza magát a a látókörömből. Ilyen szempontból sokkal inkább elkeserít az a tény, hogy ötezer forint alatt már jó ideje nincs Szepsy élmény. Utoljára talán a ‘07-es vagy ‘08-as birtokbor volt ezalatt a határ alatt.
Szepsy István elfáradt vagy csak elvesztette a türelmét? Lehet, nem is csodálkoznék rajta. A pénz nem értékmérő, maximum értékjelző indikátor, ami lehet valós vagy hamis jelzés is, ami mögött vagy van tényleges tartalom vagy csak egy üres lufi az egész. Abban biztos vagyok, hogy a Szepsy édesborok biztosan megérdemlik a legnagyobb szintű elismertséget, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez a lépés elhozza most ezt a számára.
A képet a Bortársaság honlapjáról kölcsönöztem.
