Az van, hogy mostanában semmi sem akar összejönni borfronton, így az ad hoc-módon összepakolt, laza nyári iszogatásra szánt sorok tömegével buknak el. Nem kicsit, nagyon. A saját felelősségemet nem vitatva – az örömforrást nyilván csak nagy nevek nagy borainak vertikálisaiban lehet és kell keresni, egyébként ne is legyenek elvárásaink – azért komoly aggodalomra ad okot, hogy az alapszint részben a borok önnön hibái, részben a szerencsétlen körülmények miatt erősen korrodálódni látszik. Az üdítő kivételek meg közel sem fedezik a befektetett árat, ami a lélektani kétezres környékén is minimum dühítő. Csalódottan, rossz szájízzel jelentem, hogy egyrészt a nyár itala címet nálam a helyben, Csepelen csapolt Rizmajer-féle szűretlen búzasör nyerte meg – noha egyáltalán nem vagyok nagy sörös –, másrészt borok tekintetében úgy tűnik, hogy miközben az árakat ügyesen sikerült feljebb küzdeni, a minőség elfelejtett felzárkózni. És ezt a múlt péntek sem tudta megcáfolni, bármennyire is szerettem volna, hogy így legyen. Még jó, hogy most is akadtak üdítő kivételek.
Garamvári Balatonlellei Olasz Rizling 2011
A rég letűnt időket idéző címke még hagyján, de ha a semmi borban történő megfogalmazása volt a cél, akkor azt kitűnően sikerült teljesíteni, a recept szabadalmaztatható. Hibát sem orrban, sem szájban nem találni, de az a baj, hogy mást sem: nincs az a centrifuga, ami a visszafogott citrusosságon kívül bármi egyebet elő tudna belőle csalni, és nincs az a kóstoló, aki a vékony, gyorsan múló, egyenes savasságon kívül bármi mást ki tudna hámozni a fergeteges összképből. Fél decinyi kóstolóadagba sem nehéz belealudni, de az a baj, hogy még fröccsnek is vékony. Ékes példája annak, hogy a hibátlanság még önmagában nem erény. 3 pont. (akciósan cca. 700 Ft, CBA)
Kislaki Bormanufaktúra Birtokfehér 2011
Hiába a királyleányka, a rizlingszilváni és a muskotály, a műsort a hordó és a chardonnay viszi el. Azt nem tudom, hogy fiatalon milyen volt, de most indokolatlanul öregnek mutatja magát: az illatban gyümölcs alig, a durva fa, a széna és a fülledt jegyek viszont áradnak belőle, nem hagyva teret frissességnek és életnek. A korty csak beigazolja a félelmet: zéró élet, kaparós, buta hordó, külön utakat járó savak, keserű utóíz. Gyümölcsre utaló jegyeket még csak nyomokban sem tartalmaz, azokkal vagy a hordó, vagy az idő, vagy mindkettő végzett. Akárhogy is van, ez így színtiszta csalódás. 3 pont. (1700 Ft, pincearon.hu)
Konyári Loliense Fehér 2013
A dugó eltávolításakor erős gyanú merült fel bennem, hogy nem lesznek rendben a dolgok. Kitöltéskor kissé gyöngyöző bor fogadott, de az orrpróba során komolyabb panaszt nem tudtam tenni: kicsit zöldes, kicsit ropogós, de legalább tiszta és friss. A korty ellenben darált rendesen: otromba, erősen savanyúba forduló savérzet minimális gyümölccsel, hogy a korty végén mindent leépítő, szabályszerűen poros és keserű aromákról már ne is beszéljek. Nem jó meginni, így, ahogy írom. Hiába vártunk, szellőztettük, a dugósság nem igazolódott be, de a bor sem lett jobb. Nem vagyok meggyőződve, hogy nem hibás palackot fogtam ki (Gazda Albert és Ripka Gergely spontán visszajelzései a borral kapcsolatban pozitív kicsengésűek voltak), úgyhogy óvatosan vonnék le következtetéseket, az így tapasztalt kétpontos élményt számszerűen ki sem vastagítom. A hibát mindenesetre nem sikerült beazonosítanunk, egy kicsit bánom is, hogy nem sétáltam vele vissza az üzletbe. (akciósan 2000 Ft, Bortársaság)
Folly Arborétum Boróka 2013
Nem először, és feltehetőleg nem is utoljára dicsérem meg a Folly-testvérek borait, kategóriájukon belül ugyanis képtelenek hibázni: tiszta, friss és jól iható mindegyik. Ez a Boróka fantázianévre hallgató olaszrizling-szürkebarát is elég jó, ráadásul most abba a helyzetbe került, hogy ejtőernyőként nyílhatott ki az eddig tartó, szinte végtelennek tűnő zuhanórepülés közepette: illata friss, virágos-gyümölcsös, a korty hasonlóan zavarmentes, élénk, jóleső, üdítő. Gondolkodást nem igényel, de végre jó inni, és ez most a legfontosabb szempontok egyike. Persze merészkedhetne messzebbre is, lehetne izgalmasabb is, de az áráért tulajdonképpen így sem rossz a dolog. 5 pont. (1900 Ft, Bortársaság)
Imre Borpince Badacsonyi Szürkebarát 2011
„Azt a k*rva” – röviden és tömören így foglalhatnám össze. Nincs is jobb a száraz, tizenötös szesszel rózsaszínre áztatott szürkebarátoknál, pláne ha még rosszul is vannak elkészítve. Márpedig az a helyzet, hogy az Imre Borpince történelmi jelentőségű tétele ezt kínálja, ráadásul az összes tankönyvi borhibával megspékelve. Büdös, punnyadt, íz- és savtalan, keserű, a szesz meg éget a végén, az illósságáról nem is beszélve. Gazdag fantázia szükséges hozzá, hogy megértsük, miért került palackba. 1 pont, lefolyó. (cca. 1600 Ft, pincétől)
Telmo Rodriguez Basa 2013
Azt azért nem gondoltam, hogy a sor kakukktojása fogja elvinni a bulit, de mégis így alakult. Nem a komplexitásával győz meg, hanem a direkt gyümölcsösségével: orrban édes trópusiak jönnek, a korty finoman édes érzetű, a savak szépen, hosszan megtartják. Minden a helyén, ráadásul formailag elüt az itthon megszokott fehérboros képtől, úgyhogy olcsó tananyagnak sem rossz. 5 pont. (2700 Ft, Bortársaság)
