A Borrajongó

Tegnap ittam – Kislaki Bormanufaktúra Lakitető Syrah 2013

2014. március 22. 06:00 - ungert (törölt)

Először is szeretnék elnézést kérni a megszokottnál hosszabbra nyúlt hallgatásért. Vannak olyan időszakok az életben, amikor a munka mellett már nem jut idő másra, és ez az elmúlt két-három hét pontosan ilyen volt. Mentségemre szóljon, hogy nem volt bormentes ez a nagyjából fél hónap sem, épp csak időm nem volt beszámolni a bontott tételekről. A mondanivalóm lényegétől kitérve azért elmondanám, hogy Györgykovács Imre 2011-es olaszrizlingje nagyon, Losonci Bálint 2012-es Logikája kevésbé tetszett. Utóbbi nem hibás, épp csak üres. Vöröset is ittam: a 2011-es Etyeki Kúria Red egészen rendben van. Bonyodalom- és zavarmentes, nem esett nehezemre egy teljes palack végére járni egy este alatt a múlthéten, noha sok mondanivaló éppenséggel nincsen vele kapcsolatban. Ennyi múlt-kitérő után vissza is kanyarodnék a jelenre; épp most csavartam le 2013-as Lakitető syrah kupakját, és kétségkívül szimpatikus, amit alatta találtam. Úgyhogy most itt az ideje, hogy egy kalap alatt térjek vissza és dicsérjem meg Légli Géza borát, aki úgy fest, hogy a jövőben manufaktúramentes Kislaki-manufaktúra lesz.

20032014465.jpg

 Syrah-light, de a lehető legjobb értelemben: tiszta, friss, gyümölcsös és nagyon jól iható – röviden így foglalható össze a Lakitető friss évjárata. Bontás után rendezetlen, vékony újboros jegyeket produkál, amely miatt egy viszonylag erős sorban már elbizonytalanított a korábbi évjárat. Szerencsére néhány perc alatt eloszlik a kénfelhő, tekintélyes mennyiségű gyümölcsöt, elsősorban málnát és epret hagyva maga után. A direkt gyümölcshangulatot egy kevés fűszer borítja meg, amit akár fajtajellegként is el lehet könyvelni. A korty lédús, transzparens, a hossz hiányát tankönyvi zavarmentesség és tisztaság feledteti. Savakra igyekszik építeni, a tannin csupán jelzésértékű, az alkohol moderált, a fogyasztó elégedett. Csúszik, mint a veszedelem. Kiváló tavaszi vörösbor, minek érlelni, ha most is remek formában van? Stabil 5 pont, best buy. (2 000 Ft, pincearon.hu)

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr985871435

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tegnap ittam – Kislaki Bormanufaktúra Lakitető Syrah 2013 2014.03.22. 09:26:01

Csúszik, mint a veszedelem. Kiváló tavaszi vörösbor, minek érlelni, ha most is remek formában van?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.22. 09:58:13

Hát, ezt tényleg hiba lenne érlelni.
Nekem csak annyi bajom van vele, hogy (még) jobb lenne ezt a mutatványt 1500-ért produkálni.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.22. 10:33:24

@Hepci: Igaz-igaz, de tény, hogy hazai viszonylatban egy kétezres vörös is képes bomba vétel lenni, ha hibátlan, ha jó. : )

Kopáncs 2014.03.22. 13:33:55

Én múlt héten ittam nekem is tetszett, az íze a meggylére emlékeztetett.Még ilyen fiatal vörösből kóstoltam Szecskő Pinot,de az nem tetszett,mintha egy kis CO2 is lett volna benne...

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.03.22. 15:54:04

@ungert: @Hepci: a magyar vörösborkészítés piramisa akkor kerül a helyére, ha egy ilyen 5 pontos, friss, de semmi különleges bor 5-6 €-nál nem kerül többe.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.03.22. 19:06:29

@szenvedély S.: Ennél hamarabb ne teljesüljön kívánságod, jelenleg 6 euró = 1880 ft.
Lehet nem kell sokat várni és a 2000ft az 5 eurós bor lesz.. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.03.22. 21:07:57

@rszabi:
Remélem, nem a próféta szól belőled. :D
November óta várok egy nagyobbacska olasz számla kifizetésével, hátha visszamegy a pénzünk 300 környékére.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.03.23. 21:49:02

@rszabi: minden tiszteletem a tiéd Szabi, de egyrészt most el kéne dönteni, hogy 2k, vagy csak 1,8, másrészt a megállapításban a 6 €-s felső határ udvariasságból szerepelt. :-)

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.03.25. 18:06:40

@rszabi: megadom magam.:-)

vagyis a magyar vörösborpiramis árszerkezetben, minőségben is a helyére került!:-) happy 2014!
süti beállítások módosítása