A Borrajongó

Jandl Pince látogatás

2013. január 07. 06:00 - akov

A Balfon tett kitérő után Fertőrákost vettem célba. Itt a soproni borvidék szeniorjához, Jandl Kálmánhoz jelentkeztem be. Az aprócska családi pincészetről relatíve keveset lehet tudni, van egy szűkszavú honlap, pár internetes tudósítás vagy rövidke videó interjú, de semmi egyéb. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a Jandl borokba nehéz csak úgy véletlenül belefutni, még borszaküzletben sem nagyon találkozni velük. Jómagam is igen keveset kóstoltam ettől a pincétől, de egy vak randevúm a Kohlenberg Shiraz 2007-el nagyon meglepett. Egy nemzetközi syrah sorból emelkedett ki ez a remekbe szabott fajta-interpretáció. Végül is ez ültette el bennem, hogy a Jandl Pincéhez egyszer el kell látogatnom.

jandl_pince.jpg

A Jandl-família klasszikus fertőrákosi poncichter család, generációk óta szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkoznak. Emberemlékezet óta jól fogynak itt a borok, a családi bushenschank (borkimérés) mindig is fontos bevételi forrást biztosított. Nem csoda hát, hogy az ifjú Kálmán is azt igyekezett kamatoztatni, mit ősei belé oltottak. A hatvanas évek elején a balfi termelőszövetkezetnél helyezkedett el. Hamarosan vezető beosztásba került, hiszen irányítani és orientálni kellett a szövetkezetbe integrált, többnyire képzetlen munkaerőt. Ehhez pedig okos és szorgalmas vezetőkre volt szükség. A korszak követelményeihez igazodó szőlő- és borkultúráról szóló sirámokat most inkább átugornám és legyen annyi elég, hogy amint lehetett Kálmán külföldi munka után nézett. Így kötött ki pár évre a Dél-franciaországi Provence-ban, ahol egy családi birtokon minden évben hatalmas mennyiségű rosét készítettek. „És ezt minden évben az utolsó palackig el is adták.” – meséli tisztelettel vegyes nosztalgiával Jandl Kálmán. A rosé-termelést egy rövid nagyüzemi kitérő követte Németországba. Itt a számok beszéltek és mindent a végletekig megterveztek. Szerencsére a Burgenlandban található Weingut Esterházy pincemestert keresett és így Kálmán végül hazatérhetett.

Közben a családi pincészet sorsa is alakulgatott. Az első palackozásra 1988-ban került sor, a rendszerváltást követően pedig lehetőség mutatkozott az igényesebb és tehetősebb célcsoportok felkutatására is. Jandlék ebben az időben számos borbemutatón és borvacsorán vettek részt. Ennek az egyik csúcspontja minden bizonnyal a Gundel Étterem lehetett, ahol maga Kalla Kálmán főzött a Jandl borokhoz. A sikeres bemutatóknak köszönhetően szépen-lassan elkezdett kialakulni egy közvetlen vásárlói kör, amely az értékesítés fontos vonalát képviselte és képviseli ma is. A másik megcélzott terület a csúcsgasztronómia. Emellett nagykereskedővel is dolgoznak, de kevés a bor, nem lehet mindenhol megjelenni.

A családi pincészet ma összesen 17 helyrajzi számon 5.5 hektár termő szőlővel rendelkezik. Az utóbbi években – részben támogatások igénybe vételével – sor került a telepítések rekonstrukciójára. A jelentősen tőkehiányos öreg ültetvényeket, valamint a nagyüzemi gazdálkodás nyomait viselő egyes függöny művelésű területeket teljesen újratelepítették. A felvásárolt alapanyag helyett egyre inkább a saját termelésű gyümölcsben hisznek. Gyomirtót, illetve felszívódó szereket nem alkalmaznak. A ma már szinte megfizethetetlen kézi kapálást gyomkéses gépi művelésre cserélték. A családhoz tartozó termőterületek röviden:

Harmler: kékfrankos, 1.1 hektár.

Újhegy (Fertőrákos): öreg tőkés, apróbb fürtű kékfrankos, egy hektárnál valamivel kisebb területen. A hatvanas években telepítették, egy pre-kolhoz fajtaváltozatról – azaz nem a telt fürtű kékfrankosról – van szó.

Spérn Steiner: 0.6 hektár, itt kékfrankos volt, de zweigeltet telepítettek, jövőre fordul termőre.

Kräftner: 0.88 hektár, fele merlot, fele cabernet franc.

Görbék: három kisebb terület, összesen egy hektár. Itt zöldveltelini volt, kivágták, még nem dőlt el mit is telepítenek majd.

Kohlenberg: 1.2 hektár, syrah, 1996-os telepítés. Kevesen tudják, hogy ez Magyarország legelső syrah telepítése. Jandl Kálmán maga is meglepődött, amikor kilencvenes évek elején a Weingut Esterházy Olaszországba küldte syrah oltványokért. Szkeptikus volt, a fajta viszont szépen muzsikált a hűvösebb Burgenlandban. Így magának is telepített egy keveset. Bock, Gál Tibor és Weninger csak ezt követően cselekedtek.

Egy picit beszéljünk a borkészítésről is. Fajélesztőt és tápanyagot csak a könnyű fehérnél, a rosénál, valamint a tartályos kékfrankosnál használnak. Az itt megcélzott borstílushoz ezek elengedhetetlenek – mondják. A többi bor terméskorlátozással készül és spontán erjed, majd hordós iskolázáson esik át. Kisméretű (225 és 450 liter) francia és magyar hordókat használnak. Ezeknél a tételeknél a lehető legkevesebb beavatkozásra törekszenek, szűrés és derítés nélkül palackoznak. Nagy változás volt a pince életében, hogy az irányítás 2006-tól az új generáció kezébe került. Ma már teljes egészében Jandl Arnold felel a szőlészeti- és pincemunkákért. „Nincs miért aggódni, hiszen Arnold első bora aranyat ért a Challenge International du Vin versenyen.” – jegyzi meg büszkén Jandl Kálmán. A folytatás tehát, garantált.

A kóstolt borok:

Rosé 2012 (tartályminta)

Rosénak szüretelt alapanyag, egyes függönyös területről, gyengébb dűlő, gyengébb klón. Friss, gyümölcsös, cseresznyés, a közepesnél több savval, már elég érett aromatikával.

Rosé 2011

Syrah, vörös bornak szüretelték, saignée (lé leengedés) technológiával készült. Jóval testesebb, már egy érettebb világ, kevesebb savval és több alkohollal. 4 pont.

Kékfrankos 2009 („kék címkés”)

Tartályos kékfrankos. Virágos, tiszta, alapvetően gyümölcsös, meggyes. Elég vonzó illat, fűszeres, földes. Kóstolva hasonlóan friss, gyümölcsös és fűszeres, finomporos tannin, közepes lecsengés. Jól elkészített alapbor. 5 pont.

Missio Kékfrankos 2008

Az Újhegy dűlőből, öreg tőkék. 25-30 mázsás terhelés, 20-21 napig erjed héjon, majd 14-15 hordót töltenek meg vele, de csak a legjobb 10-12 hordó tartalma kerül a palackba. Enyhén füstös illat, fűszerrel, cseresznyével, aszalt gyümölcsökkel és visszafogott fás hatással. Vonzó. A közepesnél teltebb, életteli gyümölcsökkel, meggyel és cseresznyével. A közepesnél több sav, közepes lecsengés, ésszerű tannintartalom. Jól elkészített bor, kiegyensúlyozott, a négy éves kor ellenére sok friss jeggyel. 5/6 pont. 1.500Ft

Visio 2007

Cabernet franc és merlot tonneaux-ban (450l) érlelve. Kissé visszafogott illat, virággal, piros bogyósokkal, fűszerrel és cserivel. Alapvetően kevés hordós jegy, finom vanília. Hasonló formátumú a Missiohoz, így pedig a karcsúbb bordeaux-i házasítások mintáját követi. Érett alapanyag, elég friss, jó savval, de nem különösebben bonyolult. 5/6 pont. 2.000Ft

Shiraz Kohlenberg 2007

Mély, élénk szín. Illatában vonzó virágok, fekete bogyósok, fekete bors és más fűszerek, füst és jól idomított minőségi fahatás. Ez is egy nagyon vonzó illat, már jóval komplexebb az előbbieknél. Testes és húsos, de nem túlzóan. Nagyon fűszeres, fekete borsos, meggyes aromatikájú. Nagyon szép és érett savval, a meggyes-borsos világ kacsint vissza a hosszú lecsengésben. Tisztán hagyja a szájat. Kiegyensúlyozott, nagyon jól elkészített bor, még friss gyümölcsökkel. Szépen érik, a korábbi tapasztalatokhoz képest sem csalódtam. Bomba ár. 7 pont. 3.000Ft

jandl_shiraz.jpgMerlot Kräftner 2006

Visszafogott, elegáns és vonzó illat. Piros és fekete bogyósok, virágosság, mély fűszeresség. Kortalan illat, remek fás hatással. Közepes test, emelkedett, remek állagú savak, érett, közepes mennyiségű tannin. Finom fa, ribizli, hosszú gyümölcsök. Eszméletlen friss, remek egyensúllyal. Bordeaux-i hangszerelés. 7- pont. 3.000Ft

Cabernet Franc Kräftner 2006

Már nem kapható, pár palack van csak belőle. Mély szín. Ánizsos és medvecukros illat, fekete bogyósokkal, a fajtára olykor jellemző mentollal, de van itt füstölt sonka és egészen kicsi szenes pörkölés is. Nagyon finom fás hatás, aláfestő vaníliával. Egy kevés fűszerpaprika azért jelzi a hűvösebb klímát. Fekete bogyósok, mégpedig ismét friss állapotban, csak némi aszalt gyümölcs kerül képbe. A közepesnél teltebb, finoman fűszerpaprikás, jó tanninnal, fókuszáló savval és kiváló fás jegyekkel. Tiszta aromatika, ereje teljében lévő bor, még mindig potenciállal. Remek. 7 pont. 3.000Ft

(Köszönet Jandl Kálmánnak a látogatásért.)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr434999649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2013.01.07. 23:13:48

megint jó írás.:-)

nem tudom kóstoltad-e a Kislaki Bormanufaktúra Lakitető Syrah-ját 2011-ből, pedig olyan jó lenne, ha az itteni Shirazt azzal összehasonlítanád.

apropo. drbarta is 7 pontra adná??? (bocs, ez ziccer volt!) :-))

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.01.07. 23:20:34

@szenvedély S.: Köszönöm!

Anno vakon ittuk, több gyakorlott és szigorú kóstoló társaságában, hozta a 7-et. A pincelátogatás megerősített, hogy helyénvaló volt az értékelés az első találkozáskor. Tényleg remek bor.

A Kislakit nem ittam még, de ránézek majd. Kösz.
süti beállítások módosítása