Ribera del Dueroba készülök, egy nagy álom teljesedik be. Már többször jártam Valladolidban, de a borvidékre eddig még sosem sikerült eljutni. Tavaly februárban összehoztam egy komoly Ribera sort és úgy emlékszem nem volt elégedetlen résztvevő. A kóstoló után megfogalmazódott bennem, hogy mielőbb el kell látogatni a borvidékre és minél nagyobbat kell meríteni a Duero borfolyóból. Ez most következik be. Ennek áldozva hát, először egy több epizódos, cirkalmas felvezető következik a borvidékről (mert megérdemli), miután pedig hazaértem egymás után jönnek majd az exkluzív „pincetudósítások”. Na, fogjunk bele! Mivel a fél munkát elkezdeni sem érdemes, ez most hosszú és gazdag lesz, mint a Spanyol Aranykor. Így fiam, kösd fel hát gatyád és csapj bele a lecsóba!
Történelem
Ribera del Duero borvidék Közép-Spanyolországban, Kasztília és León tartomány észak-keleti részén, Valladolid városától mintegy 30 kilométerre helyezkedik el. A portugál oldalon Douro névre hallgató folyó évszázadokon át lehetett tanúja a portói borgazdaság felemelkedésének és virágzásának. Ám eközben az Atlanti-óceánig mintegy 900 kilométert beutazó borfolyó másik „végén” jóval megfontoltabban haladtak csak a dolgok. Jóllehet, a régió bortörténelme a római provinciátus időszakáig tekint vissza. A borvidék szívében lévő Baños de Valdearados faluban megtalált pompás Bacchus-mozaik a bizonyíték arra, hogy 2.000 évvel ezelőtt sem maradtak itt torkok szárazon. [1]
A középkori szőlőkultúra 12. században kezdődő virágzása a Valbuena de Dueroban letelepedő ciszterci, majd a burgundiai Clunyi Apátságból ideérkezett bencés szerzeteseknek köszönhető. [1] A régió központja, Valladolid, a 16. század közepéig a spanyol korona székhelye. A kasztíliai bornak az udvar és az egyház igényei, valamint a tengerentúlon hadakozó konkvisztádorok mély torkai teremtettek piacot. A kvázi állandósult birodalmi erőviszonyok évszázadokon keresztül biztosították a termelők megélhetését. A 18-19. század fordulóján recsegni kezdő Spanyol Birodalom borvidékei azonban nem maradhattak érintetlenül. A gyarmatok fokozatos elvesztésével, majd a napóleoni háborúk és az azt követő polgárháborúk, lázadások és restaurációs törekvések következményeként erősen beszűkültek a borpiacok.
Ebben az időszakban Duero borai egyébként sem voltak túlzottan jók, úgy tűnik az elődök minden tudását sikerült elfelejteni. A Bordeaux-t pusztító filoxéra következményeként felpörgetett Rioja csillogása pedig közel száz éven át sötétséget borított Duero boraira. Ugyan volt egy birtok, amelyet Rioja úri presztízse sem tudott homályba taszítani. A Vega Sicilia, ahol tradíció és precizitás, újítás és türelem egyszerre fért meg egymás mellett. Az 1864-ben alapított Vega Sicilia közel egy évszázadon át egyedüliként volt kénytelen emlékeztetni az egykor szebb időkre.
Senki sem gondolta volna, hogy egy egyszerű mezőgazdasági gépszerelő állítja majd pályára a borvidéket. A hatvanas évek végén Alejandro Fernández apjától megörökölt, Pesquera del Duero közelében lévő szőlőjét művelgette. A mély színű, tempranillo fajtából bogyózás nélkül erjesztett vörösbort koronazáras pezsgőspalackokban forgalmazta. A szokatlan bort rengeteg kritikával illették a szövetkezet okoskodó veteránjai. Alejandrónak azonban egyszer csak elfogyott a türelme, annyira felhergelték, hogy dühből 1972-ben hivatalosan is megalapította saját bodegáját. A nyolcvanas években már komoly nemzetközi figyelmet kapott a nemes egyszerűséggel csak Tinto Pesquerának nevezett bor. A Pesquera 1992-es évjárata végül Robert Parkerhez is eljutott. A borpápa a „the Pétrus of Spain” szavakkal illette mit poharába kapott. Innentől a Pesquera diadala már garantált volt. [3] A helyi szőlőtermelők – látva Fernández elsöprő sikerét – a szövetkezeti értékesítés helyett egyre inkább a minőségi bortermelés felé kezdtek kacsintgatni.
A Ribera del Duero borvidék határait 1982-ben tűzték ki. Az újonnan létrehozott Denominación de Origen (DO, azaz eredetvédelmi körzet) rögzítette a borvidék határait és meghatározta a borkészítés szabályait. Ekkor összesen 24 bodegát írtak össze.[4] A Pesquera sikerei és az egyre inkább erőre kapó borvidék azonban külső játékosok érdeklődését is felkeltették. A tőke hirtelen áramlani kezdett a régióba. A kilencvenes évek elején-közepén egyre másra jöttek létre a ma már ikonikusnak számító birtokok: Dominio de Pingus, Alión, Emilio Moro, Hacienda Monasterio, Pago de los Capellanes, Pérez Pascuas stb. Az új szereplők és behurcolt szőlészeti-borászati csúcstechnológia ellenére is sikerült megőrizni az évszázados hagyományokat, miközben a borvidék villámsebesen felépítette saját arcát. A vezető termelők – nem ritkán komoly flying winemakerekkel a hátuk mögött – néhány év alatt megközelítették a Vega Sicilia és a Pesquera borok minőségét. Ribera del Duero szemvillanás alatt Rioja vetélytársává vált, a spanyol bor eddigi kizárólagos „letéteményese” rémülten figyelte az új csillag ragyogását. Egy rövidke évtized alatt hihetetlen árszinteket ostromló nemzetközi presztízsborok sora készült el. Ribera del Duero borvidéke pedig egy hanyag kézmozdulattal beírta magát a nemzetközi bortörténelem nagykönyvébe.
A borvidék ma
Ribera del Duero tehát a Duero folyó felső folyásánál helyezkedik el, Valladolid városától mintegy 30 kilométerre kezdődik és nyugat-kelet irányban kb. 110 kilométer hosszan követi a Duero két partját. Észak-dél irányban legnagyobb kiterjedése 35 kilométer. A borvidék fővárosa Aranda de Duero, de a leghíresebb termőterületek Peñafiel és Pesquera, valamint Roa de Duero és kiemelten La Horra települések környékén összpontosulnak. Természetesen a leghíresebb termelőket is a közelben találjuk meg. Különösen sok, magas presztízsű bodega csoportosul a Tudela de Duero és Peñafiel közötti rövid szakaszon, amelyet „La Milla de Oro”, azaz „aranymérföld” névvel illetnek. [1] Egyetlen halomban találjuk itt a Vega Siciliát, az Aliónt, a Pingust, a Maurót, az Abadía Retuertát és másokat.
A borvidék beültetett termőterülete kb. 20.000 hektár. A bodegák száma 200 körül van, amely jól illusztrálja a kilencvenes évek elején kezdődött expanzió ütemét. A Consejo Regulador (kb. a helyi „hegyközség”) statisztikái szerint évente, évjárattól függően 62-72 millió palack bor kerül forgalomba. Összesen 8.300 szőlősgazdát tartanak számon, akik – ismét évjárattól függően – 70-97.000 tonna szőlőt termelnek. [2]
(folyt. köv.)
Felhasznált irodalom
[1] Wikipédia: Ribera del Duero szócikk
[2] Ribera del Duero Consejo Regulador weboldal
[3] André Dominé: Bor
[4] Hugh Johnson, Jancis Robinson: The World Atlas of Wine
(Az első kép Peñafiel várát mutatja a lemenő nap fényében. Innen vettem kölcsön.)