Bár műértő körökben közismert, hogy Ausztria az úgynevezett helyi-tradicionális fajtáiban képes nagyot villantani a vörös térfélen is, azért engem, elsősorban befelé, mintsem kifelé fogyasztó borivót a kellemesnél intenzívebben lepett meg, hogy mi történik a középmezőnyben, valamint attól felfelé. Kétségtelen, hogy a hárompilléres – blaufränkisch, St. Laurent és zweigelt – fajtaalap hazánkban az első kivételével éppen nem áll közel a prioritásokhoz, azért a végeredményként tálalt vörösborok egyrészt minőségi, másrészt stilisztikai leckével szolgálnak az itthoni közízlésnek, arról nem is beszélve, hogy a ziccer is sokkal szebb, ha őshonos fajtával rúgják. Néhány héttel ezelőtt furmintfan társaságában abba a kényelmes-kellemes helyzetbe keveredtem, hogy egy hosszabb és többszínű borozás keretei között először megkóstoltunk, később pedig jól elfogyasztottunk egy rövidebb, de annál tartalmasabb osztrák sort, amely tananyagszinten hivatott demonstrálni a nyugati szomszéd vöröstehetségét. A látókörbővítésen túl persze az sem mellékes, hogy a kékfrankos-indítástól különváló, egyébként apa-gyerek-viszont ápoló fajtapáros karakterileg jelentős eltérést mutató, ugyanakkor egységesen magas színvonalú végeredményt képest produkálni. Ilyenkor pedig az van, hogy félretéve minden téves, de élő borsovinizmust kénytelenek vagyunk leborulni és elismerni a kvalitásokat. És ha már úgy alakult, akkor mindezt az ilyenkor szokásos négykezű formátumban igyekezzük megtenni alább.
40 éves biodinamikusan művelt kékfrankos tőkék termése Eisenbergről, köves, palás talajról. Nem túl kellemes nyitány: csatornás, animális, földes jegyek. Szellőzéssel savanyú piros bogyós gyümölcsös, meggyes, meggymagos, fűszeres, majd kapucsinós jegyek érkeznek. Szájban jól textúrált, arányos bor benyomását kelti. A savak pont ideális mennyiségben vannak jelen, finomszemcsés, érett tannin keretezi a közepes testet. Szeder, feketecseresznye, meggy, finom fűszeresség, tipikus weningeres fenyőgyanta, pici só tűnik fel ízében. A lecsengés közepesnél hosszabb és tisztán hagyja a szájat. 6p (furmintfan)
Weingut Hans und Christine Nittnaus Zweigelt Luckenwald Neusiedlersee DAC Reserve 2012
Nem összetévesztendő Hans és Anita Nittnaus pincéjével, bár mindkét borászatnak Gols-ban van a birtokközpontja (esetleg tud valaki rokoni kapcsolatról?). A Luckenwald dűlő nyugati fekvésű, kavicsos barna erdőtalajjal borított. A bor 11 hónapot töltött új és használt barrique hordókban.
Alkalmi fajtafogyasztóként kevés kapaszkodóm van, de nem esett nehezemre némi közhelyszerű fajtajelleget belemagyaráznom már az első orrpróbába. Eszményi, vonzó, ugyanakkor tömör is. Gyümölcsei az erdei vonalról építkeznek, és bár ügyesen kerüli el a rettegett túlérettség-buktatót, azért érezni, hogy koncentrált, sűrű anyagól van szó. Mintha ülne rajta némi tejszínes-joghurtos fedettség, de ez tulajdonképpen jól is áll neki. A korty lenyűgöző, egyszerre édes és csersavas, gyümölcsei élénkek és frissek, a hordó integrált és kerek, összbenyomásilag pedig hosszú és felejthetetlen. Nem ittam még jobb-szebb zweigeltet. Erős 7 pont. (a '13-as évjáratutód alapján nagyjából 17 € lehetett)
Weingut Juris St. Laurent Reserve 2008
Szintén gols-i illetőségű, jól ismert pincészet. A bor 1 éves barrique-hordós és fél éves nagyhordós érlelést kapott. Már a mély illat is árulkodik róla, hogy igen komoly anyag: áfonya, szeder és feketeribizli lekvárja, cassis, csokoládé érkezik intenzíven és hosszan. Koncentrációban, erőben, intenzitásban az előző bort is felülmúlja. Feszes, izmos testű, élénk savakkal, minőségi hordóval, picikét szárító tanninnal. Szinte fiatalos lendülettel tárja fel újabb és újabb rétegeit, lecsengése nagyon hosszú. Tobzódik a túlérettség határán táncoló gyümölcsökben: áfonya, szeder, feketeribizli, málna, feketecseresznye, elegáns fűszerességgel, kis csokoládéval körítve. A hét és fél évből a felét simán letagadhatná, annyira friss érzetű, dinamikus bor. Ja, és életem legjobb St. Laurent-je. 7p+
Félkéznyi ujjam elég ahhoz, hogy megszámoljam, hány borhoz volt eddig szerencsém a fajtából. A Juris-féle találkozás ugyanakkor megfelelően jó válasz a fel sem tett kérdéseimre. Sűrű, tömör, nagy bor, ráadásul sikerült olyan élvezetfaktorral produkálni az itthon gyakran feleslegesen hajszolt nagyságot, amihez nemhogy a fajtából, de más, nemzetközi anyagból sem volt szerencsém. Zseniális. Erőteljes, de nem tolakodó a hordó, gyümölcsei inkább a túlérett térfélen helyezkednek el, tanninja sok, de nem durva, és még sava is maradt annyi, hogy legyen benne élet, lendület. Túlbuzgó méretei ellenére is élvezetes, végtelenül hosszú és zseniálisan jó inni. Se öregedés, se bizonytalanság, csak nettó élvezet. Élményszerűen éri el a 8 pontos szekció alját és bérel magának az idei toplistán helyet. (emitt a 20-40 eurós ársávot emlegetik)
A blaufränkischért furmintfannak, a zweigeltért és a St. Laurentért Hegyi Gábornak jár köszönet.