A Borrajongó

Kereskedők: így vásároltok TI!

2014. június 09. 06:00 - akov

Sokszor a céltábla közepére állítjuk és keményen kritizáljuk a borkereskedőket, de nyugodjunk meg, nekik sincs mindig egyszerű dolguk. Extrém igények kavalkádján és szakértő vásárlók tömegein kell magukat átküzdeniük, míg a bor végül szatyorba kerül és elindul hazafelé. Hogy egy kicsit jobban tiszteljük azokat, akik a pult mögött szobroznak és vállnak egyre inkább golyóállóvá, álljon itt pár történet arról, hogyan is vásárolsz TE, ó kedves Fogyasztó.

A borkereskedelemben dolgozó barátaimat kértem meg arra, hogy név nélkül osszanak meg pár történetet, tudjuk csak meg milyenek is vagyunk a pult másik oldaláról. Az alábbi párbeszédek valóban elhangzottak, a történetek valóban megtörténtek, szóval tessenek a dolgot komolyan venni!

So-this-is-wine.jpg

Egy öreg bácsi, egyébként szorgos törzsvásárló az előző napi vásárlás után kacarászva tér vissza az üzletbe. „Gyerekek... az a bor, amit tegnap adtatok, olyan savanyú volt, csak diólikőrrel tudtuk meginni!”

-----

Vásárló kérdez: „Olaszrizlingből van vörös?”

-----

A kereskedő elad egy Kikelet Lónyai Hársat, meg mellé más borokat. A vásárló pár nappal később visszajön. A kereskedő érdeklődik, na, milyen volt a Lónyai? - „Jó volt, jó volt, de az a kiskunsági kései rizling jobban ízlett.”

-----

Kereskedőnket borvacsorára invitálják, hogy mondjon pár szót a felkínált borokról. Korrekt minden, külföldi népség, előre fizetnek és még az útiköltséget sem sajnálják. A vacsora közepén egy kósza kéz indul meg lassan a levegőbe: - „Azt nem lehet, hogy a szakértő úr nem beszél a borokról... csak tölt?”

-----

A vásárló egy testes vöröset szeretne. A kereskedő egy Eszterbauer bort ajánl neki Szekszárdról. Furcsán ízlelgeti a nevet, valami nem stimmel. „Ez egy régi sváb család Szekszárdról...” – világosítja fel kereskedő az ügyfelet. „Ezt én nem veszem be. Nekem ez a név gyanús.” – mondja és leteszi a palackot. (igazi Hungaricum, mondhatnánk)

-----

A kereskedő már 20 perce beszélget egy fickóval, aki először tér be a boltba. Ki is választ és a pultra letesz vagy 6-8 féle bort, amit ajánlott neki, majd tokaji termelőkre terelődik a szó:

Vevő: - „Oremus??? Már bocsánat a kifejezésért, de az egy szar!” – mondja kikelve magából.

Eladó: - „Nem az.” – tiltakozik a kereskedő illedelmesen.

Vevő: - „Ezt most komolyan gondolja?” – értetlenkedik a fickó.

Eladó: - „Igen.”

Vevő: - „Hát akkor nagyon sajnálom, vészesen szűkül a borszaküzletek köre, ahová még hajlandó vagyok bemenni.” (Vásárló el. Borok maradnak.)

-----

Vásárló kérdez: - "Irsai Olivértől valami jó vörösborotok van-e?"

-----

Vásárló kérdez: - „Ez a száraz szamorodni édes vagy száraz szamorodni?”

----- 

Vevő: - „Ez az Orsolya Kékfrankos botritiszes?”

Kereskedő: - „Nem.”

(Vásárló visszateszi a palackot és el.)

-----

„Egy néni a Wein pincészet borait keresi. Mondtam, nincs olyan, Ráspi van, meg mások. Aszondja’ neki csak olyan kell, amire rá van írva, hogy Wein, mert az nagyon jó szőlőtermelő...”

----- 

„Bejött egy faszi, és végig, de bakker tényleg végig hangosan falt több szál sárgarépát, és mellé olajos magvakat zabált, majd közölte, hogy neki portugieser kell, mert az orvos szerint az tisztítja az ereket.”

-----

A vásárló egy jó érett alapanyagból készült Szászi Olaszrizlinget nézeget. Kereskedő mondja, jó ez, csak vigyázni kell vele, mert 15,5%-os a szesz.

Tag telefonál egyet: - „... apa, milyen különleges ez a Szászi Chardonnay (sic)...”.

Lerakja a telefont: - „Kettőt viszek.”

-----

Egy villányi Pinot Noir van éppen nyitva az üzletben. Két törzsvásárló tér be a boltba, természetesen megkínálják őket. Egyikük nagy szakértelemmel szagolgatja, kóstolgatja a bort, majd sommásan megjegyzi: - „Hát ez olyan semmilyen, mint a frissen mosott p**a.”

Mit tud erre mondani egy rutinos kereskedő? - “Olyan, olyan. Se íze, se bűze.”

-----

Vásárló édes-száraz pezsgőt kér. „Ekkora bajban még nem voltam.”

-----

Egy idős hölgy állandóan Mavrodaphne-nét keres. A pult mögött álló kereskedő ajánl neki ezt is, azt is helyette, de csak a görög csoda kellene. Ez egy picit sok. „Tessék kimenni egész nyugodtan a sarki gyroszoshoz, ott fognak tudni adni.”

-----

A bolt kitalálta, hogy környezetvédelmi, fenntarthatósági, estébé okokból vissza lehet hozni az üres palackokat. Majd ők összegyűjtik, és egyben kidobják a szelektívbe, vagy visszaküldik a termelőnek, ha tudja használni. Egy idősödő hölgy szorgosan hordja vissza a palackokat, azt a mátrai csavarzáras szürkét igen kedveli. A zár tetején furcsa lyukasztás nyomai, de beletelik néhány körbe, míg a hitetlenkedő kereskedőnek végre leesik: „Asszonyom, ezt csavarni kell, tessék nézni, így ni!” (ld. fotó)

cszar_rlz.jpg

-----

Egy vásárló tér be egy budapesti borkereskedésbe, Demeter Zoltán Veres nevű borát keresi. Igen jókat hallott róla. Eladó hátramegy, hozza a palackot. A vevő értetlenül bámul rá.

Eladó: - „Valami gond van, uram? – kérdi a pult mögül.

Vevő: - „Ez nem egy vörösbor???”

-----

Egy szaftos történet következik. Át is adom barátomnak a szót, szemléletesebben úgysem tudnám megfogalmazni:

„Elmondanám, srácok, hogy ma bejött egy kisgyerekes apuka. Majd kis válogatás után közölte, hogy hát beszart a gyerek, ez itt a helyzet. Nem pelenkázhatná-e át valahol? Nem tudom, mit kell erre mondani, hát de, de, persze, itt hátul, csak én megyek messzire el onnan, de tessékcsak. Átpelenkázza, még a használtat is elrakja szépen, a gyerek már boldogan szaladgál a boltban mindenfelé, majd egyszer csak sírni kezd. Mi a baj? Mi a baj? – kérdi az anyuka, aki addigra megérkezett apuka mellé. Kakilni kell! – sírja a gyerek. Apuka kérdi, nincs-e WC, mert hát igaz, hogy van pelenka, de a WC az WC. Hátdehogynevolna, tessékcsak belekakálni nyugodtan. És miközben anyukával beszélgetek az egyik kézműves sörről, hogy megvegye-e, hallom hátulról: ’...most kirándulni megy a kaki a tengerbe.’ Na, ez a borszakma b@zdmeg, nem a WSET.”

(Óriási köszönet a történetekért! Ha egy kereskedő kedvet kapott ahhoz, hogy megossza történeteit, bátran írjon csak e-mail címünkreFolyt. köv. Stay tuned. A nyitó képet innen vettem el.)

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr946284679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.06.09. 13:24:53

Zseniális, köszönet a gyűjtésért!

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.06.09. 18:04:22

ezeken jót nevettem, várom a folytatást :)

huskyjoe 2014.06.09. 23:47:13

õrület. fene hinné, hogy ilyenek történnek. várjuk a folytatást. a hülyeség apadhatatlan

medziG 2014.06.12. 11:29:22

Az utolsó az borfalus sztori ugye?:)

medziG 2014.06.12. 20:52:29

@akov: Érdekes, mert szó szerint megtörtént az eset velünk a Borfaluban, vicces visszaolvasni:)Kívánok gyerekeket, az eladónak, úgy biztosan megértőbb lesz máskor.
süti beállítások módosítása