Az igen hosszúra nyúlt sherry-sorozat levezetéseképp a Bodeges Tio Pepénél tett látogatásról írok. Az idők folyamán hatalmasra duzzasztott Gonzalez Byass csoporthoz tartozó pincészet a borvidék legnagyobb és legismertebb termelője. A világ számos országában megtalálható brand mögött Jerez szőlőtermő területeinek 15%-a, és mintegy 132.000 hordó dolgozik. Ennyi bort előállítani csak embertelen léptékben lehetséges. A pincészet első számú terméke a Tio Pepe Fino, a világ legismertebb és egyben talán legöregebb italmárkája. A harmincas években tervezett emblematikus logó még annak is ismerős lehet, aki életében sem találkozott a sherry kifejezéssel. Személy szerint nem vonzott egy ennyire hatalmas és borítékolhatóan ipari pincészet meglátogatása, de végül mégis csak beneveztem „Józsi bácsi” hírhedt turistagyárába.
Késő délután, finom hőségben érkezünk a Bodegas Tio Pepe bejáratához. A jelek szerint óránként pöccre indulnak a turistacsoportok. A kasszák száma és a váróterem mérete egy kisvárosi vasútállomásnak is beillene. A falakon körbe sherry-s hordók közt vigyorgó popsztárok, hollywoodi üdvöskék és ismert politikusok fotográfiái. Nagyot nem is tévedtem az állomással, mert a váróterem elé begördül a népszerű nyaralóhelyek elengedhetetlen kelléke, a romantika határait recsegtető műanyagvonat. Felszállunk rá és elindul végre a látogatás. A kis vonat itt-ott megáll, le kell szállni, van egy kis szövegelés majd újraindul a zötykölődés. Kiváló eszköz a tömegek kordában tartására, nehogy a turista elkóboroljon, és valamihez esetleg hozzányúljon. Az első állomás a Gustave Eiffel által tervezett, félig nyitott Real Bodega de la Concha, ahol a félkörben elhelyezett oloroso-hordók egy ügetőpályát kereteznek. A hordókon mindenféle nemzetek zászlai, a turisták lelkesen keresik saját lobogóikat. A vonat azonban nem vár. Átzötyögünk egy szép trópusi kerten, itt már készülnek az esti lagzira. A pincészetben egymást érik az esküvők és az amerikai stílben rendezett lakodalmas partik. Lelki szemeim előtt megjelenik a Tio Pepe és a szintipop tüzelte násznép, amint reggel háromkor a bambuszok közé üríti a finom vacsorát.
Real Bodega de la Concha. Oloroso és lovaspálya. Gustave Eiffel munkája.
A következő állomás a Bodega Cuadrada Croft, amely tényleg fantasztikusan gyönyörű, hatalmas méreteivel a legnagyobb katedrálisokkal vetekszik. Némi megnyugvást adhatna, de a túravezető megveszekedetten rohan, ha egy fotó kedvéért lemaradok, már integet is. Mozognom kell. Gyorsan beterelik a társaságot egy mozizós sarokba, ahol DVD-ről játsszák a tudnivalókat. Bemutatják a sherry előállítását és megszemélyesítik a történet legfontosabb szereplőit. A korhű ruhákba öltözött pojácák széles mozdulataikkal és komédiába illő arcjátékukkal szinte röhögésre kényszerítenek. Megjelenik a fakó színű fino sherry-t diadalra juttató Tio Pepe („Józsi bácsi”), a vállalkozást 1835-ben elindító Manuel María González Angel és más fontos családtagok. Ettől függetlenül is szép dolog egyébként, hogy a megszakítatlanul működő a Tio Pepe solerát 1844-ben indították el. A rendkívüli történet brazil szappanoperaként pörög le szemünk előtt. A mozi végül kitér a Byass csoport kezében lévő pincészetekre és szeszfőzdékre, mind együtt talán összemérhetőek a hazai szesziparral (Beronia, Moncloa, Altozano, Vilarnau, Viñas del Vero, Chinchón, stb., hogy egy pár nevet felsoroljak).
Tovább rázódunk a művonatban, az anadalúz macskakövek jól megdolgozzák a hátsónkat. Van itt egy parcella albarizás palomino, meg egy pompás brandy főzde is. Sajnos csak messziről lehet szemezni a fantasztikus rézüstökkel, menni kell, tartjuk az ütemet. Régi kádárüzem díszletei suhannak el, majd megérkezünk a Bodega Los Apostóles-be. Itt rendhagyó méretű hordókkal találkozunk – ha jól értettem – a család Németországból kapta őket. A Bota del Cristo („Krisztus hordója”) közülük a legnagyobb és egyben a leghíresebb. Kétségtelen, nagyon tetszik a turistáknak. Amíg erre izgulnak, én az egyik sarokban megcsodálom a 18. századból származó vadcseresznye hordókat. Nem annyira nagyok és színesek, de annál érdekesebbek. Ezek a Jerezben fellelhetők közül a legöregebbek, igaz ma már csak múzeumi díszletek. A hordósorok előtt már ott egy kis színpad, mindenféle hangszerek meg a dobszerkó. Pár óra még, és fergeteges lakodalmi buli lesz itt, talán még egy hordót is csapra vernek.
18. századi vadcseresznye hordók.
Számtalan helyen megfordulunk még, a turistagyár ellenére is elképesztő az egész pincészet. Már követni sem bírom, melyik bodegában járunk. Egyik helyen még előjönnek ezzel az idétlen sherry-ivó egérrel, amit persze kajál mindenki. Valamikor jó régen, egy okoska kitalálta, ha már az egerek annyira imádják a sherry-t, hogy a hordókat is megrágják, akkor miért ne itatnák őket inkább direktbe. Kitett egy klasszikus sherry-s poharat, hozzá kis létrácskát, hogy az egérke belenyalhasson. Jaj, de cuki. Nem volt rest művészileg megfotózni a témát, amiből kis kiállítást is láthatunk. Úgy tűnik videóra is rögzült e fantasztikus természeti jelenség.
Szőlőlugas az égben.
A kóstolásra a hatvanas években épült Gran Bodega Tio Pepe felső emeltén kerül sor, amely egy hatalmas, háromszintes bodega Jerez történelmi belvárosának peremén. A brutális épület – bizonyos szögekből – inkább sebhely a városon, mint műalkotás. Két sherry-t kapunk poharunkba, egy fino és egy pale cream. Nem is nagyon erőlködnek az amontillado vagy oloroso megvillantásáért, holott végig ezekről beszéltek. A Tio Pepe Fino alap sherry-nek jó, de azért mindig kicsit más és néha zavaróan nehézkes és öreg hordós. Nem rajongok érte. A második tétel, a Croft Original Pale Cream egy mustsűrítménnyel édesített fino. Tiszta, elég könnyed, szőlősen édes és persze nagyon populáris. A túravezető hölgy – megneszelve különutas érdeklődésünket – odasúg: keressük meg a souvenir-boltban, mutat még ezt-azt. Megtörténik, valóban kapunk amontilladót és olorosót, de a kétcentes műagyag kupicák tartalma majd gyulladáspont közelében van. Szégyen menekülni, de hasznos. Így is teszünk.
Már sötét van, amikor hazafelé tartunk. Csendben ülünk a kocsiban, nehéz feldolgozni, amit láttunk. Egyrészt egy elképesztő méretű és pompás pincészethez volt szerencsénk, másrészt a történelmi örökséget földbe döngölő kurválkodás a napnál is vakítóbb. A döbbent hallgatás végül megtörik, és hosszan polemizálunk a látottakon. Vajon meddig mehet el egy pincészet?
A teljes sorozat:
1. A sherry története, bevezetés
2. Jerez szőlei
5. A bodegák
