A Borrajongó

Nikolaihof premier

2013. március 25. 06:00 - akov

Ausztria legöregebb borászata és egyben a világ talán legrégebben biodinamikus szőlőművelést gyakorló birtoka végre megérkezett Magyarországra. Wachau kiemelkedő és egyedi termelőjeként számon tartott Nikolaihof boraival ezentúl a Terroir Club jóvoltából találkozhatunk. A hazai premierre Nikolaus Saahs, a pincészet fiatal vezetője látogatott Budapestre, hogy a Nikolaihof-filozófiát hordozó palackok tartalmát az érdeklődők poharába töltse. Az eseménynek a Gundel étterem egyik diszkrét különterme adott otthont.

nikolaihof_keller.jpg

A Mautern falucskában található Nikolaihof történelme egészen elképesztő. Magát az ókori rómaiak korába datáló pincészet közel 2000 éves múlttal gazdálkodhat. Lehetne ez akár jótékony mese is, de ennek ellenkezőjét igazolják a pincét határoló és az épületet máig tartó római falak. A régészeti leletek szerint a Kelták óta művelnek itt szőlőket, de a borkészítésről fennmaradt első írásos emlék 470-ből, Szent Szeverin idejéből származik. A Római Birodalom szétesése után az épület hamar egyházi tulajdonba került, majd 1075-ben már a passaui St. Nikola apátság fontos „karjaként” említették. A híres Niebelung-énekben is feltűnő Nikolaihof jelentősége azonban később fokozatosan csökken, egyházi funkcióit újabb és újabb épületek viszik tovább. Akárhogy is volt, biztosak lehetünk benne, a környék ezeréves dűlői sosem hagyták a pincét szárazon.

1803-ban aztán a passaui anyakolostor épületestül-földestül eladta a Nikolaihof birtokot, amely közel egy évszázad múlva, 1894-ben a jómódú Saahs család kezébe kerül. Az épület világi mozgalmassággal telik meg, a Saahs-ok kényelmét nagy személyzet és teniszpályák szolgálják – festi a békeidők hangulatát Nikolaus. A háborúkat hozó huszadik század átalakulásai folyamán a család fokozatosan elszegényedik. A nagyapa 1960-ban hal meg, az idősebb Nikolaus szörnyű állapotokat, beszakadt tetőt, és szovjet katonák lyuggatta hordókat örököl. Mivel vegyszerre és más drága kezelésekre egy fillérje sem volt, a szőlőket – mai szóhasználattal – organikusan kezdte művelni. Nikolaus felesége, Christine 1971-ben érkezett a családba és magával hozta a Rudolf Steiner-féle antropozófiát és a biodinamikus mezőgazdaság alapelveit. A teljes vegyszermentes műveléshez képest a biodinamika már nagy váltást nem igényelt, csupán néhány preparátum alkalmazását kellett elkezdeni. A Nikolaihof tehát 1971 óta – Nikolaus szerint a világon a legelsők között – biodinamikus gazdálkodást folytat, így összességében fél évszázadnál is hosszabb ideje vegyszer sem érintette a szőlőket! Ifjabb Nikolaus apjától 2005-ben vette át a birtok irányítását, a németországi Geisenheimben tanult, majd a világ több pontján is megfordult gyakorlaton.

A Nikolaihof 22 hektár területen gazdálkodik, évente átlagosan 95.000 palackot töltenek meg. Az ültetvények felén rajnai rizling, harmadán zöldveltelini, a fennmaradó részen pedig neuberger, chardonnay, gewürtztraminer és muskotály (muskateller) található. A leghíresebb dűlőik az ókori említésű Weingebirge („borhegy”), a gránitos-palás kődarabok és folyami üledékes kavics alkotta Vom Stein és a Duna bal partján található, szintén nagyon köves talajjal bíró Steiner Hund.

A Demeter-tanúsítvánnyal rendelkező birtokon elsősorban két preparátumot használnak. A legfontosabb talán az 500-as számú, amely a jó öreg tehénszarvban érlelt marhatrágya kódneve. Egy szarvnyi érett trágyát – azaz humuszt – 40 liter vízben dinamizálnak (vö. keverés), majd kb. egy hektár területen juttatják a talajra. A másik kezelés alapja az 501-es preparátum, a szilikát por, amelyet szintén szarvba töltenek és napos helyen tárolnak. A fotoszintézis serkentésére, valamint a gombás megbetegedések ellen bevetett szilikát – a biodinamikus mantra szerint – összegyűjti a napsugarakat, vízzel a növényre permetezve fényt „közöl” a szőlővel. A Nikolaihof tapasztalatai szerint ez a kezelés kb. két héttel hozza előre a gyümölcs fiziológiai érését.

Hasonlóan a szőlőműveléshez, a borkészítésben is a természetességre és a lehető legkevesebb beavatkozásra törekszenek. Az erjesztés nagyméretű, emberöltőnyi korú hordókban történik. A vadélesztőkön és kénen túl másra nem is számítanak. A többi már csak idő kérdése. A hordók osztrák tölgyből készülnek, a legkisebb 2000 literes űrméretű, akár 70-80 évig is használatban tartják őket.

A több fajta és dűlő, valamint a federspiel és smaragd minőségi szintek miatt, továbbá a szortimentet kiegészítő édes tételeknek köszönhetően évjáratonként tíznél is több tétel lát napvilágot. A Nikolaihof borok 65-70%-a az exportpiacokon talál gazdára, jelenleg 28 országban értékesítenek, amelyek közül az USA, Japán és – meglepő módon – Olaszország a legfontosabbak.

A kóstolt borok:

Grüner Veltliner 2012 (minta)

Hordóminta, kb. 2 hét múlva palackozzák. Federspiel minőségi szint. Tiszta, intenzív, lédús fehér húsú gyümölcsökkel, szőlővel, golden almára és zöld gyümölcsökre egyaránt emlékeztető aromákkal. Kiváló állagú és integrált savval, hosszú lecsengéssel. Van valami stich a borban, talán a régi hordóból származó ízkomponens, ami bezavar, de a bor még ennek ellenére is rendben van.

Grüner Veltliner Hefeabzug 2011

A bor nevének jelentése „seprőn érlelt”, és valóban elszenvedte ezt vagy 6 hónapig. Visszafogott illat, alig érezni valamit. Elég testes, krémes, több érlelt aromával. Nagyon kevés gyümölcsünk van, maximum citrom és zöldalma juthat eszünkbe. A lecsengés közepes, sósság és fanyarság zárja. Kifejezetten szikár bor, talán ilyennek kell lennie, talán majd idővel helyre kerül. 5 pont. 5.190Ft

Grüner Veltliner Weingebirge Federspiel 2011

Nem túl intenzív, de tiszta illat, virággal, fehér húsúakkal, sütis-vaníliás melegség hatja át. Testes, nyári almára emlékeztető ízvilággal, az előző borhoz hasonlóan szikár és citrusos. Jó szerkezete van, szintén felsejlik a sósság a közepes-hosszú lecsengésben. Nem egy bonyodalmas bor, de szerethető és jól fogyasztható. 6 pont. 5.900Ft

Riesling Vom Stein Federspiel 2011

6 hónapot tölt nagy fahordóban. Bájos és kedves illat, vonzó virágossággal. A közepesnél teltebb, zamatosabbnak tűnik az előző tételeknél, a kortyot követően azonban teret enged a szikárságnak és hozza a nyári alma és citrom karakterét. Lecsengése ezúttal hosszú, szintúgy sósság által kísérve. 6 pont. 6.900Ft

Riesling Vom Stein Smaragd 2009

Két és fél évet töltött hordóban. Visszafogott szőlős-virágos illat. Nagyon hasonló az előző borokhoz – függetlenül, hogy rizling vagy veltelini – csak erőteljesebb, mélyebb, fókuszáltabb és hosszabb korttyal. Nem különösebben komplex ez sem, de szerkezetileg feljebb léptünk. A smaragd szint ellenére sem alkoholos, ragaszkodik az eddig tapasztalt hűvösebb és elegánsabb stílushoz. Figyelemre méltó. 6/7 pont. 12.5%. 11.900Ft

Riesling Federspiel Steinriesler 1998

A tétel legnagyobb részét – normál ügymenet szerint – a szüretet követő évben letöltötték. A legjobb hordót azonban félretették és egészen pontosan 14 év után (!), 2012 áprilisában palackozták. Illatában jócskán vannak már érlelt jegyek, de a hosszú hordós tartózkodás után várt oxidáció elmarad. A virágosság mellett fűszerességet és halovány gyümölcsöket érezhetünk, ezek már inkább a kandírozott-aszalt tartomány felé mozognak. Testes, szintúgy érett aromatikával, remek savval, citrusokkal, nyári almával, nagyon jó egyensúllyal. Sok érlelt jegyet fedezhetünk fel benne és az öreg hordó is tetten érhető, de jó értelemben, minden tisztátalanságtól és aránytalanságtól mentesen. Hosszú. Eléri a 7 pontot. 11,5%. 14.500Ft

Riesling Vinothek 1995

A Vinothek sorozat 1990-ben jött létre, mondván eltorzult korunkban túlzottan korán isszuk meg a borokat, holott azoknak érniük és várniuk kellene a fogyasztás tökéletes idejét. A legjobb hordót félreteszik tehát, hogy a bor a megfelelő időpontban kerülhessen palackba. Őkelme 17 évet (!) töltött hordóban, 2012. áprilisában palackozták. Smaragd kvalitás. Nikolaus megemlíti, hogy David Schildknecht ezt tartja a 2012-es odüsszeiája során kóstolt borok közül a legjobbnak.

Illatában egy ici-pici kor érezhető csak, meglepően frissek vagyunk még, vonzó virágokkal, citrusokkal, szinte elámul az ember! A közepesnél teltebb, kóstolva is tartja fiatalos gyümölcseit, nulla oxidáció, szinte semmi sem utal rá, hogy túl van bizony a tinédzser koron. Fűszeres, érett citrusos, kandírozott gyümölcsös. Zamatos, feszes, tökéletesen kiegyensúlyozott. Minden mindennel összeborul, kritika nem érheti a bort. Ennek ellenére nem tűnik nagy bornak, de ahogy a lenyelést követő pár másodperc múlva visszakacsint, és percekig világosan kelleti magát, nem hagy sok kétséget. Bombasztikus. 8 pont. 12,5%. 29.900Ft

Végül arra kérdésre, hogy milyen fejlesztéseket terveznek, Nikolaus szimplán csak ennyit válaszol: „A szőlőben és a pincében nem lesznek nagy változások, évtizedek óta jól bevált módszerekkel dolgozunk. A legnagyobb fejlesztés az lesz, hogy az Excel helyett végre bevezetünk egy normális számlázási rendszert és végre lecseréljük a honlapunkat.”

És valóban, ami működik, azt ne próbáld megjavítani!

A pincészet honlapja: http://www.nikolaihof.at/

(A pincét ábrázoló fotót innen vettem el.)

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr195165597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.03.25. 10:52:26

Most úgyis aktuálisa téma a borrajongón:
Vennél ezekből a borokból ilyen árakon, vagy nem? :)

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.03.25. 11:08:53

Most úgyis aktuális a téma a borrajongón: Vennél ezekből a borokból ilyen árakon, vagy nem? :)

shiraz 2013.03.25. 11:18:38

András, köszönjük a remek tudósítást az eseményről.

shiraz 2013.03.25. 11:24:51

FYI

David Schildknecht a Nikolaihof-ról:

Best of 2012
My three estates and wines of the year ...
If I have to (as I was asked) single-out just three estates, collections, and wines that most thrilled me in 2012, what a contrast from one another these three turn out to represent! I've spent so much time over the years at one of them that although I swear (as tasting notes are my witness ;-) I never drop my critical stance while tasting, I still have to resist a temptation to imagine I'm family, because that's how the Saahses would like to treat me. I visited another for the first time this year, and if you'd asked me prior to January, 2011 whether I would ever meet its legend-in-his-own-time proprietor, I'd have said "not likely." I've never been even remotely close to (i.e. on the same island with) – much less visited – the last of my trio.
Nikolaihof
Every visit since my first in 1996 has been memorable, but it took me a couple of years to really acquire ... well, I think it would be more elucidative to call it an "ear" than a nose, palate, or taste for their wines. It's not snobbism or a ridiculous flight of metaphoric fancy (or at least, that's what I'd like you to believe;-) when I say that one must be a quiet place and listen carefully to the at times stark polyphony of Nikolaihof Rieslings. The site of a Roman garrison and the last mission of St Severin (who planted the first Wachau vineyards), its courtyard incorporating a Gothic chapel, the Nikolaihof still utilizes (or, to be more precise, reactivated after a mere 19 year lapse) a 40 foot long 17th Century press crafted from a tree that must have sprouted in the late Middle Ages. Not only does the Saahs family – staunchly biodynamic since long before "bio" was a fashion statement – bottle and release their wines at a leisurely pace, they also subject a select few to a decade or more in cask. (Even a century ago, 2-3 years in fuder was the Germanic norm.) Such Nikolaihof "Vinothek" releases can reach a rarefaction of flavors as well as reach into a place in one's sensory black box (dare I say "soul"?) that few wines even remotely approach.
The most recent collection here – tasted this month – was among my most memorable, encompassing superb releases from multiple vintages. Words nearly (! ;-) failed when faced with their recently-bottled 1995 Riesling Vinothek. Among things that astonished me about this goosebump- and saliva-inducing libation from St. Severin's own legendary Im Weingebirge was that although Nikolaihof wines – including this one – seldom dazzle in aroma, the palate effect in this instance was somehow uncannily akin to an endless floral suffusion and inhalation. And when I say "endless" ... well, F. X. Pichler had the chutzpa to name one of his Rieslings "Unendlich" (and it’s a wine whose instantiations have sometimes raised gooseflesh on these arms, too), but this Nikolaihof Riesling stole my sense of time.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.03.25. 11:36:21

@shiraz: Szivesen. Köszi a Schildknecht leírást.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.03.25. 11:38:09

@rszabi: Ezek a borok azért nem olcsók, ez tény. Mégis azt mondom, amit megvennék, az az 1995-ös, ha lenne ennyi "kidobni való" pénzem.
süti beállítások módosítása