A Borrajongó

Mátra és Bükk a Borjour Magnumon

2014. február 21. 06:00 - furmintfan

Amikor elindultam az idei Borjour Magnumra, három cél lebegett a szemem előtt: a mátrai kínálattal a lehető legszélesebb körben megismerkedni, a szokásosnál hamarabb áttérni a vörösborokra, és végül pedig nem kapkodni a bőség zavarában. A mátrai borokat illetően viszonylag hiányosak a tapasztalataim, úgy éreztem, hogy legfőbb ideje ezeket pótolni. A tömegrendezvényeken jellemzően félidő tájékán szoktam észrevenni, hogy még mindig a száraz fehérek kóstolásánál tartok, van még hátra vagy 10 tétel ezekből, amit mindenképpen meg akarok nézni, és a vörösökhöz még hozzá sem szagoltam. Régebben általában ilyenkor kezdődött az értelmetlen rohanás.

A rohanásról szép lassan leszoktam, viszont a kényelmes kóstolás most is azt eredményezte, hogy 4 óra elteltével még felé se néztem a mátrai sornak. Végül a délebbi borvidékek teljesen kimaradtak a szórásból, és nagyjából 4:1 lett a megkóstolt fehér- és vörösborok számának aránya. A mátrai borkínálatban viszont sikerült alaposabban megmerítkeznem, bár később, mint terveztem, ami sajnos azt jelentette, hogy már tömeg volt. Az egyetlen bükki illetőségű kiállítóra a kóstoló elején elég sok időm jutott. A fesztiváljellegű kóstolás miatt a pontozást mellőzném.

 matrabukk0.jpg

Bükk

Sándor Zsolt Pincészete

Zweigelt Rosé 2012

A borász szerint ez nem a szokásos egynyári rosé, ezért kóstoltatja még most is bátran a 2012-es évjáratot. Sötétebb árnyalatú rózsaszínű bor. Az illat piros bogyós gyümölcsös, de kerüli a tutti-fruttis vonalat. Ízében is inkább citrusos, barackos, kis szamócával, édességérzet nélkül. Savai kellően élénkek, a test az átlag rosénál nagyobb, a tartalom is több.

Zweigelt 2012

Sándor Zsolt Ráspit és az Orsolya Pincét tartja követendő példának a zweigelt-vonalon. Saját zweigeltje friss, kellően koncentrált gyümölcsöket mutat illatban és ízben egyaránt, málnával, szederrel. A savak rendben vannak, a tannin érintésnyi, a hangsúly abszolút a gyümölcsökön van. Jól iható, arányos bor. Kicsit lehűtve még nyáron is szívesen innám.

Legény 2012

Zweigelt válogatás, amely 8 hónapot töltött új hordóban. Ennek megfelelően a málnás, szedres gyümölcsösséghez a hordó is hozzáad némi fűszerességet, és a tannin is több.

Királyfi 2012

Merlot és cabernet sauvignon házasítás. Itt is abszolút a gyümölcsökön van a hangsúly illatban is: ízben is erdei gyümölcsök dominálnak, piros és fekete bogyósok vegyesen. Nagyon kevés likőrös illó is érezhető, de nem zavaró mértékben. Közepesnél kevesebb tannin, jó savak jellemzik.

matrabukk1.jpg

Mátra

Babiczki Wine

Irsai Olivér 2012

Fajtajelleges, friss, szőlővel, citrusokkal. A savak kellő tartást biztosítanak neki, lendületes, jól iható. Természetesen nem kell egy bonyolult borra gondolni, de a műfaj átlagánál mindenképpen többet tud.

Pinot Grigio 2012

A fajta nevének használata már utal rá, hogy a könnyedebb stílusban készült szürkebaráttal van dolgunk. Sajttal indít az illat, majd friss barack és citrusok következnek, amik ízét is jellemzik. Félszáraz, maradt benne 8 gramm maradékcukor, 5,5 g/l sav mellett.

Chardonnay Battonage 2013

Hordófűszeres, kókuszos illat, ízében érett fehér húsú gyümölcsök, fűszerek. Jó arányokkal bír, de még friss.

Cabernet Rosé 2013

Illatában kis földesség, piros bogyós gyümölcsök. Élénk savak, citrusos, cseresznyés íz, enyhe, az illatban is érezhető földességgel. Van benne egy enyhe zöldes vonal is, de nem válik kárára.

Pinot Noir 2011

Közepesnél sötétebb gránát szín, erdei gyümölcsös, fűszeres illat. Korához képest kissé előrehaladottnak tűnik, lágy savakkal, közepesnél vékonyabb testtel, érett erdei gyümölcsökkel, kis fűszerrel és fával az ízben.

Cabernet Franc 2009

Földes, céklás illat, ízben kis zöldesség, földes jegyek, fekete bogyós gyümölcsök. Az egész borra jellemző egy kis zöldes vonal. Mintha nem lett volna teljesen érett az alapanyag.

matrabukk2.jpg

Benedek Pince

Cserszegi Fűszeres 2013

Virágos, édes szőlős, keleti fűszeres, csábító illat. Ropogós savak, friss fehér húsú gyümölcsök, szőlő, kis fűszeresség. Finom.

Epreskert Sauvignon Blanc 2013

Illatában vegyesen jelentkeznek a füves, vegetális és az édes sárga húsú gyümölcsös jegyek. Üde savak vezetik a kortyot, amelyet kellemesen kitöltenek a sárga húsú gyümölcsök és a háttérben dolgozó füves fajtajegyek. Némi trópusi gyümölcs is díszíti.

Öregtőkék Hárslevelű Barnatanya dűlő 2012

Érett almás, barackos illat. Az egész bor hordoz egy kis túlérett gyümölcsös jelleget. Vaskos korty, magas alkohol, de ehhez képest egész jó savak jellemzik. Ízében érett alma, őszibarack, almahéj, kissé kesernyés lecsengés.

(Benedek Pétertől kaptam egy palackot a borból, hogy nyugodt körülmények között is nézzem meg. Köszönet érte, hamarosan sort kerítek rá.)

Kékfrankos Rosé 2013

Szintén a kellemesen fanyar rosék táborát erősíti a tutti-fruttis vonallal szemben. Citrusok, piros bogyós gyümölcsök, üde savak jellemzik.

Centurio Szőlőbirtok

Fáy-domb Hárslevelű 2013

Ludányi Balázs ezt az egy tételt hozta a kóstolóra, a híre viszont megelőzte: külön felhívták rá a figyelmemet, hogy nem szabad kihagyni. A szó legszorosabb értelmében az utolsó kortyra értem oda.Valóban kár lett volna, ha lemaradok róla.

Trópusi gyümölcsök és sárgabarack teszik vonzóvá a bor gazdag illatát. A korty húsos, tartalmas, a savak inkább szélesek, kicsivel több élénkséget azért elbírnának. A trópusi gyümölcsök és a sárgabarack jellemzik a bor ízét is, a hordó fűszereivel, vaníliával, kis kókusszal. A hordó feltehetően simulni fog még, de a bor már így is nagyon tetszett.

Karner Gábor Kézműves Borászata

Kicsi Rizling

A kis mennyiség miatt a 2011-es és a 2012-es évjárat házasításából áll össze ez az olaszrizling. Nagyon egyedi illatot mutat, amit leginkább marcipánhoz tudnék hasonlítani. A marcipánosság ízben is visszaköszön, érett fehér húsú gyümölcsökkel karöltve. Maradt benne 6 g cukor, ami szépen kikerekíti a kortyot.

Birtokbor Kékfrankos 2012

Közepes bíbor szín, kissé zárt illat, erdei gyümölcsökkel. Közepes savak, fiatalos tannin, málna, szeder. Kissé bizonytalannak, kuszának éreztem.

Tavasszal a föld Kékfrankos 2012

Silleres, világos rubin szín. Illatában és ízében sok piros bogyós gyümölcs, cseresznye, málna, édesfűszerek, kis édességérzet. A savak ideális mennyiségűek, a tannin és az alkohol moderált, a test is közepesnél könnyebb.

Vitézföld Kékfrankos Boróka 2009

3 héttel előtte már kóstoltam, nem változott a véleményem, úgyhogy csak idemásolom, amit akkor írtam róla.

Közepesnél sötétebb rubin-bíbor szín, inkább fekete bogyós gyümölcsös illat, szederrel, áfonyával, fűszerekkel. Erőteljes savú bor, markáns tanninnal, közepesnél nagyobb testtel. Koncentrált, gazdag ízében is a fekete bogyós gyümölcsök dominálnak, az illatban is érezhető szederrel, áfonyával, valamint fűszerekkel és ásványos jegyekkel, hosszú lecsengéssel.

matrabukk3.jpg

Kerekes Szőlőbirtok és Pincészet

Parádés 2012

Zöldveltelini és rizlingszilváni házasítása. Illatában mezei virágok és édes szőlő, ízében édes alma, viszonylag lazább szerkezet jellemzi.

Parádés 2013

Szintén zöldveltelini és rizlingszilváni házasítása, a különbség, hogy a mustok már együtt erjedtek ki, és nagyjából 10 gramm maradékcukor is van a borban. Ízében édes gyümölcsök, trópusiak, kis fűszer. Jobban tetszett, mint elődje.

Hárslevelű Barnatanya dűlő 2013 (minta)

Gazdag és kedves illat: virágok, friss gyümölcsök, csipetnyi méz. Arányos szerkezetű bor, és nagyon szerethető. Íze is kellő komplexitást mutat, a lédús gyümölcsök (körte, ananász) mutat fűszereket, egy kevés grillázst, és ásványos jegyeket is.

Kékfrankos Csipkés dűlő 2012

Illatában először céklás, földes jegyek fogadnak, majd gyümölcsjoghurt, piros bogyósok. Arányos, könnyed szerkezet, piros bogyós gyümölcsös íz, enyhe földességgel.

Kovács Borház

Hárslevelű 2013

Édes tónusú, virágos, fűszeres, gyümölcsös illat. Nagyjából 4 gramm cukor van benne, enyhe édességérzetet adva kortynak. Könnyed, kecses test, ideális mennyiségű savak, körtés, ananászos íz.

Gavallér 2013

A fantázianév egy traminit takar. Virágos, szőlős, barackos illat és ízvilág, jó egyensúly, közepes test, jó arányok.

matrabukk5.jpg

Losonci Pince

Zöldveltelini 2012

Citrusos illat, minimális illós beütéssel. Jó savak, jól eltalált arányok, citrusos, almás, körtés, zöldfűszeres íz.

Mátka Siller 2012

Illatában marcipán, piros bogyós gyümölcsök, meggy, ízében az említett jegyek mellett némi sósságot és érdekes módon egy kis almahéjat véltem felfedezni. A lecsengés inkább fanyar, mint gyümölcsös. Az alkohol picikét magas a többi szerkezeti elemhez képest.

Magyar Frankos 2012

Kékfrankos és muscat bouché keresztezésével nemesített fajta. Kék virágos, erdei gyümölcsös illat, enyhe muskotályos, parfümös beütés.

Úrráteszi Kékfrankos 2011

Marcipános, fűszeres, erdei gyümölcsös illat és íz. Az alkohol hangyányit magas, és én a hordót is kicsit soknak találtam, de így is szerettem.

Cabernet Franc 2012

Szűretlen, derítetlen. Fekete bogyós gyümölcsök dominálnak illatban és ízben egyaránt, illatban kis kávéval, fűszerekkel, ízben inkább teával. A gyümölcsök valahol a túlérettség határán táncolnak. Jó sav, kissé emelkedett alkohol. Tetszett.

Szecskő Pince

Pinot Gris 2012

Nem túl intenzív illat, alma, gyógynövények, őszibarack, körte, ízben ehhez jön még némi almahéj és mineralitás.

Pinot Noir 2013 (minta)

Tartályminta, hordót nem látott. Könnyed, friss gyümölcsös, cseresznyés, szamócás, még egy kis CO2 is mocorog benne. Kíváncsi vagyok, mit mutat majd készen.

Cabernet Franc 2012

Szintén tartályban erjedt és érlelődött tétel. Az aromatikát kis marcipán, piros bogyós és fekete bogyós gyümölcsök, fűszerek, kevés csokoládé jellemzi. Tanninja éppen közepes, az alkohol kissé magas, szerkezete viszonylag lazább szövésű.

matrabukk4.jpg

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr115824680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pinotnoir_777 · http://murtzi.blog.hu/ 2014.02.21. 09:38:56

Sziasztok!

Örülök hogy sok mátrai bort megkóstoltál! Egy apró javítás egy borunknál, váltottunk, 12-től nem műveljük a korábbi Cabernet Sauvignon ültetvényünket viszont 12-től van Cabernet Franc-unk, vagyis itt már azt kóstoltad.

1 órára el tudtam menni én is kóstolgatni, amik meglepetések vagy nagyon jók voltak:

-Villa Sandahl 12-es rajnaijai közül a legjobb 2 (a lejjebb lévő 2 most nem igazán tetszett): tényleg kifejezetten ásványos karakterűek voltak, szép egyensúllyal, nagy tömörséggel
- Az itt is leírt Sándor Zsolt válogatás Zweigeltje az északi bortípus egy gyönyörű példája, úgy koncentrált, hogy nem nehézkes
- Maurer Oszkár Zöldfülűje: csupa régi fehér fajta, nagyon izgalmas illattal
-Umathum Szentlőrinci és a dűlős kékfrankos: nagyon komolyak, elegancia és koncentráció kéz a kézben
-Bardon: eleganciában, arányosságban nagyon elől tartanak hegyaljai viszonylatban(nálam a legszűkebb 5-ös mezőnyben ott vannak szárazban), most is nagyon tetszett a két szárazboruk
Losonci Bálint

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.02.21. 09:58:27

@pinotnoir_777: Miért nem folytatod a cabernet sauvignont? Úgy tűnt, hogy ígéretesnek találod. (én is annak találtam)

pinotnoir_777 · http://murtzi.blog.hu/ 2014.02.21. 10:22:38

Hát, elég egyszerű a válasz, ezt a franc ültetvényt izgalmasabbnak találom: 45 éves, míg a sauvignon csak 10 volt, és ez utóbbi annyira vitális volt, hogy kegyetlen sok zöldmunkát jelentett. Meg szinte minden magyar birtok esetén jobb szokott lenni a franc, mint a sauvignon. Megtartani meg nem akartam, mert nálunk a Pinot Noir és a Kékfrankos a fő profil, ezek mellett bőven elég egy bordói fajta. De hálás vagyok utólag is annak az ültetvénynek, főleg amit 2010-ben adott, az nem volt mindennapi. Remélem hogy jól döntöttem:)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.02.21. 10:45:35

@pinotnoir_777: Szia Bálint! Ne haragudj az elírásért.
A palackot nem néztem meg, mert a pult alól került elő, :) a füzetemben meg szerepel egy c. meg egy kiolvashatatlan betű. Én is határozottan úgy emlékeztem, hogy franc volt, de mondom, neked eddig cab. sauv. volt, biztos én emlékszem rosszul, hát így lett a franc-ból sauvignon. :) Na nem magyarázom tovább a bizonyítványt, köszi az észrevételt, mea culpa, javítva.

Az Umathumot végigkóstoltam, bár a közeli kolbászsütőde és a tömegnyomor miatt nem voltak éppen ideálisak a körülmények. Összességében véve nekem is tetszettek, a dűlős kékfrankos különösen. A top 2 Villa Sandahl szintén bejött. A Bardon borokról pedig már írtam jó dolgokat más kóstoló kapcsán. Maurer Oszkárnál sajnos nem jártam.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.02.21. 16:09:57

@furmintfan: rengeteget kóstoltál, gratula! :-)

nem lehetne általánossá tenni, hogy ilyen sorozatkóstolók és a pontozatlan leírások után adjatok egy saját preferencialista alapján kiválasztott "LEGSZEBB/LEGJOBB/LEGÉRDEKESEBB 10-ET"??

őszintén szólva: nehezen tudom követni ezt a rengeteg leírást, viszont 10 emlékezetesebbet megnézni, megvitatni érdekes lehet...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.02.22. 11:02:41

@szenvedély S.: Lehet, már a Furmint Februáros posztnál is "kikényszerítették". :D
Ebből a merítésből a top 10 nekem, nem sorrendben:
Sándor Zsolt Zweigelt
Centurio Hárslevelű
Karner Kékfrankos Birtokbor
Karner Vitézföld Boróka
Kerekes Parádés 2013
Kerekes Hárslevelű
Kovács Borház Hárslevelű
Losonci Úrráteszi Kékfrankos
Losonci Cabernet Franc
Szecskő Cabernet Franc

sapuh 2014.02.26. 09:25:02

Nekem is kellemes élmény volt a Borjouron Sándor Zsolt boraival találkozni (őszintén szólva: megismerkedni).

Egy kiegészítés: a Királyfi cabernet-je és merlot-ja Egerben termett.

sandorzsolt.com/hirek/103-a-kiralyfi-elallott
süti beállítások módosítása