(Olvassátok nagy szeretettel vendégszerzőnk, a WSET diploma aspiráns Dámosy Bálint cikksorozatának második részét a rejtélyes és kiismerhetetlen Jura-ról. Az sorozat első része itt érhető el.)

L’Étoile

Château-Chalon után L’Étoile-ba vettük az irányt. Amint az legkésőbb egy párizsi látogatás után mindenki előtt ismertté válik, az Étoile francia nyelven csillagot jelent, és a település névadója valóban egy kis csillag alakú fosszília, amelyet gyakran a szőlőhegyek lábánál találnak. Ne hallgassuk el, hogy mások pedig ugyanennyire biztosak benne, hogy a falut körülvevő 5 domb emlékeztet a névadó csillag 5 ágára.

A Domaine de Montbourgeau-t (9ha) a borászatot 1920-ban alapító Jean Gors unokája, Nicole Deriaux vezeti. Nicole is a lutte raisonnée elve szerint műveli a szőlőbirtokait, de nem kívánja semmiféle organikus minősítő szervezet szabályaihoz láncolni magát. Nicole borai alapvetően hagyományos módon készülnek, ugyanis elmondása alapján a pincéiben nem alakul ki minden évben voile. Ettől függetlenül a Domaine csúcsbora az öreg chardonnay tőkékről származó (némi savagninnel házasított) rendkívül koncentrált L’Etoile Cuvée Speciale (mi a 2012-est kóstoltuk), amely négy év finomseprőn és sous voile történő érlelést követően kerül palackozásra.

Arbois

A borvidék legismertebb borászatát, a Domaine André et Mireille Tissot-t sajnos nem tudtuk meglátogatni, Stéphane Tissot ugyanis előzetesen exkuzálta magát, látogatásunk idején éppen a Concours des vins du Jura-n mérettette meg borait. Arbois főterén viszont üzemeltetnek egy remek borboltot, ahol a forgalomban lévő boraik kóstolhatók. A borászatot Stéphane apja, az algériai háborúból hazatérő André hozta létre 1962-ben, amikor is a család 0,4 hektár szőlőterületén termő szőlőt nem szolgáltatta be a szövetkezetbe, hanem saját maga készített belőle bort. Stéphane a beaune-i borászati tanulmányait követően a kilencvenes évek elején vette át az akkor nagyjából 30 hektár méretű borászat irányítását, majd 2005-től a Demeter minősítésnek megfelelő biodinamikus földművelést bevezetve 50 hektárra bővítette a domaine termőterületeit. Amellett, hogy talán Stéphane-nál senki sem tett többet a borvidék nemzetközi hírnevének öregbítéséért, ő egyben a borvidék egyik leginnovatívabb borkészítője is. Saját nemzetközi hírnevét egy reduktív dűlőszelektált chardonnay-vel alapozta meg, de ő volt az első, aki a 90-es évek végén amfórban készített savagnin naracsbort, a Crémanet Indigéne pezsgője pedig erjesztés alatt lévő vin de paille-t használ tirage likőrként.

Stéphane kísérletező kedve ellenére, hagyományos csendes borai mutatják meg a Jura valódi potenciálját. Utunk alatt itt kóstoltuk a legjobb vörösborokat, mindenek előtt a kénmentes és szűretlen Poulsard sans souffre-t, valamint az öreg (részben 1930-as telepítésű) tőkékről származó Trousseau Singulier-t.

Poligny

Tissot borait végigkóstolva azt gondoltuk, hogy a borvidék csúcsára érkeztünk meg, de hamar be kellett lássuk tévedésünket: Ludwid Bindernagel, alias Lulu (Les Chais du Vieux Bourg, Poligny, 3.1ha) Münchenből Párizsba költözött – eredetileg építészeti karrierjét építendő. Ott ismerte meg élettársát, Nathalie Eigenschenket és vele 2003-ba Arlay-ba települtek át (Ludwig szavaival élve „szüksége volt arra, hogy földelje magát”) ahol vásároltak néhány hektár termőterületet. Filozófiája, hogy a bor magát készítse el a lehető legkisebb emberi beavatkozással („nonintervencionizmus” – ahogy ő mondja), fehérborai ennek megfelelően legalább egy évig erjednek, és „rájuk van bízva”, hogy végbemegy-e bennük almasavas erjedés. Lulu fehérborai a legjobbak, amelyeket a túránk alatt kóstoltunk, mindenek előtt a Côtes du Jura “BB1″ (BB, mint bébé, vagyis az első gyermeke).

Mint valamennyi borásznál, Lulunál is érdeklődtünk, hogy véleménye szerint miben rejlik a Jura hirtelen nemzetközi sikere. A többi borásszal ellentétben, akik a bor minőségével, illetve mindenféle divathullámokkal próbálták magyarázni a gyors hírnevet, Lulu egy sokkal prózaibb okot említett: Sárközy belügyminiszterként egyik napról a másikra rendkívüli módon szigorította az ittas vezetés ellenőrzését, különösen a borvidékeken. Egy kis településekből álló borvidéken, mint a Jurában, ahol jellemzően a helybéliek a szomszédos falu pincéiben, illetve a szőlőben fogyasztják a bor jelentős részét, a külső értékesítés pedig minimális, jelentősen lecsökkentek emiatt az eladási számok. A Jura bortermelői ekkor ébredtek rá arra, hogy hosszútávon csak akkor van esélyük, ha összefognak és elkezdenek a lokális határokon kívülre is értékesíteni. Huszonöt bortermelő (beleértve valamennyi általunk meglátogatott borászt is) ennek megfelelően összeállt és egy roadshow keretében 2009-ben New Yorkban, 2012-ben Chicagóban, valamint Kanadában bemutatták boraikat. Ezen rövid időszak alatt a Jura exportja gyakorlatilag nulláról az összértékesítés 7%-ára emelkedett, bizonyítva ezzel, hogy „jó bornak is kell cégér”. Nem vitatható, hogy a Lulu által elmondottak valóban felkeltették a tengerentúli fogyasztók érdeklődését, de önmagában egy ilyen esemény nyilván nem lehet elegendő ahhoz, hogy a Jura hirtelen az egyik legdivatosabb borvidékké váljon.

***

Nézzük tehát, hogy milyen egyéb tényezők játszhattak ebben szerepet:

Savagnin: A Jura zászlósfajtája

A pinot noirt és chardonnayt a borfogyasztók burgundiai fajtákként ismerik, de a Jurában is évszázadok óta termesztik (egyesek szerint már a 14. századtól), így azok itt is őshonosnak tekinthetők. Ma a legelterjedtebb szőlőfajta a chardonnay (42%), de a burgundiai szomszédtól való megkülönböztetése és saját savagnin védelme érdekében a chardonnayt sokáig alsóbbrendű fajtaként kezelték a Jurában

A Jura tényleges büszkesége (és egyben zászlós hajója) a savagnin blanc (23%). Oz Clarke szerint lehetséges, hogy közvetlenül vadszőlő fajtákból származik. Ezt az álláspontot képviseli Jancis Robinson is, szerinte a savagnin az un. „alapító szőlőfajták” (founder varieties) egyike, amelyektől a mai szőlőfajták többsége származik. Genetikai elemzések bizonyítják, hogy megegyezik a dél-tiroli tramini fajtával, amelyet itthon leginkább aromatikus, rózsaszínes bogyójú alfaja, a gewürztraminer révén ismerjük.

Wink Lorch szerint, ha létezik egy tökéletes házasság szőlőfajta és terroir között, akkor azt a Jura és a savagnin kötötte. A vastag héjú, későn érő fajta rendkívüli módon jól érzi magát a meredek, déli kitettségű, agyagos, szürke-márgás talajokon. Megfelelőbb zászlós szőlőfajtát a Jura nem is találhatott volna: vastag héja révén ellenáll a peronoszpórának és szürkerothadásnak, és bírja a kései szüretet. Magas savtartalma hosszú élettartamú borok készítését teszi lehetővé.

Tanulmányaim során többször hallottam, hogy Jancis Robinson a rieslinget, furmintot, és a chenin blanc-t tekinti a legnemesebb fehér fajtáknak, ugyanis ezek egyaránt alkalmasak kiemelkedő minőségű száraz bor, édes bor és pezsgő készítésére is. Ennek az előkelő csoportnak minden bizonnyal a savagnin is tagja lehetne, még ha az appelláció szabályai némileg korlátot szabnak annak, hogy tényleges potenciálját megmutassa: az AOC Crémant du Jura ugyanis csupán 30% savagnint enged.

Egyedi helyi kékszőlők, amelyekből kiváló gasztro borok készülnek

Nagyon úgy tűnik, hogy a Jura kékszőlői pont azt kínálják, amit a 20. század második évtizedének borfogyasztója keres: friss, üde, mérsékelt alkohol- és tannintartalmú, könnyűivású, ételekkel kiválóan párosítható, de (a szaksajtóban „Jura-mineralitásnak” is nevezett) karakteres borokat.

A Jura mindhárom engedélyezett kékszőlőjéből (pinot noir, poulsard, trousseau) kevésbé tanninos, jellemzően halványabb vörösborok készülnek. A helyi borászok visszafogottan alkalmazzák a tölgyfahordós érlelést, ellenben elterjedt az egész fürtösen történő erjesztés. A palackozás a legtöbb esetben a szüretet követő egy éven belül történik, és a borok elfogyasztásával sem kellene sokkal többet várni. Könnyen belátható, hogy a Jura vörösborai nem ugyanazokra a babérokra törnek, mint burgundiai nagytestvérei.   

A pinot noir-nál is vékonyabb (!) héjú poulsard esetében gyakori a szénszavas maceráció, amely eredményeképpen egy könnyed, kifejezetten gyümölcsös, de üde savakkal rendelkező bor születik és ez a helybéliek véleménye szerint a gamayből készülő ikertestvérénél lényegesebben karakteresebb. Nem egy esetben a poulsardból készült vörösbort rozéként hozzák forgalomba, ugyanis egy 3-10 napos macerációt követően is legfeljebb az általunk sillerként ismert bor színét veszi fel (ezek a borokat „false rose”-nak, azaz hamis rozénak is szokás nevezni).

A trousseau valamelyest „komolyabb” szőlőfajta, de új hordós érlelés vagy a foudres-nél kisebb hordók használata nem gyakori.

Természethű (naturális) borkészítés

A Jura nemzetközi diadalmenetének okát magyarázó leggyakoribb érv a természethű (naturális) borkészítés széleskörű elterjedése.

A Jura organikus borászainak egyesülése, a Le Nez dans le Vert szerint a Jura dűlőinek 18%-a organikus művelés alá esik. Az egyesülés mára több mint 60 tagot jegyez azzal, hogy a tagság évente további 4-5 taggal bővül. Stéphane Tissot egyesületi elnök beiktatási beszédében azzal kezdte a mondókáját, hogy Jura ezen számok fényében Franciaország legorganikusabb borvidéke, és ezt a helyezést a továbbiakban is meg kívánják tartani.

Fontos viszont ezt az érvet azzal is kiegészíteni, hogy itt nem egy divathullámról, a magát trendinek gondoló fogyasztó igényeinek kielégítéséről van szó, hanem egyfajta belső meggyőződésről. A Jura borászai már a természethű borok iránti robbanásszerű érdeklődést megelőzően is alkalmazták ezeket a technikákat.

Egyedi (speciális) borstílusok

A kiváló száraz fehér és vörösborok mellett Jurában számos olyan borstílus és borkülönlegesség található, amelyekkel más borvidékben csak elvétve, sőt az oxidatív (biológiailag érlelt) borok tekintetében szinte alig találkozunk.

A francia szalmaborok közül a Jura-féle vin de paille talán a legismertebb, amely chardonnay, savagnin és poulsard (elvétve trousseau, de soha pinot noir) házasításból készülhet, kötelezően legalább 3 éves érleléssel, amelyből 18 hónapnak fahordóban kell történnie. Tradicionális borászok néha nem töltögetik fel teljesen a hordókat, így az ő vin de paille boraik is oxidatív stílusjegyeket hordoznak. Ilyet sajnos nem volt lehetőségünk kóstolni.

A vin de paille-t az teszi kívánatossá, hogy egyrészt nem kiugróan édes (60 g/l – 120 g/l cukor), továbbá a savagnin komoly savai, valamint az édes borokhoz képest magas alkoholtartalma (törvényileg legalább 14% alkohol) kellemesen kiegyensúlyozzák a maradékcukrot.

Néhány helyi szalmabor nem képes az AOC szabályainak megfelelni, így Vin de France-ként kerülnek forgalomba, a címkén azzal a kiegészítéssel, hogy moût de raisins partiellement fermenté issu de raisins passerillés (részlegesen erjedt szőlő must szárított szőlőből). Stéphane Tissot biodinamikusan művelt öreg tőkékről származó 2008-as Spirale Passerillé Blanc-ját kóstoltuk, nagyjából 8% alkohollal, és valahol 300 g/l körüli cukorral, amelyet a 60% savagnin amennyire csak lehet, kiegyensúlyoz.

A másik különlegesség a macvin du jura. Ezt az erősített bort az ember vagy utálja, vagy imádja, én a túránk legutolsó kóstolója végén váltottam az előbbiek táborából az utóbbiakéba, amikor is Lulu fehér (Le Micmacvin – fele-fele chardonnay és savagnin) macvin-jeit kóstoltuk. A vörös macvin (Le Finot – fele-fele pinot noir és poulsard) már addigra elfogyott, de ígéretet kaptunk, hogy mire legközelebb meglátogatjuk, addigra ismét rendelkezésre áll majd.

A macvin egy két évig fahordóban érlelt marc du jura-val, azaz helyi, sőt az előírások szerint a borász szőlőjéből készült törkölypárlattal erősített (házasított) szőlőmust, azaz mistelle vagy vin de liqueur. A erősítést követően a „bort” 10-18 hónapig érlelik régi tölgyfahordókban (általában foudres-ban vagy kisebb hordókban). Ennek következtében a macvin-ba besimul a párlat, és a domináns alkoholos (törkölyös) jegyek helyébe szárított és kandírozott gyümölcsös jegyek lépnek.

Franciaországban tudomásom szerint mindössze három vin de liqueur AOC található, a másik kettő Franciaország két híres borpárlatjából, Cognac-ban (Pineau des Charentes) és Armagnac-ban (Floe de Gascogne) készül. Utóbbiak viszont pont ebben különböznek a macvin-től, ugyanis az erősítés borpárlattal (fine) és nem törkölypárlattal (marc) történik, ezáltal a Macvin du Jura tulajdonképpen az egyetlen eredetvédett törkölypárlattal erősített vin de liqueur.

A Jura igazi egyedisége és egyénisége viszont a vin jaune-ban nyilvánul meg, amely borstílus néhány elhanyagolható példától eltekintve gyakorlatilag egyedülálló a világon. Sajnos a vin jaune hasonló betegséggel küzd, mint a Tokaji aszúnk: mindenki ismeri, mindenki elismeri, és mindenki szívesen kóstolja, de az értékesítési volumenek messze elmaradnak attól, hogy a borvidék motorja lehessen. Ennek következtében a vin jaune (de a vin de paille is) nem érik el azt az árszintet, amelyet egyrészt az elkészítésükkel járó ráfordítások, másrészt a borok egyedisége és komplexitása révén megérdemelnének.

Ettől függetlenül a Vin Jaune a borvidék legfontosabb terméke, egyszersmind nemzetközi névjegye. Vin Jaune nélkül nincsen Jura, és ezzel a termelők is tisztában vannak.

Családi termelők

Jurában ugyan négy szövetkezet, azaz un. fruitieres működik (amelyek közül kiemelkedő jelentőséggel bír a 135 tagot tömörítő, 270 hektárról termelő Friutiere Vinicole d’Arbois), valamint néhány négociant is található, a minőségi, exportra szánt borok döntő többségét nagyjából 200 családi tulajdonban lévő borász (vigneron) termeli, amelyek közül kevesebb, mint 40 rendelkezik 40 hektárt meghaladó termőterülettel. Stéphane Tissot-t kivéve (aki ugye nem tudott jelen lenni látogatásunkkor) valamennyi általunk látogatott borászatnál a birtoktulajdonos vagy családtag fogadott.

A borvidék szerkezetét leginkább a közvetlen értékesítési számarány szemlélteti, ugyanis becslések szerint a Jura borainak 60%-át közvetlenül a borászok értékesítik a fogyasztó részére saját borászatukban, vagy a számos kis borkiállítás, borvásár keretén belül.

A borvidék ezen jellege a borokban is megnyilvánul. A borászoknak sokkal több szabadságuk van kísérletezése, egyedi stílusok, sőt borfajták megalkotására. Elterjedtek a nagyipari borkészítés számára ismeretlen módszerek alkalmazása (pl. rendkívül hosszú, nem ritkán egy évet is meghaladó spontán erjesztési folyamatok) egyedi erjesztő és érlelő tartályok használata. Ezek a módszerek a természethű (naturális) borkedvelők számára nem ismeretlenek, mégis az a benyomása az odalátogatónak, hogy a Jurában ezen módszerek alkalmazása nem a természethűség dogmáinak elvszerű követéséből erednek, hanem korábbi tradíciók, szokások folytatásából, vagy egyszerűen egyediségre való törekvésből.

***

A Jura nemzetközi sikere minden bizonnyal a fentieknél összetettebb okokra is visszavezethető, így e rövid élménybeszámoló csupán vitaindító szerepét töltheti be, és azt gondolom, hogy még ennél is sokkal mélyebb elemzést igényel annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy első ránézésre a Jurával számos hasonlóságot felmutató hazai borvidékeink mit tudnának a siker receptjéből lemásolni.

(A csillag alakú fosszíliák képet a http://www.dico-du-vin.com oldalról vettük kölcsön.)

A szerző korábbi cikkei:

Svájci bor? Miért ne! (2016. május)

Jura I. (2017. október)