Talán nem túlzás azt állítani, hogy Németh Attila Gábor elkészítette élete eddigi legmegosztóbb fehérborát. A most piacra került 2010-es Veresföld minden cseppje feszül az ellentmondástól, az izgalomtól és az egyediségtől. Lesz, aki egyenesen rajongani fog érte, a többiek pedig egy túlérett, alkoholba fojtott, savszegény kísérletnek fogják tartani, ami sokkal inkább szól a borász útkereséséről a legendásan rossz 2010-es évjáratban, mintsem a fogyasztói igények kielégítéséről. Nem tagadom, engem meggyőzött a bor, amiben nyilván az is szerepet játszik, hogy nem sok november végén szüretelt félszáraz chardonnay-t kóstoltam ebből az évjáratból. Márpedig ha egy bor érdekes, ha magán hordozza az évjárat, a terület és a borász kísérletezésének nyomait, akkor az esetleges hibákat, a tankönyvi egyensúly hiányát képes vagyok üzenetként elkönyvelni a szokásos elégedetlenkedés helyett.

Alig jöttem haza a Douro- túráról, máris egy nem várt meghívó várt. A Veritasnál dolgozó kedves ismerősöm invitált a Budakeszi Rathauskellerben celebrálandó Quinta da Romaneira borvacsorára. Mivel nemrég jártam már a minőségi kosztot kínáló Rathauskellerben és a Romaneira is nagyon érdekelt, hát kapva kaptam az alkalmon.

Lehet, hogy én látom rosszul, de a Ludányi Balázs nevével fémjelzett gyöngyöstarjáni Centurio szőlőbirtok borai kevesebb publicitást és figyelmet kapnak, mint amennyit borvidéki kontextusban érdemelnének. A nagyjából három hektárnyi területtel rendelkező borászat még tavaly keltette fel a figyelmemet egy átlagon felüli rozéval és egy több, mint korrekt kékfrankossal. Utóbbit meg is írtam, előbbit sajnos csak futtában kóstoltam, jegyzetelés nélkül. Ezek után nem volt kérdés, hogy a szortiment fehérboros oldalával is meg kell ismerkednem. A borászat lényegre törő adatlapja alapján testesebb, nagy komplexitást hordozó fehérborokat vártam. Az elvárásaim csak részben teljesültek, de a remek ár/érték miatt panaszra még így sem lehet okom.

Miután elsirattuk Drbartát, csendben ültünk egy kört. Visszavonhatatlanul kevesebben lettünk, hiszen a blog alapítója-motorja, kedvenc szegedi fogorvosunk nem ír többé rizlingek, grünerek és Tokajiak „kortyközepi süreiről”, cizellált savvilágáról. A Borrajongó legelső bejegyzésével, 2010. április 8-án mutatkozott be a nagyvilágnak. A három és fél év alatt 451 bejegyzést „elkövető” Drbarta szép lassan intézménnyé emelte a Borrajongót, amely – becsléseim szerint – idővel a három legjelentősebb hazai borfogyasztói blogba került. Szomorkodunk tehát, de bízunk benne, hogy visszatér még közénk posztjaival.

Az élet természetesen nem áll meg, és mi sem szándékozunk ezt tenni. Alig „temettünk”, máris egy új szerzővel gazdagodtunk. Örömmel jelentjük hát be, hogy személyes hangvételű blogjáról, valamint a Gault Millau soraiból jól ismert Unger Tamás igazolt át hozzánk. Fogadjátok szeretettel!

Ugyanakkor itt megismétlem vonzó állásajánlatunkat:

„Szerzőket keresünk. Feltételek: idült alkoholizmus, feneketlen pénztárca, nagy munkabírás, cserében megbecsületlenség, versenyképtelen kereset.”

Ide írhatsz nekünk: borrajongo.blog@gmail.com