Egy ideje már tervezgettem jópofa édesboros szemináriumokat szervezni. Azonos évjáratú, nagyságrendileg hasonló árkategóriájú, feldolgozás és technológia tekintetében sem túlságosan különböző tételek egy sorban, melyben természetesen elismert külföldi referencia is helyet kapna.

Lesz több ilyen kör, most első nekifutásra 2008-asok kerültek sorra. Külön kíváncsi voltam a Királyudvar Ilonára, mely nálam néhány hónapja felejthetetlent nyújtott, de néhány hete másoktól elég vegyes (a lesújtótól az egész jóig terjedő) véleményeket hallottam róla. Feltett szándékom volt rendszeres kóstolótársaimnak is megmutatni, néhány hasonló kaliberű, megfelelő és méltó kontextust nyújtó tétel mellett.

Íme a kis "szeminárium" jegyzete:

Csak a szerencsének köszönhetem, hogy ez a bor elébem került. A hétvégén egyik vendéglátóm kínálta fel a magamfajtának igen jóleső lehetőséget, miszerint a délutáni beszélgetéshez bátran válasszak a borai közül. Erre esett a választásom, mert a vouvray-i chenin blanc-okkal jól jártam eddig, ráadásul a 2008-as év kiemelkedően jó volt arrafelé. Kicsit utánaolvastam a birtoknak: nagyjából 30 hektár terület Vouvray kiemelkedő adottságú részein, a demi-sec a leghíresebb boruk (nem találtam arra utaló információt, hogy külön dűlőválogatást készítenének), a tőkék átlagéletkora több, mint 50 év. Tökéletesen tiszta, közepes citromszín. Folyamatosan nyíló, egyre gazdagodó izgalmas illat: fehér virágok, citrom, lime, zöldalma, masszív, de elegáns ásványosság. A korty közepesen telt, gyönyörűen egyben van, tömör, izmos, dinamikus. Aromakészlete az illathoz hasonlóan gyümölcsös-virágos, de vezető ízjegye az a fajta meszes ásványosság, ami a már eddig erről a vidékről kóstolt chenin blanc-okra ugyancsak jellemző volt. Komoly mélység, nagyfokú aromagazdagság, hatalmas vitalitás. Savai kiválóan passzolnak a bor egészéhez, érettek, rétegzettek, dinamikusak. A benne levő maradékcukor alig észrevehető, minden esetleges élt tökéletesen eldolgoz. Hosszú, fűszeres-ásványos lecsengés. Kiváló bor, 7 és 8 pont határán.     

Illatában cseresznye, csipkebogyó, némi gyógynövény, ánizsos fűszeresség,  egy kis égett-odakozmált karakter, pici illós szúrósság. Viszonylag komplexnek tűnik, de az utóbb említett jegyekről le tudnék mondani. Érdekes, hogy a Ráspi-borokra oly jellemző palás sós-fülledt-földes-poros mineralitás nem igazán érhető tetten. Szájban közepesen telt. Érintésnyi tannin, viszonylag selymes textúra. Savai a korty nagy részét tekintve játékosan cizelláltak, finom tapintatúak, a végére kicsit élesbe csapnak, legalábbis nem illeszkednek annyira kiválóan a többi alkotóhoz. Nagy mélysége nincs a kortynak, de a könnyed szerkezetet így is kitöltik ízei. Az illatban taglalt jegyek képezik karakterüket, de mégis kevésbé tűnik komplexnek szájban, mint szagolva. Az egyensúly jó, az alkohol kellemesen besimul. Eléri a 6 pontot.

Szentesi József rajnai rizlingjeihez jónéhányszor volt már szerencsém. Meghatározó boroknak tartom őket borivói pályafutásomban, sok örömet köszönhetek nekik, ugyanakkor ma már kicsit felemás érzelmekkel tekintek rájuk.

Nem lehet meglepő a rendszeres olvasóknak, hogy a riesling talán az első számú kedvencem. Az elmúlt másfél évben úgy saccra nagyjából kétszáz külföldi, elsősorban német és osztrák rajnaihoz volt szerencsém, és azt lehet mondani, hogy kialakult bennem egy kép arról, hogy mit várok a fajtától.

Ezen kritikus másfél éves periódus előtt a Szentesi-féle Bátyus-rajnaikat kedvenc hazai fehérboraim között tartottam számon. Ma is úgy érzem, hogy ezek nagyon remek tételek, de nem igazán tudom tettenérni bennük a rieslinget, legalábbis gyökeresen más stílusban játszanak, mint a németajkúak tételei.

Ugyan tiszták, de messze nem olyan áttetsző jellegűek. Krémesebbek, fajsúlyosabbak, nehezebbek szemben a németek légies könnyedség mellett megvalósuló sziporkázásával. Gyümölcsösségük nagyon érett és meleg karakterű, nem pedig a németeknél megszokott hűvösen-ropogósan-frissítően zamatos. Ásványosság tekintetétben viszont jóval visszafogottabbanak tűnnek, persze ez lehet, hogy a tőkék idősödésével változni fog. Ugyanakkor a gyümölcsösség mellett határozottan fellelhetőek édesen fűszeres-vaníliás-kókuszos aromák, melyek jellegükben hordófűszereknek tűnnek, akkor is, ha 1000 literes hordó mellett nem igazán kellene "fa-hatásnak" érződni. (zárójelben, ez a hordónak vélt fűszeresség egyáltalán nem durva, sok kiválónak mondott tokaji furmintunkban legalább ennyire kifejezett, csak a fajtától mégis szokatlan)   A savak kifejezetten szépek, finom állagúak, jóízűek, de alapvetően szélesebbek, és semmiképp nem acélos precizitás és vibráció jut róluk eszembe.

Ezek a különbségek persze nem hibaként értendőek. Ezek stílus-jelemzők, de ez végett  nem is érdemes külföldi rajnaikhoz hasonlíttani őket. Számomra sokkal inkább mérhetőek egyéb hazai fehérborokhoz, de leginkább a többi Szentesi-borhoz hasonlítanak. Ha így nézzük, és nem a német , vagy osztrák rieslinget keressük bennük, akkor természetesen kiváló fehérborokról van szó.

Nézzük akkor egymás mellett az utóbbi három évjáratot: