Viszonylag mély illat, komplex fűszerességgel. Érzetem szerint ez lényegesen nagyobb százalékban származik a remek hordóból, mint a gyümölcsből, de kétségtelenül szép. A fűszerek mellett érett szilva és szeder adják a gyümölcsösséget. Közepesnél teltebb korty. A tannin valahol a közepes és a sok között, érett, sima, bársonyos. A savak is finom tapintatúak, kissé puhák, de elégséges tartást adnak. Szép intenzitású ízek, az illatnak megfelelően érett kék és fekete gyümölcsöket, valamint hordófűszereket találhatunk. Közepes, vagy attól picit hosszabb lecsengés. Tiszta, profin elkészített, finom bor, de a klasszis szinthez én több mélységet, erőt várok. Stabil 6 pont.
A kékfrankos természete
Már a Furmint Február kapcsán megírtuk, hogy aligha lehet jobbat elképzelni a pusztán egyetlen szőlőfajtára koncentráló borbemutatóknál és mesterkurzusoknál. Egyrészt a termelőknek jó alkalom kínálkozik egy inspiráló eszmecserére és az adott fajta különböző stílusú „megvalósításainak” összekóstolására, másrészt pedig a fogyasztó is megmenekül a szertelen csapongástól. Ez utóbbi – számomra legalábbis – azért fontos, mert egy ilyen alkalom kiváló lehetőség a pincék munkájának összehasonlítására és a meghatározó áramlatok azonosítására. Pont ezért vártam hát izgalommal a Terra Hungarica szervezésében létrejött Kékfrankos Napot. Az alapvetően természethű borok iránt érdeklődő fogyasztókat és szakembereket megcélzó rendezvény ezúttal a Kárpát-medence legfontosabb kékszőlőfajtáját, a kékfrankost helyezte középpontba. A fajta főszereplése egy kiadósan informatív mesterkurzussal kezdődött. Erről próbálok meg az alábbiakban beszámolni.
Rombor boogie
Ismerős, mikor néhány kellemes vecsernyéléshez vásárolt palack csak úgy megragad a készletben és sakkban tartja a borhűtőt vagy már eszeveszettül kanyarodik fel a pince falára? Teszegetjük ide, rakogatjuk oda és egyszerűen nem kerekedik alkalom a felbontásukhoz. Előbb-utóbb tartani lehet attól, hogy a vendégek már megsértődnének érte, a haveri kóstolótársaság érdeklődési „görbéjét” meg szimplán alulról súrolják. Pár kedves barátom találta magát ebben a felettébb kellemetlen helyzetben és gondolták összerántanak egy könnyed, gyermeki várakozásoktól mentes szeánszot. Közelebbi tematika nincs, csak szertelen csapongás térben és időben. A határokat ezúttal a borkészletező kispajtásokat markában tartó láthatatlan erő, a félelem rajzolta fel.
Weninger: Cabernet Franc 2006
Illatában fekete bogyós gyümölcsök, intenzív fűszerpaprika, kávés-toastos díszítések, pici köményes-szerecsendiós fűszeresség. Kellemes intenzitás , közepes fokú komplexitás. Szájban közepesnél picit teltebb, arányos méretekkel bíró korty. Közepesen intenzív ízvilág, ideális érettségű feketebogyós gyümölcsökre (feketeribizli, áfonya), zöldpaprikára, finom hordós aromákra épül. Közepesnél több tannin, viszonylag finomszemcsés, jól integrált, sima, könnyeden bársonyos textúrát ad. Savai szintén simák, cizelláltak, bár lehetnének picit feszesebbek, precízebbek, az utóízben leheletnyit diffúzabb savanyú képében maradnak meg. Csontszáraz lecsengés, fűszerpaprikával, finom sóssággal. Elegáns bor, jól fogyasztható, nem akar eltelíteni, bár én a paprika-domináns ízeket nem annyira szeretem. A nagybetűs nagysághoz azért nagyobb mélység és komplexitás, hosszabb ízek, vagy bonthatatlanabb egység dukálnának. Nagyon erős 6 pont. (88-89)
Weninger-sor
Nemrégiben már volt szerencsém végigkóstolni ifjabb Franz borainak egy részét és mivel borbarátaim is érdeklődést mutattak ezen soproni nedűk iránt, frissebb és már egy ideje palackérlelt borokból szedtem össze egy kóstolásra valót. Utóbbiak megvizslatása kifejezetten hasznosnak bizonyult, és nagyon úgy fest, hogy a komoly Weninger borok bírják, sőt igénylik a néhány éves palackérlelést. Következzen a sor drbarta és jómagam tolmácsolásában:
Weninger: Soproni Merlot 2006
Van egy olyan szokásom, hogy bizonyos ígéretesnek tűnő kóstolók előtt szeretek azokra ráhangolódni. Elárulva ezzel némi titkot, péntek esti gyűlésünk alkalmából egy szép Weninger-sort fogunk kóstolni pardi mester gyűjteményéből.
Mint így, bemelegítés gyanánt az elmúlt napokban egy Weninger-tételt sikerült elfogyasztani.
A címben említett bor a Spern Steiner dűlő terméséből készült.
Elegáns illat, pirosbogyós gyümölcsök, füstösség, visszafogott ásványosság, később pici szerecsendiós fűszeresség. Szájban közepesen telt, szerkezete egyenlő mértékben épül közepes mennyiségű érett, de szilárd tapintatú tanninokra és feszes savakra. Egyszerre meleg és hűvös az aromatika, érett, de egyáltalán nem lekváros gyümölcsösség, finom hordófűszerek, kávé. Ásványossága jelen van, de nem biztos, hogy vakon is feltűnne. Feszesen elegáns,sallangmentesen profi bor, de nem tud igazán emlékezetes lenni. Talán eléri a 6 pontot.
Weninger: Frettner 2003.
Ifjabbik Franz borainak kedvelői közé tartozom már néhány éve. Ahogy telik az idő és a pince komoly borai egyre-másra fejlődési állapotuk csúcsára érnek, annál inkább meggyőződésemmé válik, hogy bizony ez a srác tud valamit. Pár évvel ezelőtt jó ötletnek tűnt, hogy az általam nagyra tartott borokból eltegyek néhány palackkal. Ekképpen is cselekedtem és -többek között- a 2003-as Frettner cuvée-ből is elfektettem néhány butéliával. Hétvégén névnapom volt, így több más bor mellett egyet ebből is kidugóztam és megvizslattam: