A Borrajongó


Finewines.hu Nagy Pinot Noir kóstoló

2013. november 26. 06:00 - akov

A Finewines.hu, azaz Tar Ferenc irdatlanul bekeményített. Nem elég, hogy egymás után dönti ránk a komoly rajnai sorokat, majd Piemont tanninjaival támad (ld. itt, majd itt), de most még a pinot noirra is rárepült. Nem is akárhogy, hiszen annyira szép sort rakott össze, igazán kár lett volna lemaradni róla. Mi mindenesetre két szempárral figyeltünk, hiszen új szerzőnk, Furmintfan is jelen volt a rendezvényen.

pnsor.jpg

Tovább
12 komment

Californiai cabernet sauvignon-ok

2012. április 27. 03:10 - pardi norbi

Régóta tervben volt már a mostanság (legalábbis Európában) sokszor lenézett, nem igazán divatos californiai cabernet sauvignon-ok közül megkóstolni néhányat. Az eddigi tapasztalatok alapján az igazán olcsó ($5-10) újvilági borok valóban végtelenül unalmasak, azonban ha valaki nem vágyik változatosságra, tökéletes választásnak bizonyulhatnak, hiszen személy szerint egyetlen technológiai problémával sújtott újvilági palackkal sem akadtam még össze. Az USA-ban a mai napig közkedvelt a cabernet (az „anything but cabernet” helyett a „nothing but cabernet” sokkal inkább jellemző), én is könnyedén összeszedtem pár palackkal a hatalmas választékból. Nyilván ha arra kíváncsi az ember, hogy mit tud egy szőlőfajta az adott régióban, akkor érdemes a komolynak tartott termelők borai közül (is) kicsippenteni párat. Én is így tettem. A borok zöme (az első kettő és az utolsó kivételével valamennyi) California talán legnépszerűbb és legismertebb területéről, a Napa-völgyből származott. Az alábbi borokat vizslattam meg:

Tovább
5 komment

Cabernet + Spurrier

2012. március 30. 14:00 - akov

spurrier.jpgA VinCE-hez való viszonyulásom a várva várt Steven Spurrier kóstoló borsorának kihirdetésével kezdődött. Mikor először megláttam a cabernet-sort, legszívesebben visszaváltottam volna a belépőjegyem. A borok többségét a magyar piacról szedegették össze, mégpedig viszonylag koncepciótlan módon. A rendezőelv talán az lehetett, hogy melyik kereskedő mivel járul hozzá a bulihoz. Spurrier + 200 ember biztosan komoly vonzerőt jelent bármely forgalmazónak. A kis késéssel induló mesterkurzusra várva vagy százan torlódtunk össze a nagyterem ajtaja előtt. A vesztbalkános dörgölődés egy pillanat alatt rockkoncertes hangulatot teremtett. Spurrier, Spurrier! Már láttam, ahogy a tömeg utat tör magának az arénába és felcsendülnek az első fület tépő gitár riffek... hála a jó égnek, azért mégis csak valamiféle szemináriumra jöttünk. A borok kóstolása elvileg vakon történt, azonban az érkezéskor töltögető pincérek nem nagyon takargatták a palackokat. Sebaj, aki benne volt a játékban, szemet hunyt a címkék felett.

Tovább
16 komment

Pinot noir-ok Oregonból

2012. január 09. 03:13 - pardi norbi

Az akov kolléga által jegyzett terjedelmes beharangozó után megvolt a kóstoló, és elkészültek a jegyzetek is az általunk régen várt oregoni pinot-król. Drbarta ezúttal nem tudott részt venni a szeánszon, ezért akov és jómagam írunk a borokról. A kóstolás nem vakon történt, a borok az alábbi sorrendben következtek:

Tovább
11 komment

Oregon pinot noir kóstoló beharangozó

2011. december 28. 06:00 - akov

willamette.jpgPardi barátunkat az év közepétől az USA-ba vitték az uralkodó áramlatok. Hiányzik nekünk, de nincs mit tenni, siránkozás helyett inkább kihasználjuk a kínálkozó helyzetet: hazakukáztatunk vele egy csomó bort, hogy mi is részesedhessünk az amerikai borálomban. Sajnos az amerikai borok – kinek örömére, kinek bánatára – rendkívül mostohán vannak képviseltetve a hazai kínálatban, pedig van mi iránt érdeklődni. Úgy döntöttünk, hogy a 2011-es évet egy nagy oregoni pinot noir kóstolóval zárjuk. Mielőtt azonban rátérnénk a borokra, nézzük meg miben is áll ez a bizonyos Oregon és a pinot noir.

Tovább
Szólj hozzá!

Francis Ford Coppola: Syrah-Shiraz (Diamond Collection) 2009.

2011. június 21. 03:32 - pardi norbi

Lehet csak én voltam béna, de nem találtam pontos információt a birtokról (pl. méret, termeléstechnológia), annak honlapján sem. Igaz pár percnél többet nem áldoztam rá. Amit ki bírtam hámozni, hogy California több vidékén is termesztenek szőlőt és hogy a számos borcsalád közül a diamond sorozat a felsőkategóriások közül való. Ára nem volt vészes, 16 dollárért vettem. Annyit ért is. Sötét rubinszín. Közepesnél intenzívebb, tiszta, folyamatosan gazdagodó illat, feketebogyósok (fekete áfonya, szeder), édesfűszerek, vanília leginkább. Közepesen testes korty, gazdag gyümölcsösséggel, finom fűszerekkel és szép, ugyanakkor erőteljes hordós aromákkal (vanília, pörkölés). Savai szépen érettek, kellően dinamizálják a bort. Nem kifejezetten cizelláltak, de abszolút élmentesek és jól passzolnak a többi alkotóelemhez. Jelentős mennyiségű, érett, bársonyos tanninjai vannak, egy kicsit szárítanak sajnos. Közepesen hosszú, gyümölcsös-hordófűszeres befejezés. Szép, becsúszik a 6 pontosok közé.   

 

Szólj hozzá!

Rieslingek: egy moseli egy washingtoni

2011. június 13. 00:22 - pardi norbi

    Minden valószínűség szerint az elkövetkezendő egy évet az Egyesült Államokban fogom tölteni. A borkóstolás nem fog természetesen abbamaradni. Egyelőre nem rendelkezem jelentős mennyiségű kóstolótárssal, így átfogóbb kóstolások nem várhatóak, de minden héten igyekszem néhány bort megvizsgálni. A pontos tematikát még nem találtam ki, de a közeljövőben az is meglesz. Egyelőre csak azt döntöttem el, hogy ha már itt vagyok, akkor elsősorban amerikai (mármint USA-beli) borokat fogok kóstolni. Ez teljesen ésszerű, hiszen hihetetlen választék van itt belőlük, míg otthon meglehetősen szűkösek a lehetőségek az ismerkedésre. Pár napja ellátogattam egy elég színvonalas borszaküzletbe és kezdésnek valami fehéret kívántam meg. Mivel amerikai furminttal J és chenin blanc-nal nem találkoztam, rizlinggel viszont igen, vettem egyet belőle. Mellé pedig vásároltam egy ugyanolyan árkategóriájú moseli rizlinget is. Két relatíve olcsó borról van szó, 11 dollár (kb 2000 HUF) volt darabja. Az alábbi jegyzetek születtek róluk:

Tovább
6 komment
süti beállítások módosítása