A Borrajongó


Péter Pince aktuál, szárazban

2021. március 12. 06:00 - ungert

Amikor kerek egy évvel ezelőtt végigittuk a Péter Pince gyakorlatilag teljes aktuálszortimentjét, már abban bíztunk a borásszal együtt, hogy a következő találkozás személyes formában fog történni. Aztán 2021 talán még nagyobb sebességgel, szinte egy negyedév alatt közlekedett el, eljátszva minden optimista várakozást és reményt. A 2019-es száraz borok közben palackba, majd pedig forgalomba is kerültek, így egy tokaji túra helyett a nappalimba invitáltam furmintfant, hogy együtt szondázhassuk meg őket. Négykezes beszámoló következik.

peterpince2021021.JPG

Tovább
1 komment

Tegnap ittam - Péter Pince Thurzó Furmint 2018

2019. november 11. 06:00 - furmintfan

A Péter Pincészet boraival találkoztam már néhányszor, jellemzően sétáló kóstolók során, de egy teljes palackkal otthon, hosszabb időn keresztül ismerkedni most először volt lehetőségem. Nem egészen új szereplők ők a borvidéken, hiszen a család generációkra visszamenőleg foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal. A szélesebb közönség elé azonban csak az utóbbi években léptek ki, és boraikkal különböző hazai megmérettetéseken is szépen szerepeltek. Jelenleg a fiatal Péter Ákos készíti a borokat, hozzá köthető az arculat és stílusváltás, amelyet a palackok kívül-belül egyaránt tükröznek: modern, letisztult külcsín és belbecs.
A családi birtok öt hektár szőlővel rendelkezik a Thurzó, Mézes-mály, Bige, Mogyorós, Mester-Völgy, Lónyai, Kövesd dűlőkben, maga a pince pedig a tokaji Szerelmi pincesoron található. Mind a hat tokaji fajta, tehát furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő, zéta, kabar helyet kap a választékban, akár fajtabor, akár házasítás formájában. A szortimentben találunk olyan ma már ritkaságnak számító különlegességeket is, mint a fordítás és a máslás.
Én most egy száraz furminttal tettem próbát, és az élmény alapján biztosan nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom.

peterpincefurmint2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása