A Régi magyar fajták 2026-os nagykóstolójának beszámolójával még adós vagyok, pedig már három hét telt el a rendezvény óta. A Régi Magyar Szőlőfajták Egyesületének borászai második alkalommal gyűltek össze, hogy bemutassák a közönségnek a filoxéravész után kipusztult, majd az elmúlt két évtizedben újra felfedezett fajtákból készült boraikat. 23 borász több mint százféle borát kóstolhatták a vendégek, egyre több feledésbe merült szőlőfajta bora jelent meg a standokon. Volt termelő, akár minivertikálissal készült, és akadnak fajták, amelyek borait már több borvidék és több évjárat tükrében össze lehet hasonlítani, ami hosszú távon a tapasztalatok összegyűjtése és cseréje szempontjából kulcsfontosságú lehet.

A Régi magyar fajták kóstolója előtt bő egy héttel Kézdy Dánielnél tartottunk egy privát kóstolót, aminek ugyan hivatalosan semmi köze a holnapi eseményhez, de félig-meddig mégis profilba vágott. A résztvevőknek ritka fajtákból készült borral kellett készülni a "mindenki hoz egy palack bort" jellegű eseményre, egyéb megkötés nélkül. A legtöbben két tétellel érkeztek, így szép terjedelmes és nagyon eklektikus sort kóstoltunk. Hazai borból is jutott a mezőnybe, Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Ausztriából, Svájcból és Albániából került ki a többi versenyző. Bemelegítésként nyitottunk egy Moscato d'Asti-t, és érdekességként egy félszáraz bolgár gránátalmaborral zártuk a sort.

A 2025 februárjában megalapított Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületről és a címben szereplő fajták népszerűsítésére életre hívott kóstolóról tavaly májusban írtam. Az első rendezvény a vártnál is több érdeklődőt vonzott, nem marad el a folytatás. A szervezők idén is összetrombitálják a régi magyar fajtákkal foglalkozó borászokat, elmondásuk szerint nem is kell győzködni senkit. Alig egy hónap múlva, április 23-án ismét a Szent Angéla Gimnázium aulája ad otthont az eseménynek.
Ennek örömére a Kálvária Pincében Kézdy Dániel múlt szombaton két kóstolót is a régi magyar fajtáknak szentelt, este a nagyközönségnek, előtte délután egy szűkebb szakmai körnek. A délutáni összejövetelt Szentesi József is megtisztelte jelenlétével, az ő borai adták a kóstolósor gerincét, öt további termelő boraival kiegészülve. Az élményt a Magos Zoltán séf által készített tarja és "hamis sólet" tette teljessé.

Március végére megérkezett az idei első magyar boros egyveleg. A szokásoshoz képest talán kicsivel több a pezsgő és az édes tétel, és ezúttal a fehér és vörös tételek aránya is kiegyenlített. A válogatásban szereplő borok kb. negyedét (az egyes kategóriák végén szerepelnek) Kézdy Dánielnél, a Kálvária Pincében kóstoltam.

Az ünnepi borok előtt még egy-egy magyar és külföldi egyveleg is érkezik decemberben. A hazai borokból kevesebb izgalmas tétel került ebbe a válogatásba, de a sok egyszerűbb bor között azért akadt néhány meglepetés és gyöngyszem is.

Boldog karácsonyt kívánok minden olvasónknak!

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Meghoztam az idei második magyar egyveleget is. Most még csak enyhe többségben vannak a fehérborok a vörösekhez képest, befért már 1-2 rosé is a sorba, ahogy egy pezsgő és (most csak) egy édes bor is.

Tar Ferenc a Carpe Diem működése alatt a külföldi szortimentből rendezett kóstolók mellett több alkalommal meghívott magyar borászokat is a borbárba, akik az aktuális boraik mellett gyakran régi, már nem elérhető tételekkel is kényeztették a közönséget. A kóstolók azóta átkerültek az N28-ba, de a tervek szerint a hagyomány megmarad: magyar borászokkal közösen is lesznek FineWines borestek. Az első ilyen alkalommal Szentesi József volt a díszvendég, bár tulajdonképpen hazai pályán mutatkozott be, hiszen az N28 részben éppen az ő nevéhez fűződik.

Szentesi Józsefről, küldetéséről, a pincéről és a régi magyar fajtákról többször írtunk már a blogon, most csak az este kóstolt borokról fogok írni, már csak terjedelmi okokból is. Nem kevesebb, mint 15 Szentesi tétel került ugyanis elénk az este folyamán, valószínűleg ez volt a leghosszabban elnyúló kóstoló az N28-as kóstolók sorában. Többségében az éppen forgalomban kapható vagy mostanában forgalomba kerülő tételek adták a terjedelmes sor gerincét, de a két házigazdának köszönhetően néhány régi palack is előkerült a pincék mélyéről. A vörösborokra fókuszáltunk, a borász szerint az eredetileg kiválasztott 10 fehér és 10 kék szőlőfajta közül is az utóbbiak borai aratnak nagyobb sikert (időközben két fehér fajta, a fehér balafánt és a kolontár ki is esett a választékból).

Íme az aktuális magyar egyveleg, ami nagyrészt a nyár folyamán kóstolt/fogyasztott, külön posztban meg nem írt magyar borokat foglalja magába. Ennek megfelelően a fehérborok vannak túlsúlyban, az átlagnál több a rosé, kevesebb a vörös, és egy pár buborékos és édes bor teszi teljessé a képet.

Ha valaki megkérdezi Szentesi Józsefet, hogy melyik a kedvence az általa felkarolt régi magyar fajták közül, általában kitérő választ kap, merthogy a gazda - mint a szülő a gyermekeit -  mindegyiket szereti, mindegyik fajta másban tehetséges. Én viszont külső szemlélőként lehetek részrehajló, így könnyebb is választanom. Többször volt szerencsém a budaörsi pincében széles merítést kóstolni a régi magyar fajták boraiból, de már első alkalommal is a laska volt az, amelyik leginkább szívemhez nőtt (na jó, meg a tihanyi kék). Szentesi József szerint a laskában hatalmas potenciál van, bármelyik világfajtával felvehetné a versenyt, igazi sztárjelölt lehet a régi magyar fajták között. A laska apró fürtű szőlő, hozamkorlátozással szépen beérik, szüretkor jellemzően magas savakkal érkezik a pincébe. A régi források szerint még Stíriában is "megaszik", ami valószínűleg azt jelenti, hogy természetes édes bort készítettek belőle. Bora sötétebb színű, intenzív gyümölcs aromáit határozott fűszeresség kíséri. Feszes, de kezdetben markáns savai szépen besimulnak, ahogy a tanninjai is integráltak, hosszú érlelésre is alkalmas lehet, szerkezete bordeaux-i borokat is idézhet. Egyelőre annyira kis mennyiség terem a fajtából, hogy a világuralmi tervekre még legjobb esetben is sokat kell várni, de addig is örülhetünk, hogy Szentesi Józsefnek köszönhetően megkóstolhatjuk ennek a különleges fajtának a borait, és reméljük, hamarosan mások is meg tudják mutatni a laskából készült saját borukat. Aspiránsok már vannak...

Miután tavasszal visszatért a társasági élet és a jó idő beálltával beindultak a baráti összejövetelek, gyorsabban összejött az újabb magyar egyveleghez szükséges jegyzet is. Mivel így gyakran ismét csak gyors benyomásokat vetettem papírra vagy utólag, emlékezetből írtam valamit, a leírások rövidebbek, a pontszámok kevésbé átgondoltak. A borok között van például egy sor Sauska Pezsgő: egy kerti parti alkalmával kutyafuttában összekóstoltuk a friss, már a budafoki pezsgőpincében pezsgősített tételeket a kifutó szériával (bár itt alig jegyzeteltem). A pezsgők mellett akad még sok könnyű, jól iható, mondhatni nyári bor, de kóstoltunk néhány pince mélyéről elővarázsolt rég elfeledett palackot is.

Ismét hoztam egy magyar pinot noir-sort, ezúttal 2017-es borokkal, több hazai borvidékről válogatva. Bennem sem feltétlenül tudatosult, de 2016 óta minden évben volt szerepelt a blogon valamilyen évjáratos pinot noir-kóstoló (2016, 2015, 2013, 2012, 2011), eleinte nemzetközi kitekintéssel vegyes sorban, az utóbbi években csak magyar mezőnnyel. 2021 sem kivétel.
Jó ideje elkezdtem gyűjtögetni a borokat, hogy majd egy nagyobb társasággal jól megvitassuk a magyar pinot noir-helyzetet, de sajnos közbeszólt a vírushelyzet. A várakozást végül megunva, február végén magam kezdtem el szépen felbontogatni a sor tagjait, és - többnyire borvidék szerint csoportosítva - több részletben végig is kóstoltam mindet. Néhány hétig tologattam magam előtt a jegyzetek begépelésének és a poszt megírásának feladatát, de a húsvéti hétvégén végre jutott idő mindenre, úgyhogy nagy nehezen elkészültem.

Itt az újabb magyar egyveleg, az idei harmadik, több fehérrel, mint vörössel, előbbiek terén főleg tokaji és balatoni borokkal.