A Borrajongó


Badacsony New Yorkban 2019

2019. április 29. 06:00 - rszabi

badacsonyny2019_05.jpgIsmét egy négykezes jegyzet következik, ezúttal a Badacsony New Yorkban-ról. Én első bálozóként vettem rajta részt , de a nemrégiben a borrajongó csapat alfahím státuszba kerülő nem kicsit grafomán tagja, Furmintfan természetesen már évek óta szorgosan készíti a historikus jegyzeteit: 2014, 2015 és 2016Én 3-3 fehér és vörös kedvencet emelnék ki, a dupla akkora májkapacitású szerzőtársam kétszeres szorzóval iszik és ír. Nekem 2 dolog miatt is hasonlít a Badacsonyi borvidék a Tokajira, egyfelől sajnos a megítélésében nem a szuper kis-középpincék a meghatározóak, hanem csakúgy mint amott a Kerház, emitt a Vargabor repíti szét az országban a hírét a vidéknek. Másfelől manapság már nem a borvidék névadója a referencia (Hegyaljával kapcsolatban is sokaknak lehet, hogy Mád, Tarcal, vagy Tállya jobban csengő hívószó már Tokajnál), az ikonikus borok leginkább a Szent György-hegyről vagy akár a Csobáncról jönnek.

Tovább
2 komment

2018 legjobbjai - hazai borok

2018. december 31. 06:00 - rszabi

Az év utolsó napján érkezik a hagyományos dupla toplista második része, a kedvenc hazai borainkkal. Természetesen továbbra is várjuk az olvasói listákat, kedvenceket, meghatározó élményeket is kommentben.

 egyveleg.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2HA Tabunello retrospektív: 2007-2016

2018. december 20. 06:00 - akov

Simán több, mint egy évtizede, hogy értetlen arccal kóstolgattuk az első Tabunellokat. Talán a Budavári Borfesztiválon lehetett ez 2008-2009 környékén. Kétrészről is érthetetlennek tűnt a dolog. Egyfelől derült égből csattant a sangiovese a fehérboros borvidékről, másrészt pedig úgy tűnt végre valaki megcsinálta a legjobb magyar pinot-ot. Nos, azóta eltelt egy kis idő. A Tabunello haladt a maga útján, érzésem szerint a viszonylag magas kezdeti színvonalról csak felfelé lépkedett. Valahol a közepén tartottunk is egy nagyon élvezetes fél-vertikálist, de a fél-vertikális az mégis csak egy fél-vertikális. Akkor még erősen siránkoztam a Szent György-hegy igénytelen tespedtsége miatt, de úgy néz ki ezen is sikerült fogást találni. Az utóbbi öt évben jónéhány termelő jelent meg a hegyen, megváltoztak a kulcsszavak, olybá tűnik látszik valami felfelé konyuló íve az egésznek. Sok minden változott a környéken is, nemcsak a táj szép, de mintha a vidék visszatérne az eredetéhez. Mindenfelé ridegen tartott állatokat látok, boldogok a sajtkészítők és sok nagyon is vállalható étterem és vendéglátóhely közül lehet válogatni. De egy dolog szerencsére változatlan: a Tabunello még mindig a Szent György-hegy LEGFONTOSABB bora.

2ha_tabunello.jpg

Tovább
5 komment

7(+1) borászat a My Wine Bar-ban

2018. október 10. 06:00 - furmintfan

A Szentesi József, Barta Károly, Farkas Krisztián és Takács Alexandrosz által alapított Artizan bor- és sörkereskedés a közelmúltban megnyitotta üzletét és egyben borbárját is az Arany János utcában MyWine Bar & Shop néven (itt egy érdekes cikk a kereskedésről). Az üzletben a kereskedés teljes kínálata elérhető, valamint sonka, sajt és szalámi is kapható a borok és sörök mellé.

mywine41774661_980085812164166_135368328263761920_o.jpg

A borbár természetesen kóstolóknak is helyet ad majd, szeptemberben az első kóstolóesten 7+1 pince (2HA, Attila Pince, Barta Pince, Bodrog Borműhely, Centurio Szőlőbirtok, Cseri Pincészet, Nagygombos Borászat-Gróf Grassalkovich, Szentesi Pince) borait lehetett végigkóstolni. Távirati stílusban, egy-egy zárójeles pontszámmal emlékeznék meg az estéről és a borokról.

Tovább
Szólj hozzá!

Balatoni nyár 2018/5. - Mennyország Kerthelyiség és Szászi Pince

2018. szeptember 07. 06:00 - furmintfan

A naptár szerint vége a nyárnak, és elérkeztünk a "Balatoni Nyár" névre keresztelt ad hoc jelleggel elindított sorozat utolsó részéhez is (legalábbis részemről). Badacsonyból indult a A záró epizódban Szent György-hegyi pincék borai kerülnek terítékre. A Szent György-hegyen még július végén jártam, de az itt szereplő borok nagy részét ott csak átvettem és nyár végén repültek ki a palackokból a dugók. Kicsit csalok tehát, de a poszt első szereplőjével tényleg a hegyen ismerkedtem meg, és a másik pince borait is ott kóstoltam volna az eredeti terv szerint, szóval ez az írás kicsit kilóg a sorból, de annyi baj legyen.

szaszi2017_1.jpg

Tovább
2 komment

Gyengébb? Nem! - Nőnapi kóstoló

2018. április 07. 06:00 - furmintfan

Szabó Edit "Gyengébb? Nem!" című könyve 26, a bor világában tevékenykedő nő történetét tartalmazza, interjúk formájában, Dancsecs Ferenc fotóival. A könyvet már tavaly óta meg lehet vásárolni, és aki szeretné egy kicsit megismerni a bor mögött az embert, annak tényleg csak ajánlani tudom. Idén - stílszerűen nőnapon - egy kóstoló erejéig is összegyűltek a könyv főszereplői a Sofitel-ben, én most itt szerzett élményeimről írtam egy rövidke összefoglalót, de mielőtt rátérnék a borokra, álljon még itt a könyv ajánlójának egy részlete, magától a szerzőtől:

"Ebben a könyvben huszonhat remek nő mesél az életéről. Mindannyian a borok világában dolgoznak, olyan terepen mozognak, ahol korábban hagyományosan férfiak ültek a kormánynál. Magabiztosan, céltudatosan vezetnek. Van közöttük tulajdonos, birtokigazgató, szőlész és borász, mindegyikük máshol tart az útján, de büszkék arra, amit eddig elértek, és nem cserélnének senkivel. Néhányan gyerekkori álmukat váltották valóra, mások felnőtt fejjel merészkedtek először a pince mélyére, megint mások az apától megörökölt, nehéz „autót” szelídítették magukhoz, de előbb-utóbb mind megtanulta, hol kell megpiszkálni a motort, ha baj van. Bemutatják a boraikat, amelyekre büszkék, és bizonyítják jártasságukat a konyhában is. Mesélnek a mindennapjaikról, a családjukról, a sikereiről és a kudarcaikról, mindarról, ami elindította őket azon az úton, amelyen ma is járnak."

gyengebbnem1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Evolúciós ugrás a Szent György-hegyen

2018. március 12. 06:00 - rszabi

sangiovese2013.jpgElméletben teljesen egyetértek minden idők egyik, ha nem a legjobb magyar nyelvű bor esszéjében leírtakkal, a kiválasztás és kiválasztódás rögös ösvényeiről, mégis vannak kivételes esetek, ahol sem a józan ész, sem semmilyen logikai rendszer nem segít annak megértésében, hogy miként lehet, hogy egy szőlőfajtát, amit erős kötelékek fűznek kiválasztott hazájához, valaki önhatalmúlag egy tetszőleges helyre katapultálja és gyakorlatilag a termőre fordulása óta, ostromolja vele az eredetihez fogható minőséget. A 2HA pince helyből átugorva a természetes kiválasztódás lépcsőit és az unalmas fejezeteit az asszimiláció gyötrelmes éveinek, egyből a régió egyik megkérdőjelezhetetlen státuszú rezidensévé avanzsálta a sangiovese-t a Szent György-hegyen. Azóta már legitimálták az eredetvédelmét is, erről még egy színes plecsnit is kapott, nincs mese, a terroir és a fajta hivatalosan is egymásra talált. Azóta is kedvelt tematika maradt a különféle borsorok összeállításában egymás mellé állítani az ó- és újhaza sangiovese-it. Furmintfan jóvoltában egy évjáratazonos triumvirátushoz volt szerencsénk nemrégiben. Az alábbi négykezes jegyzetekkel archiváltuk az élményeket az utókornak.

Tovább
10 komment

Vörös Balaton III. 2017

2017. december 14. 06:00 - furmintfan

Az először három éve megrendezett Vörös Balaton igyekszik megtörni azt a berögzült axiómát, amely szerint a Balaton=fehérbor. Holott a régióban a kék szőlőnek fontos szerepe volt a korábbi évszázadokban, a jelenlegi (vagy talán inkább az 1-2 évtizeddel ezelőttig fennálló) állapot egyrészt a filoxéravész, másrészt a kommunista tervgazdaság eredménye. Szerencsére egyre több borászat és borkedvelő fedezi fel a tó környéki vörösborokban rejlő lehetőségeket, és ennek demonstrálására a Vörös Balaton kiváló rendezvény. A Jásdi Borterasz ideális helyszínként funkcionál, pont annyi borászt és vendéget tud befogadni, amennyi még komolyabb tömegjelenetek előidézése nélkül képes kóstolni (legalábbis a délutáni órákban még így volt, a végére nem maradtam), a szép időben pedig még a teraszon is lehet egyet szippantani a friss téli levegőből és megcsodálni a kilátást a csopaki szőlőkre.
 vorosbalaton00.jpg

Tovább
6 komment

Tegnap ittam – 2HA "Egyszervolt" Birtokvörös 2014

2017. február 14. 06:00 - ungert

A csapadékgazdag évjáratok szőlő- és bortermelésre gyakorolt hatását sem nem célszerű, sem nem indokolt méltatni. Az alacsony hozam, az el nem készülő csúcsborok és az egész éves küzdelem a szőlőben komoly károkat okoz a termelői költségvetésben, ráadásul megszakítja a pincekínálat időbeli folytonosságát. Én viszonyt fogyasztó vagyok, ebből a szerepből pedig muszáj katasztrófaturistaként viselkednem. Az ilyesfajta turizmus pedig azon igyekszik alapulni, hogy a borászok a rosszévjárat-termést – ideértve a legkiválóbb, amúgy prémiumborokba szánt alapanyagot is – beledöntik az alapborokba, hogy aztán azokat a fair-play jegyében okosan árazva piacra dobják. Ami a borásznak kudarc-melléktermék, az az ár/értékre valamit is adó fogyasztónak többnyire lehetőség, szórakozás és kötelező tananyag. Török Csaba egyszerlett badacsonyi vöröse pontosan erre a kaptafára készült el, magába foglalva a borász összes vöröstőkéjének minden megmaradt gyümölcsét. Win-win-szituációról ugyan szó sincs, de a magam pohárforgató álláspontjából vizsgálódva egy ügyesen sikerült, nem szegről-végről összekapart észak-balatoni vörösbor született. A kéthektáros nagyborok után maradt űrt értelemszerűen nem tölti be, de röhejesen olcsón kínál betekintést a pince stílusvilágába.

img_0925.JPG

Tovább
8 komment

2016 legjobbjai – magyar borok

2016. december 30. 06:00 - ungert

Kétnapos, már-már hagyományszerű évzáró számvetésünk következik. Miközben mindenhol lassan-biztosan tankpezsgő-folyón csúsznak lefelé a lencsével körített virsliszerű húskészítmények, mi részben közszolgálatilag, részben önnönmagunk idei szesz-számvetéseként igyekezzük csokorba szedni, mit szerettünk az idén nagyon és még annál is jobban. Aki felesleges idejét még feleslegesebben blogunkra áldozva követett minket, kevésbé fog meglepődni listáinkon. A fórum természetesen idén is demokratikus, nyitott – írjátok meg ti is bátran hozzászólás-formában, mit ittatok szívesen az idén a nemzeti térfélen. És ha van idő és türelem, akár azt is, hogy miért. Egyúttal engedjétek meg, hogy az évzáró félbejegyzés keretei között szerzőként és összefésülőként kívánjak nektek boldogabb, sikeresebb és borgazdag(abb) új évet.

img_0543.JPG

Tovább
12 komment

Balatoni merítés 2016 nyaráról

2016. október 13. 06:45 - furmintfan

Idén valahogy kevesebb időt töltöttem nyáron a Balatonon, mint szerettem volna, a tervezett pincelátogatásokból végképp nem lett semmi, de ez azért nem jelenti azt, hogy ne fordult volna meg sok balatoni bor a nyáron (és kora ősszel) a poharamban. Amikor a környéken jártam, igyekeztem legalább ebéd/vacsora mellé 1-2 pohár, helyi pincétől származó bort elkortyolgatni, de a Hévízi Borfesztiválon is találkoztam balatoni borokkal, a Balatonfüredi Borhetek valószínűleg legesősebb napján is csurrant-cseppent ez-az, végül egy Paloznakon töltött hétvégén a Homola Borteraszon kóstoltam néhány bort a pincétől. Külön-külön nem írtam a fent említett kalandozásokról, de úgy gondoltam, hogy legalább egy terjedelmesebb egyveleg formájában megemlékeznék azokról a borokról, amiket júniustól szeptember végéig kóstoltam, akár a tó közelében, akár Budapesten. Az egyetlen kapocs a Balaton. 
A főszereplők: 2HA, Bencze Birtok, Csendes Dűlő Szőlőbirtok, Dobosi Pincészet, Figula Pincészet, Gilvesy Pincészet, Guden Birtok, Gyukli Pince, Homola Pincészet, Ikon Borászat, Jásdi Pince, Káli Kövek, Kislaki (Bormanufaktúra), Konyári Pincészet, Laposa Birtok, Levendula Pince, Pálffy Pince, Sabar Borház, Skrabski Pince, Söptei Pince, Szabó és Fia Borpince, Villa Tolnay.
balatoni.jpg

Tovább
15 komment

Tegnap ittam - Gilvesy Próbaüzem 2015

2016. augusztus 25. 06:00 - furmintfan

A furmint menetelése megállíthatatlannak tűnik. Itthon legalábbis. Vannak eredmények nemzetközi porondon is, de hogy a régóta várt nagy áttörés mikor jön el, ha eljön, azt senki sem tudja. Országhatárainkon - vagy akár Kárpát-medencén - belül viszont a furmint-láz nem csökken, sőt... Tokajon és Somlón kívül is egyre több borvidékünkön látnak fantáziát a fajtában, egyre több pincészet telepít és készít furmintot. A színvonal még ingadozó, de a borosgazdák bizakodása töretlennek látszik, és azzal valóban mindenki csak jól járna, ha a különböző borvidékeinkről a fajta számos szép interpretációját kóstolhatnánk. Először itthon, aztán idővel talán külföldön is is.
A furmint tehát lassan a Balatont is meghódítja, itt is egyre több borász kísérletezik a fajtával. A Szent György-hegy sem kivétel, a Gilvesy Pincészet 2015-ből készített először bort a fajtából. A Kanadából hazatelepült Robert Gilvesy 15 hektáros birtokán a rajnai rizling és a sauvignon blanc a két fő fajta - tehát eddig sem a badacsonyi olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű szentháromság képezte a szortiment alapját -, a furmint-ültetvény termése most került először palackba.

gilvesyprobauzem.jpg

Tovább
6 komment

Egy zsebkendőnyi Toscana a Szent György-hegyen - 2HA

2016. június 30. 07:05 - furmintfan

Vannak az életben bizonyos helyzetek, amikor az idő és a tér megszűnni látszik, a mindennapos gondok távolinak tűnnek, az ember lánya/fia pedig csak ül, a végtelen messzeségbe bámul, ráfagy a mosoly az arcára, és élvezi, hogy az élet megajándékozta ezzel az élménnyel. Anélkül, hogy nevesíteném az érzést, vagy bármilyen mélyenszántó metafizikai értekezésbe kezdenék, biztosan állíthatom, hogy valami ilyesmiben volt részem a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet teraszán egy hónapja, ahogy a borokat kortyolgatva gyönyörködtem a tájban. Az is egészen bizonyos, hogy itt van az ország egyik legszebb "fekvésű" padja. Mutatom:

2ha_1.jpg

Régóta szövögettem már a terveimet a 2HA meglátogatására, hiszen a borokat évek óta rendszeresen kóstolom. Idén elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, tényleg megnézem a saját szememmel, hol készülnek ezek a formabontó tételek. Kis csapatunk egy kellemes délutánt töltött a pincénél és valóban úri dolgunk volt: ültünk a teraszon, élveztük a kilátást és a csendet, a borok sorban érkeztek a poharakba és végül még egy gitár is előkerült. Házigazdánk számára pörgősebb volt a műszak, ő ugyanis henyélésünk ideje alatt néhány másik kóstolócsoportot is kiszolgált. Beszélgetésre így kicsit kevés idő jutott, de Török Csabával utólag ezt is pótoltuk.

Tovább
4 komment

Új jövevények a tanúhegyek árnyékában - Ujvári, Bagolykő Birtok, Sabar Borház

2016. június 16. 06:00 - furmintfan

Május utolsó hétvégéjét túlnyomórészt a Balaton északi partját szegélyező tanúhegyek árnyékában töltöttem, jó társaságban, borospohárral a kézben, a tájban gyönyörködve. Ilyen körülmények között persze gyorsan telik az idő, de a program is nagyon sűrű volt: egy nap alatt három birtoklátogatás keretében négy borászat boraival ismerkedtem meg. Kivétel nélkül fiatal birtokokról van szó, olyannyira, hogy kettő közülük idén palackoz először a pincészet neve alatt bort. Most éppen az utóbbiakat szeretném bemutatni, majd röviden beszámolok a Sabar Borháznál tett rövid látogatásról is.

ujvari2.jpg

Tovább
3 komment

Szentesi Open 2014/03.

2014. április 07. 06:00 - akov

Ha március, akkor Szentesi Open. Ezzel indul a tavasz. Egyik kedvenc rendezvényem, amelyen megszámlálhatatlan régi ismerőssel és baráttal találkozik az ember. Olyannyira, hogy az inspiráló beszélgetések mellett kifejezetten igyekezni kell, hogy a borokra is jusson elegendő figyelem. Igyekeztem azért felnőni a feladathoz és benyomásaimat papírra vetni.

szentesi_jozsef.jpg

Tovább
6 komment

Borok a hegyről – Gilvesy Pincészet

2013. október 29. 06:00 - ungert (törölt)

Minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen, aki lát némi párhuzamot Christer Sandahl és Robert Gilvesy Balaton-felvidéki pincészetei között. A be/hazatelepült tulajdonosok céljai hasonlóak: a lehető legjobbat kihozni a saját elképzelésük és a termőhely konstellációjából. Az út hosszú; amíg a Villa Sandahl-borok már okkal beégtek a köztudatba(nem tudni, hogy ez milyen mértékben köszönhető a Sandahl-vandálkodásnak), addig a Gilvesy Pincészet még csak épp a szárnyait bontogatja. Az első évjárat alapján nekem úgy tűnik, hogy a koncepció a következő: gyors feldolgozással, reduktív erjesztéssel és érleléssel könnyű, friss, jól iható fehérborokat készíteni. Két palack segítségével igyekeztem utánajárni, hogy az állítások mennyire tükrözik a valóságot.

1010277_583647308324959_1949240907_n.jpg

Tovább
11 komment

2HA Tabunello vertikális: 2005-2012

2013. április 29. 06:00 - akov

Pár hónapja vetettem fel Török Csabának, volna-e kedve egy Tabunello vertikálishoz. Volt. Személy szerint nagyon kíváncsi voltam a kis Szent György-hegyi birtok hétéves evolúciójára és alig vártam, hogy egyetlen asztalon lássam a teljes történetet. Magyarország talán legfurcsább bora a 2007-es évjárattal robbant a köztudatba. Alsó hangon is megosztott mindenkit, hiszen három dimenzióban is megbolygatta a téridő szövétnekét: Szent György-hegyi is, vörös is és Toszkána első számú fajtájából, az itthon vadidegen sangiovese-ből készült. A fogadtatás enyhén szólva is vegyesnek ígérkezett. A fogyasztók egy része élcesen egri kadarkát, másik része kiváló pinot noirt kiáltott. A helyi „szakma” is nagyokat szörnyülködött, sőt a 2HA a mai napig szálka egyes szemekben. Nehezen érthető ez, hiszen a birtokra látogatva pompás szőlőket, egy csodaszép birtokközpontot és profi pincét találunk. Ha teszünk egy rövid sétát a hegyen, hamar rájövünk, hogy Török Csaba – két-három másik termelőtársával együtt – csak zavar a mátrixban. Elhanyagolt szőlők, lepukkant pincék és rangon aluli borok jelentik ugyanis a Szent György-hegy valóságát. Persze, most nem erről lesz szó.

tabu_tcs.jpg

Tovább
9 komment

Kézműves Borok Háza portfólió-kóstoló

2012. november 13. 06:00 - akov

A Kézműves Borok Háza november elején tartotta szokásos éves portfólió-kóstolóját. A rendezvény célja, hogy kereskedők, vendéglátósok és esetleg nagyfogyasztók megismerkedhessenek a Szentesi József fémjelezte kis- és nagykereskedés felhozatalával. A mindig jó hangulatú rendezvényen rengeteg az ismerős arc, jókat lehet beszélgetni bortermelőkkel és szerteágazó, bensőséges ismeretségeket köthetünk a sommeliertől a hentesig mindenkivel.

kostolas.jpg

Tovább
26 komment

Balatoni fehérborok

2010. június 30. 11:34 - pardi norbi

 

       Nemrégiben nyolc fehérbort válogattam össze és kóstoltam meg egymás után a Balaton környékéről. A borok kiválasztásánál bajban voltam, mert nehéz volt eldönteni mely borokat hagyjam ki és tegyem be, elég nagy a merítési lehetőség. Végül az alábbiak mellett döntöttem:
Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása