A Borrajongó


Magyar rosé-válogatott 2020

2021. szeptember 10. 06:00 - furmintfan

Eredetileg nem terveztem, mégis lett idén is magyar rosé-poszt a tavalyi duplázás után. Az eddigi évek tapasztalatai alapján igyekeztem biztosra menni, amikor a nyárra hangolódva rosé-kat pakoltam a kosárba, így a sor nagyobb részét olyan pincék borai tették ki, amelyek az elmúlt évjáratokban jól szerepeltek vagy mutattak valamilyen extra izgalmat, de persze a kísérletezés jegyében került melléjük néhány zsákbamacska is. Nem egymás mellett kóstoltam végig a sort, hanem nagyjából kettesével-hármasával fogytak el a borok a nyár második felében - volt, hogy ezekből vittem vendégségbe -, de ha már az elején az akkor aktuális kollekcióról lőttem egy "csoportképet", a kóstolójegyzeteket is egy csokorba gyűjtöttem.

rose2020_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kadarka csillag - Sebestyén Pince Iván Kadarka 2020

2021. szeptember 03. 06:00 - furmintfan

A kadarkával ápolt ambivalens viszonyom örök reménykedéssel és kísérletezéssel, sok csalódással és újra meg újra feltámadó lelkesedéssel írható körül. A lelkesedés legutóbbi kiváltó oka Sebestyén Csaba és Csilla egyszerűen Iván névre keresztelt 2020-as évjáratú kadarkája, ami biztosan az egyik legjobb, amit az utóbbi években ittam eddig a fajtából.
A kadarka hírhedten érzékeny fajta, nem könnyű vele bánni és nem is könnyű belőle igazán jó bort készíteni. A hazai példák között találunk túlérett vagy akár már töppedő bogyókból erjesztett szuperkoncentrált és alkoholos borszörnyeket és aluléretten leszedett szőlőből szűrt, zöldes aromákkal tarkított, vékonyka borokat is. Sebestyénék új kadarkája egészen egyedi módon egyesíti a tökéletesen beérett gyümölcs koncentrációját és ízvilágát a fajta boraitól elvárt könnyedséggel és eleganciával.

sebestyenivankadarka2020.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Alapszilárdítás – Takler Sauvignon Blanc 2020

2021. augusztus 08. 10:45 - ungert

Az igazság az, hogy bár évek óta nem fogyasztottam alapszériás Taklert, az egyre homályosódó emlékeimben kellemes, jól elkészített és szerethető szekszárdi vörösborokat őrzök, melyek évjáratfüggetlenül megbízható választásnak bizonyultak. A kihagyásra tekintettel nem is merek direkt kijelentésekbe bocsátkozni abban a tekintetben, hogy valóban a 2020-as számít-e a pince legelső alapszériás sauvignon blanc-jának. Egy gyors, közel sem minden esetet lefedő keresés alapján a szálak egy évvel korábbig nyúlnak vissza, igaz, hogy más, nem az alapszériába simuló címkével.

A lényeg viszont úgysem ez. Sokkal inkább az, hogy az egypalackos mintavételem alapján van helye és szerepe egy vörösre építkező szekszárdi nagypince kínálatában egy ilyen bornak. Egyrészt betömi a lyukat a színspektrumon, másrészt önmagában tekintve is értelmezhető és szerethető végeredmény született 2020 gyümölcséből.
tqnd9004.JPEG

Tovább
2 komment

Dönteni kell – Sebestyén Indigó Zweigelt 2020

2021. július 22. 06:00 - ungert

Az elmúlt hónapokban többet ittam Sebestyén Csabáéktól, mint amennyit írtam. Ezért és csakis ezért tudom, hogy az idei nyáron elérhető boraik döntő többsége tisztességes, jóivású, karakteres és szerethető. A tizennyolcas bikavér éppen úgy, mint a tizenkilences kadarka és a friss rozé.

Az alapok csúcsa mégis az Indigó nevű zweigelt, melynek ugyan sokéves múltja van már a pince portfóliójában, de megkockáztatom, hogy ilyen jól, mint most, még sosem sikerült.

aomq6017.JPEG

Tovább
2 komment

Heimann ikonok

2021. május 31. 06:00 - furmintfan

Pünkösd vasárnapján hosszú idő óta először ültünk össze újra barátilag-borblogilag rszabi és ungert társaságában, igyekeztünk ehhez méltó módon ütős sort összehozni a találkozóra. Azt találtuk ki, hogy a Heimann Családi Birtok három ikonikus vörösborát bontjuk ki a jeles alkalomból. Sokáig gondolkoztam, mi lenne a megfelelő felvezetés a három vörös nagyágyú előtt, a válasz közben az otthoni készletben lapult. Mi más is lehetne az ideális kezdés, mint a pince fehérborának aktuális évjárata?
Így a vasárnap esténk négy üveg Heimann-bor társaságában telt, lássuk, mit rejtettek a palackok.

heimann.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi borpár(baj)ok 2021

2021. május 26. 06:00 - furmintfan

Meghoztam a tavaszi borpárbajos posztot, ezúttal kizárólag magyar borokkal. A szokásos 7 borpár helyett ezúttal 9 vonul fel, a pezsgőtől az édes borig, több műfajt, borvidéket és szőlőfajtát érintve.

parbajok.jpg

Tovább
2 komment

Időutazás, visszafelé – Pósta Borház Cabernet Franc 2014

2021. május 25. 06:00 - ungert

A Pósta-család hétéves franc-ja a jelennek készül, de a múltról szól. Arról a múltról, amelyben a fogyasztók ízlésének középpontjában a masszívan szétterülő, sűrű, hordós vörösborok álltak. Aki az ezt az egyébként kétségkívül jó ízléssel megtervezett, letisztult címkével rendelkező szekszárdi vöröset a palackon jól látható betűmérettel jelzett tizenöt térfogatszázaléknyi szesz ellenére is leveszi a polcról, az pontosan tudja, hogy mit várhat, és hogy mit fog kapni a pénzéért.

Egy jó nagy ugrást az időben, visszafelé. Ez persze két dolgot is jelenthet: örömteli nosztalgiát, vagy pedig a figyelmeztető előjelek ellenére elszenvedett csalódást. Noha az ízlésem tekintetében kifejezetten távol állok már ettől a stílustól, mégis jólesett visszaugrani úgy tizenöt évet a stílusvonalon egy olyan borral, amely múltidéző ugyan, de ügyesen kerüli a közhelyesség csapdáját is.

vylr8167.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Bárhol, bármikor - Eszterbauer Sógor Kadarka 2019

2021. május 17. 06:00 - furmintfan

Ungert Tüke-jegyzete kapcsán már említettem, hogy kedvelem az Eszterbauer Borászat alapborait, az egyik stabil alapkő a szortimentben pedig éppen a Sógor Kadarka. Ez amúgy nem kis dolog, a különösen kényes fajtával nem könnyű dolgozni, így aztán különösen ritka, hogy valaki évről évre fajtajelleges, hibamentes és kellemes bort töltsön le a palackba. Az Eszterbauer Sógor Kadarka szerintem ilyen, így aztán ha egy messziről jött vándornak egy magyar kadarkát ajánlhatnék, jó eséllyel ez lenne az. Lehet, hogy nem ez a legjobb hazai kadarka, de a saját tapasztalataim szerint ez a legmegbízhatóbb. Stabil színvonalat képvisel - legalábbis az utóbbi 4 évben biztosan -, szépen hozza a fajta jellegzetességeit, nem maszkolja sem botrytis, sem túlérettség vagy túltolt hordó, és még az ára sem vészes. Minden fontos szempontot kipipál, így párját ritkítja a hazai kadarka-univerzumban.
Octopus néhány hete már alaposan megsimogatta ezt a bort a saját oldalán, de mivel akkor már nálam is be volt tervezve ez a poszt, a palack is kóstolásra készen állt, semmi nem tántoríthatott el, hogy én is megtegyem ugyanezt.

eszterbauersogorkadarka2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Folytatás - Mini magyar rajnai rizling-körkép 2019-ből 5 borvidék 5 borával

2021. május 12. 06:00 - furmintfan

Folytatódik a rajnai rizling-szemle, a Sabar-trió és a badacsonyi négyesfogat után most földrajzilag kicsit szélesebb merítés következik, de még mindig hazai terepen maradva. Öt borvidék öt rajnai rizlingje került egymás mellé ebben a körben, néhány bor talán meglepő helyekről, elsősorban vörösboros régiókból érkezett.

magyarrajnai2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Terasznyitó legendákkal - Bott Teleki 2006 és Heimann Barbár 2009

2021. április 30. 06:00 - furmintfan

A múlt hétvégi - a fotók alapján - valóságos utcabáli jeleneteket produkáló terasznyitás estéje szerencsére nem a budapesti belvárosban ért, mi egy szűk körű grillezéssel nyitottuk meg a szezont egy kedves barátomék kis teraszán, Szentendrén. Az ünnepi alkalomra persze az ételek mellé előkerült több üveg bor, a házigazda két régóta őrizgetett kincset is elővarázsolt a gyűjteményből. A 10 évesnél is idősebb palackok tartalma szerencsére a nem teljesen ideális tárolási körülmények ellenére is szépen dacolt az idő vasfogával és duplán kellemes meglepetésként koronázták meg az estét. Én pedig úgy gondoltam, hogy egy külön posztot csak megérdemel ez a két remek bor.

bottteleki2006heimannbarbar2009.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nem-hétköznapi hétköznapi – Eszterbauer Tüke 2017

2021. április 15. 06:00 - ungert

A szekszárdi Eszterbauter Borászattal évek óta ambivalens viszonyt ápolok: amíg körülbelül egy évtizeddel ezelőtt, öntudatra ébredésem hajnalán kifejezetten kedveltem a pince alapszériás borait, az elmúlt időszakban többnyire inkább csak hibás és rossz palackokba, vagy pusztán csak a személyes ízlésemtől távol álló próbálkozásokba futottam bele.

Aki ismer, az tudja, hogy nem adom fel könnyen, és a csalódások ellenére is rendszerint újra és újra nekirugaszkodok a dolgoknak, hátha egyszer végre összejön, aminek össze kell jönnie. Így került a kosaramba, később pedig a poharamba is a pince tizenhetes, Tüke nevet viselő szekszárdi bikavére is, amely megkockáztatom, hogy a közelmúlt legszebb borvidéki bikavére, amellyel dolgom volt.

bkpr5891.JPEG

Tovább
1 komment

Romborozás – Szent Gaál Kastély Cabernet Franc Barrique 1997

2021. március 14. 07:00 - ungert

Huszonnégy év. Ennyi telt el azóta, hogy a kilencvenes évek közepén megszületett ez a cabernet franc, amely egyszerre hordozza magán a szocialista rémálomból még éppen csak ébredező magyar szőlő- és borkultúra kissé megfakult, de azért érdekes emlékét, és a megfelelő bortárolás előnyeinek bizonyítékát. Az van ugyanis, hogyha ez a palack nem pihent volna az elmúlt (legalább) húsz évben (bor)hűtőben, akkor a pohár helyett egyenesen a lefolyóba küldtem volna, lemondva az időutazásról egy olyan korba, amikor még a barrique egyike volt a legfontosabb fogyasztói hívószavaknak.

Dacára minden előítéletemnek és negatív várakozásomnak a Szent Gaál Kastély cabernet franc-ja átment a rombor-vizsgán. Azt nem állítom, hogy szívesen fogyasztanék sűrűbben hasonlóan koros szekszárdi és villányi vörösborokat, de vannak olyan helyzetek, amikor a tanulni vágyó énem felülkerekedik a hedonizmuson. Ebből pedig néha ki lehet jönni jól is.

szg.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Izombor – Illyés Kúria Kékfrankos 2019

2021. január 28. 06:00 - ungert

Bevallom, hogy Illyés Miklós neve néhány hónappal ezelőttig teljesen ismeretlen volt a számomra. A szekszárdi Porkoláb-völgyben három hektárnál valamennyivel nagyobb területen tevékenykedő borász a kétezres évek első felének kétbites, de azért villogó-színes-szagos hangulatát megidéző webdizájnnal szerelt honoldala szerint kizárólag bioművelésben tartott vörös szőlökkel foglalkozik. Noha az öndefiníción kívül nem látok utalást semmiféle védett tanúsítványra, a filozófia körülbelül annyi lehet, hogy a szőlőművelésre a minimális beavatkozás, míg a pincében a klasszikus eljárások a jellemzők, ami jó hír a kénmentes dolgoktól viszolygó, de a műfajra alapvetően nyitott fogyasztók számára is.

Kezdhettem volna a kadarkával is, mégis a kékfrankosra esett a választásom, amelyből éppen a 2019-es évjárat érhető el a legnagyobb hazai borbolt-lánc polcain. Tapasztalatok és előítéletek nélkül vágtam bele az ismerkedésbe, és tulajdonképpen nem jártam rosszul. Sőt.

unnamed.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Innijó - Németh János Némethjanó Siller 2019

2021. január 11. 06:00 - furmintfan

Amikor a 2021-es év első palackját bontottam, egy kis év eleji szünet után, még véletlenül sem akartam valami elgondolkodtató bor után nyúlni. Ennek megfelelően a kiválasztott palack, egyben az év első "tegnap ittam" posztjának főszereplője egy szekszárdi siller.
A siller nekem valahogy tipikus tavaszi és őszi bor, vagy akár téli rosé-helyettesítő, ha valamiért nagyon hiányozna ilyesmi a téli napokon, de egyébként nyáron a fröccsöt is szeretem belőle, szóval minden évszakban helyet lehet neki találni. A 7-8 évvel ezelőtt nagy elánnal indult Fuxli-sztori elég gyorsan a ködbe veszett, de közös márkanév és dizájn nélkül is készülnek sillerek a Szekszárdi borvidéken, többek között Németh Jánosnál is. A műfaj ugyanúgy nem akarja megváltani meg a világot, ahogy a rosé sem, van belőle jobb, van belőle rosszabb, igazából ha egy jó ivóbor kerül a palackba, akkor helyben vagyunk. Ez a bor pont ilyen.

nemethjanosnemethjanosiller2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Szép belépés – Juhász Milán Kadarka 2019

2021. január 07. 06:00 - ungert

Még tavaly év végén alakult úgy, hogy a hazai borkommunikáció zegzugos útvesztőin keresztül megkóstolhattuk az amúgy már hétéves, különféle nevesebb hazai borászatokban beszerzett szakmai tapasztalattal rendelkező Juhász Milán egyik első saját borát. Ami történetesen egy szekszárdi kadarka. Én persze az elmúlt időszakban kialakult szokásaimnak megfelelően elmaradásban vagyok mindennel, ezért csak most jutottam el odáig, hogy rendszerbe szedjem jegyzeteinket, melyek egyébként kifejezetten pozitívak voltak. Soha rosszabb kezdést.

juhasz-milan-sel-2020-pt-3.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Online borkarácsony

2020. december 29. 06:00 - furmintfan

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

onlineborkaracsony2020.jpg

Tovább
12 komment

Ünnepi asztalra - Heimann Barbár 2017 + St. Andrea Merengő 2017

2020. december 21. 06:00 - furmintfan

Az ünnepi asztalra ünnepi bor dukál. Mi nemrég - külön-külön - két olyan magyar vörösbort kóstoltunk, amelyek méltó kíséretül szolgálhatnak a karácsonyi vacsora mellé, talán még nem késtünk el az ajánlással. Egy-egy neves egri, illetve szekszárdi pincészet csúcsboráról lesz szó, amelyek az évek során felzárkóztak a rendszerváltás után elsőként kiemelkedő villányi ikonborok mellé és szinte önálló márkanévvé váltak.

barbarmerengo.jpgMerengő 2002-ben készült először a St. Andrea Szőlőbirtokon, a Heimann Barbár első évjárata a 2006-os volt. Azóta mindkét pincészet rendszeresen elkészíti ikonikus csúcsborát, amennyiben az adott évjárat ezt lehetővé teszi. 2017 szerencsére ilyen év volt, mi pedig most három év elteltével kóstolhatjuk a palackba zárt végeredményt.

Tovább
Szólj hozzá!

Őszi borpár(baj)ok 2020

2020. november 23. 06:00 - furmintfan

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

parbajok.jpg

Tovább
1 komment

Újborozás - Laposa, Tüske Pince, Günzer Zoltán

2020. november 18. 06:00 - furmintfan

Lassan vége ennek rettenetes évnek, sok minden megváltozott a kis életünkben, a megpróbáltatásoknak távolról sincs vége, de a természet rendjének és a szőlőfürtök érésének nem tudott megálljt parancsolni a koronavírus, így aztán lement a 2020-as szüret, novemberre megérkeztek az első újborok is. Nem feltétlenül a mi társaságunk a műfaj kifejezett célközönsége, de azért figyelünk, és néhány palack és blogbejegyzés erejéig mi is szoktunk "újborozni". Ez idén is így történt, az én trikolor mintavételemet egy fehér, egy rosé és egy vörös alkotta. Ezúttal az évek óta jól bevált favoritoktól (Pannonhalmi Apátsági Pincészet St. Martinus, Vylyan Bogyólé) elkanyarodva más pincék újboraira vetettem szemet.
 ujbortrio202011.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Második évfolyam - Heimann & Fiai Szekszárd Kadarka 2019

2020. október 07. 06:00 - furmintfan

Idén májusban írtunk a Heimann Birtok új borcsaládjáról, amely lényegében már ifj. Heimann Zoltán szerelemgyereke, Szekszárd két zászlóshajó fajtájából készült borokkal. A 2018-as "alap" kadarka és kékfrankos párosából akkor a kadarka győzött meg kevésbé, és mivel Heimannék családi birtokának égisze alatt megjelent, a megszokott címkével futó kadarka hasonló okokból nem váltotta be hozzá fűzött reményeimet - kicsit tompának és gyümölcstelennek éreztem mindkét bort - ezt leginkább évjárati sajátosságnak tudtam be a pincénél. Egyébként a Heimann & Fiai Szekszárd Kadarka 2018 a legtöbb írásos beszámoló alapján tetszett a hazai és nemzetközi szakértőknek, úgyhogy könnyen lehet, hogy az én készülékemben volt a hiba.
Nyáron egy balatoni borozgatás alkalmával véletlenül összefutottam ifj. Heimann Zoltánnal, akivel kicsit beszélgettünk, többek közt az új borcsaládról és közelebbről a kadarkáról is. Zoli ajánlotta, hogy mindenképpen kóstoljam majd meg a 2019-es kiadást, én pedig a hétvégén így is tettem.

heimannesfiaiszekszardkadarka2019.jpg

Tovább
2 komment

2019-es magyar rosé körkép 2.

2020. szeptember 30. 06:00 - furmintfan

A nyár végi rosé-sor után ígértem egy "komoly rosé-s" posztot is, ahol az egyes borászatok által valamiért magasabbra pozicionált rosé-k kerülnek terítékre. Nos, szeptember elején megkóstoltam a borokat, és míg az alap-rosék  esetében nyugodt szívvel leírhattam, hogy jól szórakoztam, itt maradjunk annyiban, hogy ebből biztosan nem fogok rendszert csinálni.
Ezeknél a boroknál már többnyire elrugaszkodunk a 2000-2500 Ft-os határtól, cserébe - elméletileg - kapunk valami extrát a pénzünkért (az extra súlyos palackokon túl), legyen szó nagyobb testről és beltartalomról, komolyabb koncentrációról, hordós erjesztésről és/vagy érlelésről, érlelhetőségről. A prekoncepcióm az volt, hogy leginkább a túltolt hordó, vagy esetleg a magasabb alkohol lesz lehet a potenciális buktató ebben a kategóriában, arra viszont álmomban nem gondoltam volna, hogy éppen a savak minősége (próbálkoztam különböző hőmérsékleten, nagy jelentősége nem volt), valamint a gyümölcsök esetleges hiánya miatt leszek gondban az értékelésnél. A komolyabb struktúrát azért igyekeztem valamilyen módon honorálni, de lehet, hogy más simán szigorúbb vagy engedékenyebb lenne. A savak persze az eltarthatóság szempontjából fontosak lehetnek, de egy kicsit több ízt, intenzitást el tudtam volna viselni melléjük a sor legtöbb tagjától. Ár-érték arányban sajnos különösen nem volt meggyőző a mezőny.

komolyrose2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Új családtag a Vida Pincészetnél - Lösz 2017

2020. szeptember 28. 06:00 - furmintfan

Újdonsággal bővült idén szeptemberben a Vida Családi Borbirtok portfóliója, ez a Lösz, a szekszárdi "szentháromság" kadarka-kékfrankos-bikavér és a csúcsbor La Vida közé pozicionált új házasítás. A Vida pincészet célja, hogy a Szekszárdi borvidék adottságainak megfelelően elegáns, kedves borokat készítsen, és ebben a kezükre játszik a régió jellemző talaja is, amelyről az új tételt elnevezték. A Lösz képviseli Vidáék szándéka szerint mindazt, amit a lösztalaj az egész világon több borvidéken is közvetít: telt gyümölcsösség, kerek tanninok, elegancia és kedvesség.
A Lösz egyébként konzekvensen viszi tovább a Vida borok stílusát: inkább könnyedséggel, eleganciával próbál hódítani, mint nagy testtel vagy koncentrációval. Ennek megfelelően nem hivalkodó, aránylag visszafogott, sem az aromatika, sem a struktúra nem esik túlzásokba. A  Lösz házasítási arányai a kitűzött célt szem előtt tartva évről évre változhatnak az évjárat adottságainak tükrében, nincs kőbe vésve a recept.
Az új tételt ifj. Vida Péter mutatta be a My Wine Borbárban, és magával hozott még néhány palackot a pince szortimentjéből.

vida20200916.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nyári borpár(baj)ok 2020

2020. szeptember 05. 06:00 - furmintfan

Megint hoztam hét darab, azonos évjáratú, szőlőfajta és/vagy borvidék szempontjából összetartozó borpárt, hazai és külföldi borokból egyaránt. Az évszaknak megfelelően kevesebb a vörösbor, azokból is inkább könnyedebbre hangolt darabokat vettem elő, rosé most nincs, arról volt külön poszt, a főszerep a fehérboroké.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2019-es magyar rosé körkép 1.

2020. augusztus 24. 06:00 - furmintfan

Kicsit talán megkésve jelentkezem ezzel a magyar rosé-körképpel, méghozzá annak is az első részével (bár a másodikban a többnyire hordóval is megküldött, komolyabb és feltehetően nem egynyári tételek szerepelnek majd), de egyrészt jó munkához idő kellett, másrészt meg bízzunk benne, hogy lesz még idén is bőven alkalom és lehetőség rosét szürcsölgetni, mielőtt beköszönt a zordabb, hidegebb idő, hogy más, kellemetlenebb tényezők fennforgásáról ne is beszéljek.
Természetesen a bőség zavarában lehetetlen vállalkozás átfogó képet adni a magyar választékról, hiszen annyi pince készít már rosét, sokan egy évjáratban akár többfélét is, de azért egy szűk keresztmetszetet talán sikerült kialakítani a nyár során. A hazai mezőny nagy része még mindig felejthető tucatbor, de úgy tűnik, hogy néhányan itthon is igyekeznek komolyabban venni a műfajt, és ennek jegyében valamilyen borként is értelmezhető anyagot a palackba zárni, én pedig igyekeztem inkább ezekből szelektálni.
Igyekeztem a válogatás során akár a idei/korábbi évjáratok, akár az adott pincébe vetett bizalom alapján gondosan válogatni. Került a sorba évek óta kiegyensúlyozottan teljesítő, megbízható rosé (pl. Konyári,  Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Sauska), újabban felfedezett trónkövetelő vagy kedvenc (Hoop Wines, Pátzay, Ruppert), illetve előzetes tapasztalatok hiányában fekete ló is (Böjt, Hangyál, Takler). Próbáltam a legtöbb rosé-releváns borvidékről legalább egy bort beemelni, azt azonban nem állítanám, hogy törekedtem a tökéletes kiegyensúlyozottságra ilyen téren (nem is sikerült, ugyanis a Balaton környékéről érkező borok tették ki végül a mezőny közel felét).

rose2019_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi borpár(baj)ok 2020

2020. június 01. 06:00 - furmintfan

Itt a hét darab tavaszi borpárom, a magyar résztvevők mellett német riesling-eket, spanyol monastrell-eket, olasz szupertoszkán házasításokat hoztam, és egy magyar-osztrák chardonnay-párbaj is belefért, Homonna Attila bora pedig egy szintén Homonna Attila által készített borral találja magát szemben.
 parbajok.jpg

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása